Thor legtöbb története a Mennydörgő győzelmével végződik. Azonban volt egy kivételes alkalom, amikor sikerült túljárni nem csak az ő eszén, de az ármányos Lokién is. Ez a történet róluk, és még két emberi útitársul szól. Egy napon Thor a kecskebakok hajtotta szekerén útnak indult az óriások földjére. Vele tartott az ármányos Loki is. Sötétedéskor betértek egy tanyára, hogy ott megszálljanak az éjszakára. Thor levágta és megnyúzta a kecskéit, majd a kondérba tette húsukat. Amikor elkészült, leültek, hogy elfogyasszák az élelmet. A finom ételből a gazdát, a feleségét és két gyermekét Thjalfit és Röskvát is megkínálta. Megmondta nekik, hogy amint végeztek, a csontokat a kecskék bőrére tegyék. A gazda fiának Thjalfinak a combcsont jutott, és mivel nagyon szerette a velőt, ezért, hogy hozzájuthasson, kettéhasította a csontot. Thor másnap reggel korán felkelt, és a Mjölnir segítségével felélesztette az állatokat. Észrevette, hogy az egyik lesántult, amelynek következtében elöntötte haragja. Rákiáltott a gazdára, hogy nem figyeltek eléggé a csontokra. A gazda félelmében térdre rogyott, nem tudta mi tévő legyen. Felajánlották mindenüket, amijük csak volt, hogy kiengeszteljék az istent. Látván, hogy mennyire megrémültek a vendéglátóik, Thor megnyugodott és váltságul elfogadta a két gyermeket Thjalfit és Röskvát. Mivel a kecskékkel tovább nem tudott utazni, ezért őket a tanyán hagyta, majd útitársaival ismét útra indultak. Nem tartott soká, míg nem Jötunheimbe értek. Itt aztán egy sűrű erdőbe értek, ahol rájuk sötétedett. Szerencséjükre találtak egy óriási házat, amely elhagyatottnak tűnt. Bementek oda, hogy kipihenjék magukat. Az éjszaka közepén Thor arra lett figyelmes, hogy az egész föld megremeg. Felkeltette a társait és mondta, hogy menjenek át a ház másik oldalára, hátha ott biztonságosabb. Eközben a pörölyét már előkészítette, ha esetleg szüksége lenne rá.

Amikor eljött a napfelkelte, Thor kiment megnézni, hogy biztonságos-e a környék. Tágra nyílt a szeme mikor meglátta, hogy a földrengés oka egy óriásnak a horkolása volt. Már készülődött volna, hogy lecsapjon rá, amikor aztán az óriás felébredt. Egyesek azt mondják, hogy még maga Mennydörgő is megrémült a termetes óriást látván, és ahelyett, hogy lecsapott volna, csak annyi telt tőle, hogy megkérdezze a nevét. Az óriás elmondta, hogy őt Skrymirnek hívják. Skrymir hozzátette, hogy nem szükséges a Mennydörgőnek bemutatkozni, hiszen erre fele nincs olyan, aki ne ismerné őt. Ezután érdeklődött, hogy merre van a kesztyűje, majd mikor Thor és társai mellett megtalálta, magához ragadta azt. Ekkor jöttek rá az utazók, hogy az óriási ház amiben aludtak, az az óriás kesztyűje volt. Skrymir megkérdezte tőlük, nem tarthatna-e velük. Thor erre rábólintott. Mielőtt útnak indultak volna, mindannyian leültek, hogy megreggelizzenek. Az óriás felvetette, hogy ha már együtt utaznak, mi lenne ha megosztanák egymással az élelmüket. Az utazók ezt jó ötletnek tartották. Skrymir fogta, és beleöntötte Thorék maradék ételét az ő zsákjába, majd mind útnak indultak. Sötétedésre egy hatalmas tölgyfához értek. Az óriás már nagyon fáradt volt, így vacsora nélkül elment, hogy lefeküdjön. Mielőtt még elaludt volna, odaadta az elemózsiás zsákját az útitársainak, hogy ők nyugodtan egyenek, amennyi csak jól esik. Skrymir pillanatok alatt elaludt, és már csak a horkolását lehetett hallani. Bármilyen hihetetlennek is hangzik, Thor képtelen volt kinyitni a zsákot. Hiába erőlködött, a rajta lévő csomó meg sem moccant. A nagy erejű isten erre dühbe gurult, kezébe fogta a Mjölnirt és lecsapott az óriás fejére. Az óriás erre félálomban felkelt, és megkérdezte, hogy vajon egy falevél eshetett-e a fejére. Ezután Thorhoz fordult, aki mondta, hogy most mennek ők is aludni. Az éjszaka sem Thor, sem a többiek nem tudtak azonban elaludni. Úgy éjfél tájt ismét horkolni kezdett az óriás, amire a Mennydörgő annyira bedühödött, hogy ismét rácsapott. Látta is, hogy a fegyvere mély nyomott hagyott az ütés helyén. Skrymir ismét felkelt, és azon gondolkozott, hogy vajon az egy tölgyfamakk volt-e, ami a fejére eshetett. Meglátta ekkor Thort, és megkérdezte, hogy ő mit csinál mellette. Ő erre azt felelte, hogy épp csak felkelt, de mivel még csak éjfél körül járt az idő, ezért még aludhatnak egy kicsit. Visszament a helyére, majd megvárta, hogy az óriás ismét elaludjon. Nem sokkal napfelkelte előtt ismét megragadta a pörölyét, és olyan erőset vágott Skrymirre, hogy a Mjölnir egészen a nyeléig belefúródott a fejébe. Az óriás azt hitte, hogy valamilyen madárfészekből eshetett le egy gally a fejére. Ismét meglátta Thort, de nem is foglalkozott nagyon vele, csak mondta neki, hogy már ideje lenne felkelni és készülődni. Még dél sem volt, mikor Skrymir búcsúzni készült a társaságtól. Ellátta őket némi jó tanáccsal, hogy ha Utgardba érnek legyenek elővigyázatosak, mivel Utgard-Loki és a többi óriás nem tűrik ha lenézik őket. Hozzátette, hogy bölcsebb lenne visszafordulni, de ha nem akarnának így tenni, akkor keletre menjenek tovább. Ő aztán északra vette úját, a hegyek felé. Kis idővel később egy óriási mezőre érkeztek, ahol megpillantottak egy hatalmas várat. Semelyikük nem látott ehhez hasonló épületet. Közelebb mentek a bejárathoz, de a rácsot még erővel sem tudták kinyitni. Végül megpróbáltak a rácsok közt bejutni, ami sikerült is. Beérve egy nagy csarnokba jutottak ahol számos óriást láttak. Skrymir figyelmeztette őket arra, hogy még nála is termetesebbek lesznek az itt lévők és mint kiderült, nem tévedett. Hamar felismerték a királyt, Utgard-Lokit, és tiszteletteljesen üdvözölték őt. A király gúnyos vigyorgással köszöntötte Thort és társait. Elmondta, hogy a csarnokban ülők között nincs olyan aki ne lenne jártas valamiben, mivel Utgardban csak az maradhat, aki bizonyította rátermettségét.

Erre elő is állt Loki, hogy ő nála gyorsabban senki sem eszik. Utgard-Loki úgy gondolta próbára teszi őt, így odahívta az egyik ott ülőt, akit Loginak nevezett. Leültek az asztalhoz egymással szemben, majd kettejük közé teknőkbe rengeteg húst tettek. Amint elkezdődött a verseny, látták, hogy Loki valóban gyorsan eszik. Nem maradt utána semmi, csak a csontok. Logi azonban nem csak a húst, de a csontokat, sőt még a teknőt is felfalta. Egyértelmű volt, hogy Logi a győztes. Ezután Utgard-Loki Thjálfihoz fordult és megkérdezte, hogy ő miben jeleskedik. Thjálfi azt felelte, hogy nála gyorsabban senki sem tud futni. Kimentek a csarnokból a sík mezőre, majd Utgard-Loki az ifjabbik óriások közül odahívta Hugit, hogy mérkőzzön meg Thjálfival. Három versenyt futottak. Az elsőnél épp hogy csak egy kicsivel nyerte meg Hugi a futamot. A második alkalommal, mikor Hugi beért a célba, egy nyíllövésnyire volt Thjálfi. A harmadik alkalommal ismét vesztett, csupán a pálya feléig ért el, mire Hugi célba ért. Hiába vesztette el a próbát, az óriások elismerték, hogy nála gyorsabb még nem igen járt erre látogatóban. Végül Thor következett, aki ivásban venné fel a versenyt bárkivel. A király egy ivókürtöt hozatott elő, amiből általában az emberei inni szoktak. Átnyújtotta a Mennydörgőnek, és elmondta, hogy az számít náluk igazán kivételes ivónak, aki egy húzásra meg tudja inni a tartalmát. Akad akinek ez csak másodjára sikerül, de olyan nincs akinek háromszor kellene próbálkoznia. Thor ránézett az ivókürtre, megállapította, hogy elég hosszú, viszont annyira nem széles. Mivel úgy is szomjas volt, neki is kezdett. Addig ivott, amíg csak bírt, de aztán meg kellett állnia, hogy levegőt vegyen. Csodálkozva nézte, hogy alig fogyott valami. Ismét nekiesett, immáron sokkal erőteljesebben ivott. Úgy tűnt, hogy most még kevesebb sikerült, mint az első alkalommal. Utgard-Loki gúnyolódva mondta, hogy ezek szerint még sem olyan jó ivó, mint amilyennek sokan tartják. Thor harmadjára is próbálkozott, ekkor itta ki a legtöbbet, de még így sem közelítette meg az ivókürt alját, így azt visszaadta a királynak. Utgard-Loki megkérdezte a Mennydörgőt, hogy nem akarna-e valamilyen más versenyszámban megmérkőzni. Thor bátran vállalkozott rá. Tekintve, hogy az előző kihívást nem sikerült teljesítenie, a király valami egyszerűbbel kínálkozott. Volt neki egy nagy szürke macskája, amelyet gyakran gyakorlásként emelgetni szoktak az ottaniak. Abban a pillanatban be is rohant a csarnokba ez a macska. Thor a hasa alá dugta a karjait, és elkezdte megemelni. Majdhogynem sikerült is teljesen felemelni, viszont az egyik hátsó lába a földön maradt, így ezt a próbát is elbukta. Thor egyre dühösebb lett, és azt mondta, hogy birkózásban biztosan nincs olyan akit ne tudna legyőzni. Utgard-Loki gúnyosan azt felelte, hogy az óriások nem fogják lealacsonyítani magukat azok után, hogy elbukott az előző próbákon. Ha azonban úgy gondolja, akkor a király idős nevelőanyjával, Ellivel megbirkózhat. Hozzátette, hogy Elli már Thornál erősebbeket is ledöntött. Amint belépett az öregasszony, gyorsan neki is kezdtek a küzdelemnek. Minél keményebben próbálkozott a Mennydörgő, annál kevésbé tudott felülkerekedni Ellin. A küzdelem addig tartott, amíg Thor fél térdre nem esett. Ekkor Utgard-Loki leállította a mérkőzést, és mivel már a nap is rég lement, ezért elszállásolta a vendégeit éjszakára. Amint eljött a reggel, mindannyian leültek, hogy megreggelizzenek. Volt bőven étel és ital az asztalon, amelyet igazán jó hangulat is kísért. Ezután Utgard-Loki kikísérte a vendégeit a kapuhoz, majd megkérdezte őt, hogy elégedett-e a mostani utazásával. Ő erre azt felelte, hogy bosszantja, hogy a próbák után őt kevesebbnek tartják, mint előtte, és hogy a jó híre is emiatt megcsorbult. Mielőtt még búcsút vettek volna, Utgard-Loki elmondta az utazóknak, hogy ő bizony mindannyiukat megtévesztette. Először is bevallotta, hogy ő volt az óriás Skrymir, és azért nem tudták Thorék kibontani az elemózsiás zsákját, mert azt varázslattal kötözte meg. Amikor meg le akart sújtani az óriásra, már az első alkalommal is megölhette volna, ha nem húzta volna az északra lévő hegyet a feje elé. Meg is mutatta, hogy ott bizony három bemélyedés volt, és a harmadik a legmélyebb. Amikor a várához értek, a próbákon is hasonló illúziókkal tévesztette meg őket. Loki azért vesztett az evőversenyben, mivel Logi maga volt a futótűz, amely mindent elemészt. Thjálfi a futóversenyt Hugival futotta, aki nem volt más mint Utgard-Loki gondolata, amellyel aligha vehette volna fel a versenyt. Mindezen felül Thor cselekedetei voltak a legmegdöbbentőbb teljesítmények. Az ivóversenynél azért nem fogyott el az ital, mivel az ivókürt vége a tengerbe lógott. Eléggé megrémültek, mikor látták, hogy elkezd fogyni belőle a víz, mivel emiatt a tenger szintje is jócskán megcsappant. A macska akit fel kellett emelnie, az igazából Jörmungandr volt. És mikor felemelkedtek a lábai, az óriásokat majdnem elkapta a pánik. Végül pedig bevallotta, hogy Elli az öregkor megtestesítője, és igazán nagy eredmény volt, hogy milyen sokáig helytállt vele szemben. Az pedig főleg figyelemre méltó, hogy végül csak fél térdre esett. Ehhez hasonló esettel még nem találkozott, és nem is fog sosem. Az óriás végezetül elmondta, hogy ő továbbra is megfogja védenie a várát, olyan illúziókkal amilyenekkel csak tudja. Ahogy meghallotta Thor, hogy mennyire átverték, már lecsapni készült a pörölyével, mikor a vár egyik pillanatról a másikra köddé vált. Nem volt más előtte, csak a hatalmas véget nem érő mező. Ekkor fogadta meg magában a Mennydörgő, hogy fel fogja keresni a Világkígyót és megküzd vele életre-halálra.