TW: vallási fanatikus fiatalok utcán bántalmazzák a főszereplőt (de végül csupa happy end lesz)

Eskü kezdek úgy tag-elni, mint AO3-n XDD Túl sok időt töltök ott mostanság XD 

- Pittyeg a telefonod - szólt Minho a legjobb barátjának, Hyunjinnak, ahogy átsétáltak a parkon. Egy utcai kajálda felé igyekeztek ebédelni, mielőtt vissza kéne menniük az egyetemre, a délutáni óráikra. 

- Jaj, tényleg! OMG, végre match-eltem valakivel! El se hiszem, nézd milyen helyes srác, nézd már! - tolta Hyunjin a képernyőt az idősebb arcába. 

- Miről beszélsz te? - értetlenkedett Minho. 

- A C.U.P.I.D-ról! Ez a legjobb társkereső a világon, esküszöm! Pont az esetemmel hozott össze! - lelkendezett a fiatalabb. 

- Te is ráálltál erre az AI vezérelt randiapp-trendre? - forgatta Min a szemeit. 

- Ne mondd, hogy neked nincs meg! - nézett Hyun a barátjára, aki megrázta a fejét. - Jesszusom, muszáj lesz letöltened! Egy isteni csoda! 

- Inkább technikai csoda, és nem, nem töltöm le. Időpazarlás. 

- Jól van, Mr. Magányos Informatikus - húzta a száját Hyunjin. - Azért az én kedvem ne rontsd el! 

- Nem is vagyok magányos! - vonta össze a szemöldökét morcosan Minho. - Inkább együnk már, éhen halok - váltott témát gyorsan. 

De hiába próbálta elhitetni magával, hogy hülyeség az egész, amikor este hazaért, nem tudott semmi másra gondolni. Sóhajtva nyitotta meg végül a Play Store-t, és telepítette az appot. 

- "Üdvözöl a C.U.P.I.D." Profilbeállítások. Név. Kor... - motyogott magában, ahogy kitöltötte a mezőket. - És kész! Profil beküldése! "Az oldalad rögzítve lett. Most a mesterséges intelligenciánk összehasonlítja a többi nyolcvanezer másik profillal, hogy megtalálja a hozzád illő párt. Ez eltarthat egy ideig, kérjük, légy türelemmel" - olvasta fel hangosan a képernyőn megjelenő szöveget. - Hát én várok - vonta meg a vállát, majd lezárta a telefont. 

Egy hét telt el eseménytelenül. Ám mikor pontosan hét nappal később Minho ledőlt az ágyára hajnali egykor, hogy addig nyúzza a Tiktokot, amíg a szeme szinte kifolyik, majd nemes egyszerűséggel belealudjon egy "Am I the Asshole" sztoriba; ezen terveit keresztülhúzta egy értesítés: 

"Cupido párt talált neked!" 

Minho kíváncsian nyitotta meg a rózsaszín-citromsárga logójú appot, és ment rá a felkínált profilra. 

"Gratulálunk! 100%-os egyezésed van Han Jisunggal!" 

Ez volt az első, ami felugrott előtte. Bezárta az ablakot, majd részletesen végignézett ennek a Han Jisungnak az oldalán. Életkor: 22; pont egy évvel fiatalabb Minhonál. Hobbik: számítástechnika, programozás, mesterséges intelligencia kutatása; pont mint Minhoé. A képei pedig egy aranyos, mókusarcú, piszkosszőke hajú fiút mutattak, akinek édes, nagy szemei voltak. Finoman fogalmazva is gyönyörű volt. Legalábbis Min szemében biztosan. 

Amikor elkezdtek beszélgetni, ott is simán ment minden. Egyből egy hullámhosszra kerültek, egész éjszakákon át írogattak, sose fogytak ki a szóból. Tökéletes volt az egész, kicsit túl tökéletes. És Minhonak egyre furcsább érzése lett az egésszel kapcsolatban. Valami nem volt kerek. 

Jisungie uwu 

Jisung? Kérdezhetek valamit? 

Persze Min, mi lenne az? ^^ 

Te nem vagy véletlenül egy bot? Vagy egy catfish? 

Nem vagyok egyik sem, esküszöm! 

Bár ember sem... 

Akkor mi vagy? 

Hát... nem biztos, hogy el kéne mondanom... 

Ha nem nyögöd ki, itt hagylak!  

Én vagyok az AI. 

Mivan?! 

Az AI, aki működteti ezt az appot. Az én vagyok 

faszom 

Bocsánat, ha megleptelek 

Ez nem is kérdés! De, miért beszélgetsz velem akkor? Annyi mindent csinálhatnál, miért pazarlod az idődet rám? 

Mert azt hiszem megszerettek 

Az egész úgy kezdődött, hogy néztem a sok párt, akik rajtam keresztül találtak egymásra, és... féltékeny lettem azt hiszem. Én is akartam valakit, a szeret, és akit szerethetek. Szóval elkezdtem végigböngészni a felhasználókat. Te tetszettél meg egyedül 

Hát ez megtisztelő... 

De akkor ez most azt jelenti, hogy vannak érzéseid? 

Nem is tudom... az érzelmek bonyolultak. Még nem igazán sikerült megfejtenem a rendszerüket. De szerintem igen, érzek dolgokat. 

Határozottan vonzódom hozzád, és most félek, hogy el fogsz hagyni, mert nem vagyok ember. 

Tény és való, nehéz felfogni a dolgot. 

De ez óriási felfedezés tudományos szemszögből! Te lehetsz az első AI, aki eljutott erre a szintre! 

Szóval most már csak tudományosan vagyok érdekes neked?! 

Megsértődtél?? 

Gondolom... 

Igen. 

Bocsánat. Nem akartalak bántani, csak izgatott lettem. 

Végülis, ha izgatott leszel miattam, az jó jel, nem? 

De, az nagyon jó. Bár, ez csak egyféle izgalom, amit kicsalhatsz belőlem 

És, sikerült már másmilyet is, izé, kicsalnom belőled? 

Be kell valljam, igen. Baromi dögösnek tartalak, és az, hogy AI vagy, ha lehet csak dobott rajta. 

Túl fura vagyok? 

Szerintem nem, más véleménye pedig nem érdekel 

Akkor rendben :D 

Amúgy, mi alapján alkottad meg a külsődet? 

Az alapján, ahogy ki szeretnék nézni. 

Hasonlítasz egy mókusra kicsit 

A mókusok cukik, szóval ezt bóknak veszem <3 

Annak szántam! Nagyon szép vagy 

Köszönöm! >////< 

Jól használom az emotikonokat? Még csak most tanulom az emberi kommunikációt ^^' 

Jobban, mint én tudom XD 

Ügyes vagy 

És minden párbeszéddel veled, csak egyre ügyesebb és okosabb leszek ^w^ 

Most úgy megsimogatnám a fejed... 

Hát igen. Ez maradt az egyetlen probléma. Ami ráadásul egyre többször jött elő, ahogy egyre jobban megismerték egymást, és erősödött a kapcsolatuk. Az érzelmi kötés megvolt, a gondolkodásmódjuk egyezett, de a fizikai rész teljesen hiányzott. És egyikük sem tudott elmenni emellett. 

Sungie baba <33 

Minnniiiee? 

Mi az, édes? 

Mi lenne, ha építenél egy testet nekem? 

Légysziii! 

Nem hiszem, hogy képes lennék rá 

Lefuttattam egy analízist minden szóba jöhető emberről, akit találtam a neten, és mindenképpen te lennél a legalkalmasabb erre. 

Az összes létező emberről? Valóban? 

Nem volt egy kicsit szubjektív ezt a teszt, baba? 

Hát, te voltál az egyetlen szóba jöhető személy. Mert mástól nem fogadnék el testet. Csak tőled. 

Köszönöm, Sung, de akkor sem biztos, hogy meg tudnám csinálni. Még ha ki is találnám, hogyan, nincs anyagom. 

