Hal. A leglehetetlenebb ötlet, amit valaha kitaláltam.

-Az ellenség sebesült, és ki van szolgáltatva nekünk? Sky, mit kéne tennünk? Hát persze, milyen egyértelmű!
Fogjunk neki halat!-gondolkodtam el magamban ezen a teljesen ostobaságnak tűnő ötleten. De akkor miért is csinálom?

Mire a warg ébredezni kezdett, én ott ültem mellette, s halat tisztítottam. Felemelte a fejét és rám mordult.

-Én nem tenném. Egyetlen ork sem olyan meggondolatlan és naiv, mint én. A helyedben élnék a lehetőséggel-dobom neki oda az egyik halat, de ő csak bizalmatlanul szaglászta.

-Most fogtam, mit akarsz még? A sebedet is elláttam, igazán hálás lehetnél.

A warg felállt, és vicsorogva közelített felém. Már a kardomért nyúltam volna, amikor lehajtotta a fejét és elkezdte enni a hozzám legközelebb lévő halat.

-Furcsa egy teremtés vagy, tudod-e-pillantottam rá érdeklődve. Szerencsém volt vele, hiszen elég fiatal volt még ahhoz, hogy másként láthassa a világot.

-Rendben, mellon. Amíg nem bántasz én is békén hagylak téged, rendben? Van neved?

Erre a kérdésre nem kaptam választ, ami valljuk be, várható volt.

-Alagos. Ez jó lesz. Amúgy is viharos természetes van-a warg nem túl bizalomgerjesztően meredt rám.-Miért, minek hívjalak? Te warg? Öhm, mert igen, velem jössz. Tartozol ennyivel.

Éjfél környékén jutott eszembe, hogy milyen wargokat láttam én az életem során. Elég szelíd példányt fogtam ki magamnak. A többiek azonnal széttéptek volna.

***

-Kérlek, siess már! Sose fogunk odaérni a Bakacsinerdőbe, hogyha nem haladunk!-bosszankodtam, s közben eleredt az eső is.

A kék köpenyem összehúzva magamon haladtam elöl, Alagos pedig valamivel mögöttem. Egész nap gyalogoltunk, és hiába Troll vadon a terület neve ahol jártunk, egy ellenséggel sem találkoztunk.

Estére elértük a Ködhegységet is. Az eső lassan elállt, én pedig egy nagy sóhaj kíséretében leültem az egyik sziklára. Ez volt az utunk egyik legnehezebb pontja. Egyszer már átkeltem rajta, de azt az "élményt" nem ismételtem volna meg többször.

Alagos hírtelen morogni kezdett, de én csak figyelmen kívül hagyva legyintettem.

-Ne most, éppen igyekszem megtalálni a megfelelő utat!-merengtem tovább a hegy irányába.

A warg egy hirtelen mozdulattal felém kapott, mire én azonnal a tőrömért nyúltam, de furcsa módon nem ért támadás. Alagos hátrált, majd eltűnt két szikla között, amik közvetlenül a hegy mögött helyezkedtek el.

Hiába, amikor közelebb jön, mindig frászt kapok tőle.

Azonnal felálltam, és utána rohantam, amikor is egy belső folyosót véltem felfedezni. Elkerekedett szemekkel bámultam befelé, majd lassan elindultam, ha már jobb ötletek hiányán voltam.

Fáklyát gyújtani nem akartam, hiszen a hegyek ritkán lakatlanok, ez pedig nevezetesen Köd-hegység. Egyszóval az ittlétünket titokban kellett tartanunk.

***

Amikor a barlangban már sokadszorra kanyarodtunk el, egyszer csak fény töltötte be a teret. Egyetlen fáklya világított, a hordozója pedig szemből érkezett. Szólni akartam Alagosnak, hogy maradjon le mögöttem, de a warg egyszerűen felszívódott.

A kanyarnál megálltam a falhoz simulva, majd egyszer csak a fény nem közelgett tovább. Egyszerűen megállt velem egyvonalban. Ennél a pontnál nem tartottam magam tovább vissza, egyszerűen kirántottam az út során szerzett kardom, és hasba szúrtam a hegyitrollt.

Végre kiléphettem, s körbe nézhettem a fényben. Az utam itt háromfelé ágazott el. Egy kevés gondolkodás után azon az úton indultam el, amerre a legkevésbé volt áporodott a levegő.

Pár óra gyaloglás után, mintha már éreztem volna a beszűrődő friss  illatot, amit mélyen a tüdőmbe szívtam. Végre, végre tiszta levegő! A szívem megtelt reménnyel, és szaporázni kezdtem a lépteimet, hogy minél hamarabb kijuthassak abból az átkozott alagútból.

Egyszer csak egy nyílvessző hasított el közvetlen az arcom mellett, majd a kőfalba mélyen belefúródott. Reflexszerű mozdulattal azonnal az íjamért nyúltam, és megfordultam.

Szomorúan nyugtattam, hogy alig három méterre tőlem jó pár troll gyülekezik, lehettek vagy huszan. Lassan letettem a fegyverem a földre, jelezve, hogy megadom magam. Amikor leguggoltam találtam egy nagy követ a földön, majd a markomba fogtam és felálltam. Egy gyors és határozott mozdulattal a trollok feje felett lévő barlangtetőt céloztam meg, ami egyébként is megviselt állapotában volt már. Mindenki a tekintetét a tetőzetre emelte, ami instabilan kezdett mozogni. Hogy biztosítsam a sikerem, még egy követ felhajítottam, majd a barlang fala omladozni kezdett. Szerencsétlen trollok mind ott pusztultak, azonban a saját sorsomra nem gondolva, én nyugodtan tovább ácsorogtam. Amint észrevettem, hogy a veszély engem is érint, sebesen a kijárat felé kezdtem rohanni. Úgy futottam, ahogy csak tudtam, de ez túl lassúnak bizonyult. Elkéstem.

Sötétség, lassan, foszlányokban a Magányos hegy képe jelent meg előttem.

A nagy csarnokok, és gyönyörű termek egyikében álltam, és a kép kezdett lassan kitisztulni előttem.

-Meghaltam?-fordultam körbe, és jobban szemügyre vettem a helyiséget.

-Nem haltál meg. Közénk tartozol, és Durin fiait nem győzheti le egy egyszerű hegy, még ha az a
Köd-hegység is.