Az Edda-énekek (Edda dalok, Régebbi Edda) a 9-13.században keletkezett egységes kompozíciókból álló versgyűjtemény, a középkori irodalom egyik főműve. A skandináv népek hitvilágát örökíti meg, s szól a népvándorlás koráról éppúgy, mint a Vikingek koráról. A szkaldversektől eltérően az Edda-versek költői nem ismertek, de egy izlandi hagyomány a legendás hírű költőnek, Saemundurnak tulajdonítja a szerzőségét. Az Edda-Versek 36 költői műből és két prózai részből állnak. Költői a szkaldoknál egyszerűbb formát, kevesebb és egyszerűbb metaforát használtak, az előadás mód objektív, narratív. Nem dicsversek, hanem komoly vagy ironikus hangvételű epikus művek.  

Az Edda-dalok közül a legismertebbek az ősi mondakört éneklik meg. Szereplői számunkra a német hősmondákból és Richard Wagner operáiból ismertek, mint Sigurd-Siegfried vagy Brynhildr-Brunhilda. A versek közül az egyik legértékesebb és a Vikingek hétköznapi életéről a legtöbbet árulja el a Havamal vagy a Nagyságos szava. A Nagyságos itt Odint, a Főistent jelenti, és a vers első része jó tanácsokat, bölcsességeket tartalmaz, amely összegzi a Vikingkor emberének életvitelbeli, erkölcsi és viselkedésbeli szabályait. A másik széles körben legismertebb dal a Voluspa vagy a A jósnő szava, egy Istenek alkonyát előrevetítő apokaliptikus látomás a világvégéről, a Ragnarok-ról, amelyből egy új, tisztább világ emelkedik fel. A Rigpula (Rigspula), a Rig-vers Rig Isten vándorlásain keresztül a korabeli skandináv társadalom tagozódását mutatja be.