Azonnal a hang irányába fordultam. Jól tudtam kit fogok ott találni.

-Thorin-suttogtam a nevét könnybelábadt szemekkel.-Ez mégis hogy lehetséges? Álmodom?

-Nem, nem álmodsz. Csupán képzelődsz-hallottam magam mögül Balin hangját.

-Ti...ti mind meghaltatok?-kérdezem az idős törpöt.

Lassan a teremben több törp is megjelent. Szinte az összes útitársam, de annyira hirtelen történt minden, hogy megszámolni se lett volna rá időm.

Körbe néztem, majd végül a tekintetem megállapodott Thorinon. Hozzá sétáltam, és felé nyújtottam a kezem. Abban reménykedtem, hogy meg tudom őt ölelni. Oly rég találkozott, de még mindig erős volt bennem a hiánya. Az űrt, amit a halála okozott, nem töltötte be semmi a szívemben.
Ekkor minden elkezdett halványulni.

-Ne feledd Sky, mindig ott vagyunk veled-mosolyodott el Thorin.

-Vigyázz a wargodra-szólalt meg mögöttem Kili.

Elmosolyodtam, majd lassan mindenki eltűnt, én pedig nagy levegőt vettem, mintha csak víz alól bukkantam volna fel.

Kinyitottam a szemem és ekkor vettem észre, hogy haladok. De hogyan?

Alagos hátán hasaltam, ő pedig nyugodtan sétált velem. Nagy meglepetés volt, nem számítottam volna rá. Mégis megmentett engem.

Amint észhez tértem megsimogattam a bundáját, és felültem rajta. Ő hátra fordította a fejét, majd amikor látta, hogy ébren vagyok futni kezdett. Futni, egészen a Bakacsin-erdőig.

Mikor a fákhoz ért, hirtelen megállt, én pedig nem figyeltem eléggé, ezért lecsúsztam róla. Mégis valami csodafolytán sikerült állva maradnom. Továbbra is terpeszben állva bámultam be a sűrű erdőbe, ugyan abban a pozícióban ahogy Alagoson ültem. Néhány másodperc elteltével, megfordultam, immár zárt lábakkal, és a warghoz léptem.

-Nem kérlek rá, hogy velem gyere. Így is rengeteget segítettél. Rajta, szabad vagy!
És... köszönöm.

Alagos csendben figyelt amíg beszéltem, majd megfordult és elrohant. Sajnáltam, hogy el kellett engednem, hiszen egy csodával ért fel a kettőnk "barátsága".

Az erdő felé fordultam, és egy hatalmasat sóhajtottam.

"Menni fog! Nem lesz semmi baj!"

Az első lépés volt talán a legnehezebb, utána pedig csak sodródtam az ösvényen. A csuklyámat a fejemre hajtva haladtam előre, a kardomat a kezem ügyében tartva, megfontolt léptekkel. A levegő nehéz volt, mintha kevesebb oxigén lenne benne, mint amire szüksége lehet egy embernek. A szél se fújt odalent, mégis néha meg-megrezzent egy-egy levél az aljnövényzetben. Ilyenkor azonnal a hang irányába fordultam, majd miután rájöttem, hogy nincs okom aggodalomra, gyorsan továbbálltam.

-Hol a pokolban vannak azok a nyomorult tündék!?-szentségeltem, miután kezdtem reménytelennek érezni a helyzetet.

Egy hatalmas kérgű fánál álltam meg kicsit szusszanni. A lábam a barna törzsnek támasztottam, s a csizmám szárát igazítottam, amikor valami elsuhant az arcom mellett. Mire észbe kaptam, egy fába fúródott tőrt leltem magam mellett. Ekkor a kardom markolatára tettem a kezem, és meg is fordultam volna, ha nem éreztem volna egy hideg és éles pengét a torkomhoz tapadva.

-Óhajod parancs. Itt egy tünde mögötted. És te mi vagy?

-Ki kérdezi?

Ekkor az a bizonyos valaki, aki eddigi tudomásaim alapján egy fiatal fiú, gyors és határozott mozdulattal megfordított. Végre, szemtől szembe.

-Zöldlomb Legolas-sóhajtottam föl megkönnyebbülten, és lehajtottam a csuklyát a fejemről.

-Mi már találkoztunk?

-Igen, bár nem hinném, hogy emlékszel rám. Ezt neked hoztam-nyúltam volna a köpenyem alá, hogy kivegyem a levelet, de ekkor a kezét a tőrére csúsztatta.

-Ennyire nem bízol bennem?-nyújtottam végül oda a feltekert papírt-Helyes, jól teszed. Bár amint látod nem vagyok se ork, se egyéb csúfság.

-A nyelvedet viszont felvágták. Mindenkivel ilyen pimasz vagy?

-Nem feltétlen-válaszoltam, majd egyet hátra lépve körbe néztem az erdőben. Alagos nem volt a közelben. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, hisz Legolasnak hiába magyaráztam volna, biztosan nem értette volna meg a helyzetemet. Egy tünde és egy warg? Ugyan, ki hinné el?

A fiú összetekerte az üzenetet, és ismét rám nézett.

-Gandalfnak szüksége van rád, máskülönben nem küldött volna engem.

-Úgy veled tartok Völgyzugolyba.

-Helyes, menjünk!-indultam vissza az ösvényen, ahonnan az imént érkeztem.

-Te hová mész?

-Völgyzugolyba-fordultam vissza felé.-Az előbb mondtad, hogy segítesz.

-Hány napig utaztál? Holnap megyünk amikor kipihented magad. Semmi szükség arra, hogy hátráltass.

-Én hátráltatni?-kérdeztem vissza kissé ingerülten.-Megbocsáss, de elmentem a Megyéből egészen a Magányos hegyig, aztán vissza! És már tapasztaltam az erdőtündék "vendégszeretetét" is a börtönötökben! Köszönöm, de nem kérek belőle többet!-magyaráztam az indulattól kipirult arccal.

-Tünde létedre úgy beszélsz, mint egy igazi törp. Hogy hívnak?

-Felvér vagyok-javítottam ki.-Nem vagyok tünde. A nevem Sky, és törpök közt nőttem fel.

-Azt hiszem lesz mit mesélned a holnapi út során.

-Én most más miatt aggódok. Atyád nem hinném, hogy szívesen látna.

-Apám nem szörnyeteg. Viszont egy kérésem van:
Ne emlegesd a törpöket!

Ne haragudjatok, hogy ilyen nagy csúszással hoztam a folytatást, de tudjátok az iskola közbeszólt, na és persze meg kellett keresnem Legolas személyiségét is. Három ilyen hosszú filmet újranézni pedig nem kis dolog. :D
Igyekszem gyakrabban posztolgatni a részeket, a Legolas fanok pedig most boldogok lehetnek♡