Changbin elégedett volt a házzal, amit vásárolt. Barátja, Chan megjegyzéseit, miszerint ez "olyan, mint ha egy horrorfilm díszlete lenne" kellemesen elengedve a füle mellett, fütyörészve pakolászott. A feje fölött pislákoló lámpa sem zavarta, úgy gondolta, csak az izzó, hiszen már egy pár évtizede üresen állt ez az épület, biztos kiégett, majd kicseréli. Mivel a ház 1868-ban épült, számított rá, hogy lesznek gondok vele. De kifejezetten olcsón megkapta, és amúgy is szerette az ilyen dark, viktoriánus stílusú dolgokat. Bútorokat is hasonlókat vásárolt a sok retro rondaság helyett, amit az előző tulaj behordott. 

Azért ahogyan telt az idő, be kellett ismernie, hogy egyre bizarrabb dolgok történtek körülötte. Könyvek, apró tárgyak estek le a helyükről, a lámpák még a szerelések után is villogtak, néha elaludtak, mert úgy volt kedvük, a vázák feldőltek... De a pontot az i-re az tette fel, amikor a konyhapulton hagyott pohár egyszer csak felrobbant. Ő szerencsére a szomszédos szobában volt, így nem lett baja, de ez volt az a pillanat, amikor igazat adott barátja horrorfilmes hasonlatának. 

Egyik éjszaka, hajnali kettő és három között lehetett, Changbin kiment a konyhába vízért. Ahogyan átsétált a nappalin, a halovány holdfényben megpillantott egy alakot az ablaknál állva. Először azt hitte, káprázat, de nem: a sápadt, régies ruhákat viselő, szőke, szeplős fiú nagyon is valóságos volt, legfeljebb egy kicsit átlátszó. Changbin nem lepődött meg, inkább érdekesnek találta az illetőt, akivel ezek szerint együtt lakik. 

- Hé, figyelj, megtennéd, hogy nem piszkálod a cuccaimat? - szólította meg a jelenést. - Halló! Hozzád beszélek! - mondta, hiszen a fiúnak időbe telt, mire felé fordult. 

- Hozzám? Te látsz engem? - kérdezte ő, cuki arcához képes mély hangon. 

- Igen, te meg lógsz nekem egy pohárral. 

- Jaj, elnézést kérek, nem volt szándékos - kért bocsánatot a fiú. - Sajnos ha túl erőteljesek lesznek az érzelmeim, akkor kihatnak a környezetemre. És be kell vallanom, te elég heves érzéseket váltasz ki belőlem - itt elpirult, már amennyire a kísértetek el tudnak pirulni. - Milyen udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam: a nevem Lee Felix - mondta, és elegánsan meghajolt. 

- Seo Changbin. De mégis mivel érdemeltem ki egy ilyen helyes szellem figyelmét? - kérdezte, kissé flörtölős hangnemben. 

Akármennyire is furcsán hangzik ez, de megtetszett neki a nem evilági fiú, aki ránézésre még csak a húszas évei elején járhatott. Izgalmasnak tartotta a felállást, ami kettőjük között volt, és valami vonzotta Felixhez, ami úgy nézett ki, hogy kölcsönös. 

- Nos, khm... Jóképű vagy, daliás, remekül festesz a zuhanyzóban... - Felix láthatóan zavarban volt, azt se tudta, hová nézzen, miközben Changbin elégedetten elmosolyodott. - De hiába. Más dimenzióban létezünk. Még az is csoda, hogy látsz, az már lehetetlen lenne, hogy megérintsük egymást - a fiú elszomorodott, majd egyszerűen átúszott a falon, és eltűnt. 

De Bin nem adta fel ilyen könnyen. Másnap este az étkezőben éppen rózsákkal pakolta tele az asztalt, amikor Felix megjelent mellette. 

- Mivel foglalatoskodsz? - érdeklődött. 

- Vacsorarandit csinálok kettőnknek! 

- Oh. Ugye tisztában vagy vele, hogy nem vagyok képes enni? Vagy leülni a székre - mondta csendesen. 

Changbin egy pillanatra megállt a mozdulatban. 

- Akkor csak feldíszítem neked az asztalt - vonta meg a vállát. 

