A csengő éles hanggal hasított bele a levegőbe. A diákok százasával özönlöttek az iskola fehér falú folyosóin. Minho viszont még a teremben ült, ráérősen pakolászott, nem sietett sehova. Barna haját hátra tűrte miközben lehajolt a táskájához, majd rutinos mozdulattal visszatolta a szemüvegét, ami a gravitáció hatására megindult előre. Végül csak felállt, és hátizsákját a vállára vetve leballagott az aulába. A nagy tömeg ellenére nem beszélt senkivel. Csendes, magának való fiú volt, éltanuló, de ezt nem hangoztatta. Nemigen voltak barátai, azok is inkább a netről. Igyekezett meggyőzni magát, hogy neki jó egyedül, de valójában vágyott a társaságra. 

Amikor leért a szekrényéhez, nem várt dolog fogadta. A fémajtó szellőzőrésébe ugyanis valaki egy összehajtogatott papírcetlit tűzött, amin a következő állt: 

Szép vagy, amikor elmélyülsz valamiben. 

                                                                                - J.One 

Minho érezte, hogy megfordul körülötte a világ, és az arcát elöntötte a forróság. Még soha senki nem bókolt neki, pláne levélben, amit a szekrényén talált, mint valami romantikus filmben. Pislogott párat és újra elolvasta az írást. Nem álmodott. Valaki tényleg szépnek tartja őt. De vajon ki? A J.One nem hangzott ismerősen a számára. Otthon még az interneten is rákeresett, de nem talált semmi használhatót. 

Másnap reggel ismét egy levélke várta, egy új üzenettel: 

Zene füleimnek a nevetésed. 

                                                       - J.One 

Tanítás után is kapott egyet. Majd másnap. Harmadnap. Reggel egy, este egy. Mindegyiken ugyanaz az aláírás: J.One. Amikor már a hetedik napja kapta a kis szövegeket, úgy döntött, összerendezi őket a szobája íróasztalán. Sorba rakta őket, egymás alá: 

Szép vagy, amikor elmélyülsz valamiben.

Zene füleimnek a nevetésed.

Ezer meg egy évig is el tudnám nézni az arcodat.

Régóta tetszel, de nem mertem lépni.

Elképesztőnek tartom a kedvességedet, türelmedet és intelligenciádat.

Túl jó vagy hozzám.

Létezik nálad szebb ember a Földön? Nem hiszem.

Elvetted az eszem.

Képes vagy egyetlen pillantással elérni, hogy gyorsabban verjen a szívem.

Megmelengeti a szívemet, ha mosolyogsz.

Igazán csodálatos vagy.

Néha azt hiszem, nem is ember vagy, hanem egy angyal.

Hívnálak személyesen is, de félek, kikosaraznál. 

"SZERETLEK MINH" - olvasta ki az üzenetek kezdőbetűiből. - "Csak az O hiányzik. Akkor viszont már csak egy üzenet van hátra. Ideje nekem is akcióba lépni" - gondolta. Nem tagadta, hogy az ismeretlen hódolója a szerelmes sorokkal levette a lábáról, és égett a vágytól, hogy megtudja, ki írta őket. 

Másnap reggel a szekrényéhez rohant, és türelmetlenül hajtogatta ki a cédulát, ami ott várta. 

Olyan hülyének tarthatsz most, ugye? 

                                                                             - J.One 

Ahogy sejtette. Itt az "O". Minho nem akarta elveszteni a titokzatos idegent, így válaszolt neki. 

Nem tartalak hülyének. De kérdezhetek valamit? Ki vagy te valójában? 

A füzetéből kitépett lapot jól láthatóan tette oda a szokásos helyre, majd elindult órára. 

Mikor visszajött, a saját írása alatt ott találta a másikét. 

J.One vagyok. 

Minho ugyanazon a lapon folytatta a beszélgetést: 

Ezzel nem megyek túl sokra. Mondanál legalább valamit magadról? Mondjuk kezdésnek, fiú vagy, vagy lány? 

Mire megint szünet lett, megkapta a feleletet. 

Nem fogok hazudni. Fiú vagyok. 

Minhonak egyből felderült az arca a hírre. 

Hála istennek! Ugyanis meleg vagyok. 

Akkor életemben először szerencsém van. Én is meleg vagyok. 

Ezt gondoltam. Hány éves vagy? 

Tizennyolc, mint te. 

Akkor egy osztályba járunk? 

Igen... De kérlek, ne próbált kitalálni, hogy ki vagyok!

Miért ne? Aranyosnak tűnsz, különlegesnek. Teljesen elszédítettél a leveleiddel, és szívesen elvinnélek egy randira. ❤

Kettejük kommunikációja továbbra is a papirosokon folyt. Minho írt valamit, elment órára, kicsengetés után valamivel később kijött, elolvasta, mit írt a másik és válaszolt. Legutolsó üzenetét viszont ugyanúgy találta, mint ahogyan hagyta. Mielőtt azonban elkezdhette volna túlgondolni a dolgot, egy kéz érintette meg finoman a hátát. Minho megfordult, és egy nála picivel alacsonyabb, szőkésbarna hajú fiú nézett rá. A srácnak sötétbarna szemei voltak, szív alakú, cseresznyepiros ajkai, pufi arca, vékony dereka, és a lábát úgy tartotta, mint az animelányok. 

- Jisung vagyok. Vagyis J.One - mutatkozott be, és bátortalanul elmosolyodott. 

Minho számára ez a mosoly a mennyekből érkezett. Ha eddig még nem is, most már teljesen belezúgott az előtte állóba. Nem teketóriázott sokat, a derekánál fogva magához vonta Jisungot és átölelte. 

- Végre, hogy láthatlak - súgta a fülébe. - Fogalmam sincs miért voltál ilyen félénk. Milliószor szebb vagy, mint képzeltem. 

Kissé távolabb húzódott a piruló mókusarcú fiútól, csak, hogy egyből vissza is hajoljon. Ez alkalommal viszont Jisung ajkaira, aki először meglepődött, de végül lelkesen viszonozta a csókot.