Az autó csak úgy suhant az úton. A városi, majd külvárosi látképet szépen felváltották a behavazott rétek és szántóföldek, pár derék szál fával, hogy időnként megtörjék a táj monotonitását. Mesébe illő látvány volt, Jisung azonban észre se vette mindezt. Csak ült a kocsi anyósülésén, mélyen a gondolataiba merülve, miközben a pulóvere alját bizergálta. 

Szorongott, igen, de minden oka meg volt rá. Mellette ugyanis a párja, Minho vezetett, és nem akárhová tartottak. Jisung szüleihez voltak hivatalosak karácsonyra, akik, megunva, hogy fiúk annyi időt tölt a nagyvárosban, meghívták őt az ünnepekre. Arról viszont a családnak fogalma sem volt, hogy nem egyedül jön, hanem hozza a pasiját is, akivel több, mint egy éve boldog párkapcsolatban élnek. Ahogyan arról sem tudtak, hogy Jisung meleg. Szóval szegény srác egy határozott gyomorgörccsel hagyta el a lakásukat, és ahogyan közeledtek az úti céljukhoz, ez csak erősödött. 

- Édesem, ne idegeskedj ennyit - szólalt meg Minho, amikor szerelme legalább hatodjára sóhajtott fel. - Minden rendben lesz. 

- Honnan tudod? Sose találkoztál velük. 

- Lehet, de azok alapján, amit elmondtál, rendesnek tűnnek - vonta meg a vállát Minho, minta neki mindegy lenne, de valójában ugyanúgy stresszelt. Csak nem fejezte ki. 

- De mi van, ha félreismertem őket? Ha nem fogadnak el? Ha már nem fognak szeretni? Egyáltalán, szerettek valaha? - Jis minden kérdéssel egyre kétségbeesettebb lett, és elkezdett hevesen lélegezni. Túlságosan belepörgött a saját félelmei által kreált örvénybe, és hirtelenjében nem látott ki belőle. 

- Hé, hé, nyugi - Minho szerencsére gyorsan észre vette, hogy a másik egy pánikroham szélén áll, és egyből igyekezett lecsillapítani. Jobb kezét a párja combjára vezette, és simogatni kezdte, mert tudta, hogy az segít. - Mindegy, mit mondanak. Én itt vagyok, szeretlek, és örökké szeretni foglak, szívem. Mindig itt leszek veled, értetted? Most pedig vegyél mély levegőt, jó, baby? 

Jisung bólogatott, és igyekezett megbékíteni a zsibogó agyát. Min rövid puszit adott az arcára, amitől ösztönösen elmolyosodott. 

- Megálljunk? - kérdezte az idősebb. Őszintén féltette a másikat, ugyanis már voltak Jisungnak erős rohamai, és nem akarta, hogy valami baj történjen. 

- Nem kell. Csak érjünk már oda. 

Még úgy harminc perc autókázásba telt, mire megérkeztek a szép kőházhoz, ahol a fiatalabb felnőtt. Bent kellemes meleg és csilingelő díszek fogadták őket. Az ajtónyitásra pedig egy szépséges, kedves arcú nő jött ki a konyhából. 

- Jisung, kicsikém! Úgy örülök, hogy látlak! - köszöntötte a fiát. - Nahát, a barátod kicsoda? 

- Sz-szia anya. Ő itt... Minho - Jis próbálkozott, de nem tudta rávenni magát, hogy egyből az előszobában coming-outoljon az anyukájának. 

- Nos, üdvözlöm Minho. A nevem Taeyeon - mutatkozott be a hölgy, és meg is hajolt, amit Minho viszonzott. 

Pár percen belül kijött Suho is, az apuka, aki feleségéhez hasonlóan udvariasan üdvözölte a vendéget, ám nem értette, mit keres náluk. 

A páros beljebb ment, levették a cipőjüket, kabátjukat. Ekkor hirtelen egy kék hajú lány ugrott rá Jisungra. 

- Öcsisajt, hát megjöttél! Jé, kit hoztál? 

- Szia neked is Ryujin... Ő pedig Minho - válaszolt Jis, amikor felfogta, ki "támadt" rá. 

- Áá, a híres-neves herce- Áu! - kiáltott fel Ryu, ugyanis kapott egy oldalba könyöklést az öccsétől. 

Jisung még egy gyilkos pillantást vetett a nővérére, majd gyorsan eliszkolt a konyhába, hogy segítsen az anyukájának a főzésben. Ennek hála hamar kész lett az ebéd, evés után pedig a család társasozni kezdett. Ugyan látszólag minden rendben volt, a szobában azonban tapintani lehetett a feszültséget. Jisung végig zavart volt, mintha gondolatban valahol máshol járna, és a fűtés ellenére is kicsit remegett. 

- Na jó, én rákérdezek - elégelte meg Ryujin a tárgy kerülését. - Most akkor együtt vagytok Minhoval, vagy mivan? 

A szülők megfagytak a mozdulatukban, Jisung pedig félrenyelte a kakaóját. 

- Mi... I-igen... Egy pár vagyunk - mondta ki végül az igazat, miután kiköhögte magát. - Sajnálom - suttogta, és lehajtotta a fejét. 

- Ó, kicsim, ne sajnáld - Taeyeon féltő anyai pillantással nézett a fiára. - Tudom, hogy sokszor erősködtem, hogy legyen barátnőd, vagy hogy szívesen látnálak egy lánnyal az oldaladon. Azt is reméltem, hogy lesznek unokáim. De végeredményben mégis fontosabb, hogy boldog legyél. És ha Minho azzá tesz, én csak örülök neki - beszéd közben bíztatóan rámosolygott, és megfogta a fia kezét az asztalon. Valahol belül nem lepődött meg, és a szeretete szerencsére túlszárnyalta a konzervatív elveit. 

- Köszönöm anya - Jisung kifújta a benntartott levegőjét, és hátradőlt a székében. A lelke egy része megnyugodott. 

- Mondjuk nem tudom, milyen erős fantáziád lehet, hogy Jisnek barátnőt gondoltál. Én ha megszakadok, se tudnám elképzelni - szólt közbe Ryujin, majd elégedetten elmosolyodott, amikor az öccse felnevetett a mondatán. 

Mindeközben apuka csak csendben húzott egy lapot a pakliból. Nem tudott volna semmi jót mondani, ezért úgy döntött, inkább nem kommentálja a hírt, mintsem megbántsa az egyetlen fiát. 

Már rég végeztek a játékkal, és a nap is elindult lefelé, amikor Minho elhívta a párját sétálni. Mint kiderült, Jisung kedvenc helye régen a közeli park egy félreeső zuga volt, ahová sokat járt ki, ha egy kis egyedüllétre volt szüksége. Így oda igyekeztek, a szikrázó havat taposva. 

A kis sarok még télen is varázslatos volt, holott levelek nélkül közel sem teljes pompájában tündöklött. Minho csillogó szemekkel nézett körbe, és egyből tudta, ez a hely tökéletes lesz. 

Alig, hogy megérkeztek, Min megfogta szerelme kezét, majd letérdelt előtte a hóba. A kabátja zsebéből elővett egy apró bársonydobozt, megköszörülte a torkát, és belefogott a mondandójába. 

- Tudom, hogy még két éve sincs, hogy először megcsókoltalak, de ennyi idő elég volt, hogy felfogjam, milyen kincset kaptam veled. Az egész világ szebb, amikor láthatlak, és nincs, amin ne mennék keresztül érted. Úgy érzem, a szívem hiányzó darabkáit találtam meg benned, amiket egész életemben kerestem. Örökre melletted akarok lenni, szeretni, amíg világ a világ - kinyitotta a dobozkát, amiben egy gyönyörű, ezüstszínű, ragyogó kövekkel kirakott gyűrű lapult. - Han Jisung, lennél a férjem az idők végezetéig? 

