Istenek - Vánok: Freyja
A termékenység, a szerelem és a szépség Istennője. Njörd lánya, Freyr ikertestvére. Kezdetben a Vánokhoz, majd később az Ászok csoportjába tartozott. Férje Odr (feltehetőleg Odin egyik névváltozata), akitől két lánya született, Hnoss és Gersemi. A lányai megszületése után Odr vándorútra kelt, és sosem tért vissza az Istennőhöz. A legendák szerint Freyja, férje keresése közben arany könnycseppeket hullajtott utána.
Miután férje elhagyta őt, ő lett a legbujább Istennő. Sok szerelmi kapcsolata volt többek közt Istenekkel, emberekkel, Álfokkal és Törpékkel egyaránt:
,,Féktelen Freyja,
ismerlek, nyughass;
gyöngeség gyöngéje,
mind itt, Ázok és Álfok,
megszeretgethették
tehetős testedet."
(Loki csúfolkodása, 30.)
Freyja nem csak a szerelemmel, de a háborúval és a harcokkal is kapcsolatban állt. Az ütközetek végén kilovagolt a Valkűreivel a csatamezőre, hogy az elesett harcosok (einherjarok) felét a saját csarnokába vigye.
(Az einherjarok másik fele Odinhoz, a Vallhalába került)
Csarnoka a Folkvangban (,,Népek mezeje") állt, amelyet Sessrumnirnak neveztek.
Legendás nyakéke a Brisingamen, amelyhez akkor jutott, mikor négy Törpével (a nevük feltehetőleg Alfrigg, Berling, Dvalin és Grer) egy-egy éjszakát eltöltött. Egy alkalommal (Odin kérésére) Loki ellopja a nyakéket, ám Heimdall visszaszerzi azt az ármányostól. A nyakéken kívül birtokában volt még egy madártollból készült köpeny is, amely lehetővé tette , hogy viselője sólyommá változzon.
(Szekerét két macska húzta, Trégull és Býgull)
Freyja a szépségéből fakadóan többször is az Óriások célpontjává válik. Amikor az Óriás Thyrm ellopja Thor legendás pörölyét a Mjölnirt, Freyját kéri érte váltságul. Az Istenek nem akarták a szépséges Istennőt az Óriás kezeire adni, így - Loki javaslatára - Thor beöltözött Freyja ruháiba, és átverve az Óriást, visszaszerezte a mágikus fegyvert.
,,Hosszú úton jártomnak
hasznát, íme, jelentem:
Óriások királyánál,
kalapácsod Trymnél ott van,
emberfia onnét
vissza nem hozza,
hacsak Freyját
nem adják hozzá nőül."
(Trym-ének, 11.)
Az Istennő jártas volt a mágia használatában, ezen belül is a Seidrben, amelyet később az Ászoknak is megtanított.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro