Mikor Jisung önkénteskedni kezdett, maga sem tudta, mire számítson. De biztosan nem erre. 

- Helló? - lépett be Jisung a lakásba, ahol elméletileg dolgoznia kell majd. Szinte abban a pillanatban valaki „megtámadta" hátulról, magyarul elkezdte a fülét és a nyakát harapdálni. - Mi a...?!

- Minho! Sicc le róla, de rögtön! - jött oda egy középkorú hölgy, és elkergette a „vadállatot" a szobájába. - Nagyon sajnálom. Ez az egyik fiam volt, Minho. Miatta hívtam ide. Macskának tetteti magát, és nem hajlandó abbahagyni. Járattam már pszichológushoz, de nem javított a helyzeten. Én viszont nem bírok el egyedül a nyavalyáival, így magának kell figyelnie rá.

- Rendben - felelte Jisung kissé megütközve, majd követte a fiút a szobájába.

Mikor beért tüzetesen végig nézte. A cicafüleken és -farkon, valamint a csörgős nyakörvön kívül semmi rendkívülit nem látott rajta, csak egy babyboy ruhákba öltözött dögös srácot.

- Szia! - intett neki Minho, majd a semmiből nyávogott egyet.

- Miért csinálod ezt? - tette fel Jisung az első kérdést, ami az eszébe jutott, miközben leült az ágyra.

- Egyszerű: figyelemhiány. Haver, nyolc másik testvérem van, gondolod, hogy kicsit is foglalkozik velem bármelyik szülőm? Valamivel ki kell lógni, hogy megkapjad - Minho felsóhajtott, majd folytatta. - Az elején még komolyan gondoltam. Nem tudom mi volt velem akkoriban, teljesen be voltam kattanva. De aztán a pszicihomókus világossá tett mindent. Így most már szándékosan folytatom. Eddig bejött, ám az itt léted azt bizonyítja, hogy a szüleim megunták.

- Nem érzed rosszul magad, hogy átvered őket?

- Szerinted ők rosszul érzik magukat, hogy elhanyagoltak engem?

- Gondolom. És biztosan nem szándékosan csinálták.

- Pedig szándékosan lett nyolc gyerekük. Továbbá mentségemre szóljon, szentül hiszem, hogy macskának kellett volna születnem. Sokkal inkább, mint embernek.

Pár perc csendben telt el, majd Minho megint megszólalt.

- Ja, bocs a nyakadért. Ahogy nézem, szép nyoma marad majd.

- Áh, semmi gond. Legalább a haverjaim azt hiszik majd, hogy lefeküdtem valakivel, és nem viccelődnek majd azon, hogy szűz vagyok - Jisung durcásan karba fonta a kezét.

- Oh - mondta Minho.

Felállt a székéből, odament az ágyhoz, lenyomta Jisungot a matracra, és fölémászott.

- Esetleg nem lenne kedved ténylegesen lefeküdni valakivel? Csak, hogy hitelesebb legyen - kérdezte, miközben lassan beleült Jisung ölébe.

- Ahh! N-nem - Jisung nem tehetett róla, muszáj volt felnyögnie, amikor az ő és Minho farka egymáshoz nyomódott a ruhákon keresztül.

- Biztos? - döntötte el a fejét a cicafiú ártatlanul. - Pedig én szívesen megdugnálak, babám - nyalta meg az ajkait.

Jisung továbbra is tiltakozott, mire Minho elkezdett fel-le vonaglani az ölében. Jisung nem tudta visszafogni magát, nyögött és zihált a hirtelen ingerek hatására.

- Ahh-ah! - kiáltott fel Minho, amikor érezte, hogy Jisung farka megkeményedett alatta - Még minding nem akarod, hogy magamévá tegyelek, baby? - hajolt egészen közel Jisung arcához.

- D-de mi van, ha meghallanak? A családod, vagy a szomszédok?

- Magasról leszarom. Baromira megkívántalak, és ha rajtam múlik mielőtt elmész innen, először miattam kell elmenned. 

Jisung már ha akarta volna se tudta volna tagadni, mennyire beindította Minho. Nem érzett még ilyen vágyat soha, senki felé, pedig voltak már crush-ai korábban. Viszont még mindig aggasztotta a kinti hallgatóság. Ám ahogyan Minho elkezdett az ajkain, majd a nyakán munkálkodni, teljesen elfeledkezett mindenről, ami rajtuk kívül volt. 

Minho pedig tudta ezt, így igen buzgón dolgozott azon, hogy még több folttal dekorálja ki az alatta nyöszörgő fiút. De nem elégedett meg a nyakával, szépen lassan lehámozta a ruháit is mindkettőjüknek. Miután már teljesen meztelenek voltak, és Minho úgy érezte, eleget csókolta, nyalogatta, szívta és harapta partnere testét, előkotort egy tubust az éjjeliszekrényből. 

- A-az mi? - érdeklődött Jisung, miközben nyelt egyet. 

- Síkosító. Hidd el, jó szolgálatot tesz majd nekünk. 

- Még egyszer emlékeztetnélek, nekem ez az első. 

- Tudom, ezért használom - Minho látványosan megforgatta a szemeit, miközben kent a krémből az ujjaira. - Nyugi, vigyázok rád - suttogta a még mindig kicsit megszeppent fiú fülébe. 

- Ajánlom is - fenyegetőzött Jisung, de Minho teljesen figyelmen kívül hagyta ezt a mondatot. 

- Na most légy jó fiú Sungie, és lazítsd el magad! 

Jisung igyekezett tenni amit a másik kért, de így is felnyüsszögött, amikor Minho első ujja beléhatolt. Hamarosan követte a második, majd amikor azokat megszokta, a harmadik is. Jisung az elején még átkozta magát, hogy miért ment bele ebbe, de azt vette észre, hogy egyre jobban élvezi Minho kézimunkáját. Ez persze Minhonak is feltűnt, így egy idő után kihúzta az ujjait, amire egy csalódott szuszogás volt a válasz. 

- Ne nyavalyogj, mindjárt kapsz valami sokkal jobbat - mondta Minho perverz vigyorral az arcán, majd teljes hosszával behatolt Jisungba. 

- Aaahh! Aztakurva! 

- Jól vagy? - pislogott Minho. 

- I-igen, csak ez váratlanul ért - lihegett Jisung. - Legközelebb szóljál előre! 

- Szóltam. 

- Nem, n-... - Minho egy csókkal elhallgattatta Jisungot, majd elkezdett mozogni benne. 

Jisung a lábait Minho derekán kulcsolta össze, majd a tarkójánál fogva tartotta közel magánál, így mind a ketten egymás fülébe nyögtek folyamatosan. 

- Mmmm, gyorsabban! - kérte Jisung. 

- Hmmm, szóval gyorsabban akarod? 

- I-igen, ah, Minho kérlehek! 

- Rendben, baby - fogadta el a kérlelést, és olyan sebes tempóra kapcsolt, hogy időnként megnyekkent az ágy alattuk. 

- M-minhoo, én, én elmegyehek! - nyögte Jisung, egyre magasabb hangon. 

- Lahassan én is, babyh - zihálta Minho. 

- E-elmehetehk? 

- Mhmmm - adta meg az engedélyt Minho, és ezt követően majdnem szinkronban érték el a beteljesedést. 

Minho még lökött egy párat levezetésként, majd lassan kihúzódott Jisungból, és mellé feküdt. Egy darabig egyikük sem tudott megszólalni, csak lihegtek. 

- Ez állati volt! - kiáltott fel Jisung. 

- Akkor megismételhetnénk még egy párszor - bújt hozzá Minho. 

- Mindenképpen - egyezett bele. 

Miután végleg magukhoz tértek és összerendezték magukat, rájöttek, hogy éhesek. Az ágytorna úgy tűnik meghozza az étvágyat. 

- Gyerünk ki vacsorázni! - javasolta Minho. 

Ám vacsora mégsem lett belőle, mert amint kiértek a konyhába, Minho anyjának a dühös tekintetével találták szembe magukat. 

- Ezt mégis hogyan képzelted?! Azért hívtam ide ezt a kedves fiút, hogy figyeljen rád, nem azért, hogy öt percen belül ágyba vigyed! 

- Amúgy ez rekord, csak úgy mondom - szólt közbe Minho egyik húga. 

- Kyujin, téged nem kérdeztelek! - szólt rá a lányra, majd visszafordult a fiához. - Belegondoltál abba, hogy a kistestvéreid olyannak lettek fültanúi, ami közel sem nekik való?! És mit fog vajon Miss Tiffany gondolni, aki a szomszédban lakik? Eddig elviseltem a hülyeségeidet, de ezzel végleg kihúztad a gyufát! Most hova mész?! - tette fel az anyja az utolsó mondatot, ugyanis Minho beviharzott a szobájába. 

Egy perccel később két sporttáskával a vállán jött ki, és kiment velük a lépcsőházba. 

- Pápá, kedves diszfunkcionáló családom! Majd visszajövök, amikor kevesebben lesztek! - búcsúzott, majd bevágta az ajtót, és levágtatott a panelház lépcsőin. 

Jisung követte, amilyen gyorsan csak tudta, de így is csak a kinti ajtó előtt érte utol. 

- Mégis hová indulsz, fiam?! - kiabált ki az anyja az ablakon neki. - Azonnal gyere vissza! 

- Nem, köszönöm! A kérdésedre válaszolva pedig, az Üveghegyfelé indulok, ahol a kurtafarkú malac túr! - ordította vissza, majd beintett az anyjának, és futni kezdett egy sikátor felé. 

Jisung most hamarabb beérte, majd átkarolta. 

- Alszol ma nálam? - kérdezte tőle. 

- Persze, de tudd, abból nem alvás lesz. 

- Oh, nos, állok elébe - nevetett fel Jisung, és elindultak a háza felé, miközben Minho keze végig a fenekét markolászta.