Ha akkor oldalra fordult volna, láthatta volna, hogy Felixnek könnyek gyűltek a szemébe a másik kedvességétől. 

- Egyébként hogy lettél kísértet? - tette fel a kérdést Bin, ami már ez elejétől érdekelte. 

- Ostoba voltam. Kinevettem a Halált, gúnyt űztem belőle, ezzel pedig megsértettem. Elátkozott az idők végezetéig. 

Changbin nem szólt semmit, de magában egyből gondolkozni kezdett. "Minden átok megtörhető valahogyan. Csak meg kell találnom a varázslatot, ami képes erre, és végrehajtani. Könnyű, mint az egyszeregy." Ha ő elhatározott valamit, akkor azt végig is vitte. És márpedig megfogadta, hogy őszinte mosolyt fog csalni Felix arcára. 

Némi neten való kutakodás után rá is talált egy közeli mágikus boltra, ahová azon nyomban ellátogatott. Mikor belépett, idegen, fojtogató szagok lepték el az orrát, és alig tudott eljutni a kasszához a rengeteg földön heverő vagy plafonról lógó növény és csetresz miatt. Amint odaért a pulthoz, csengetett, és hamarosan egy fekete ruhába öltözött hölgyemény jött ki hozzá, akinek a számtalan lánc, amulett és kristályékszere minden lépésénél csilingelt. 

- JiU vagyok, Hekate szolgája. Mit kívánsz, halandó? - köszönt sejtelmesen. 

- Tudod, hogyan kell egy szellemet visszahozni az élők közé? - Changbin nem kertelt, ami meglepte a boszorkányt. 

- Hmm, lássuk. Egy léleknek visszaadni a testét... Ez bonyolult feladat, de lehetséges. Ám nagyon erős mágia kell hozzá. Képes lennél rá, halandó? Ha elrontod, mind te, mind a lélek megsemmisülhet. 

Bin nyelt egyet, de bólintott. Aszerint a mottó szerint élt, hogy inkább bukjon el, mintsem hogy meg se próbálja. 

- Vállalom a kockázatot - jelentette ki. 

A nő elismerően hümmögött, majd ellátta részletes útmutatással és megfelelő kellékekkel. 

Changbin már aznap éjfélkor nekiállt. Sóból szimbólumokat rajzolt a nappali padlójára, felállította a gyertyákat, tükröket, kristályokat és miegymást. 

- Ez itt micsoda? - jelent meg Felix a szobában. 

- Majd elmondom, de most állj annak a közepébe légy szíves - mutatott rá a minta belsejében lévő körre. 

A fiú bár értetlenül és vonakodva, de megtette, amit kért tőle. Felix nem tudta mire vélni a dolgot, de bízott abban, hogy ebből már úgyse lehet baja. Amikor elhelyezkedett, Changbin elővette a boszorkánytól kapott papírt, és az egyik gyertyát a kezébe véve belefogott a kántálásba. Hirtelen hideg szél söpört át a szobán, a tárgyak remegni kezdtek, a só egy része is felszállt a padlóról, de Bin nem hagyta félbe a rituálét. Ahogyan a szöveg végére ért, a káosz lecsendesült a szobában, és az utolsó szó után felnézett. Felixet látta maga előtt, hús-vér valójában, ahogyan könnyek csorogtak le az arcán, és hitetlenül szemlélte saját magát. 

- Mi... mi... Binnie... T-te tényleg megtetted ezt? Értem? - szegény fiú még mindig dadogott a sokktól. 

Óvatosan a másik felé lépett, és amikor odaért mellé, a nyakába borult. Mélyen beszívta az idősebb illatát, tenyerét belefúrta a hajába, és élvezte, ahogyan Changbin magához húzza és szorosan átöleli. 

- Mennyi ideig tart a varázs? - kérdezte. 

- A boszi szerint negyven évig, utána mindketten meghalunk. 

- És akkor átjutunk a túlvilágra? - mosolyodott el reménykedve. 

- Nagyon ajánlom. De ha kell, megküzdök én a Halállal érted! - mondta határozottan Changbin. 

Finoman felemelte Felix fejét, hogy ráhajolhasson az ajkaira. A csókja viszonzásra talált, és ahogyan ott álltak az éjszakában, a testük egymáshoz simult, úgy érezték, semmi sem állíthatja meg őket.