Már megint. Nem bírom elviselni. Itt ül Jisungie ágyán az a Hyunjin, a rettenetes pasija. Szokásosan nyáladzanak, katasztrofális. Undorító. Mégis hogy gondolják? Hogy merészeli ez a hermelin, hogy csak így betúrja magát Sungie ágyába? És még elvárnák, hogy asszisztáljak ehhez?! Hát azt nem! 

- A jó édes anyukádat, Minho, mit kell belekötnöd az életünkbe?! - csattan fel Jisung, a morgásaimra és megjegyzéseimre válaszul. 

Olyan édes, amikor mérges lesz, és felfújja az arcát, mint egy kismókus. 

- Ja, ha annyira nem akarod nézni, takarodj kifele! - utasít Hermelin-Hyun. 

- Nem! - makacsoltam meg magam. 

Csakazértsem fogok engedelmeskedni pont neki! 

- Minho menj már ki a picsába! - Jisungie dühödten vágott hozzám egy párnát, mire szememet forgatva kimentem a közös szobánkból, és teljes erővel bevágtam az ajtót. 

- Ki fog szakadni szerencsétlen ajtó, ha így abuzálod - szólalt meg Chan, továbbra is belemerülve a beadandójába. 

Duzzogva leültem a koleszünk nappaliának egyik kanapéjára, és összefontam a karom. Chan, aki a mellettünk lévő szobán osztozott Jeonginnal, csak rámnézett, majd magában sóhajtva és a fejét csóválva fordult vissza a laptopja kékes képernyőjéhez. 

- Ugye tudod, hogy Jisung Hyung nem értékeli, amit művelsz - zuttyant le mellém Jeongin. 

- Nem érdekel - süppedtem még mélyebbre a kopott kanapéba. 

- Biztos? - a legfiatalabb lakótársunk sejtelmesen felhúzta a szemöldökét. - De akkor is, egyáltalán mi bajod van Hyunjinnal? Szerintem nem rossz srác. 

- NEM ROSSZ?! Ő a világ legszörnyűbb, legelvetemültebb, legrémesebb embere! Idegboncoló, ahogy csókolgatja, meg nyalogatja, meg taperolja Jisungot! Ő milliószor jobbat érdemel nála! - magyaráztam hevesen az ellenérzéseimet, de mintha a falnak beszéltem volna. 

- Jobbat, mi? Mondjuk téged? - kérdezte Jeongin vigyorogva. 

- DEHOGY! - pattantam fel. - Hogy jutott ilyen az eszedbe?! Én teljesen hetero vagyok! - kiáltottam fel, mire mind belőle, mind Chanból kitört a nevetés. 

Nem vártam meg, amíg kiröhögik magukat, inkább kimentem a lakásból, letrappoltam a lépcsőn és puffogva mentem el az egyik boltba piáért. Onnan az új szerzeményemmel elsétáltam a közeli, már rég elhagyatott játszótérhez, és az egyik hintán ülve kezdtem el alkoholba fojtani a bánatom. 

Rohadt Hermelin. És még védik is baszd meg! Pedig kriminális hogy bánik Sungieval. Nem is ismeri igazán! Így biztosan nem tudja boldoggá tenni! Én tudom, mit szeret Jissie. Mik a kedvenc filmjei, hová szeret kirándulni menni, mitől lelkesedik be igazán. Én láttam már őszintén mosolyogni, én hallottam már önfeledten nevetni. Én ismerem minden arcát. Azt, amikor fáradtan ér haza, és aranyosan bújik a karjaimba menedéket keresve. Azt, amikor reggel felébred, és a függönyön beszűrődő napsugár rávetül az álmos pofijára. Azt, amikor könyörög valamiért, és lebiggyeszti a csepp ajkait. Azt, amikor frissen lép ki a zuhanyból, akkor olyan illatos, puha a teste és a haja. Én láttam már szomorúnak, dühösnek, összetörtnek, ijedtnek, aggódónak, vidámnak, izgatottnak, feldobottnak, sugárzónak. Csak csúnyának nem láttam sosem. Mert olyan ő nem is lehet. 

De nem vagyok meleg. Biztosan nem. Szerintem én nem is szeretem a melegeket. Azt sem tudom elviselni, ha Jisungot csókolózni látom más fiúkkal. Legszívesebben az összeset orrba vágnám. Nem tudnám elviselni, ha összetörnék Sungie szívét. Hiszen törődök vele, igen, mert a barátja vagyok már tíz éves korunk óta. Csak barátok, semmi több. Az nem számít, hogy szeretem az illatát, amikor a bőrünk összeér, vagy amikor hozzám kucorodik. Ahogy az sem, hogy felhevül az egész testem, ha ruhátlanul látom, vagy néha azon kapom magam, hogy a szemét, orrát, ajkait bámulom... A barátoknak mind vannak ilyen gondolataik, nem? Nem??? 

Nem számít. Még ha meleg is lennék (ami nem vagyok), Jisungie akkor se jönne össze velem. Túl nagy seggfej voltam vele az utóbbi hónapokban. De nem tehetek róla, egyszerűen teljesen felforr az agyvizem, és egy kontrollálhatatlan düh tölti el a testem, valahányszor egy másik srác karjaiban látom. Főleg abban a Hermelinében. Ugye, könnyebb volt elviselnem, amikor csak pár hetes viszonyokról volt szó. De ez a nyavajás teljesen az ujja köré csavarta Sungiet, és két teljes hónapja együtt vannak. Mi van, ha komolyra terveznek? Hányingerem van a felvetéstől is, hogy Jiji annak a méretes balfasznak kötelezze el magát. Nem hagyhatom, meg kell akadályoznom a hibától! Csak sajnos már nem hallgat rám... 

- AZ ÚR ISTEN VIGYE EL A FASZODAT, HWANG HYUNJIN! - átkozódtam a sötétedő ég felé. 

Nem emlékszem, mi történt velem ezek után. Valószínűleg lerészegedtem és vagy a játszótérről, vagy egy árokból kapartak haza a többiek. A lényeg az, hogy rosszalló pillantások sortüzében kellett élnem a következő napokban. 

Hát már mindenki ellenem fordult ebben a tetves házban?! 

Pár héttel a fönti eset után történt, hogy amikor hazaértem az egyetemről, hangos zokogás ütötte meg a fülem. Jisung volt az, ezer közül is megismertem volna. A két másik barátunk nem volt otthon, így rám maradt, hogy megvigasztaljam. 

- Naa, miért itatod az egereket? Mi történt Sungie bébi? - kérdeztem tőle. Leültem az ágyára és át akartam ölelni, de megcsapott egy párnával, és odébb húzódott. 

- Hyunjin szakított velem, és tuti miattad van, te seggfej! Egész végig igyekezted szabotálni a kapcsolatunkat, hát tessék, sikerült! 

Na végre, imáim meghallgatásra találtak, Hermelin elkotródott! 

- De édes, hányszor mondjam még, te jobbat érdemelsz! Valakit aki tényleg megbecsül! - mondtam. 

- Nem-ér-de-kel! - püfölt tovább. - Ne szólj bele! 

- De Jiji, ennyi év barátság után természetes, hogy a legjobbat akarom neked! - esküszöm nem értettem, mi baja van ennyire. 

- Akkor miért kell tiltakoznod minden párom ellen, ha? Homofób vagy, vagy mi? Utálsz talán, undorodsz tőlem? - vágta a fejemhez. 

A szavai teljesen leforráztak. Felálltam mellőle, és körbe-körbe sétáltam a szobánkban, keresve a megfelelő szavakat, hogy megmagyarázzam azt, amit még magam sem igazán értettem. 

- Én, nem, én... Csak nem bírom elviselni, amikor más pasikkal vagy! Szeretlek basszus! Azt akarom, hogy ÉN legyek a legfontosabb az életedben! - saját magamat is megleptem ezzel. Nem gondolkoztam, csak kimondtam, ami a jött. 

Jisung könnyes szemekkel nézett fel rám. 