Jisung az elején nem értette, miért akar idejönni vele a párja, de a monológ végére nagyon is világos lett az oka. Amikor pedig meghallotta azt a bizonyos kérdést, a világ megfordult vele, és a szeme könnybe lábadt. 

- Igen, igen, igen, milliószor is igen - borult zokogva szerelme karjaiba, olyan szorosan ölelte, mintha azt hinné, a másik eltűnik, ha elengedi. 

Minho kis idő múlva hátrébb húzódott, csak, hogy azonnal visszahajoljon a vőlegénye mézédes ajkaira. A nap utolsó sugarai pedig így hagyták ott őket: szenvedélyes csókjuk mámoros boldogságában. 

Mikor elindultak visszafelé, már teljesen besötétedett, és a környező házak karácsonyi fényei világították meg az utat. Egész végig vihorásztak, azon az estén semmi sem tudta volna elrontani a kedvüket. 

- Khmm, van még egy bejelenteni valónk - szólalt meg Jisung vacsora alatt. - Minho eljegyzett! 

- Már azt hittem, kufircoltatok egyet odakinn, attól vagytok ilyen vidámak. De ez se rossz - kuncogott Ryujin. 

- Áhh, ahhoz túl hideg van - legyintett Minho, és jobb karjával átkarolta a mellette ülő kedvesét. 

- Hű, ez azért gyors volt - Taeyeon szinte meg se hallotta az előbbi viccelődést, annyira próbálta a hírt feldolgozni. 

- Ugyan, anya. Attól, hogy ti még csak most találkoztatok vele, én már ismerem Mint annyira, hogy tudjam, vele akarom majd leélni az életemet - magyarázta Jisung. 

- Értem, de akkor is... Én csak nem szeretném, hogy elsiess valamit. Ez komoly döntés, igaz, Suho? - fordult a férje felé megerősítésért, de ő csak motyogott valamit. 

- Hidd, el, átgondoltam - nyugtatta az anyját Jis. De nem mondott igazat. Egy percig sem gondolkodott a válaszon. Egyszerűen egyértelmű volt számára.  

Vacsora után az apukája félrehívta őt, mondván, segítsen mosogatni, amíg a többiek a nappaliban próbálták eldönteni, milyen filmet nézzenek majd. Ám az utolsó tányér elpakolása után kiderült, igazából beszélni is akart vele. 

- Nézd fiam - kezdett bele, még némileg bizonytalanul. - Én nekem elég nehéz megszokni ezt az egészet, hogy te ilyen homokos, vagy mi vagy, és egy férfival jössz haza. Nem is igazán értek egyet vele, hogy őszinte legyek. Viszont! Te felnőtt vagy már, saját lakással, munkával, nem szabhatom meg neked, hogy hogyan élj. És ha tényleg szereted, hát... - Suho összeszorította a szemét, nem volt könnyű kimondania. - Áldásom rátok. 

Jisung elkerekedett szemekkel nézett rá, nem várt volna még ennyi támogatást sem az apjától. Köszönetképpen megölelte, amivel nem kicsit hökkentette meg őt. Utána pedig arcán hatalmas mosollyal ment ki a többiekhez. 

Este pedig, amikor Jis a régi szobájában Minhohoz bújt, még elalvás előtt is csak arra tudott gondolni, hogy ez élete legszebb napja volt. 

Hát ez lenne a Karácsony Special második felvonása, remélem tetszett! ^^ 

Persze ezt is vasárnapra terveztem, erre nem hétfő hajnali fél kettő van? Na mindegy... Nem az számít, a lényeg, hogy kész van és szép hosszú lett, csak is nektek! <33 

Boldog Karácsonyt! Már csak 12 nap van hátra 🎄✨