Faith:
A gyomrom görcsben áll, miközben a sötétben ülve várom, hogy Leon visszatérjen hozzám a fürdőszobából.
Tudom, hogy hol vagyok.
Ismerem ezt a házat, ezt a szobát. Leon legjobb barátjának a házában vagyok, pontosabban a vendégszobában. Lentről hangos zene tompa hangja hallatszik és néhány részeg kiáltás. Valakinek a léptei közelednek a szoba felé. Arra számítok, hogy elsétál majd az ajtó előtt és lefekszik valamelyik másik szobában, de ehelyett a bejárat kicsapódik és Oliver arca jelenik meg velem szemben. Ahogy elindul felém, látszik, hogy a járása nem teljesen biztos és a tekintete is opálosnak tűnik. És ezen kívül még valamit felfedezek a szemében, ami kicsit sem tetszik. Oliver ijesztően villogó szempárja vágyat üzen, amitől engem kiráz a hideg és egy pillanatra le is dermeszt.
- Eltűntél lentről - szólal meg kásás hangon, miközben tovább közelít felém. - Pedig kerestelek, Faith. Többször is.
Tudom, hogy mi következik.
Olyan gyorsan mászom ki az ágyból, ahogy csak a remegő végtagjaimmal ez lehetséges és a kezem ösztönösen a hasamra csúszik. Hányinger kerülget, s szívem szerint kikiáltanék Leonnak, hogy jöjjön végre be, de a hangszálaim nem akarnak engedelmeskedni nekem. Fázom. Folyamatosan ráz a hideg, miközben igyekszem minél messzebb tartani magam a fiútól, aki józan állapotában is túl szokott lépni bizonyos határokat velem kapcsolatban. Csak hogy józan állapotában a megjegyzéseken kívül sosem megy tovább, most viszont láthatóan részeg és az arcára van írva, hogy bármit megtesz azért, amit akar. A legijesztőbb pedig az egészben, hogy velem akarja megtenni azt a bizonyos dolgot.
- Ne menekülj előlem, Faith! - szól rám, miközben heves léptekkel követ. - Elég abból, hogy küzdünk ez ellen! - jelenti ki, amitől még jobban felfordul a gyomrom.
Soha, egyetlen pillanatig sem küldtem félreérthető jelet ennek a fiúnak, ellenben többször jeleztem már neki, hogy nem akarok tőle semmit. Leon boldoggá tesz és szeretem őt, de ha nem lennék foglalt, Oliver akkor sem jönne szóba nálam. Ő mégis azt hiszi, hogy csak kéretem magam és ma az alkoholgőzös állapotában elege van ebből a kéretésből.
Leon még mindig sehol, én pedig egyedül vagyok. A szemem ég, a testem egyre jobban remeg, ahogy ráveszem magam, hogy fussak az ajtóhoz, hogy lejussak a barátaimhoz, de abban a pillanatban, hogy megfordulok, hogy elmeneküljek, Oliver utolér, megragadja a csuklómat és erősen a falhoz szorít.
- Érzed ezt? - kérdezi, amint a kezemet a kemény ágyékára húzza. - Erről te tehetsz, Faith. Te teszed ezt velem - kezd el a felsőm alatt nyúlkálni, nálam pedig eltörik a mécses, de összeszedem minden erőmet.
- Eressz el! - rúgom meg és ahogy a fájdalomtól összegörnyed, ismét futni kezdek, csakhogy az ajtó már nincs ott, ahol eddig volt.
Sőt, a fürdőbe vezető bejárat is eltűnt és én kettesben maradtam a fiúval, aki ebben az állapotában talán bármire képes. Leon nem fog bejönni, hogy megmentsen, mert nincs ajtó, amin megtehetné ezt. Teljesen egyedül vagyok és ettől a testem már olyan szinten reszket, hogy kész csoda, hogy még megállok a két lábamon. Egyre rosszabbul vagyok. A torkomban gombóc nő, már a légzés is nehezemre esik és a látásom is homályos az egyre csak folyó könnyektől.
- Ilyet ne merj még egyszer megtenni velem! - kiabál rám Oliver, s hiába próbálok a lehető legtávolabb kerülni tőle, megint elkap és ezúttal alaposan figyel arra, hogy véletlenül se tudjam újra megtámadni. - Majd én megtanítom neked, hogy hogyan kell viselkedned velem - morogja a fülembe, miközben olyan erővel kezdi rángatni rólam a felsőt, hogy az szinte szétszakad.
Nem kapok levegőt. Hangosan zokogok, de ő nem áll le, én pedig úgy érzem, hogy mindjárt megfulladok. A mellkasom ég, a hányinger elemi erővel gyengít le, a lábaim csak azért nem rogytak még össze, mert Oliver a teljes testével nekem feszülve tart meg. Visítani próbálok, de hiába nyitom ki a számat, azon egyetlen hang sem jön ki, mintha csak elvágták volna a hangszálaimat.
Nem akarom ezt! Nem akarok itt lenni! Az nem lehet, hogy ezt történik velem!
Minden maradék erőmet összeszedem, hogy megint megpróbáljak kiáltani és ezzel egy időben Olivert ellökni...
Levegőért kapkodva riadok fel az ágyamban, ahol az agyamnak engedelmeskedő testem azonnal fel is ül.
Itthon vagyok.
Próbálom tudatosítani magamban ezt a gondolatot, miközben izzadtan, még mindig levegőért kapkodom. Az arcom nedves a könnyektől és ahogy megtörlöm azt, akaratlanul is feltör belőlem egy halk nyüszítés. Csak egy álom volt, mégis úgy remeg a testem, mintha tényleg megint ott lettem volna azon a bulin, ami egy életre megpecsételte az öltözködésemmel kapcsolatos magabiztosságom és hozzáállásom. Felhúzom a térdeimet és azokat átölelve próbálok megnyugodni, de amikor az ikertestvérem felül az ágyában, megint megijedek.
- Rosszat álmodtál? - kérdezi suttogva, hogy ne keltsük fel a másik két testvérünket.
- Nem csak egy álom volt - felelem szipogva és bár a sötétben nem látom az arcát, mégis lesütöm a szemem, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk.
Nem szeretek az aznap este történtekről beszélni. Senkivel sem, mert egyrészt, az ilyet nem reklámoznám csak úgy bárkinek; másrészt pedig, nem akarom, hogy a családom megint annyira aggódjon értem, mint aznap éjjel. De sajnos vannak éjszakák, amikor ezek a rémálmok a semmiből feltörnek és kicsinálnak, újra oda repítenek vissza, ahol utoljára szeretnék lenni. És ilyenkor a családom is visszarepül oda és ők igyekeznek a támaszaim lenni.
Most is ez történik. Még a mondat végére sem érek, amikor Shawn már ki is kel az ágyából, az enyémhez sétál és mellém bebújva, szorosan magához ölel.
- Kérlek mondd, hogy nem én ébresztettelek fel - bújok hozzá, s úgy kapaszkodom belé, mintha csak ő lenne képes biztonságban tartani.
Mondjuk ezután az álom után, jelenleg úgy is érzem. Jelen pillanatban az ikertestvérem az én horgonyom, ami nem hagy elsodródni a rémálom okozta rettenetes érzések között.
- Nem te ébresztettél fel - feleli halkan, a hajamat simogatva. - Éreztem, hogy valami baj van. Tudod, ikertesó-szupererő - próbál mosolyra fakasztani, de aztán visszavált komolyra. - Aztán hallottam, hogy sírsz. Azonnal ide akartam jönni hozzád, de féltem, hogy csak még jobban megijesztelek, ha hirtelen melléd lépek a sötétben.
Annak ellenére, hogy jelenleg pocsékul érzem magam és még mindig folynak a könnyeim, az ajkaim felfelé görbülnek. Egyrészt azért, mert Shawn így figyel rám és vigyázott arra, hogy ne ijesszen meg - bár ez a rossz állapotom miatt bekövetkezett, de ezt neki nem mondom ki hangosan -, másrészt pedig, mert tudom, hogy Shawn mennyire szeret az általa ikertesó-szupererővel kérkedni. Őszintén büszke rá, hogy mennyire össze vagyunk kötve bizonyos értelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy a nap huszonnégy órájában érzékeljük a másik lelkiállapotát, de ahogy a városi legendák is emlegetik, valóban van, hogy megérezzük, ha a másik lesérül, vagy komoly a gond. Ez persze nem törvényszerű, viszont nem egyszer volt már rá példa, hogy Shawn megsérült edzésen és azt én is megéreztem. Ahogy azon az éjszakán is érezte, hogy baj van, amikor Oliver rám támadt azon a bulin, amíg én Leonra vártam. És a jelek szerint most is érezte, hogy rémálmom van a múlttal kapcsolatban.