- Szóval szeretsz... ÉS EZT NEM TUDTAD VOLNA KORÁBBAN MONDANI? - kiabált Sungie, és felém hajította a párnát, amit eddig a kezében szorongatott. - Nem strapáltam volna magamat azzal, hogy fölöslegesen keresek valakit, aki talán túltesz rajtad, ha már ezelőtt kinőttek volna a tökeid, és bevallottad volna, hogy te is szeretsz. De te addig ismételgetted, hogy hetero vagy, amíg én hülye elhittem, hogy semmi esélyem nálad, és mindenáron el akartam törölni a szerelmem feléd, persze ez, spoiler, nem működött! 

Sze... sze... SZE MICSODA?! 

- T-te szerelmes vagy belém? - pislogtam döbbenten. 

- Igen. Te nem? 

- Hát... igazából... én már nem is tudom - suttogtam lehajtott fejjel. 

Jissie felállt az ágyáról, odasétált hozzám, és az államnál fogva felemelte a fejem. Hosszú másodpercekig csak nézett, mint aki éppen megcsodálja az arcom minden négyzetcentiméterét. Aztán elengedte az állam, csak, hogy két kézzel megragadja a fölsőmet, és annál fogva rántson egy csókba. 

Először meg voltam lepődve, azt se tudtam, mit csináljak. De ahogy az agyam felfogta, mi is történik velem, a józan ész utolsó morzsáit is kidobta az ablakon, és én hagytam, hogy az ösztöneim meg a vágyaim átvegyék az uralmat felettem. 

A derekánál fogva magamhoz húztam Jisungiet, és szenvedélyesen visszacsókoltam. Percekig faltuk egymás ajkait, mialatt a tenyerem bebarangolta a mellkasát, hátát, csípőjét és derekát. Közben az ő ujjai a hajamba fúródtak, azt markolászta erősen. Egy ponton aztán egyszerűen lelöktem az ágyra, letepertem és fölébemásztam, majd úgy kezdtem el csókokkal borítani a nyakát. 

- Mhinho - kezdte egy apró nyögés és sóhaj kíséretében. - Á-állj le, kicsit gyors a tempó! 

Nem akartam, hogy túl sok legyek neki, meg őszintén, rám is rám fért hogy megálljunk, és rendbe rakjam ezt magamban. Szóval egy utolsó puszit nyomtam a szájára, majd legördültem róla. Pihegve feküdtünk, néztük egymást, valahogy egyikünk se szólalt meg. 

Egészen, amíg nem hallottuk, hogy hazaértek a többiek. 

- Min? Most akkor mi... együtt vagyunk? - kérdezte Jisungie. Hallottam a bizonytalanságot a hangjában, félt, hogy elutasítanám. 

De annyira hülye azért nem vagyok. 

- Igen - jelentettem ki. - Igen, szeretném, ha a párom lennél, Jiji. 

- Ezer örömmel leszek! - mosolyodott el. 

- De ugye tudod, hogy nekem ez mind nagyon új és fura... 

- Ahhoz képest majdnem elsőre magadévá tettél itt az előbb - kuncogott. 

- Attól azért messze voltunk - forgattam a szemeim, de már nem figyelt rám. A kezemet fogva húzott mindkettőnket a nappaliba. 

- Srááácook - szólította meg a lakótársainkat. - Minhoval összejöttünk! - jelentette be Sungie egyhelyben ugrándozva, széles mosollyal az arcán.

- Nem akarom azt hallani, hogy "én megmondtam" egyikőtöktől sem, világos? - szúrtam közbe gyorsan, mielőtt reagálhattak volna. 

Chan és Jeongin vigyorogva összenéztek. 

- Hála Istennek! - mondták kórusban, és összetették a kezüket. 

- Hát ez nehéz szülés volt nektek - csóválta a fejét Jeongin. 

- De a lényeg, hogy összejött - toldotta hozzá Chan. 

Végülis, igaza volt. Akármilyen nehézségek árán is, de csak sikerült beismernem, hogy igenis szeretem őt. És ahogy ott álltam, nézve az örömködő Jisungiet, egy mondat virított a lelki szemeim előtt: 

Ez a tündér végre az enyém.