Felix izgatottan ugrott ki reggel az ágyából, mintha csak órarugóra járna. Nem véletlenül, ugyanis különleges nap elé nézett: akkor volt a nyári napforduló, aminek alkalmára a falu hatalmas ünnepséget rendezett. Ám valami még ennél is jobb volt várható: a tervek szerint azon a délelőttön kellett megérkeznie a hajósoknak, akik hat hónapja indultak el messzi vidékekre, felfedezni és kereskedni. 

Bár türelmetlen volt, Felix mégis messze túl sok időt töltött el a tükör előtt készülődve. De nem lehetett hibáztatni őt, hiszen tökéletesen akart kinézni. A legszebb szoknyáját vette fel végül, a sárgát a kis rózsaszín virágokkal, amit ő úgy szeretett. Hosszú, búzaszőke haját egy, a virágokhoz hasonló rózsaszínű kendővel kötötte lófarokba, a nyakába azt az aranyláncot akasztotta, amit tőle kapott. 

Mire elkészült, a Nap már fényesen ragyogott az égen, és Lixnek szednie kellett a lábát. Egyenesen lerohant a falu lejtős főutcáján a kikötőbe, ahol a fa dokkok és a körülöttük lévő részek már tele voltak emberekkel. Nem sokat látott a tömegtől, de nem akart furakodni, így pipiskedve igyekezett leskelődni a nagy hajók felé. De ez nem használt sokat, így kerített egy ládát, és arra állva már rálátott a történésekre. Viszont nem a hazaérkezők köszöntése érdekelte igazán, a tekintetével egy férfit keresett a tömegben. Újra és újra végigpásztázta a partot, de sehol sem találta. Már kezdett volna aggódni, amikor két erős kar ölelte át a lábait. Felix egyből megpördült a tengelye körül, majd a világ legszélesebb mosolya ült ki az arcára. 

- Changbin! - ugrott a férfi nyakába, aki boldogan tartotta meg a kisebbet. - Úgy megrémültem, amikor nem láttalak a hajósok között! 

- Nekem is hiányoztál, édes - vigyorgott Changbin. - Csak meg akartalak lepni, olyan nagy baj? - biggyesztette le a száját egy pillanatra. 

- Igazából nem - nevetett fel Lix, párja aranyos arckifejezését látva. - A lényeg, hogy végre itthon vagy! 

- És alig várom, hogy a következő hetek minden percét veled töltsem! - tette hozzá Bin. 

- Muszáj utána ismét útra kelned? - szomorodott el Lix. 

- Ez a munkám, kicsim... Hidd el, szívesebben lennék mindig veled. És azért értékeled az ajándékokat, amiket hozok neked, nem? - húzta fel a szemöldökét kérdőn Changbin, de a mosolya még mindig ott virított az arcán. 

- Dehogynem. Tényleg, hol van az új csecsebecsém? - kérdezte kissé pimaszul Felix. 

- Majd később meglátod - ígérte Bin sejtelmesen. - Most ki akarom élvezni a közelséged - mondta, majd letette Felixet, hogy egy másodperccel később már édes csókot adjon a kedvesének, aki készségesen simult az hozzá. 

Ki tudja mennyi ideig álltak így a macskaköves utca közepén, szenvedélyesen csókolózva, és elveszve a pillanatban, miközben a falusiak mit sem törődve mentek el mellettük. A környéken mindenki ismerte a párosukat, és már megszokták a hevességüket. Changbin és Felix sosem bírtak szemérmesek vagy diszkrétek maradni, pláne, mióta időnként Bin hosszabb időkre is távol volt. Minden ilyen találkozásukkor már odakint egymásba gabalyodtak, majd utána általában Felix ágyában kötöttek ki. Ezért inkább az számított csodának, hogy most nem egyből oda mentek, hanem, miután nagysokára elszakadtak egymás ajkaitól, a többi ember után siettek, hogy segítsenek az esti ünnepély előkészületeiben. (Bár egyes szemtanúk mintha látták volna őket eltűnni a közeli erőben egy pár órára, ez lehetett csak pletyka...) 

Az ünnepet a közeli dombtetőn, az erdőszélen rendezték meg. Oda vitték a padokat és asztalokat, az ételeket, amiket az asszonyok hajnal óta készítettek, a színes lampionokat, amiket oszlopokra és a fák ágaira akasztottak, valamint a terület közepén állították fel a hatalmas tűzrakást, ami az esemény központja volt. 

A mulatság naplemente előtt kezdődött el, zenével és nagy evés-ivással, miközben a gyerekek cserebogarakat kergetve rohangásztak az asztalok között. Aztán miután mindenki jóllakott, és a nap is lenyugodott, meggyújtották a tűzrakást. Hatalmas, vörös és narancssárga lángokkal égett, kellemes meleget árasztva magából az egyre hűlő levegőjű, csillagos ég alatt. Pár lány fűszereket és gyógynövényeket szórt bele, a füst messze repítette az édes illatot. A padokat a szélre tették, a zenészek is jobban rákezdték, és a falu népe énekelve táncra perdült a tűz körül. 

Changbin szerelmes ámulattal figyelte, ahogy Felix szemei felragyognak a lángok fényében. A fiú imádott táncolni, és ilyenkor mindig színtiszta vidámság ült ki az arcára, amit Bin ezer évig is el tudott volna nézni. Minden alkalommal újra szerelmes lett a kisebbe, amikor így látta. 

Mégis hamarosan elhúzta Lixet a társaságtól, a fák közelébe. A fiatalabb nem értette, mi folyik, és a tekintete még zavarosabb lett, amikor Bin átnyújtott neki egy kis, faragott fadobozt. 

- Binnie, mi ez? - pislogott a párjára. 

- Az ajándékod. Nyisd ki! - bíztatta őt Changbin, aki közben idegességében a haját piszkálta. 

Felix felnyitotta a dobozka tetejét, amiben egy gyűrű lapult. De nem is akármilyen, a legszebb, amit Lix valaha látott. Az aranygyűrűbe hét ékkő volt foglalva, amikben visszatükröződött a csillagok fénye. Az oldalán finoman megmunkált díszítések, kacskaringós minták voltak, a belsejébe pedig az vésték bele: "Szeretlek mindhalálig". 

- Tudom, hogy szeretsz elkényeztetni... de ez minden eddigin túltesz - hüledezett Felix. - És miért pont hét kő? - nézett fel Changbinra. 

- Mert a hetedik évfordulónkon jegyezlek el - válaszolt Bin halvány, reményteli mosollyal az arcán, miközben a szíve a torkában dobogott. 

A kijelentésére Lixnek elkerekedtek a szemei, és a szája elé kapta az egyik kezét, a másikkal még mindig az ajándékot szorongatta. 

- Komolyan mondod, Binnie? - kérdezte, mire az idősebb bólintott. 

- A lehető legkomolyabban. Hozzám jössz, Lixie? 

Felixnek csak ennyi kellett. Egyből könnyek gyűltek a szemébe, és a szerelme karjaiba omlott, aki erősen tartotta a könnyű testét. 

- Igen! - jelentette ki. - Igen, igen, igen, boldogan leszek a férjed, Binnie - ismételte szipogva. 

Erre már Changbinnak is megjelentek a könnycseppek a szemében, és azok mind Lix ruháján landoltak, mert olyan közel húzta magához a kisebbet. Hosszú ideig ölelték egymást, örömükben pityeregve. 

Viszont mire elhúzódtak, már mindkettejük arcán széles mosoly ült. Addigra jutott el igazán az elméjükig, hogy ez tényleg megtörtént, valós, ők mostantól jegyben járnak. Ez a tény felvillanyozta mindkettőjüket, és hirtelen úgy érezték, a világ összes energiája szállta meg őket. Felix még türelmesen megvárta, amíg Bin felhúzza az ujjára a távoli országból hozott gyűrűt, majd megragadta az idősebb karját, és visszafutottak a máglya mellé, majd hajnalig táncoltak körülötte, kéz a kézben.