Inspirálta a fönti klip (SKZ Code - SKZful Days in Jeju 4), mert nem tudom túltenni magamat Chanon, és amilyen izgatott volt, hogy Seungminnel aludjon. *///w///* 

- Wow! Seungmin, egy ágyban fogunk aludni! - hallatszott Chan kiabálása, ahogy leszaladt hozzám a lépcsőn. 

- Akkor én a földszinten alszok! - hárítottam, de ez nem lombozta le a lelkesedését. 

Olyan aranyos volt amikor valami ennyire boldoggá tette. Hirtelen kicsinek és fiatalnak tűnt, ahogy a mosolya a két füléig szalad, és felbukkantak a gödröcskék az arcán. A szemei vidáman csillogtak, és ilyenkor mintha az egész lénye ragyogott volna. Titokban imádtam így látni. Titokban, hiszen még magamnak is nehezen vallottam be, csak hosszú évek után, hogy tetszik a leaderünk. Kifelé erősen tagadtam, hogy kedvelném őt, ezért mindig az ellenkezőét csináltam annak, amit akartam volna. Ellöktem amikor arra vágytam volna, hogy megöleljen. Folyton öregnek hívtam, holott ez egyáltalán nem igaz, sőt, smink nélkül nem néz ki többnek tizennyolcnál. Kritizáltam a külsejét, amikor nagyon is dögös és gyönyörű. És, amit a legjobban bánok: többször is mondtam neki, hogy utállak, holott pont a fordítottja igaz. Szerencsére ő nem zavartatta magát, mindezek ellenére is elárasztott törődéssel és szeretettel, sokszor úgy érzetem, nem is érdemlem meg mindazt, amit ad nekem. De sosem tudtam eldönteni, melyik lenne a nagyobb önzőség: elmondani neki, hogy kedvelem, vagy sem. 

Amikor azon a Jejuban töltött estén szétnéztem a társaságon, észre vettem, hogy Felix idegesen rágja az ajkát, és mindenfelé néz, csak Chanra nem. 

- Mi az, Lix? - kérdeztem tőle, mire megrezzent, és idegesen pislogott a többiekre, akik most már mind rá figyeltek. 

- Szóval, az nem a ti szobátok... Hyun és Jis kicserélték a kis háromszögeket, mert nem akartak egy ágyon osztozni... - nyögte ki végül. Látszott rajta, hogy a háta közepére kívánja a rossz hírek vivőjének posztját. Ő sem akarta elszomorítani Hyungot. 

- Oh... - Chan Hyung csak ennyit mondott. A mosoly szabályosan leesett az arcáról, és csalódottan baktatott vissza az emeletre, hogy átvigye a cuccait. 

A két lüke jómadár persze csak bűntudatos arccal lapított a sarokban. 

- Amikor Han és Hyunjin megcserélték a szobákat, egészen eksztázisba jöttem... A gondolat, hogy Seungminnal együtt aludjak, ahhh - mesélte Chan kuncogva a kamerának később, miközben végig engem nézett. 

Már lefeküdni készültünk, sőt, én már ágyba bújtam, de ő valamiért muszájnak érezte, hogy ezt felvegye. Nem nagyon értettem, miért mond ilyeneket, ráadásul a STAYnek, de az biztos, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni tőle. 

A fönti két mondat után természetesen odajött hozzám, letepert és megölelgetett. Először csak birkózott velem, mintha játszana, de aztán egészen szorosan hozzám simult, és úgy feküdtünk percekig. Ezeknél a pillanatoknál bizonytalanodtam el sokszor, hogy vajon lenne-e esélyem valami komolyabbra vele, de mindig elválunk, mire elszántam volna magam, hogy lépjek. Most is, egy kis idő után Chan felkelt és elment fogat mosni, otthagyva a bonyolult érzelmek kavalkádjában. 

Az éjszaka közepe volt, én már biztosan aludtam egy sort, mert arra ébredtem, hogy idegesen forgolódik mellettem. Nem volt új, hogy nem tud elaludni éjjelente, de ugye otthon mindig van mivel lekötnie magát ilyenkor. Most viszont nem tudott kimenni a drága stúdiójába, és gondolom nem akart zavarni engem, ezért nem kezdett telefonozni sem. Azonban én hamar meguntam a mocorgását, és nem kis vívódás után bevetettem az egyetlen eszközt, amiről reméltem, hogy működni fog. 

- Hyung? - szólítottam meg, mire felém fordult. 

- Felkeltettek, Minnie? Sajnálom - suttogta. 

- Akarod, hogy összetoljuk az ágyakat? - ajánlottam fel, és bár nem láttam, tudtam, hogy kikerekedett a szeme. 

- Biztos vagy benne, Minnie? 

- Ha nem, nem - vontam meg a vállam, és már húztam volna magamra a takarót. 

- De! Kérlek - szólt utánam Chan, mire magamban elmosolyodtam. 

Így kikászálódtunk a paplan alól, és összetoltuk a fekhelyeinket. Ugyan mindketten a saját térfelünkre feküdtünk vissza, hamar Chan odamászott mellém, és a fejét a mellkasomra téve, a karját pedig átvetve a derekamon, bújt hozzám. Óvatosan a puha, göndör hajába vezettem a kezem, és simogatni kezdtem, mire elégedett hangon motyogott valamit. 

- Ezt senkinek ne merészeld elmondani, Hyung! 

- Okés - válaszolta, de nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán felfogta, mit kértem tőle. 

Hiába próbáltam ellenállni, el kellett ismernem, kifejezetten édes volt ott a karjaim között. A Hold besütött az ablakon, kékes fénybe vonva a meseszép vonásait, és én szinte el se tudtam hinni, hogy ez a pillanat tényleg megtörténik. Mintha megállt volna az idő, csak bámultam az arcát, miközben az ujjaim a selymes tincseibe gabalyodtak. Annak az éjszakának minden másodpercében újra szerelmes lettem belé. 

Már régóta egyenletesen szuszogott, így azt hittem, elaludt végre. 

- Channie Hyung... Ha tudnád, mennyire szeretlek - súgtam kettőnk közé a levegőbe, majd egy apró puszit adtam a fejére. 

Másnap, és az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban Chan pont ugyanolyan volt velem, mint eddig, tehát bizton hittem, hogy valóban nem hallotta a vallomásomat. Sűrű volt a nyarunk, még sűrűbb az őszünk és a telünk, mindenkit betemetett a munka. Comeback comeback után, koncert turné, forgatások, események, interjúk, előadások, díjátadók; teljesen el voltunk havazva. 

Csak tavasszal kaptunk legközelebb pár nap szusszanásnyi szünetet, a 5star album promócióinak kezdete előtt. Mindenki elutazott valahová, többségünk a családunkhoz, de Chan és Lee Know japánba ment például, igaz, két külön városba. 

Mikor visszaértünk, Chan Hyung lelkesen ölelgetve köszöntött minket, és mintha velem tovább időzött volna, mint a többiekkel. Bár lehet, csak nekem tűnt úgy. 

A következő nap megkért, hogy menjek vele a stúdióba, elméletileg átvenni pár dalt még egyszer. Ám amikor beléptem, leültetett a kanapéra, és ő is mellettem foglalt helyet. 

- Seungminnie... - kezdte, és megfogta a kezeim. - Hallottam, mit mondtál nekem a Jeju szigeten azon az éjszakán. Már jó ideje beszélni akarok veled róla, de még nem jutott idő rá. 

- Nem emlékszem - pislogtam rá tettetett értetlenséggel. 

- Azt mondtad, "szeretlek, Channie Hyung" - idézte fel a szavaim, mire az egész testem megfeszült. Neki feltűnhetett ez, mert automatikusan közelebb csúszott hozzám. - Én is szeretlek, Minnie - jelentette ki, miközben végig a szemembe nézett. Majd lassan a számhoz hajolt, és egy rövid, lágy puszit adott rá. 

- Hyung... - annyi mindent akartam volna, de elakadtak a torkomban a mondatok. 

- Én sajnálom, ha te nem így gondoltad, te jó ég, bocsánat, én... - szabadkozott, mert félreértette a szótlanságom. 

- Fogd be, és csókolj meg rendesen! - szakítottam félbe, és egy hirtelen mozdulattal belehuppantam az ölébe. 

Láttam, hogy meglepődött, de hamar túljutott rajta, és immár teljes hévvel vette birtokba az ajkaim. Szenvedélyesen faltuk egymást a fekete bőrkanapén percekig, és nekem ez volt az első, de egyben legjobb csókom is. 

- Minnie, lennél a pasim hivatalosan is? - kérdezte. 

- Azt hittem egy egyértelmű, igen - feleltem egy szemforgatással, de immáron már nem tudtam tovább elrejteni a boldog mosolyomat. 

- Nálad semmi sem egyértelmű - rázta a fejét nevetve, majd közelebb húzott magához, és a szám után kapott, egy újabb csókért.