-Avery Reddie - szólították a lányt, mire ő csak összeszűkült szemekkel felsétált a pódiumra.
-Gratulálunk!-mondta egy, az egyetem professzorainak kötelező öltözetében ácsorgó férfi, majd kezét kinyújtva gratulált ismét a barna hajú, friss érettségis lánynak, majd átnyújtotta neki a vörös szalaggal összekötött tekercset. A hófehér papír szinte világított a sötétkék talárjával szemben, ám mindez nem zavarta. Szájfénytől csillogó száját erőltetett, halovány mosolyra húzta, majd a színpad szélén meghajolva fejezte ki tiszteletét. Hangos taps kísérte e határozott mozdulatát. Kis magánattrakciója után tekintélyes léptekkel ment a helyére, és kihúzott háttal ült le a fekete székre, melyen az ő neve csillogott. Keresztbe tett lábbal nézte, ahogyan a még nem sorra kerültek izgatottan mozgolódtak a székükön, vagy a mellette ücsörgő osztály- illetve évfolyamtársai mohón húzták le a gondosan megkötött szalagot a saját tekercsükről, s büszkén nézték az elmúlt huszonnégy esztendő kínkeserves eredményét. Avery pontosan tudta, mi szerepel saját lapján. Ahogy mindenki más is. Mégis szörnyű kísértés fogta el, hogy rápillantson a saját eredményére. Lopva lepillantott a kezében szorongatott diplomájára, ám rögtön vissza is kapta tekintetét, mintha csak önmaga pillantásától féltette volna a szinte értéktelennek bizonyuló lapot. Teltek a másodpercek, gyűltek a nevek és fogyott a levegő. A termen kezdett eluralkodni a mindent átható levegőtlenség, többen rosszul lettek. Akárcsak tavaly. Pontosan ez történt. Egy ilyen helyen, ilyen emberekkel. Csak egyvalami volt más. Avery. Az életvidám, lehetőségekkel és tehetséggel teli lány egy szemvillanás alatt megváltozott. Csak egy szikra kellett. És az egész élete káoszba fulladt. Színészi karriere, eddigi tudása és régi élete hamuvá lett, akárcsak ő maga. A dolgok nem változtak. Ugyanúgy utána bámultak az utcán, mint régen és ugyanúgy megosztották a posztjait, melyeket a közösségi hálón tett közzé.Valami azonban mégsem volt ugyanolyan. Már nem a híres filmszínész után mutogattak. Már nem az interneten több százezer követővel rendelkező híresség volt. Már csak egy lényegtelen, elfeledett, átlagos lány lett. Mindenki elfelejtette a Broadway-en történtek után. Gyűlölködő kommentek, utcai megaláztatások és csoportos felmondások követték az incidenst, melyet mindenki csak Skarlát vasárnapnak emlegetett. Az internetet elárasztották a megrökönyödött posztok, a felháborodott tévé műsorok és a gyűlölködő kommentek. Hollywood-tól egészen Los Angeles-ig elterjedt a hír. A pletykák és összeesküvés elméletek megállíthatatlanul folytak egyik hírportáltól a másikhoz. Mindenki kissé kiszínezte a történteket. Azokat is, akik régen valamilyen oknál fogva nem hallottak Avery-ről. A riporterek, a bulvár és a pletykalapok megrohamozták a saját házában, ami miatt egyszer a rendőrséget is ki kellett hívni.
-Gratulálunk minden tanulónak! Sikeresen lediplomáztak!-tapsolták meg a székeken ülő osztályokat. Ennek hallatán mindenki egyszerre feldobta a jelképként szolgáló sapkáját. Avery körül mindenki üdvrivalgásban tört ki, ám a lány továbbra is szögegyenes háttal ült, s még egy alig észrevehető mosolyt sem engedett meg magának. Csak meredten maga elé bámult, és az ismerős szituációt tanulmányozta magában. Sötét szeme ridegséget tükrözött, arca pedig érzelemmentes volt. A teremből mindenki az egyetem elé tódult, ahol a rokonok, barátok és ismerősök egy emberként borultak az immáron biztos felnőttnek nevezhető személyekre. Összesen két személy tartózkodott a teremben. Avery pontosan tudta, ki ül a színpaddal szemben. Zakója kissé megfeszült a nyakánál, amint a lány odaért hozzá. Vörös nyakkendője pontosan megegyezett a még érintetlen szalag árnyalatával. A férfi, név szerint Romain Timeo smaragdzöld szeme csillogott, ahogy meglátta a felé tartó lányt. Egy elegáns mozdulattal felállt, majd szembe álld vele. Puha kezével megfogta Avery csuklóját, majd enyhén felemelve harmatgyenge csókot lehelt kézfejére.
-Romain. Minek köszönhetem látogatásodat?-kérdezte a lány, habár tudta a választ. Nem ez volt az első eset, hogy a mentor bejelentés nélkül jelent meg.
-Szerintem erre mindketten nagyon jól tudjuk a választ.-jelent meg ördögi mosoly az arcán.
-Nem, én nem tudom.-tette az ártatlant, és habár nem gondolta komolyan, mosolyát még véletlenül sem engedte szem elé. Higgadt és rideg volt, akárcsak minden ember vele. Romain-t leszámítva.
-Nos, ha valóban így van, engedje meg, hogy immáron századszorra, de ezúttal utoljára, ismét felkérjem egyik nagy múltú, elismert szponzorunk reklámarcának. A fotózások többnyire itt, Amerikában lennének. Bár előfordulhatnak változások.-invitált ismét. A Broadway-en történtek óta Romain volt az egyetlen felkeresése Avery-nek, ami nem valóságshow-któl illetve pletykalapoktól érkezett. Ám a lánynak sosem volt szimpatikus ez a lehetőség. Régi színésztársaitól sok rosszat hallott a szerkesztőségtől. Fenyegetések, évekig tartó szerződések, drogok, és még sok más dolog, melybe Avery még csak bele sem mert gondolni. Mégis karrierjének ez volt az egyetlen lehetséges újraindítása. Ám vajon megéri neki a becsületét kockáztatni a hírnévért? Hosszú csendes másodpercek teltek el némán, csak a legyek zizegése hasította ketté a csendet. Timeo látván a határozott, rezzenéstelen arcát, gúnyos mosolyra húzta száját, majd sarkon fordult, és megindult a kijárat felé. A lányban csak ekkor tudatosult, hogy az utolsó esélyét utasította vissza. A hírnév utáni csillapíthatatlan vágy helyette beszélt:
-Lennének kikötéseim.-szólalt meg, mikor a férfi keze már a fémkilincset súrolta. Romain még nagyobb mosolyra húzta száját.
-Hallgatom.-fordult vissza, majd leült a hozzá legközelebb eső székre.
-Én döntöm el, milyen típusú fotózásokon veszek részt.-kezdett bele, miközben leült a férfival szembe.
-Megpróbálom megoldani.
-Vannak emberi jogaim, amiket kötelező tiszteletben tartani.
-Ez csak természetes.
-Nem dukmálhatnak rám semmiféle tudatmódosító vagy függőséget okozó szert.
-Miért tennénk?
-És végül -ért a végéhet- saját lakást akarok.
A férfi arcáról lefagyott a vigyor.
-Ms. Reddie. Tudja, hogy a divatlapunk hatáskörébe nem tartozik bele a modelljeink ellátása és eltartása. Lakást csak a legjobban fizetett alkalmazottjainknak áll érdekünkben adni.
-Sajnálom, amennyiben nem szereznek nekem egy normális lakást, egy életre búcsút inthetnek mint nekem, mint a tapasztalatomnak.
A férfi mérlegelte a bevétel és a kiadás arányát, végül felsóhajtva döntött.
-Legyen.
Avery megkönnyebbült, bár ezt nem mutatta ki. Ugyanolyan tekintettel meredt a vele szemben ülőre, akárcsak a beszélgetés előtt.
-A holnapi nap folyamán még egyeztetünk, a megbeszélésre pedig délután háromkor kerül sor a következő címen.-mondta, majd a kezembe nyomott egy névjegykártyát, melyen saját telefonszáma, e-mail címe és irodája volt feltűntetve. Mélyen a talárja zsebébe süllyesztette a papírkát, majd kezet nyújtott.
-Adieu!-köszönt el, majd ismét gyenge csókot lehelt a lány kézfejére. Pár pillanat múlva Avery ott állt, teljesen egyedül, kezében a még érintetlennek mondható tekerccsel. Miután a lány megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli, óvatos mozdulatokkal lehúzta a szalagot. Lassan kicsavarta a lapot, majd félve rápillantott. Mindenhol a legmagasabb eredményt érte el. Akárcsak tavaly. Ugyanazon eredmények, más egyetem alatt. Ugyanaz a név más személy mögött.