2 világ, mégis egy. 2 lélek és mégis egy test. Ez, csak az agyam szüleménye, vagy Jungkook tényleg él valahol? Vagy csak egy olyan ember iránt érzek valamit aki nem is létezik csak a fejemben?

- Mi jár a fejedben?

- Te tényleg élsz vagy csak kitaláltalak azt csá?— tettem fel a kérdést.

- Persze, hogy élek.— nevetett fel.- Miattad élek Tae...— hagyta abba a nevetést.

- Köszönöm Kook...— mosolyodtam el.

- Mit?— kuncogott.

- Hogy vagy nekem...— suttogtam.

Hirtelen erős fájdalmat éreztem a szívemben. Kezemmel odakaptam, majd felültem. Ennyire még az sem fájt mikor lekéseltek 2 éve. Ez valami más volt. Nem csak nekem fájt. Ez a fájdalom duplája volt amit éreztem.

- Kook...— nyöszörögtem, majd megpróbáltam felállni, de nem sikerült.- Basszameg!— dőltem el az ágyon.

- Tae!— kiabálta Jungkook.

- Kurva életbe!— kezdtem el sírni, mert a fájdalom csak erősödött.

Jungkook POV:

Rettenetesen megijedtem. Nem tudtam mit csináljak, hiszen nem engedi, hogy én irányítsak. Érzem, hogy fáj neki de, ha engedné, hogy irányítsak akkor elmúlna. Biztos vagyok benne.

- Engedd, hogy irányítsak!— próbáltam parancsolni rá.

Nem attól félek, hogy nekem lesz valami bajom. Attól, hogy Taehyungak lesz valami baja. Nem akarok semmi képp fájdalmat okozni neki semmivel. Csak segíteni szeretnék és ezt ő is tudja.

- ÁÁÁÁÁ!— üvöltött a fájdalomtól.

- TAEHYUNG!— kiabáltam rá.

Úgy látszik hatásos volt, mert megengedte. Azonnal én lettem jelen. Nem éreztem fájdalmat. Nem éreztem semmit. Megijedtem.

- Taehyung?— kérdeztem kétségbe esetten.

- Itt vagyok!— hallottam a hangját.

Megkönnyebbűlten fújtam ki a levegőt. Nincs semmi baja. Hála az istennek!

- Fáj valamid?— sóhajtottam.

- Nem.— jött azonnal a válasz.

- Hála az istennek...— mosolyodtam el megkönnyebbűlten.

Felálltam, majd a tükörhöz léptem. Tae-nek tökéletes arca van. Mindene tökéletes. Egyszerűen nem lehet elmondani, hogy mennyire. Belenéztem saját szemembe. Tudtam, hogy látja Tae amit csinálok.