Prózai Edda
Prózai Edda (vagy Ifjabb Edda, Snorri Eddája), középkori kézirat a skandináv mitológiáról. A művet a politikus és író Snorri Sturlusonnak tulajdonítják, s valószínűnek tartják, hogy az 1220-as évek körül készült el vele. A legrégibb kéziratát Uppsalában őrzik, és 1300 körül íródott, vagyis nem Snorri keze írása, aki 1241-ben halt meg. Az is valószínű, hogy a Prózai Edda régebbi mint a Verses Edda. Az uppsakai kézirat is korábbi mint a verses Edda legrégibb kézirata. A félreértést az okozta, hogy azt hitték a Verses Eddát, Sämund Frode (Tudós Saemund) gyűjtötte össze. A műnek főleg tudományos (mitológiai és verstani) jelentősége van, de a szépen előadott és versekkel tűzdelt mítoszok költői értékét is képviselnek.
A prózai Edda négy részből áll:
* Prológus (Előszó)
* Gylfaginning (Gylfi káprázata)
* Skaldskaparmal (Költészet nyelve)
* Háttatal (Verstan)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro