Először is azzal kezdeném, hogy a nevem Han Jisung, és gondolatolvasó vagyok. Tudom, hülyeségnek hangzik, de ez az igazság. Soha senkinek nem mondtam el életemben, mert úgysem hinnének nekem, de attól még tény. Hallom a fejemben, hogy mire gondol egy személy, ha éppen beszélek vele, vagy rá figyelek. Így persze mindenről tudok. Hogy hányszor néztek már le emberek, hogy hányszor hazudtak nekem, hogy mi alatt ők mit értettek valójában. Néha áldás volt, de legtöbbször átok inkább. Gyűlöltem miatta az iskolás éveimet, pláne a gimit, ahol mindenki folyamatosan kinézett engem. Igaz, be kell valljam, mindig is egy igen feminim külsejű srác voltam, amire csak rátett egy lapáttal, amikor szoknyát kezdtem hordani, harisnyával vagy combzoknival. De mit csináljak, ha szeretem, és jól áll? Lényeg a lényeg, mikor eljött az idő, hogy munkát keressek, akkor egy kis közeli kávézó mellett tettem le a voksomat. Csendes, aranyos hely, és szerencsére nekem csak a kávékkal kell foglalkoznom, a rendeléseket a kollégám és barátom, Lee Felix intézi. Tisztán emlékszem, amikor először meglátott engem, az volt az első gondolata, hogy "Végre valaki, aki femboy, mint én!". Azóta pedig ő is szoknyában és a kedvenc pink, fluffy kabátjában jár dolgozni.

A mai egy átlagos csütörtöki napnak indult, de amikor beértem az üzletbe, Felix felhívott, hogy beteg. Bár nem örültem neki, hogy egyedül kell dolgoznom, egy sóhajtás után beálltam a pult mögé.
A délelőtt legemlítésreméltóbb vásárlója Seo Changbin volt. Ő és Lix már régóta kerülgették egymást, de egyikük sem mert lépni.
- Felix nincs ma, beteg - mondtam, amikor odaért a pulthoz. A mondat közepén esett le, hogy elméletileg én nem tudhatom, hogy ő hogyan érez a szőke, szeplős, ausztrál barátom iránt, és szinte már csak miatta jár ide, magyarul nem kellett volna ezt mondanom. Most már mindegy.
- Ennyire egyértelmű? - kérdezte tőlem.
Oké, rendben, legalább nem tart túl furának.
- Eléggé - vigyorogtam kissé kínosan - Mellesleg Felix is oda van érted, minden nap legalább fél órát áradozik rólad.
Bár a nevezett személy leszedné a fejem, ha tudná, hogy ezt mondtam, Changbinnak tetszett a dolog.
- Szerintem hívd fel ma - tettem még hozzá.
- Jó lenne, de nincs meg a száma.
Ezen, megmondom őszintén meglepődtem, de megadtam neki Lix telefonszámát a kávéja mellé. A többi rajta áll.

A délután folyamán még egy valaki betévedt ide, aki viszont nem kis hatással volt rám.
A férfi pár évvel lehetett idősebb nálam, lila haja volt, stílusos öltözéke, és istenem, de gyönyörű arca! A testéről pedig ne is beszéljünk, ami a ruháján keresztül látszódott, az csodásan izmos és kidolgozott volt. Már a puszta látványától el tudtam volna ájulni, a gondolatai viszont csak rátettek egy lapáttal.
"Azta, milyen csinos!" Ez jutott először az eszébe, amikor meglátott. "Cuki arca van, szépséges szemei, jó alakja, pláne a vékony dereka, amit kiemel a szoknyája. Örökké el tudnám nézni."
- Mit adhatok? - kérdeztem tőle, nagyon igyekezve, hogy ne piruljak el, hiszen rendkívül jól esett, amit gondolt.
"Hogyan lehet, hogy ennyire tetszik a hangja? És hogy szeretném hallani, ahogyan a nevemet nyögi alattam, Minho, Minho, Minho, még, még! Ja, de hülye vagyok, válaszolnom kéne."
Be kell vallanom, picit sokkolt, hogy máris megdöngetne gondolatban, de kicsit sem volt ellenemre.
- Egy Ice Americanot kérnék - szólalt meg, kissé rekedtes, és nagyon szexy hangon.
- R-rendben, hozom - csak sikerült dadognom, de szerencsére ő inkább aranyosnak találta, mintsem cikinek.
Mikor megfordultam, és a kávégéphez sétáltam, ő persze nem volt rest a fejében kommentálni a combomat és a hátsómat sem, így menet közben megriszáltam a fenekemet neki.
Miután odaadtam neki az italát, majd fizetett, még megkértem, hogy várjon egy percet.
- Mit írsz? - érdeklődőtt, mivel látta, hogy nagyban körmölök valamit.
- A telefonszámomat - nyújtottam át neki egy mosoly kíséretében. - Helyes vagy és bejössz.
Szélesen elvigyorodott, és abban a pillanatban lementette a számot, majd felhívott, hogy nekem is meg legyen az övé.
- Írok majd - köszönt el egy kacsintás kíséretében, nekem pedig a nap további részében nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról.