Asgardr
Asgardr a legfőbb északi Istenek lakhelye. Itt uralkodik Odin és Frigg, valamint azok az Istenek akik az Ászok törzséhez tartoznak. A legtöbb itt élő Istennek megvan a saját csarnoka. A legismertebb ilyen csarnok a Valhalla:
,,A terme ötszáz,
s még négyszer tíz, úgy tetszik,
Valhallának, a várnak.
Nyolcszáz hős harcos
árad ki minden ajtaján,
Fenrir farkas ellen."
(Grimnir-ének, 23.)
Az elesett bátor harcosok (einherjarok) egy része ide kerül, hogy minden egyes napon itt lakmározzanak Odinnal és harcoljanak a többiekkel addig, amíg el nem jön az Istenek végzete.
A Prózai Edda Asgardot egy várként említi, amelynek közepén található az Idavoll nevezetű mező. Asgardr felépítésénél az Istenek első dolga az volt, hogy egy olyan csarnokot építsenek, ahol az Istenek összegyűlhetnek tanácskozni. Ezt a csarnokot Gladsheimnek hívják és Odin széke mellett még másik tizenkét szék áll itt. Gladsheim felállítása után kezdődött el Asgardr felépítése:
,,Akkor az Idamezőn
összejöttek az Ászok,
ők, kik oltárt ácsoltak
a szentélyt,
kovácsműhelyt,
kincs készítésére
formáltak szerszámot,
fogókat szerkesztettek."
(A völva jövendölése, 7.)
A Ragnarok eljövetelekkor, az Idavoll mező lesz az, ahol a Istenek túlélői ismét összegyűlnek:
,,Összegyűlnek az Ászok
az Idamezőn,
s a roppant földövről
beszélnek egyre,
emlékezvén
nagy eseményekről,
Fimbultír* egykori
rúnáit felidézik."
(A völva jövendölése, 60.)
*Fimbultír Odin egyik neve*
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro