Channak volt egy titka. Már régóta bele volt esve az egyik munkatársába a kis kávézóban ahol dolgozott, név szerint Hyunjinba. Húzta-halasztotta, hogy bevallja ezt, de végül úgy döntött, minél tovább rágódik rajta, annál rosszabb lesz, szóval egyik este zárás előtt félrehívta a nála pár évvel fiatalabb férfit a raktárba. 

- Figyelj, Jinnie, mondanom kell neked valamit - kezdett bele, majd nyelt egy nagyot. - Egy ideje már nagyon megkedveltelek... izé... Áh, inkább csak kimondom egyenesen: szeretlek Jinnie. Eljönnél velem egy randira? 

Chan összeszorult gyomorral várta a reakciót, levegőt venni is elfelejtett. Hyunjin megfogta a kezét, majd beszélni kezdett: 

- Nézd, Channie, rendkívül aranyos meg kedves vagy, dee, nem - adta meg a választ halvány mosollyal az arcán, aztán kiment a helyiségből, összekészülődött és hazaindult. 

Chan addig tartotta a könnyeit, amíg meg nem hallotta az ajtó csukódását. Utána először zokogott, majd halkan sírt, aztán saját magával veszekedett, végül frusztrált lett, felpattant, bezárt, és hazasétált. Mire beért a lakásába a hirtelen jött düh helyét átvette az a szörnyű kiüresedett érzés, amikor minden értelmetlennek tűnik. Fogta magát, bedőlt az ágyába, de csak sokára tudott elaludni. A következő héten még igencsak kedvetlen volt, de igyekezett elfogadni, hogy a szerelme nem lehet az övé. 

Péntek este volt, megint csak ők ketten maradtak az üzletben. Chan éppen a pultot takarította, amikor Hyunjin odakönyökölt mellé. 

- Miért nem hívtál el még megint? - kérdezte az idősebbet. 

- Hogy érted? - pillantott fel Chan meglepetten. - Elutasítottál. Minek kérdezzem megint? 

Most Hyunjinon volt a sor, hogy értetlenül pislogjon. 

- De hát... Az összes korábbi pasimmal úgy jöttem össze, hogy tovább nyomultak, miután nemet mondtam, akár akartam, akár nem - magyarázta. 

- Micsoda?! 

- Most mi van, azt hittem ez a normális. 

- Dehogyis, Jinnie - fordult oda hozzá Chan. - Ez elképesztően seggfej dolog. Nem tisztelni a másik döntését, ráerőltetni magad, addig idegesíteni, amíg beadja a derekát... Én sosem tennék ilyet veled. Ha nem vonzódsz hozzám, hát rendben, elfogadom. 

- T-tényleg? Megengeded nekem, hogy döntsek? - Hyunjin olyan arcot vágott, mint aki el sem akarja ezt hinni. 

- Hát persze. Értelmes felnőtt vagy, el tudod határozni, mit akarsz az életedtől. 

- É-én velem még soha senki nem volt ilyen... Mivel érdemeltelek ki? - most Hyunjinnak kezdtek peregni a könnyei. 

Hirtelen Chanhoz lépett, megölelte, és a vállába fúrta az fejét. Az idősebb, bár kissé bizonytalanul, de visszaölelte, és így maradtak pár percig. 

- Még mindig áll az a randi? - szipogta Hyunjin. 

- Igen, ha szeretnéd - simított Chan szerelme arcára. 

- Channie? Hazaviszel és feljössz hozzám, hogy megölelgess a kanapén? - nézett rá a sós cseppektől csillogó szemmel. 

- Mindenképpen - suttogta Chan, majd magához húzta a vékony testet, és lágyan megcsókolta Hyunjin puha, rózsás ajkait.