Faith:
Örülök, hogy Nathan itt van. Csak ülünk a kanapénkon, a tévében az Agymenők című sorozat megy, köztünk egy-egy tálban chips és gumicukor pihen, miközben ő átkarolva magához ölel, és ettől olyan biztonságérzet áraszt el, amire nagy szükségem volt a rémálom után. Ez más fajta biztonság, mint amit a családom keltett bennem nap közben és én boldogan merülök el benne.
A teste melegíti az enyémet, az ölelése a lelkemet, a finom puszik, amiket kedve szerint ad folyamatosan, megdobogtatják a szívemet, a nevetése pedig, ami felcsendül egy-egy poénnál, simogatja a dobhártyámat. Olyan nyugalmat érzek, amit nem is emlékszem, hogy mikor éreztem utoljára és ez megbizsergeti minden porcikámat.
- Jó, hogy itt vagy - bukik ki belőlem, mielőtt egyáltalán felfognám, amire Nathan azonnal felkapja a fejét.
Ahogy lassan felnézek rá, látom, hogy a szeme csillog és a szája sarka mosolyra görbül, amikor a tekintetünk találkozik.
- Én is örülök, hogy eljöttem - simítja meg finoman az arcom. - Az a napom fénypontja, hogy most a karjaimban tarthatlak.
A szavaitól hatalmasat dobban a szívem, de némi aggodalom is elönt. Egész nap beszéltünk egymással Messengeren - nem hanyagolva a családomat -, de azt nem említette, hogy bármi baj volt nála, vagy hogy rossz napja volt. Azt tudom, hogy a szülei otthon voltak, amiből sejtettem, hogy nem felhőtlen a hangulat náluk, de nem panaszkodott bármi konkrétumra, pedig minden apró dolgát meghallgatnám. Nem szeretném, ha a saját gondjait az enyémek mögé helyezné. Szeretném, ha őszinte lenne velem akkor is, ha nekem rossz napom van. Persze tudom, hogy Nathan a legőszintébb ember, akit ismerek és sosem hazudott nekem - a legelső találkozásunkat leszámítva -, ahogy elméletben most sem, de azt sem akarom, ha elhallgatná a saját problémáit, csak hogy engem kíméljen.
- Miért, mi a baj? Mi történt? És miért nem mondat, hogy rossz napod volt? - sorolom a kérdéseim az arcát fürkészve, mintha arról le tudnám olvasni a válaszokat.
Ezúttal melegség jelenik meg a tekintetében és lehajol hozzám, majd puszit nyom az orrom hegyére.
- Nem mondtam, mert nem volt rossz napom - néz mélyen a szemembe és a pillantásából tudom, hogy önmagához hűen, tényleg őszinte. - Nem volt okom rossznak hívni a napom, csak fagyos volt a hangulat otthon, ami asszem, nem meglepő a legutóbbi konfliktus után. Az én rovásomon amúgy is sok volt az utóbbi időben és a szülinap miatti veszekedés nem segített rajtam, de nem is érdekel igazán, a véleményem nem változik, gáz, amit csinálnak. Még úgy is, hogy ma egy közös ebéddel és ajándékozással megpróbálták jóvá tenni a dolgot, de igazából csak rontottak a helyzeten - feszül meg az állkapcsa, nekem pedig megfacsarodik a szívem, amiért ennyire kivan. - Ne tudd meg, mennyire feszült volt az egész ebéd hangulata - rázza meg a fejét hevesen, összevont szemöldökkel, mire finoman simogatni kezdem a karját, hogy megpróbáljam legalább egy kicsit megnyugtatni. - Tényleg azt hitték, hogy ezzel majd kiengesztelik Christináékat, de csak nagyobb fájdalmat okoztak, amit ők próbáltak nem kimutatni. Úgy éreztem egész ebéd közben, hogy megfulladok - nyel hatalmasat, ami újabb fájdalmat ébreszt a mellkasomban.
Lehet, hogy nem lenne szabad ilyet mondanom a munkaadóimra, de felháborítónak tartom, amit csinálnak, még talán kegyetlennek is. Mr. és Mrs. O'Brien gyerekeket vállaltak, nem is keveset, a legkisebb még szinte totyogós, és tudom, hogy ha nem így állnának hozzá, akkor nem lenne most munkám, de egy gyereket nem lehet így nevelni. Hiába laknak palotában és van meg papíron mindenük, ha közben a két szülőjük szinte idegen számukra. Ez nem is igazán nevelés. Nem tudom, minek lehet nevezni, de az biztos, hogy utálom, hogy Nathanéknek ilyen körülmények között kell élniük és nevelkedniük. És megszakad a szívem Nathanért is, mert bár azt mondja, hogy már nem érdekli ez az egész, a reakciói és ahogy erről beszél, egyértelműen az ellenkezőjéről árulkodik.
Elönt a bűntudat, hogy az Andreasos esettel én is hozzájárultam a feszültség növekedéséhez Nathan és a szülei között és ezzel rontottam a helyzetükön. A józan eszem tudja, hogy nem tehetek róla, sem arról, hogy a főnökeim ennyire rosszul reagáltak arra, hogy Nathan megvédett, de most ahogy ránézek Nathanre, mégis elönt a bűntudat. Persze tudom, hogy ha ezt elmondanám a fiúnak, csak rontanék a helyzeten, mert ezen teljesen kiakadna és csak megint felhúzná magát a történteken, így inkább a józan eszemre hallgatok és csakis rá koncentrálok.
- Mondhattad volna - szólalok meg halkan, a kezét simogatva - akkor felhívtalak volna, vagy én mentem volna hozzátok és...
- Nem - szakít félbe, hevesen rázva a fejét -, ez a nap a családodról szólt, eszemben sem volt belerondítani ebbe. A következő hétvégén gyakorlatilag hozzánk kell költöznöd, megint nem lehetsz velük úgy, ahogy lehetnél, ráadásul nem is voltál jól a rémálom miatt, az nem volt opció, hogy még rontsak is ezen és kiszakítsalak a biztonságot nyújtó környezetedből. Ez csak egy szokásos vasárnapi ebéd volt az O'Brien családnál - vonja meg a vállát egy keserű mosollyal. - És most amúgy is itt vagyok veled, ez pedig jó - válik gyöngéddé az a mosoly. - Ráadásul a szüleink kaptak egy hívást az ebéd után, úgyhogy visszavonultak és megint tudtunk lélegezni.
- Szeretném, ha nem titkolóznál vagy szorítanád háttérbe a saját gondjaid, csak mert nekem is van valami bajom - simítok az arcára finoman és a hangomra is nagyon figyelek, hogy véletlenül se érezze úgy, hogy támadok, mert távol áll tőlem az ilyesmi. - Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk ezt, de nem akarom, hogy ez egyoldalú legyen. Te vagy a legőszintébb ember, akit ismerek, ne rejtsd el az őszinteséged, mert volt egy rémálmom - mosolyodom el halványan miatta, amitől az ő mosolya is szélesebb lesz.
- Értettem, hölgyem! - bólint tisztelegve. - Mondtam már, hogy szexi, amikor kimondod, amit kettőnkről gondolsz és velünk kapcsolatban akarsz? - csillan huncut fény a szemében, s a szavaitól akaratlanul is kiszakad belőlem egy kis kacaj.
- Reménytelen eset vagy - borzolom össze a haját, de aztán ismét komolyra váltok. - De tényleg így gondolom - nézek a szemébe. - Ne kímélj meg, Nathan. Majd együtt túljutunk egy rossz napon és bármilyen gondon. Csak tudasd velem, hogy mi a te gondod.
- Megígérem, hogy legközelebb elmondom magamtól a dolgot - biccent lassan néhány pillanat után. - De ez nem volt akkora katasztrófa, hogy mindenképp beszéljünk róla. Már meg sem lep - von vállat.
- De érdekel - biccentem oldalra a fejem. - Azt mondod, hogy nem, de mégis - fürkészem az arcát, mire megint nagyot nyel és hatalmasat sóhajt.
- Mégis, mit művelsz velem, cukorfalat? - húz az ölelésébe. - Belelátsz a lelkembe és olyanokra is rávilágítasz, amiket a legtöbb ember észre sem vesz. Néha még én sem veszem észre.
- Ez a különleges képességem - nézek fel rá. - Ez és hogy igyekszem meg is gyógyítani a lelked - mászom az ölébe, hogy én is magamhoz tudjam őt ölelni.
- Nem csak igyekszel - fúrja az arcát a nyakamba és a leheletétől kiráz a hideg. - És nem csak egy rossz napon az a fénypont, hogy a karjaimba zárhatlak.
Ettől a két mondattól a szívem akkorát dobban, hogy azt érzem, simán ki tudna ugrani a mellkasomból aztán pedig forró masszává olvad. Már többször megtapasztaltam Nathan romantikus oldalát, de mindig meglep, amikor ilyeneket mond nekem, miután úgy mutatkozott be, hogy a szex utáni összebújás sem jöhet nála szóba.
- Ki vagy te és mit csináltál Nathannel, aki szinte kilopózik szex után, hogy még véletlenül se legyen összebújás? - cukkolom, hogy ne olvadjak el teljesen, de őt természetesen nem hozom zavarba.
Nathan finoman meghúzza a hajam és magabiztos mosollyal felnéz rám.
- Ne tégy úgy, mintha nem szeretnéd, amikor ilyeneket mondok. A nyakadnál volt az arcom, éreztem, hogy gyorsabban ver a szíved. Megugrott a pulzusod, amikor ki...
Megcsókolom, hogy elhallgattassam és szerencsére célt is érek, mert nem folytatja a mondatot, hanem szorosabban ölelve visszacsókol. Forróság robban a mellkasomban a csókjától és szinte elfelejtem, hogy hol vagyunk, de mielőtt teljesen bele tudnánk feledkezni a csókba, az ikertestvérem megszólal a hátam mögött:
- Ne kelljen megint behúznom egyet, O'Brien!
A hangjában egyszerre bujkál fenyegetés és nevetés, és amikor felé nézünk, látom, hogy a szája vigyorra húzódik.
- Neked nem kéne már aludnod? - vonom fel a szemöldököm, de a kérdésemmel csak tovább szórakoztatom Shawnt.
- Negyed tízkor? - vonja fel ő is a szemöldökét, amitől a szokásosnál is jobban hasonlít rám. - Mégis, hány éves vagyok, Faith?
- Holnap reggel edzésed van - emlékeztetem, de az ikrem szinte meg se rebben.
- Szomjas vagyok, inni jöttem - közli elengedve a megjegyzésem a füle mellett.
- Megértem - szólal meg Nathan és látom, hogy a szája sarka remeg, ahogy a feltörni kívánó nevetést igyekszik visszatartani - én is mindig nagyon szomjas vagyok, amikor a húgaimnak hímnemű vendége van. Biztos az idegen férfi parfüm jobban kiszárítja a torkom - jegyzi meg tettetett komolysággal, összenézve a tesómmal, aki ettől még szélesebben vigyorog, miközben elhalad mellettünk a konyha irányába.
- Ne add már alá a lovat! - bokszolok Nathan mellkasába, amint kettesben maradunk, de még én sem bírok nem mosolyogni azon, amit Nathan mondott.
- De hát, ha egyszer így van! Tökre megértem őt, cukorfalat! - játssza az ártatlant, mire megforgatom a szemem. - Ez már hiányzott - vigyorodik el puszit nyomva az arcomra.
- Az agyamra mész néha - morgom, de ettől csak még jobban szórakozik.
- De mindig jóvá teszem ezt - biggyeszti le az alsó ajkát, még mindig nevető szemekkel. - Van is egy ötletem, hogy ezt a mostanit hogyan tehetném.
- Ez most valami szexuális megjegyzés lesz majd? - érdeklődöm udvariasan, de Nathan komolyan megrázza a fejét.
- Nem, de fürdőruha szerepel a dologban. Feltéve, hogy neked nem gond - teszi hozzá azonnal és finom kis köröket kezd rajzolgatni a kézfejemre a hüvelykujjával.
Annyira meglep a válasza, hogy először csak pislogok, amitől ő azonnal magyarázkodni kezd.
- Mielőtt azt hinnéd, hogy egy érzéketlen tuskó vagyok, aki a rémálmod után ilyet dob be, hangsúlyozom, hogy nem azért teszem, hogy kevesebb ruhában lássalak. És még egyszer kiemelem, hogy ha neked ez nem komfortos, sok, vagy gyors, akkor azonnal el is vetem az ötletet. De arra gondoltam, hogy ha már nálunk kell töltened a hétvégét, a megállapodás ellenére, akkor egy kicsit különlegessé tenném a számodra. Egy kicsit kikapcsolódhatnánk, miután elaludtak a tesóim. Semmi tizennyolc karika - ingatja a fejét megint hevesen és továbbra is komoly marad, őszintén beszél, nem viccel ezzel a dologgal - csak egy forró fürdő a jakuzziban és beszélgetés, hogy kiengedjük a fáradt gőzt. Tudom, hogy a múltban történek miatt ez egy érzékeny pont neked - simít az arcomra azzal a kezével, amelyikkel nem az enyémet simogatja és mélyen a szemembe néz - de ha készen állsz ilyesmire, akkor az utóbbi időszak stressze után, most kényeztetnélek egy kicsit - halkul el a hangja a végére, mintha elbizonytalanodna, ami bár nem teljesen, de új.
Nem sokszor láttam ilyet Nathantől és ez egyszerre lep meg és önt el melegséggel. Persze nem az okozza a melegséget, hogy Nathan bizonytalan, hanem az, hogy tervezett valamit nekünk a hétvégére és a tény, hogy képes lenne ezt mégis elengedni, ha az számomra nem lenne komfortos. Biztos vagyok benne, hogy ez nem csak úgy kipattant a fejéből, hanem komolyan gondolkozott azon, hogy a körülmények mellett, meglepetést tudjon okozni nekem. És ahogy most néz rám, látom rajta, hogy mennyire fontos neki az, hogy jól érezzem magam ezen a hétvégén és vele, annak ellenére is, hogy tulajdonképpen dolgoznom kell.
Nem fogok hazudni, eszembe sem jutott ilyesmi és nem titok, hogy takargatom magam, főleg, ha rossz passzban vagyok. De bízom Nathanben és strandra is szoktam járni, ott pedig fürdőruhában vagyok. Igaz, olyankor is törölközőt tekerek magamra, ha nem a vízben vagyok - vagy épp napozom, nagy nehezen rávéve magam - és mindig a szeretteimmel megyek, akikkel figyelünk egymásra, de most nem is lesz senki, akinél azt érzem, veszélyt jelenthetne rám. Csak Nathan és én, senki olyan, aki elől elrejteném a testem. Hiszen, ha Nathannel jól alakulnak a dolgaink, akkor fürdőruha nélkül is látni fog és ez is egy tény. Tudom, hogy nincs mitől félnem a tervével kapcsolatban, azt leszámítva, hogy a főnökeim meg ne tudják a dolgot, de ezen igyekszem nem előre stresszelni. Bár nem olyan egyszerű elhallgattatni a hangot, ami emlékeztet, hogy én ott dolgozom, nem azért vagyok, hogy kihasználjam a luxust, amit az életük nyújt.
- Szívem szerint behúznék egyet, amiért egy fél wellness központ van a házatokban - próbálom oldani a saját és az ő kis feszengését is, amitől most egészen kisfiúsnak hat. - De közben meg elég csábító az ajánlatod, így kérek időt, amíg átgondolom, hogy tényleg behúzzak-e - küldök felé egy halvány mosolyt, amitől látványosan megnyugszik egy kicsit.
- Vagy rá is törhetsz megint a hokisok férfiöltözőjében, hogy lekiabáld a fejét a csapata előtt - érkezik Shawn javaslata a konyha felől, amire mind a ketten felkapjuk a fejünket.
- Ha tovább hallgatózol, szétrúgom a segged - közlöm vele, amitől Nathanből az izgulása ellenére is kiszakad egy kacaj.
Gondolom örül, hogy végre nem őt fenyegetem ezzel, közben pedig nagyon is jól mulat azon, hogy ismételten ehhez a fenyegetéshez nyúltam.
- Nem hallgatóztam - emeli fel a kezeit Shawn védekezőn. - Tényleg inni jöttem le - emeli meg a kezében lévő poharat - és azért jöttem, hogy már menjek is vissza az emeletre, csak ezt az egy mondatod kaptam el, ellenben túl magas labda volt ahhoz, hogy ne csapjam le - vigyorodik el újra, mire ráöltöm a nyelvem, de ettől csak felnevet. - Jó éjt, Faith! - jön hozzám és ad egy puszit a homlokomra, majd Nathannek nyújtja a kezét. - Jó éjt! - ismétli és elindul a lépcső felé, miután Nathan lepacsizott vele, ám az első fok előtt megtorpan. - O'Brien! - pillant vissza a válla fölött. - Bármiről is volt szó, mielőtt bejöttem, nagyon vigyázz a húgomra! - néz először komolyan a fiúra, mióta lejött és ettől Nathan is komolyra vált, mielőtt határozottan bólintana.
Az előbb érzett kis düh, ami azért ébredt bennem, mert azt hittem, hogy Shawn hallgatózott, egy másodperc alatt tűnik el belőlem a szavait hallva. Nem tudok rá haragudni, amikor folyamatosan az én jóllétem és biztonságom izgatja. Persze ettől még a hallgatózás nem oké, de abból, ahogy rám nézett az előbb, tudom, hogy tényleg nem volt ilyenről szó.
- Ti pasik, furák vagytok - jegyzem meg Nathanre pillantva. - Az egyik pillanatban még fel akarjátok képelni a másikat, mert az a húgotokkal csokolózik, a következőben vérszövetséget alkottok a lánnyal szemben és összefogtok ellene, aztán megint egy másodperccel később meg már szinte némán lekommunikáljátok, hogy vigyázzatok a lányra. Furák vagytok - ismétlem, amitől Nathan szemében nevetés csillan, én pedig örülök, hogy sikerült oldanom a feszengését.
Bár tagadhatatlan, hogy egy kicsit jól esik, amikor miattam képes így reagálni. Annyira magabiztos az élet minden területén, hogy azzal, hogy nekem megmutatja ezt az oldalát, és ennyire izgul az én véleményem miatt, olyan, mintha egy olyan arcát látnám, amit senki másnak nem mutat meg soha. Meg azért valahol aranyos is volt ez a kis szorongása.
- Csak pontosan tudom, hogy hogyan éreznek a tesóid, nincs ebben semmi fura.
- Bosszantó, amikor ez a megértés azzal jár, hogy összefogtok ellenem - közlöm vele, mire dobhártya simogatón felnevet.
- De még így sincs esélyünk ellened, hiszen szétrúgod a seggünket, nem? - cukkol közelebb húzva magához és ad egy finom csókot.
- Ezzel az állítással nem tudok vitatkozni - mosolyodom el, de ahogy a szemébe nézek, ismét komolyra váltok. - Viszont, ami a tervedet illeti... - nyelek nagyot. - Nagyon jól hangzik és élnék is a lehetőséggel, de dolgozni megyek hozzátok. Az a feladatom, hogy vigyázzak a...
- Az O'Brien gyerekekre és te pontosan ezt is teszed - szakít félbe gyöngéden, mégis határozottan. - Lefekteted a kicsit és a fiatalabbakat, aztán pedig vigyázol, hogy a második legidősebb nehogy belefulladjon a jakuzziba - kacsint rám mosolyogva.
- Mi van, ha valami baj lesz és én nem vagyok ott, mert a medencében vagyok veled?
- Hidd el, hogy mindent elrendezek. Baj pedig nem lehet. Egyedül Nicole az, akire komolyabban kellene figyelni, de ő mindig átalussza az éjszakát. Bízz bennem, Faith, sosem hagynám, hogy bármelyik testvéremnek baja essen.
Ebben mondjuk biztos vagyok. Nathan előbb áldozná be saját magát, minthogy bármelyik testvérének bántódása essen. Ez is egy olyan tulajdonsága, amit szeretek benne.
- És a szüleid? - teszem fel az újabb kérdésem, ami aggaszt. - Mi van, ha megtudják? Biztos, hogy téged kicsinálnak, én pedig elvesz...
- Megígértem, hogy nem azt sem hagyom, hogy neked ebből bármilyen bajod származzon - szól közbe ismét gyöngéden és az arcomat kezdi simogatni. - Nem fogják megtudni - rázza a fejét határozottan. - De különben is... kedvellek, Faith, nagyon is. Kedvellek és ezért nem kérek bocsánatot, ez nem bűn. Te tökéletesen ellátod a feladatod, amit a szüleim szabnak ki neked úgy is, hogy mi most adunk egy esélyt kettőnknek. Figyelsz a tesóimra, mindent megteszel azért, hogy jól érezzék magukat és szeretet kapjanak, még úgy is, hogy szemetek voltak veled az elején. Nem teszünk semmit rosszat azzal, ha a munkád végeztével, kettesben töltünk egy kis időt. Ha a fürdőruhás résszel van a bajod, akkor mondd és elvetem az ötletet, megértem, ha túl gyors, de ha csak azért akarod magad megfosztani egy kis szórakozástól, mert tartasz a szüleimtől, akkor ne mondj le a dologról. Bízz bennem - kér ismét - és abban, hogy mindent úgy intézek, hogy abból senkinek ne legyen baja.
Megint megremeg a bensőm mindattól, amit mond, ahogy kettőnkről beszél, hogy így kiáll mellettünk. És tudom, hogy igaza van, nem bűn, ahogy érzünk és amit teszünk, nem is érzem annak. De a szülei a főnökeim és így az ő esetükben kicsit más a helyzet, mint az élet bármely más pontján. Viszont bízom benne és abban, hogy tényleg nem hagyja, hogy bajom essen. Ezt nem egyszer bizonyította már, mióta ismerem.
- Nincs bajom a fürdőruhával, Nathan - rázom meg én is a fejem. - Alapesetben nem a legkomfortosabb számomra, de benned bízom, tudom, hogy nincs mitől félnem, hogy nem teszel semmit, amit ne akarnék. És tényleg nagyon jól hangzik mindaz, amit vázoltál. Nem is tudom, hogy mikor kapcsoltam ki utoljára így. De, mondd, ha véletlenül kiderül, neked nem lesz bajod ebből? - fürkészem az arcát, mert még véletlenül sem akarok még több feszültséget kelteni közte és a szülei között.
- Nem fog kiderülni - jelenti ki határozottan - de ha valami csoda folytán mégis megtörténne, akkor sincs semmi, ami miatt bajom kéne, hogy essen. Senki sem büntethet meg, vagy ítélhet el azért, mert veled akarok lenni - dönti a homlokát az enyémnek és a szavaitól nekem megint nagyot dobban a szívem a porcikáim bizseregni kezdenek.
- Tudod - kezdem, a lehető legkomolyabb arccal - amikor ilyeneket mondasz, nehéz eldönteni, hogy nyálasnak gondoljalak, vagy a karjaidba omoljak.
- Egyértelműen az utóbbi - nevet fel megint - már korábban is megbeszéltük, hogy hiába tagadod, mind a ketten tudjuk, hogy imádod, amikor ilyeneket mondok.
- De ha ezt az orrom alá dörgölöd, akkor visszavonom, és nem fürdőzöm veled jövő hétvégén - vágok vissza a lehető legbénábban.
- Igazából, még nem mondtál igent az ajánlatomra.
Elhajolok, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni és bár szeretnék komoly maradni, a csillogó szemei mosolyt csalnak az arcomra.
- Persze, hogy nem, mert közben átcsaptál Shakespeare-be és Rómeó-féle gondolatokkal bombáztál - szólok vissza neki, de mielőtt erre reagálhatna, folytatom is. - De most igent mondok neked, szeretnék egy kicsit meghittebb körülmények között is kettesben lenni veled.
Nem mond semmit, csak megcsókol, de az, ahogy a szeme megtelik melegséggel, mielőtt az ajkaink összeérnek, felgyorsítják a szívem. Pontosan tudja, hogy mennyire nem szeretem mutogatni magam és az, hogy ezt most bevállaltam, valahol nagy lépés, még ha bízom is benne és a jövőben talán kevesebb ruhában is lát majd. És a tekintete pontosan azt üzeni, hogy tudja, mekkora lépés ez nekem, az pedig, hogy tényleg meglépem, rengeteget jelent neki. Ezt a finom, lassú csókjával is elmondja nekem, amibe ezúttal boldogan feledkezem bele.

Nathan:
- Harris pattintott lövése gyilkos, hétvégén muszáj megakadályozni, hogy lőni tudjon - szólal meg az anyósülésen ülő Brendon, kezében a telefonjával, amin a Princeton meccsét nézi a Brown ellen még a múlt hétről.
Hétvégén a Princeton lesz az ellenfelünk, a legnagyobb riválisunk az egész bajnokságból. A top tíz Divízió egyes programban a Princeton áll az első helyen, mi pedig, a Harvard a másodikon. Tavaly a döntőben elvették tőlünk a bajnoki címet egy nagyon erős menetelés után, így idén elsődleges célunk őket teljesen megsemmisíteni már az első egymás elleni meccsünkön is. Hosszú távon nyilván a teljes győzelem áll az első helyen, de a bajnokság kezdeti fázisában őket akarjuk leverni, így kemény meccs elé nézünk vasárnap.
- Valóban az a titkos fegyvere, bár a kapáslövése se semmi, és baromi gyors is. Nem csoda, hogy a Pittsburgh kiválasztotta. De ő sem legyőzhetetlen, nézd meg, mit csinál, ha a kapu mögé kerül. Szabadul a korongtól és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Oda kell beszorítanunk, ha nem akarjuk, hogy lőjön pár szépet a kapunkra - pillantok egy másodpercre rá, miközben leparkolok a kampuszhoz közeli falatozónál.
A megbeszéltek szerint Shelley és Faith itt várnak ránk. A lányok beültek egy kicsit kettesben még az óráik után, mi pedig Brendonnal most végeztünk edzésen, úgyhogy kajálunk egyet közösen, aztán hazaviszem Faith-et a cuccáért, majd összeszedjük Nicole-t az oviban és beköltöztetjük Faith-et a hétvégére hozzánk. A szüleim nincsenek oda azért, hogy én furikázom a bébiszettert - az ő szavaikkal élve, amiért majdnem nekik estem, mert Faith-nek neve is van - de mivel a témában hajthatatlan vagyok, így nem igazán tudnak megállítani. Már csak az otthoni találkozást kell kibírnom velük, mielőtt elmennek, aztán két napig egy házban sem kell lennem velük, ami nagy megkönnyebbülés az utóbbi idő feszültségei után. Alig várom, hogy csak a tesóimmal, Faith-tel és Faith családjával töltsem a hétvégém, minden gond nélkül, csak szórakozva, mielőtt vasárnap megnyerjük a meccset. Ugyanis nyernünk kell, nincs más opció ebben.
- Ijesztő, hogy mennyire jól látod ezeket - néz rám Brendon, miután a telefonján pontosan az történik, amit mondtam. - Nem is értem, miért nem jelentkezel a profikhoz.
Mosolyt erőltetek magamra, pedig ez a téma nem a legkedvencebb számomra.
Ha őszinte akarok lenni, bármilyen gáz is, ahogy szóba jött Harris, miatta is elöntött a féltékenység. A srác valóban egy zseni, a Princeton csillaga, megérdemli a helyét a Pittsburgh-ben, főleg, ha még csiszol a technikáján az egyetemi ligában, például a kapu mögötti játékán. De én jobb vagyok nála és ebben a kijelentésben nincs semmi egoizmus. Az egyetlen oka annak, hogy nem jelentkezem a profikhoz az az, hogy nem akarom a bátyámat abban a szarban hagyni, amit a szüleink nekünk szántak. Mondjuk annyira már fiatal sem vagyok, általában a nálam fiatalabbakat vadásszák a profi csapatok, de hiszem, hogy nem indulnék teljesen esélytelenül még most sem, ha leadnám a nevem a jelentkezési listán. Szívem szerint megtenném, de ahhoz viszont nincs szívem, hogy Nathanielt magára hagyjam a szüleink hülyeségével. Ezért mindig azt mondom a csapattársaimnak, barátaimnak, a bátyámnak és az edzőmnek, ha feljön ez a téma, hogy a profi liga túl komoly a számomra, nem hiszem, hogy bírnám a nyomást. Pedig minden vágyam, hogy bírjam ezt a nyomást, de ezt még soha, senkinek nem mondtam.
Egy kicsit el is szégyellem magam. Faith mindig azt mondja, hogy nálam őszintébb embert nem ismer, és alapvetően tényleg mindig őszinte vagyok, néha kegyetlenül is. Két dologban hazudtam összesen, az egyik ez a téma, a másik az volt, amikor azt mondtam Faith-nek az első találkozásunkkor, hogy nem az esetem.
- Áh, jó nekem ez az egyetemi liga - legyintek és jelen esetben nem is hazudom, csak a vágyam másik felét nem mondom ki hangosan, hiszen tényleg jó nekem ez a liga, csak nem teljesen. - És vasárnap még jobb lesz, amikor lemossuk a Princetont a pályáról - állítom le a motort.
- Fő a magabiztosság - jegyzi meg vigyorogva, kikapcsolva az övét Brendon.
- Faith szétrúgja a seggem, ha kicsalom egy meccsre, amin kikapunk - nevetek fel - még jó, hogy magabiztosan állok a dologhoz. Azt mondják, hogy az már fél siker.
- Még mindig alig hiszem el, hogy ilyen könnyen rávetted arra, hogy kijöjjön a meccsre - néz rám Brendon, miközben elindulunk befelé, de aztán elgondolkozik. - Közben meg mégsem lep meg, mert látom, mekkora hatással vagytok egymásra. Látszik abból, ahogy egymásra néztek, hogy mekkora erővel hattok a másikra.
- Ezt mondd el Faith-nek is és legközelebb a te fejedet kiabálja le az öltözőben - vigyorodom el, mert tudom, hogy Faith-et mennyire idegesíti már, hogy mindenki azt hajtogatja, hogyan nézünk egymásra.
Bár szerintem a szíve mélyén ő is tisztában van mindezzel. Faith két lábbal a földön áll és nagyon jól lát és kezel szinte minden helyzetet - kivéve, ha bókolnak neki - úgyhogy biztos vagyok abban, hogy érzi, hogyan nézek rá és tudja, hogy ő hogyan néz rám.
- Faith ennél hidegfejűbb - rázza meg a fejét széles mosollyal - csak te vagy olyan hülye, hogy ennyire kiborítottad.
Oké, ebben van valami, tényleg hülye voltam. De tanultam belőle és azóta mindent megteszek, hogy érzékeltessem Faith-tel, hogy ő mennyire nem olyan nekem, mint a lányok, akikkel korábban kavartam. Ő sokkal több annál és nem akarom, hogy egy kicsit is kételkedjen ebben.
- Touché.
Ahogy belépünk a falatozóba, kiszúrjuk a lányokat az egyik sarokban és innentől néma egyetértésben gyorsítunk a lépteinken. Brendon teljesen bele van zúgva Shelley-be, így kábé abban a pillanatban, hogy meglátja a lányt, mindenki más megszűnik a számára, én is. De ezt nem veszem magamra és nem is szólok be neki miatta, mert hasonlóan vagyok Faith-tel. Háttal ül nekem, így csak a szőke, hullámos haját látom, de már ettől is olyan vágyat érzek magamban, hogy megcsókoljam és magamhoz öleljem, hogy ha valaki hozzám szólna, azt sem hallanám meg. Még egy profi csapat fejvadászát sem, Faith ennyire megbabonáz.
- Ma átmegyek hozzájuk, holnap délre pedig lefoglaltam a bowling pályát egy két órás játékra, utána megyünk hozzánk, aztán pedig még Nicole altatásának ideje előtt megyünk is vissza az O'Brien házba - meséli a barátnőjének a menetrendet Faith és látom, hogy közben a nyakát nyomkodja.
Még nem vett észre, de én jól látom őt és azt is észreveszem, ahogy összerázkódik abban a pillanatban, hogy egy fájóbb pontot talál el a nyakán.
Faith egész héten komolyan szervezkedett és minden elintézett, hogy az ikrek szülinapja a körülményekhez képest is tökéletes legyen. Tudom, hogy mennyire szeretné, hogy jól érezzék magukat a tesóim, de közben magára alig figyel. Az utóbbi napokban olyan sok stressz érte a szervezkedés miatt, hogy már többször is mondta, hogy beállt a nyaka. Szerinte csak meghajtotta magát edzésen, de én biztos vagyok abban, hogy pont a magára vállalt felelősség és szervezkedés miatt jelez a szervezete. Igyekeztem neki segíteni mindenben, amiben csak tudtam és hagyott, de ragaszkodott hozzá, hogy ő oldjon meg mindent. Lebeszélte a hellyel, ahova bowlingozni megyünk, hogy hányra mennénk, mekkora társasággal, hány pályát igénybe véve és még valahogy azt is elintézte, hogy az általa összerakott lejátszási listát rakják majd be nekünk. Ezen kívül megvette a díszeket - természetesen nem az ő pénzéből, azt nem hagytam neki -, amikkel a tesói feldíszitik majd a lakásukat, mire mi odaérünk hozzájuk, és az ételeket is ő vette meg az apukájával közösen, valamint tortákat is rendelt, Christinának és Mike-nak külön-külön egyet, különböző ízekben és külsővel, amiket szintén ő talált ki. Csak ebben az egy hétben többet tett a tesóimért, mint anya és apa az elmúlt években, amiért eszméletlenül hálás vagyok neki és egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem csak kedvelem, hanem kezdek beleesni, de az, hogy ennyire bepörgött és közben ilyen szinten felspannolta magát, egy cseppet sem tetszik. Nem akarom, hogy kicsinálja magát emiatt. Bízom benne, hogy amit kettőnknek terveztem ma estére, az egy kicsit lelazítja és sikerül kikapcsolnom azt a gyönyörű agyát annyira, hogy ne a szülinap tökéletességén pörögjön legalább abban a pár órában.
Szeretném, ha a ma este jól sikerülne. Hozzá hasonlóan, én is tervezgettem és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem izgulok miatta, nekem nem állt be például a nyakam. Hogy őszinte legyek, leginkább még mindig abban a mámorban úszom, ami akkor öntött el, amikor Faith kimondta, hogy bízik bennem és bekészít magának fürdőruhát a hétvégére hozzánk, mert szeretne velem kettesben lenni. Ahogy neki is mondtam, tudom, hogy ez neki mennyire nagy lépés és milyen vastag falakat kell ledöntenie magában, hogy meglépje mindezt, így hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy velem át mer lépni ezeken. Persze, ha még nem merne, akkor azt is megérteném és csak tovább dolgoznék azért, hogy megmásszam ezeket a bizonyos falakat.
- Ahogy hallom, nem fogtok unatkozni a hétvégén akkor - szólal meg Brendon, ahogy odaérünk a lányokhoz, mire Faith felkapja a fejét és valahogy ösztönösen összekapcsolódik a tekintetünk.
Az ajkai mosolyra görbülnek, ahogy lehajolok hozzá, de amint közeledni kezdek felé, kicsit hátrébb húzódik.
- Vigyázz, figyelnek a rajongóid! - figyelmeztet huncut fénnyel a szemében.
- Magasról teszek rájuk - vágom rá. - Engem csak az a lány érdekel, akiért én rajongok - indulok el megint az ajkai felé, de a szavaimra felhorkant.
- Egy perce sem vagy itt és már benyögsz egy nyálas megjegyzést?! - cukkol, de ettől csak vigyorogni tudok, mert már ismerem ezt.
Faith minden alkalommal zavarba jön, amikor ilyeneket mondok és ezt általában azzal igyekszik leplezni, hogy beszól, miközben amúgy elolvad attól, amit mondok és az arca látványosan elpirul. Én imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá és azt is, hogy megpróbál úgy tenni, mintha csak azért sem hatódna meg a nyálas szövegektől - az ő szavaival élve - de az ő bánatára, ez a leplezési technika nem a legmegfelelőbb, mert az arca pirosságát és a szeme csillogását nem tudja elrejteni vele. Én meg már csak azért is ilyenekkel bombázom, mert imádom ezt a reakciót általa.
- Másik technikát kellene választanod arra, hogy elrejtsd, mennyire tetszik, amikor ilyeneket mondok - javaslom udvariasan, aztán végre tényleg megízlelem az ajkait és beszippantom isteni, zöldalmás illatát. - Még mindig fáj a nyakad? - kérdezem, amikor elválunk egymástól és ösztönösen az említett testrészére pillantok. - Láttam, hogy megint masszíroztad.
- Fel kellene rázni a párnámat - kezdi nyomkodni megint a nyakát. - Biztos elaludtam.
- Vagy inkább az elmúlt egy hét stressze okozza - jegyzem meg, leülve mellé és megfogom a kezét, hogy ne kínozza tovább magát. - Majd ma este megmasszírozom neked - ígérem.
- Azt jól teszed - szólal meg Shelley szemből, miközben ők is helyet foglalnak Brendonnal. - A barátnőm teljesen bepörgött a hétvégétek miatt, úgyhogy ajánlom, hogy cserébe kényeztesd egy kicsit - néz rám szigorúan, de közben felém nyújtja az öklét, hogy köszönjön nekem.
Ez a köszönés szintén az utóbbi időben alakult ki köztünk. Mostanában sokat lógok Faith barátaival és egyszer csak kialakult. A srácokkal nyilván más a helyzet, de Shelley és én mindig így köszöntjük a másikat. És ez is azok közé az újdonságok közé tartozik, amiket nem bánok, mert nagyon bírom Faith barátait. Persze Brendont én amúgy is régebbről ismerem és haveromnak is gondolom, de Shelley és Adrian teljesen új ismeretség számomra, mégis olyan, mintha már ezer éve egy baráti társaságba tartoznánk. Még Rivent is megkedveltem, pedig nem is olyan rég még Faith-re hajtott. De mióta kijelentette, hogy átáll az én oldalamra és elismerte, hogy milyen jól mutatunk együtt, nincs okom ellene menni. Ráadásul kifejezetten jófej srác, nem fogom azért utálni, mert bejött neki Faith, hiszen akinek van egy kis esze, annak bejön Faith. Sokszor Eddie és Lous is velünk tartanak, ha együtt lógunk és ahogy figyelem és hallgatom őket, meg kell állapítanom, hogy ez az új közös társaság egy elég jó dinamikával rendelkezik, aminek nagyon örülök. Jó látni, hogy Faith és az én barátaim ilyen jól kijönnek egymással.
- Shelley! - szól rá Faith azonnal a lányra, de az egy kicsit sem zavartatja magát.
- Nem fogok bocsánatot kérni, azért, mert úgy gondolom, hogy járna neked egy kis kényeztetés - jelenti ki határozottan Shelley, legyintve egyet. - Mindig, mindenkiért kiteszed a lelked és közben magasról teszel magadra. Az, amit most Nathan tesóiért csinálsz, nagyon kedves és még én is imádlak érte, pedig nem az én testvéreim, mert bizonyítja, mennyire jó ember vagy. De én is látom, hogy fáj a nyakad és mennyire izgulsz a hétvége miatt - biccent Faith nyaka felé. - Tudom, hogy mennyire nem szereted magad rábízni másokra, de itt az ideje, hogy hagyd, hogy egy kicsit veled foglalkozzanak és ne te foglalkozz másokkal - néz mélyen a legjobb barátnője szemébe. - Szeretlek, Faith és ezért mondom mindezt. Megérdemled, hogy törődjenek veled és csak rá kell nézni Nathanre, hogy lássa az ember, hogy ő akar veled törődni. Szóval hagyd neki, te pedig ígérd meg, hogy nem teszel semmit, amit Faith ne akarna a hétvégén - pillant rám is komolyan.
- Tudod, hogy sosem tennék olyat, amit ne akarna - felelem és átkarolva Faith-et, közelebb húzom magamhoz. - Ne aggódj, nincs mitől féltened. Egy kicsit lelazítom őt, de nem lépek át semmilyen határt, ezt megígérhetem.
- Itt ülök mellettetek - jegyzi meg Faith, mire lenézek és rákacsintok.
- Pontosan, úgyhogy hallhatod, hogy csak a jó szándék vezérel minket a te érdekedben. Törődj bele a sorsodba. Engedd, hogy kényeztesselek, Faith - biggyesztem le az alsó ajkam, mire Brendon hangosan felnevet.
Láttam, hogy eddig is nehezére esett visszatartani a nevetését, de azt hiszem, hogy ez a megjegyzésem végleg kicsinálta.
- Te teljesen bolond vagy - közli velem szívem választottja, de látom a szemén, hogy neki is nehezére esik nem nevetni, annak ellenére, hogy Shelley-nek mennyire igaza van.
Már nekem is elmondta és nem egyszer tapasztaltam is, hogy Faith mennyire nehezen engedi rá magát másokra. Faith nehezen bízik az idegenekben és nem is szeret másokra támaszkodni, ha mégis enged ilyesmit, akkor az már a bizalom kifejeződése nála. Már az is hatalmas dolog, hogy hagyta, hogy tánc közben vezessem őt. És pontosan ezért becsülök meg minden ilyen pillanatot, amiben Faith megengedi, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mert lehet, hogy külső szemlélőnek csak egy táncról van szó, de nekem a világot jelenti, Faith-nek pedig egy hatalmas lépést.
- De azért még kedvelsz, ugye? - játszom tovább az ártatlan kisfiút, amitől már nem bírja tovább és végül tényleg felnevet.
Annyira jó hallani a nevetését, hogy azon kapom magam, hogy csak nézem őt, figyelem, ahogy feltör belőle ez a bizsergető hang és az ajkaim maguktól felfelé húzódnak.
- Nekem ez nem tűnt válasznak - jegyzi meg Brendon vidáman az asztal túloldaláról, én pedig helyeslőn bólintok.
- Nem, nekem sem tűnt annak. Mi van, cukorfalat, máris összetöröd a szívem? - viccelődöm tovább, mire Faith megforgatja a szemét, de a mosolya nem lankad.
Ha a nevetését imádom hallani, akkor az biztos, hogy ezt a gesztusát meg imádom látni. Még soha, senki nem forgatgatta rám a szemét és van abban valami egészen izgató, hogy Faith magasan téve arra, hogy ki vagyok vagy, hogy kik a szüleim, minden gátlás nélkül tesz az irányomba ilyet.
- Ugyan, ne viccelj! - szól rám, de aztán tettetett komolysággal hozzáteszi. - Nem lennék olyan hülye, hogy az előtt a hétvége előtt töröm össze a szíved, hogy hozzátok költözöm. Még a végén sosem szállnál le rólam és folyamatosan azon lennél, hogy visszahódíts. Eszméletlenül fárasztó lenne - sóhajt teátrálisan. - A szív összetörést meghagyom hétfőre, akkor van időm és lehetőségem elkerülni a visszahódítást.
Még egy dolog, ami eszméletlenül szórakoztat és amit imádok benne, hogy Faith nem veszi túl komolyan a dolgokat. Vagyis a nem komoly dolgokat nem is veszi annak, lehet vele poénkodni olyanokkal kapcsolatban, amiken a legtöbb nő, akivel eddig dolgom volt megsértődne. Tudja és érzi, hogy mikor van szó komolytalan helyzetről, vagy mikor van szükség arra, hogy egy kis humort csempésszen a beszélgetésbe - például, hogy megnyugtasson engem - de mind a ketten tudjuk azt is, amikor egyáltalán nincs helye ilyennek. Érezzük, hogy mikor fér bele a másiknak a humor része és azt is, hogy mikor van szükség komoly beszélgetésre, vagy csak néma ölelésre. Ilyenkor viszont nem is jön fel vicc még csak véletlenül sem, hanem olyan mély beszélgetéseket tapasztalok vele, amiket nagyon kevés emberrel eddigi életem során. Furcsa és egyben mámorító, hogy mennyire gyorsan ráhangolódtunk egymásra. Persze még sok mindent kell tanulnunk a másikról, vannak dolgok, amiket nem tapasztaltunk meg, de tagadhatatlan, hogy olyan összhang van köztünk, amihez sokaknak hónapokra, talán még évekre is van szüksége.
- Mindketten tudjuk, hogy esélyed sem lenne elkerülni a visszahódítást, de szerencsére túl jól haladunk ahhoz, hogy itt szívtörésről lehessen beszélni.
- Fő a magabiztosság - jegyzi meg Shelley, akárcsak Brendon tette ezt a kocsiban nem is olyan régen, mire ránézek.
- Ez most nem magabiztosság kérdése, hanem így érzek - felelem őszintén, amitől érzem, hogy Faith közelebb csúszik hozzám, majd a vállamra hajtja a fejét.
- Tényleg egészen jól haladunk - ismeri be és hallom a hangján, hogy mosolyog, ahogy azt is lefogadom, hogy megint elpirult. - Jól van, megengedem, hogy kényeztess a hétvégén, de akkor meg kell ígérnetek, hogy abbahagyjátok az aggódást, csak mert beállt a nyakam.
A tekintetem találkozik Shelley-ével és Brendonéval is Faith szavaira, és mind a kettőjükről ugyanazt tudom leolvasni, amit én magam is érzek. Végül Shelley ad hangot a gondolatainknak.
- Mindannyian tudjuk, hogy itt nem csak a beállt nyakadról van szó - feleli - és azt sem ígérhetjük, hogy többet nem aggódunk. Ne tégy úgy, mintha te nem aggódnál értünk folyton - ölt nyelvet a barátnőjére, amit Faith is viszonoz, de mielőtt szavakkal is reagálhatna, felbukkan egy pincérnő és gyorsan felveszi Brendonnal a rendelésünket.
- Hallottam, hogy azzal fenyegetőzöl, hogy ha nem nyerünk vasárnap, akkor szétrúgod a haverom seggét - vált témát Brendon, amint megint magunkra maradunk és a képére kiülő vigyort, szerintem még egy pofonnal sem lehetne letörölni.
- Tévedés - húzza ki magát Faith. - Akkor rúgom szét a seggeteket, ha rossz lesz a meccs.
- Merész kijelentés a lánytól, aki nem is szereti és ezáltal nem is ismeri a hoki szabályait - cukkolja Shelley Faith-et, mire ő még jobban kihúzza magát.
- Tájékoztatlak, hogy a napokban tanulmányoztam a szabályzatot. Nem mondom, hogy mindent érteni fogok, sőt, valószínűleg sokat fogok majd kérdezni, de megpróbáltam változtatni a tudatlanságomon. Az pedig, hogy nem szeretem, kis túlzás, épp csak... eddig nem volt okom megszeretni a hokit, ez minden.
Akkorát dobban a szívem a mellkasomban, hogy azon sem lepődnék meg, ha kiugrana az asztalra attól, amit Faith mondott.
- Te tanulmányoztad a hoki szabályait? - nézek rá, mire rám kapja a tekintetét.
- Persze - vágja rá, mintha ez tök normális lenne. - Lehet, hogy én nem vagyok rajongó, de neked fontos, így gondoltam, hogy megpróbálok magamra szedni valamennyi tudást, hogy ne legyek teljesen hülye vasárnap. Ahogy mondtam, valószínűleg a gyakorlatban nem leszek tisztában a dolgokkal, de azért igyekeztem és...
Nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, mert megcsókolom. Hevesen, mégis érzelmekkel telve, mert a tény, hogy képes volt hoki szabályokat tanulmányozni csak azért, mert számomra fontos a játék, olyan forrósággal önti el a testem, hogy azt érzem, bármelyik pillanatban fel tudnék gyulladni. Ilyet még soha, senki nem tett értem. A gimis barátnőm kijárt a meccseimre, de nem is próbálta annyira megérteni a dolgokat, ő egyszerűen elfogadta, amit a bíró fújt. Idővel persze összeállt neki egy csomó minden és szép lassan már egész jól is látott bizonyos helyzeteket, de sosem fordított plusz időt és energiát arra, hogy megértse és megismerje a sportomat. Az, hogy Faith mindezt megtette a rengeteg plusz teendője mellett, konkrétan pillangókat ébreszt a gyomromban, pedig mindig azt hittem, hogy ez csak költői túlzásnak betudható valami. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem ezzel a lánnyal, aki az első találkozásunk után perverznek titulált és szinte kifutott előlem a szobából. Ha akkor valaki azt mondja, hogy randizni fogok és fénysebességgel fogok a kapcsolati státusz felé hasítani vele, szerintem lehülyézem az illetőt. De az élet valamiért mégis így alakította és akár a sors volt az, akár csak a véletlenek sora - amit nem akarok elhinni -, eszméletlen hálás vagyok azért, hogy most Faith-et csókolva, megtapasztalhatom azt a rengeteg érzést, amit ő vált ki belőlem a nap minden pillanatában.
- Eszméletlenül fantasztikus lány vagy - közlöm vele, amikor elválunk, mire neki olyan melegség és meghatottság csillan kék szemében, hogy szinte biztos vagyok, hogy mindjárt elolvadok.
Az sem érdekel, hogy Brendon és Shelley mindezt végignézi, és valószínűleg még sokszor visszaélnek majd a jövőben ezzel a jelentünkkel.