Han Jisung egy hosszú és fárasztó nap után lépett ki kis hajszalonjának ajtaján. Már összepakolt és éppen zárta volna az ajtót, amikor meglátott egy huszonnégy-huszonhat év körüli, kifejezetten jóképű férfit az üzlete előtt álldogálni. 

- Segíthetek? - kérdezte Jisung. 

- Hajvágásra jöttem - nyögte ki nagy nehezen az ismeretlen. 

- Most?! - nézett rá elképedve a szőke fodrászfiú. - Végeztem mára. 

- Kérlek... - volt valami az idegen tekintetében, amitől Jisung beadta a derekát. 

- Na jó. Gyere be. Milyen frizurát szeretnél? - kérdezte, míg újra előszedte a holmiját. 

- Nem tudom, rád bízom. Te vagy a profi, nem? - vonta meg a vállát, ahogy beült a mosóhoz. - Ja, beszélgetést nem kérek - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. 

Jisung egészen felderült a hallottaktól. Imádta a munkáját, de borzasztóan zavarta a felszínes bájcsevegés, amit a vendégekkel kellett folytatnia. Ahogyan az is, ha olyan fazont kértek tőle, ami egészen előnytelen volt nekik, de sajnos nem ellenkezhetett velük. Feledve a korábbi kimerültségét, boldogan vette kezelésbe az előtte ülő puha, barna haját. Mikor kész lett, az ismeretlen a visszajárót meg sem várva sietett ki az ajtón, otthagyva a mókusarcú Jisungot egy jelentős mennyiségű borravalóval. 

A különös férfi, akit Lee Minhonak hívtak, a következő hónapban bukkant fel újra, akkor is ilyen késői órán. Utána pedig először havonta jött, majd egyre sűrűbben, végül már minden péntek este felkereste az aprócska szalont, aminek a tulajdonosa nem is lehetett volna boldogabb. Jisung ugyanis nem tudott betelni vele. Az együtt töltött órák bearanyozták az életét, minden héten azt a napot várta, amikor a kedvenc vendége megérkezik. Bár még mindig nem beszéltek sokat, egy idő után már pillantásokból is megértették egymást, olyan erős bizalmi kötelék alakult ki közöttük, ami csak két csendes ember között születhet. 

- Fesd be a hajam, kérlek! - ezzel a mondattal állított be Minho az egyik júniusi alkonyon. Jisung  úgy meglepődött a kérésen, hogy kiesett a kezéből a hajcsat. 

- Rendben, ha ezt szeretnéd - szedte össze magát. - Milyen színre? - kérdezte, ahogy a festékesszekrényhez lépett, bár tudta mi lesz a válasz. 

- Amit akarsz - hangzott a felelet, Jisung pedig elégedetten emelt le egy tubust a polcról. Tetszett neki, hogy a másik mindig rábízza magát. 

- Mélykék. Jó lesz? - nézett a nála kicsivel magasabb fiú szemeibe, és a világ valahogy megszűnt körülötte. A valóságba Minho bólintása húzta vissza, és a mókusfiú egészen zavarva jött, amikor ráébredt, hogy ez sokadjára történik meg vele, így jobbnak látta, ha inkább munkához lát. 

- Szeretem ahogyan mosod a hajamat. Olyan finomak az ujjaid - szólalt meg Minho váratlanul. Mikor pedig a víz el lett zárva, felnyújtotta a kezét és végigsimított Jisung aranyos arcán, aki erre alig érezhetően elpirult, valamint széles mosolyra húzta a száját. Kettejük között a levegő egyre jobban és jobban izzott, és ez nekik is feltűnt. Miután végeztek, Minho sikeresen összeszedte a bátorságát, hogy feltegyen egy kérdést, amit már egy ideje szeretett volna: 

- Izé, nem vagyok túl jó az ilyenekben, de ha van kedved elmehetnénk valahová ketten - mondta. 

- Ez egy randi? Mert ha az, akkor igen, van - vágta rá Jisung, és hozzábújt Minhohoz, aki szorosan visszaölelte.