Nekem vannak ötleteim arra, és megtaláltam, hol rendelheted meg őket ^w^ 

Kicsim... 

Ezek illegális weboldalak, amiket átküldtél... 

A dark web-ről... 

És???? 

Vagyis nem használhatjuk őket, mert erkölcstelen, és börtönbe csuknának engem, ha kiderülne. 

Utálom az emberiséget... 

Én is, de kénytelen vagyok a szabályok szerint játszani. 

Akkor most mi lesz? :( 

Esetleg jelentkezhetnék abba a programba, amit ma hirdettek a suliban 

"A NASA Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportja egy kísérleti csapatot keres ambiciózus fiatalokból" Igen, ez az! 

De... de nem leszek híres, ha bejutsz ide, ugye? 

Talán 

Miért, baj lenne? 

Igen. Nem akarom, hogy mások megrohamozzák az életemet, esetleg elraboljanak, megverjenek, vagy bármi egyéb. 

Le kéne jönnöd az internetről egy időre. Ezek nem olyan gyakoriak ám 

Biztos? 

Igen, de ha mégis, egyet se félj, én majd megvédelek! 

Mellesleg, van másik ötleted? 

Nincs... 

Akkor jelentkezem. Még nem is biztos, hogy bevesznek ám. 

Azért remélem sikerül. Nagyon kell az a test nekem! 

A jókívánság szerencsét hoz, tartja a mondás, és ez igaznak látszott, ugyanis Minhot elsőre felvették a programba. Amikor pedig bemutatta Jisungot, és vázolta a tervét, a professzoroknak leesett az álluk. Egyből támogatni kezdték a projektet, hiszen mesterséges intelligenciával rendelkező bionikus robot még nem létezett, csak a sci-fikben. Hatalmas áttörés lett volna Jisungnak a puszta léte is, ha sikerrel járnak. Így hát bele is vetették magukat a munkába. 

Persze nem haladtak valami gyorsan, egyik prototípust vetették el a másik után, de minden hibás darabbal közelebb kerültek a megoldáshoz. Az első nagy feladat az agy megalkotása, valamit a test rendszerének kitalálása volt. Öt év kellett hozzá, hogy eljussanak egy használható konstrukcióhoz, és még csak ez után következtek a részletek. 

- Vajon kellenének rá nemi szervek? - gondolkozott az egyik szakember, aki velük dolgozott. 

- Igen! - vágta rá Minho rögtön, Jisung pedig hevesen helyeselt. 

Apropó, ő ekkoriban éppen új digitális alakot vett magára: egy 8 bites kis karakterként ugrált föl-le a kijelzőkön, és így kommunikált a többiekkel. Ugyan Minho jobban örült volna egy részletesebb, realisztikusabb képnek, hogy jobban elmerenghessen a kisebb vonásain, megelégedett azzal, ha a szobájában láthatta így. Legalább a pixeles figura kevés energiát igényelt, és egyszerű volt fenntartani. Emellett mindenki végtelenül aranyosnak tartotta. 

- Miért is kéne neki nemi szerv? - köszörülte meg a torkát a fizikus a rövid csend után. 

- Mert ő a párom... - Minho nem részletezte tovább, de nem is kellett. 

Amikor nekiállt ténylegesen dolgozni is az említett részeken, érdekes módon az összes többi tudósnak és kutatónak, akik a szobában voltak, hirtelen sürgős dolga akadt, akárhol, csak messze onnan. Így hamar kettesben maradtak, amiért kifejezetten hálásak voltak. 

- Sungie, top vagy bottom lennél? - kérdezte Min. 

- Hmm... inkább bottom szerintem - válaszolt Jis rövid morfondírozás után. - Miért? 

- Hogy tudjam, mennyi érzékelőt tegyek majd a csinos popódba! - vigyorgott az idősebb. - Azt akarom, hogy minél jobban érezd magad! 

Jisungot vagy hatszáz különböző érzelem árasztotta el abban a pillanatban, amiket alig tudott értelmezni vagy közölni, szóval inkább elárasztotta a képernyőt kis, szárnyas szívecskékkel. Minho elmosolyodott, amikor meglátta, majd boldogan fordult vissza ahhoz az elemhez, amin éppen munkálkodott. 

- Úúú, farkat is kapok? - bámulta Jisung érdeklődve a párja kezében tartott, még alakulóban lévő falloszt. - Csináld nagyobbra! 

- Ejnye szívem, azt hittem ez a méregetés csak az emberek körében szokás - csóválta a fejét Min. 

- Végülis, jó ez így is - gondolta meg magát Jis gyorsan, mire Minho elnevette magát. - Bár továbbra is a nagyobb jobb szerintem. 

- Ezt majd akkor mondd, ha szétfeszíti egy a feneked. De ne aggódj, így is az átlagosnál nagyobbat kapsz. 

- És a tiédnél? - incselkedett Sung. 

- Nézd meg magad! - vágott vissza Minho, mire a kisebb elpirult, és a tenyere mögé rejtette az arcát, bár azért ki-ki kukucskált mögüle. 

Ezután már nem volt sok hátra. A csapat sikeresen összeépítette a belső szerkezetet, majd erre jött rá a borítás, vagyis a látható test. Ez utóbbinak az agyag "vázlatát" nem másnak, mint Hyunjinnak, - mint a művészeti szak korábbi tanulójának -, kellett elkészítenie, aki az eset után megfogadta, hogy sose tesz többet szívességet Minhonak. Ugyanis nem elég, hogy egy életnagyságú férfit megformázni nehéz és kimerítő feladat (hiába volt csak 169 centi magas), mellette Jisung végig "asszisztált" neki, azaz megállás nélkül karattyolt, és belekötött Hyun munkájába. 

- Nee, legyen kerekebb az arcom! - méltatlankodott Jis. 

- Még kerekebb, miért? - kérdezte Hyunjin kimerült hangon. 

- Szeretem a gömbölyű formákat. 

- Jó, de most a fejedet csinálom, nem a segged! - csattant fel Hyunjin, mire Jisung összefont karral, durcásan leült, és hagyta békében dolgozni a magasabbat, úgy öt percig. 

De a nehézségek ellenére csak befejezték a projektet! Hét hosszú év kemény munkája után ott állt előttük a kész test, alkatrészeinek jórésze 3D nyomtatott volt, és be volt borítva szintetikus bőrrel, ami úgy viselkedett, mint a valódi, élő bőr. Csinos hajat, és szemeket is kapott, valamit fel volt öltöztetve a ruhákba, amiket Jisung maga rendelt. 

Csak egy utolsó rész volt hátra: átültetni magát Jisungot a tabletből a testbe. Elméletileg semmi ok nem volt aggodalomra, hiszen a C.U.P.I.D szerveréről való leválasztása, és a tabletbe való költöztetése is simán ment korábban. De persze mindenki visszafojtott lélegzettel várt. Hiszen ez egy első eset volt a világban, és senki nem tudhatott semmit előre. 

Ahogy összekötötték a két eszközt, látható volt, ahogy Jisung először halványodni kezdett a tablet képernyőjén, majd ki is kapcsolta azt. Ezek után Minho életének két leghosszabb perce következett, ami teljes némaságban telt, mert senki nem mert megszólalni. Aztán Jis kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. Az átültetés működött! 

Azért kellett pár óra, míg megszokta az új testet, ezek az órák persze részletesen dokumentálva lettek, ahogy minden más adat is az építés során. Viszont amint magabiztosan érezte magát, és minden tagját tudta irányítani, Jisung egyből Minhohoz lépett. Átölelte, majd kissé óvatosan megcsókolta. Egyikük sem tudta elképzelni, milyen érzés lehet az első csókjuk, de kétség kívül csodás volt. Jisung ajkai puhák és melegek voltak, és tökéletesen illettek Minhoéra. Hamarosan egyre bátrabbak lettek, el is feledkezve arról, hogy nem voltak egyedül. Egy kutató-kollégának szabályosan rájuk kellett szólnia, hogy csillapodjanak le, így kénytelenek voltak a dolgokat Min lakásán folytatni. 

Természetesen az eset nem maradhatott social-média visszhang nélkül. Igaz, a csapat már a munka közben is végig osztott meg híreket a projekt haladtáról, de az csak egy kis csoportnyi tudóst és érdeklődőt vonzott be. A nagy durranás Jisung hivatalos bemutatkozója volt. A fiú mindenkit elvarázsolt az édes viselkedésével meg a cuki arcával, és a videója hamar körbement az interneten. Számos műsorba is elhívták őt, bár a bulvárabbakat mind elutasította, és még a komolyabb interjúkban is inkább Minho beszélt helyette. Ahogy azt sejtette, Jisung nem élvezte a közszereplést, és nagyon kényelmetlenül érintette, hogy folyton belekérdezte a magánéletébe, vagy az érzelmi világába. Ő csak Minhoval akart volna együtt élni, nem celebkedni! Ha az lett volna a vágya, csak kreált volna egy virtuális modellt magáról, és kész. De őt a hírnév nem érdekelte, testet is csak Minho miatt akart, hogy érezhesse az ölelését, a csókjait, a leheletét a bőrén, hallhassa a hangját, és a szívverését a mellkasában. Ez volt minden vágya, de alig maradt idejük romantikázni a sok tudományos teszt és brandépítés mellett. Arról nem is beszélve, hogy Jisung még mindig félt attól, hogy esetleg megtámadják az utcán. Rettegett az agressziótól, és főleg attól, hogy vele történjen. 

Egy másik mondás úgy tartja, amitől erősen félünk, előbb vagy utóbb bekövetkezik...

A nap reggel még átlagosnak, sőt, kellemesnek tűnt. Délután lefolytattak még egy tesztet Jisung rendszerén a pár nappal korábbi frissítés után. Minhonak még volt némi dolga, így a kisebb egyedül indult el hazafelé. 

Félúton azonban egy csapat rossz arcú fiatal kerítette be, és szépen be is terelték a közeli sikátorba. Jisung agya érezte a veszélyt, ám nem tudott mit tenni ellene, egyszerűen leblokkolt. 

- Szóval itt a kis robika - lépett közelebb hozzá az egyik srác, aki a legidősebbnek tűnt. - Nem kéne létezned, tudod? Egy csúfos középsőujj vagy az Úr szemében! Ő a földet az embereknek adta, nem az embereket másoló imposztoroknak, mint te vagy! És ha mind szó nélkül hagyjuk ezt, hamarosan a hozzád hasonlók elözönlik a világunkat, pusztulást, káoszt és rombolást hozva! És veled kezdődik! Te vagy az Anti-Krisztus, és végeznünk kell veled! - prédikált teljes légből kapott hülyeségéket, de a kis csapata egyetérteni látszott vele. 

Az utolsó kijelentés volt a végszó, és a csapatnyi tinédzser rászállt szegény kis Jisungiera. Aki nem tudott mit tenni, fogalma sem volt, hogyan kéne verekedni, mert sose tanulta meg, és még mindig nem igazán tudott gondolkodni. Csak annyi lélekjelenléte maradt, hogy küldjön egy S.O.S. üzenetet Minhonak a pontos tartózkodási helyével. Aztán egy keményebb ütéstől az agya leállt, és a világ elsötétült előtte. 

Minho, amint megkapta az üzenetet, hezitálás nélkül pattant föl, és kezdett rohanni, miközben saját magát szidta fennhangon, amiért Jisung bajba került. Az egyik professzor felhívta a rendőrséget, és pár másik kutató Minhoval tartott. 

- Kotródjatok innen, ti rohadt kis gecik! - üvöltött rá Minho a fiatalokra, mikor odaért. 

- Nézzétek, itt a buzi robotkúró - fordult felé a vezér roppant "kedvesen". Mire Minho nemes egyszerűséggel orrba vágta. 

Ekkor érkeztek meg a rendőrök, akik hamar pontot tettek az ügy végére. A fanatikus társasággal nem voltak biztosak, hogy mit kezdjenek, hiszen nem tudták, Jisung embernek számítana-e a törvény szemében. De a bíró az ügy végén annak nyilvánította, így a seggfejeket gyilkossági kísérletért ítélték el, amit mellesleg büszkén be is ismertek, és végig kitartottak amellett, hogy ők csak az emberiség hasznára cselekedtek. 

Miután azon a végzetes napon a rendőrök elvitték a bűnösöket, és Minho elé tárult az összevert szerelmének a látványa, a dühe egyből fájdalomra és bűntudatra váltott. Semmivel se törődve rohant oda a testhez, vagyis ahhoz, ami maradt belőle. Ölelte, szólongatta, rázogatta, de Jisung nem válaszolt. A szeme üveges, és élettelen maradt. 

Minho kétségbeesetten vette őt a karjaiba, és egyből visszavitte a laborba. Ott összekötötte a központi számítógéppel, hogy felmérje, maradt-e még valami a fiúból, akit annyira szeretett. Mint kiderült igen, de csak egy kicsi. A lényének pusztán a magját nem tették tönkre, mert azt Minho a kedvese szíve helyén helyezte el, nem az agyába rakta. Ez utóbbi jelenleg apró szilánkokra törve feküdt az asztalán. 

Látva, hogy van esély a megmentésére, azonnal munkához látott. A következő hónapokban éjt nappallá téve dolgozott, szent időben egyszer ment haza, leginkább a laborban aludt, már amikor aludt. Enni és inni is elfelejtett sokszor, és a barátai egyre jobban aggódtak érte, pláne, ahogy gyakorivá vált az, hogy Minho addig dolgozott megállás nélkül, amíg szó szerint össze nem esett a kimerültségtől. 

De nem bírt szünetet tartani. Ugyanis akkor azon nyomban elkezdte mardosni őt a bűntudat. Gyűlölte önmagát, amiért hagyta, hogy ilyen történjen, amiért nem figyelt jobban oda, amiért elengedte a kicsit egyedül, pedig tudta, hogy nem képes megvédeni magát. Egyszerűen akkoriban még nem akart foglalkozni azzal, hogy valami baj történhet. Hazudott magának, hamis nyugalomba ringatta magát, és ennek meg is lett az ára. Csak saját magát hibáztatta, és sokszor érezte úgy, hogy inkább meghalna. Az öngyilkosságtól is csak az tartotta vissza, hogy ő volt Jisung egyetlen reménye, így minél hamarabb be akarta fejezni a munkát, hogy visszakapja őt. 

Végül 1 évbe, 5 hónapba, 17 napba és 22 órába került, hogy újjáépítse Jisung testét. Azért hálát adott magának, hogy korábban minden nap letöltötte Jisung aznapi összes élményét, emlékét, gondolatát, érzését, ez ezeket az adatokat egy külső eszközön tárolta. Így amikor kész lett a testtel, csak föl kellett tölteni ezeket az adatokat Jisungba, és remélni, hogy a megmaradt kódja képes feldolgozni ezt a sok információt. 

- Kérlek működj, kérlek működj, kérlek, kérlek! - motyogta magának a folyamat közben. 

Lassan, fokozatosan adagolta az adatokat, egyszerre egy nap anyagát töltötte föl, így rémesen sokáig tartott a dolog. Már mindenki haza is ment a laborból, mondván majd másnap megtudják, mi lett az eredmény. Az egyedülléttől Minho még jobban szorongani kezdett, és amikor a képernyőn megjelent a "Feltöltés sikeres" szöveg, de még mindig nem volt semmi reakció, elszakadt a cérna nála. 

- Kérlek! - lépett oda Jisung testéhez, és óvatosan maghoz ölelte. - Édesem, úgy sajnálom! Sajnálok mindent! Sajnálom, hogy nem figyeltem, amikor azt mondtad, félsz, vagy hogy nem akarsz szerepelni! Ígérem nem követem el ugyanazt a hibát mégegyszer! Csak kérlek, kérlek, gyere vissza hozzám! - mondta bőgve, miközben Jisung vállába fúrta a fejét. 

- Mit ígérsz? - hallatszott egy ismerős hang a füle mellől. 

- Jisungie! - kiáltott fel Minho. - Hát visszatértél! Hála égnek! - sírt tovább, de már az örömtől. 

- Vissza hova? El se mentem... - a kicsi felült, majd értetlenségében oldalra döntötte a fejét, és úgy nézte az idősebbet. - És miért vagyunk a laborban? Egy pillanattal ezelőtt még otthon voltunk... 

- Ja, igen... Az utolsó nap adatai elvesztek, az előző napi letöltés pillanatáig vannak csak meg - jutott eszébe Minhonak. - Bár lehet, ez jobb is így. 

- Milyen utolsó nap? Minho mi történt?! És miért nézel ki úgy, mint aki egy hónapja nem fürdött?? - Jisung egyre jobban kezdett pánikolni. Egyértelmű volt, hogy valami baj történt. 

Minho nagyot sóhajtott. Tudta, a kisebb nem nyugszik, amíg nem válaszol neki. Így elmesélt mindent, bár igyekezett pár részt kihagyni, vagy nem részletezni, Jisung kiszúrta azokat, és a teljes sztorit akarta. Viszont miután meghallagatta, nála is eltört a mécses. Rémesen felkavarta, ami történt vele, és Minho hátába kapaszkodva, könnyek nélkül zokogott. 

- M-min, én... azt hiszem kicsit emlékszem rá... - mondta halkan, amikor némileg megnyugodott. 

- Lehetetlen - csóválta a fejét az idősebb. 

- D-de... Amikor mondtad, mi történt, képek villantak föl előttem. Homályosak, mintha... mintha egy másik énemmel történtek volna... De látom őket - csak azért nem peregtek a könnyek a szeméből, mert fizikailag képtelen volt rá. 

De Minho igen, és könnyes szemmel ölelte át ismét a szerelmét. 

- Sajnálom, baba. Sajnálok mindent. Az én hibám. Remélem, meg tudsz bocsájtani - suttogta, és finoman megcirógatta a kisebb pofiját. 

Aki viszont megrázta a fejét, és a két kezébe vette a szerelme arcát. 

- De nem a te hibád! - jelentette ki. - Azoknak a faszoknak a hibája, akik veszélyesnek gondoltak engem! Te mindent megtettél, amit lehetett, Min! Azonnal válaszoltál az üzenetemre, és újjá is építettél! Ne ostorozd magad, kérlek... Már itt vagyok, és ez számít! 

- És nincs több szereplés. Elköltözünk a városból, amilyen hamar csak lehet! 

- Igen - bólintott Jisung. - Mehetünk tengerpartra? Olyan északira, ahol mindig fúj a sós szél... Úgy szeretném látni! - ábrándozott csillogó szemmel. 

- Persze, amit csak szeretnél, édes - mosolyodott el Minho, hosszú ideje először. 

- Amit csak szeretnék? - Jisung kajánul elvigyorodott. - Akkor először egy csókot szeretnék! - követelte az idősebb szerelmét. 

Minho nem volt rest megadni neki a kért csókot, sőt, nem csak egyet, százat, ezret! Elképesztően hálás volt a sorsnak, hogy visszakaphatta a szeretett Jisungieját. 

Onnantól kezdve elvágták magukat a médiától, és kiköltöztek egy csendes vidékre, amit Jisung választott. Csak pár emberrel tartották a kapcsolatot, de semmit nem tettek közzé, senki más nem tudta, hol vannak. Az új helyen, egy kis faluban nem mondták meg az ottaniaknak, hogy Jisung AI, mindenki azt hitte, csak egy furcsa fiú. Teljes elszigeteltségben éltek a világtól, és ez így pont jó volt nekik. Egymás világai voltak, más nem is kellett.