Másnap reggel egészen nyugisan készülődtek iskolába, annak ellenére, hogy mellettük Jeongin folyamatosan föl-le, ide-oda cikázott, mint valami elszabadult felhúzós játék. 

Amint beértek, persze mindenkit érdekelni kezdett a tegnapi kisebb verekedés következményei. És persze arra is nagyon kíváncsiak lettek volna, hogy a két fiú miért együtt jött, de Hyunjin rendre elhessegette őket. Nem szerette volna a társaság előtt kiteregetni a magánéletét. Szerencsére a diákok hamar rájöttek, hogy egy ingerült Hyunjinnal nem éri meg ujjat húzni, úgyhogy inkább félretették a témát. 

Az egyik szünetben Hyunjin úgy érezte, elege van a benti hangzavarból, így kiment az iskolaépület egyik félreeső falához. Oda szokott járni, ha ki akarja szellőztetni a fejét. Ez alkalommal azonban valaki már ült ott. Nem más, mint Han Jisung, igen csúnyán összeverve. Több kék-lila folt látszódott az arcán és a karjain is, az ajka fel volt repedve, és ez csak az volt, ami látszódott. Éppen magában káromkodva igyekezett meggyújtani egy cigit, ami nehezen ment neki a nedves, párás idő miatt. 

- A-azokat én csináltam? - kérdezte Hyunjin ijedten, nem kis bűntudattal a hangjában. 

- Mi? Nem - Jisung elégedetten szívott bele végre-valahára égő cigijébe, majd hosszan kifújta a füstöt. - Szerintem te ha az életed múlna rajta se tudnál kárt okozni valakiben. 

- Akkor ki volt? - érdeklődött Hyunjin, és letelepedett mellé a fűbe. 

- Apám - morogta Jisung, miközben megszámolta, hány cigije van még a dobozban. Nem volt túl sok, mire felsóhajtott. 

Hyunjin, őszintén szólva, nem lepődött meg. Mindenki félt az igazgatótól, aki sohasem rejtette véka alá, hogy a családjával sem kíméletesebb. 

- Az szar - állapította meg végül, és a fejét nekidöntötte a falnak. - Nekem anyám a seggfej. Gyűlölöm őt. 

- De legalább nem üt meg, gondolom. 

- Általában nem, de csak azért, mert szerinte egy "igazi anya" nem emel kezet a gyerekére. Az, hogy közben buzeráns balfasznak nevez napi szinten, persze mellékes - forgatta meg a szemeit Hyunjin. 

- Áucs. Ezek a kibaszott szülők. Nem kérsz egyet? - nyújtotta felé Jisung a cigisdobozt. 

- Nem kösz. A fuldokolva köhögés nem hiányzik a napomból. 

- Oké. Ha nem, nem - rakta el a dobozt a pulcsija zsebébe, majd megint beleszívott a sajátjába. - Apád? Egyetért vele? 

- Meghalt. De ő rendes volt velem. Egészen addig, amíg itt nem hagyott. 

- Hát, szopás - fogalmazta meg a véleményét Jisung. - Anyám időnként próbálkozik kiállni mellettem, de mint láthatod, nagyon van eredménye. 

Rövid csend állt be közöttük. 

- Te Jisung, figyelj? - kezdte Hyunjin. - Tudom, hogy évek óta marjuk egymást néha a suliban, de nem köthetnénk békét? Van elég bajunk magunktól is, nem kell, hogy közben egymás vérét is szívjuk. 

- Rendben, de ne várd, hogy öribarik leszünk! - egyezett bele Jisung. 

- Nem is akartam volna, ezt a füstöt nehéz elviselni. De sokkal jobb, ha békén hagyjuk egymást a jövőben - amint ezt kimondta Hyunjin, hallották, hogy megszólal a csengő. - Én megyek órára - tápászkodott fel. 

- Én ezt kihagyom. A vén kurva úgyis megérzi rajtam, ha bagóztam, és nem kell a kioktatása. Te azért menj csak. 

- Akkor szia - búcsúzott Hyunjin, majd miközben maga mögött hagyta a még mindig füstölgő srácot, sokkal jobban érzete magát. Egy konfliktust sikeresen lezárt békével, és ez halovány reménnyel töltötte el, bár belül nagyon is tudta, a másik, sokkal nagyobb problémáját nem fogja tudni egy kedves beszélgetéssel elintézni.