Ez a fanfic Minho és... v a l a k i. Nem lövöm le a poént, hehe 

Warning: 

Sátánizmus, okkultizmus, pokol, no happy end

Ha valaki megkérdezné, mi az, amit mindenáron megszeretnék érteni, azt felelném, az élet maga. Az ittlétünk miértje, a válasz a mindenségre, a dolgok rendje és miértje. Mi végre vagyunk itt, mi mi miatt és miért történik. Egyszerűen tudni akarom. És ez a kérdés nem hagy nyugodni. 

Azon a végzetes napon is ezen gondolkoztam. És a kíváncsiságom sodort a vesztembe. 

Éppen hazafelé tartottam az egyetemről. A városba jártam be tanulni, de még mindig otthon laktam a kis faluba a szüleimnél. Egy mezőn vezetett keresztül az utam, ha gyalog jöttem, mint minden délután. Szerettem a végtelen kék ég alatt sétálni, és a világon morfondírozni. 

Az elmélkedésemből egy hirtelen, hideg széllöket húzott ki. Elkerekedett szemekkel néztem fel az égre, amin egyre gyűltek a fekete felhők. A szél is csak erősödött, már alig bírtam tartani magam. Olyan érzés volt, mintha egy tornádó belsejében lennék. 

És akkor megnyílt alattam a föld. 

Én pedig zuhantam, zuhantam és zuhantam, ki tudja meddig a teljes sötétségben, mire egy félhomályos, meleg, vörös teremben landoltam. Igyekeztem felülni a nagy esés után, és körbepillantottam. A helyiség nem volt túlságosan berendezve, ellenben minden valamilyen baljós pirosas fénybe burkolózott. Ez alól nem volt kivétel az előttem lévő aranytrón sem, amiben egy ismeretlen alak ült. 

Fiatal férfi volt, viszonylag magas, termete karcsú, de erős. Hosszú, szőke haja a vállára omlott, vörös szemei élesen villantak, arcán magabiztos vigyor ült. Régies, fehér selyeminget viselt, fekete bársonynadrágot és szintén fekete fűzőt, a nyakát és fülét pedig rubinékszerek díszítették. Kétségtelenül vonzó volt, és az egész lényéből sugárzott a határozottság. 

- K-ki vagy te? - kérdeztem megilletődve. 

- Oh, sok nevem volt az évek során - hajolt közelebb hozzám. - A Sötétség Hercege, Démonok Ura, Pokol Fejedelme, Belzebub, Sátán, Ördög... De te hívhatsz csak Lucifernek, Minho. 

Elképedve pislogtam, alig mertem elhinni, hogy ez igaz. 

- Tudom ám, mire vágysz - folytatta, majd letérdelt elém. - Én minden kérdésedre választ tudok adni - suttogta a fülembe. - De cserébe neked is adnod kell valamit... - egy apró csókot hintett a nyakamra. - Azt, ami a legértékesebb - egyre több puszit szórt a nyakamra, sőt, egy-két helyen meg is szívta. - Nos, mit felelsz, kedvesem? - búgta lágy hangon. 

Teljesen az ujjai köré csavart, egyszerűen nem bírtam ellenállni neki. Ahogy az ajka a bőrömhöz ért, az illata bekúszott az orromba, a hangja befészkelte magát a fülembe. Magával ragadott, és már nem volt menekvés. 

- Kérlek - nyögtem fel. - Kérlek, mutasd meg a választ! 

Nem szólt semmit, csak felkapott és átvitt egy másik szobába. Ott ledobott a puha ágyra, vadul csókolni kezdett, majd nekiállt levetkőztetni. Minden kis mozdulatával feltüzelt, őrülten kívántam őt, holott sose gondoltam így ezelőtt férfira. De ő teljesen más volt. 

Amikor már meztelenül feküdtem alatta, felegyenesedett, és egy csettintéssel eltűntette a saját ruháit. Lihegve futtattam végig a tekintetem a tökéletes testén, és nagyot nyeltem, amikor megláttam a hatalmas méretét. Ám a gondolat, hogy az mind hamarosan bennem lesz, nem ijedté tett, hanem inkább türelmetlenné. 

A vállánál fogva akartam lehúzni magamhoz, de ő ellenállt. 

- Ssshh, baby, bízd rám magad - finoman mondta, mégis parancsolónak érződött. 

Azonnal elengedtem, és hagytam, hogy ő irányítson. Lucifer a hajamnál fogva a húzta a fejemet a farkához. Érteve a célzást vettem a tagját a számba, de nem hagyta, hogy sokáig szopjam, inkább csak benyálaztatta velem. Utána visszalökött a matracra, az egyik kezével összefogta a két karomat a fejem fölött, a másikkal szétterpesztette a lábaim, majd lassan belém hatolt. 

Mivel nekem ez volt az első, pokolian fájt, és akármennyire igyekeztem nem mutatni, kibuggyantak a könnyeim. Ő letörölte a sós cseppeket, majd ismét csókolgatni kezdett. Mikor már úgy éreztem, enyhült a szorítás, megemeltem a csípőmet, mire egyből mozogni kezdett. 

Először lassan és lágyan, majd egyre erősebben és mélyebbre, aztán egyre gyorsabban csúszkált ki-be a fenekemben, többször is eltalálva az érzékeny pontomat. Én pedig csak feküdtem ott, és folyamatosan hangosan nyögtem. Nem voltam képes semmi másra, olyan jól csinálta, teljesen kikészültem. Amikor meg gyűlni kezdett a csomó az alhasamban, jelezve, hogy közel a vég, mintha csak tudta volna, elkezdte az én farkamon mozgatni a kezét, ezzel fokozva az ingereket, amíg nem bírtam tovább. Egy éles sikítással elmentem a kezébe, és abban a pillanatban egy másik dimenzióba kerültem. 

Hirtelen minden világossá vált, mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt a fejemben. Az egész értelmet nyert, a világ, az élet, az emberiség, a létezés célja és miértje. Határtalanul eufórikus volt a felismerés, hogy minden kérdésemre választ kaptam egyszerre. 

Aztán lassan visszatértem a valóságba, újra éreztem magamon és magamban Lucifer testét, a leheletét az arcomon, a nyögéseit a fülemben. Viszont... Nem emlékeztem semmire az előző pillanatból. Elkeseredetten igyekeztem visszaidézni a válaszokat, amiket egy másodperccel ezelőtt kaptam meg, ám nem tudtam. Egyszerűen elillantak az elmémből, egyedül annyi maradt meg, hogy korábban ott voltak. És ez emberfelettien borzalmas volt. 

Ekkor éreztem meg Lucifer élvezetét a fenekemben, ami valamiért égetően forró volt, ezzel tetézve a szenvedésem. Felsírtam fájdalmamban, mire meghallottam azt a kegyetlen kacajt. Kipislogtam a könnyeket a szememből, de csak egy vérvörös pillantás bámult vissza rám. 

Ekkor értettem meg: belesétáltam a gonosz csapdájába, és most a lelkemmel fizetek érte. 

Még láttam Lucifer kezét, ahogy megindul a mellkasom felé, még éreztem a kínt, ahogy az ujjai a húsomba vájnak, és kiszakítanak valamit a bordáim közül. 

Majd minden elsötétült. Örökre. 

Hát ez hulla dark lett, de azért remélem tetszett, és kielégítő volt a drága közönségnek 🖤💓🖤💓🖤 

(Hajnali 3:33 van pont most, amikor befejeztem, lol. Igen, már megint embertelen időpontokban írok...)