- Ne haragudj, nem akartam senkit sem felkelteni - bújok még jobban hozzá, ő pedig szorosabbra fonja a karjait körülöttem.
- Eszedbe ne jusson bocsánatot kérni, Faith. A testvéred vagyok, ez pedig a rossz pillanatokra is kötelez. Akkor is fent voltam, amikor hazaértél. Nem tudtam aludni, amíg nem tudtam, hogy biztonságban megérkezel-e, hiába tudtam, hogy Nathan hazahoz téged.
- Pedig aludhattál volna, Nathan vigyázott rám és teljes épségben szállított haza. Egy kortyot sem ivott a buliban, csak vizet, hogy semmi baj se csúszhasson be - mesélem.
- Nem is benne nem bíztam. Tudom, hogy Nathan mindig állja a szavát, ahogy azt is, hogy a tesói miatt nem fél a felelősségvállalástól, de biztosra akartam menni. És nehogy azt hidd, hogy csak én voltam fent, amíg meg nem érkeztél. Mark és Renée sem aludtak, de a nyakamat teszem rá, hogy David és apa sem.
Pontosan ez az a féltés és aggódás, amit nem akarok bennük kelteni. Tudom, hogy ez ennél lényegesen komplikáltabb és csak mert én nem akarom, hogy túlságosan aggódjanak értem, ez nem fog elmúlni, hiszen én is mindig féltem őket. De nem szeretném, ha a múltban történt rossz emlékek egy életre befolyásolnák őket velem kapcsolatban. Egyszer csak ki fogok innen repülni, egyedül fogok hazajárni talán egy tök üres lakásba és bulizni is magam fogok elmenni, ők pedig nem félhetnek minden alkalommal, amikor a tudomásukra jut, hogy házon kívül vagyok. Bármit megtennék azért, ha megint minden a régi lenne. Vagyis a buli előtti régi. Akkor is figyeltek rám és természetesen volt bennük egyfajta féltés, de képesek voltak aludni, hiába voltam házon kívül mondjuk Leonnal vagy Shelley-vel.
- Ha most azt hiszed, hogy ezzel megnyugtattál, akkor nagyot tévedsz - közlöm vele, miközben minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy megnyugodjak.
Már nem ott vagyok azon a bulin és nem is a rémálomban, ami miatt majdnem újra át kellett élnem azt az egészet egy lényegesen rosszabb végkimenetellel. Már itt vagyok a valóságban, az egyik bátyám karjaiban, aki nem bántana soha, egy olyan este után, ami a rémálomig egészen varázslatos volt. Erre kell koncentrálnom.
- Szerinted miért szórakozik azzal az agyam, hogy rémálmot küld rám egy olyan este után, amin nagyon jól éreztem magam? - bukik ki belőlem a kérdés, mielőtt Shawn válaszolhatna az előbbi megjegyzésemre.
Sosem értettem, hogy az agyunk mi alapján vetít elénk képeket, amíg alszunk. Tudom, hogy ezt rengetegen kutatják, meg hogy az álmoknak sokszor szimbolikus jelentésük van, de egyszerűen nem értem, hogy az én agyam miért akarta, hogy újraéljem ezt most éppen egy ilyen este után.
- Sejtelmem sincs. Az agyunk néha megmagyarázhatatlan módokon viselkedik - szakad ki belőle egy mély sóhaj, majd terelni kezdi a témát, hogy végleg megnyugtasson azzal, hogy másról is beszélünk. - De akkor ezek szerint jó volt a buli?
Szépen lassan kezd kiengedni a testemben a görcs és a mellkasomat eddig szorító fájdalom, amit a rémület váltott ki, oldódni kezd. Helyét a melegség kezdi átvenni, amiért ennyire jó tesóm van.
- Nagyon - indul meg még jobban felfelé a szám sarka. - Beszélgettünk, kicsit iszogattunk, táncoltunk és rengeteget nevettem. Az egész jól alakult és ahogy figyeltem, a barátaim jól kijönnek Nathan barátaival, aminek külön örülök. Csak egy dolog árnyékolta be a dolgot - pillantok fel Shawnra, bár a sötétben nem láthatja a tekintetem. - Hogy megtudtam, hogy az ikertestvérem a hülye tesókódexre hivatkozva behúzott Nathannek - szalad fel a szemöldököm, hiába nem láthat.
- Az a szemét beköpött? - kérdezi felháborodva, de én kihallom a hangjából a nevetést, amit igyekszik visszatartani.
Még a mellkasa is megremeg, ahogy próbál uralkodni magán, hogy hitelesen adja a sértődöttet.
- Komolyan azt hitted, hogy annyiban hagyom a dolgot, miután ti elvonultatok vele a konyhába? Nem gondolhattátok komolyan, hogy beveszem, hogy csak elbeszélgettetek vele - pöckölöm meg a karját, de szerencsére ennyi miatt nem húzódik el.
Bár határozottan kezdek megnyugodni, a testem még mindig remeg és ezt valószínűleg ő is érzi, mert úgy fest, hogy esze ágában sincs elengedni engem.
- Megszegte a tesókódexet, kénytelenek voltunk ennek megfelelően eljárni - erősködik Shawn, de hallom a hangján, hogy ő sem veszi túl komolyan ezt a párbeszédet.
- A tesókódexetek hülyeség! - vágok vissza a szememet forgatva.
- Ezt szívd vissza! - szólal meg a sötétben hirtelen a kisebbik bátyánk, amire mind a ketten ugrunk egyet.
- Baszki! - motyogja Shawn ijedtében, amitől akaratom és a rossz állapotom ellenére is kiszakad belőlem egy kacaj.
- Rossz a lelkiismereted? - cukkolom, mire játékosan oldalba bök, de még mindig nem enged el.
- Nehogy azt hidd, hogy nem éreztem, hogy te is megijedtél.
Mozgolódás hallatszik Mark ágya felől és néhány másodperccel később már ő is ott ül mellettem a szabad oldalamon.
- Neked és Shelley-nek is van tesókódexetek, csak nem így hívjátok, úgyhogy képmutatás a mi szabályainkat szidni - oktat ki, de az ő hangja is nevetéssel színes annak ellenére, hogy most kelt.
- Ne haragudj, hogy felébresztettünk - fogom meg a kezét bűntudattal telve, de ő finoman megszorítja az enyémet és ahogy ringatózik a matracom, érzem, hogy megrázza a fejét.
- Nem haragszom, emiatt ne aggódj. Inkább azt mondd el, mi történt, ami miatt fen vagytok - kéri gyöngéden, de mielőtt válaszolhatnék, egy újabb hang érkezik a sötétből.
- Ebből engem se hagyjatok ki - szólal meg Renée a saját ágyáról. - Felkapcsolom a kislámpám, hogy lássunk! - figyelmeztet minket, majd vár pár másodpercet, hogy felkészítsük magunkat az új fényhatásokra.
Lehunyt szemmel hagyom, hogy a szervezetem hozzászokjon a lámpa halvány fényéhez. Renée valószínűleg nem a maximumra állította, mert fele annyira sem égeti a szemeimet, mint azt gondoltam, hogy fogja és amikor kinyitom azokat, látom, hogy csak annyira világít, hogy egymás arcát nagyjából lássuk.
- Rémálmod volt - állapítja meg a nővérem, miután lekuporodott a lábamhoz.
- Csak egy rossz emlék - felelem halkan, bár nem teljesen vagyok biztos abban, hogy őket vagy magamat akarom ezzel még jobban megnyugtatni. - Felkeltem, mielőtt eldurvulhatott volna a dolog.
Nem kell jobban kifejtenem, mert a családom pontosan tudja, hogy mi az az emlék, ami éjjelente kísérteni szokott egy-egy rosszabb pillanatban.
- Felkelthettél volna minket - szólal meg gyöngéden Mark, s újra megszorítja finoman a kezem.
- Egyikőtöket sem akartam felkelteni - rázom a fejem hevesen. - Csak egy álom volt, nem esett bajom, nem akartam, hogy emiatt fent kelljen lennetek hajnalok hajnalán. Ehhez képest most mind a hárman itt ültök az ágyamon és rám vigyáztok, mint egy kisgyerekre - húzom el a számat kicsit sem örülve a kialakult helyzetnek.
Persze nem a tesóim törődése és jelenléte zavar, csak az, hogy miattam vannak fenn ilyen későn. Pontosabban azért, mert egy rémálom jobban megviselt engem a kelleténél.
- Shawnt sem én keltettem, csak...
- Szupererő - szólal meg büszkén az ikertestvérem és a félhomályban látom, hogy vigyorog.
Ez még a bűntudatom ellenére is megint mosolyt csal az arcomra.
- Faith - teszi a térdemre a kezét Renée - akármi is van, a testvérünkért bármikor és bármeddig fent lennénk. Akár jó hír, akár rossz, akár apróság, akár világrengető. Te is fent lennél fordított esetben, vagy ha David vagy Lisa, vagy Alice vagy anyáék miatt kéne felkelni. A családunk bármely tagjáért kikelnénk az ágyból a legrosszabb pillanatokban is és ezt te is tudod.
Ebben mondjuk igazuk van.
Ritka szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen családom lehet és a nővérem szavai szépen lassan ki is irtják a bűntudatot belőlem.
- És ha már fent vagyunk, tudod, hogy mit mondhatnál még el? - szólal meg Mark vigyorogva. - Hogy te és Nathan pontosan mikor kapcsoltatok magasabb fokozatra és hogy is alakult ez úgy, ahogy.
- Ezt a témát határozottan támogatom - bólint Shawn is teátrálisan nagy mozdulattal. - Tartozol nekünk ezzel a mesével - biggyeszti le az alsó ajkát a szemembe nézve.
- Oh, ez jó sztori lesz - vigyorodik el Renée is, mire nyelvet öltök rá, hogy leplezzem az egyre erősebben feltörni kívánó zavaromat.
Érzem, hogy égni kezd az arcom, de végül is megígértem nekik, hogy elmesélem, hogyan alakult át a kapcsolatom Nathannel azzá, ami jelenleg köztünk van. És előbb vagy utóbb mindenképp beavattam volna őket a történtekbe, még az öltözőbe berontásba is. De tudom, hogy jó hosszú ideig fogom még ezt hallgatni, ha bevallom, hogy rátörtem a hokicsapatra zuhanyzás és öltözködés közben. Jobb lesz, ha felvértezem magam a beszólások ellen és előre felkészülök arra, hogy az ikrek szülinapi ebédjén folyamatosan vörös lesz az arcom a testvéreim beszólásai miatt. Viszont inkább ez, minthogy tovább pörögjek a rémálmon.
- Oké, de vannak feltételeim - nézek végig a két fiún.
- Ne kímélj - felelik kórusban, amitől elégedett mosoly szökik az ajkaimra.
- Csendben végighallgattok, nem szóltok közbe, később nem veszitek elő Nathant újra a tesókódex vagy valami mondvacsinált hülyeség miatt és... - akaratom ellenére is kiszakad belőlem egy mély sóhaj - nem röhöghettek túl hangosan, mert nem akarom, hogy felverjük az egész házat.
- Ez egyre izgalmasabban hangzik. Mit műveltél? - fürkészi az arcom vigyorogva Shawn, mire kap egy gyilkos pillantást.
- Mentségemre legyen mondva, hogy dühös voltam - védekezem, de aztán a történet elején kezdem, mielőtt rátérnék életem egyik legnagyobb hülyeségére, ami sajnos nem is olyan régen történt meg.

Nathan:
Faith-ék háza előtt állva üzenetet írok a lánynak, aki nem tudja, hogy jövök.
A mai napot a családjával töltötte, de folyamatosan beszéltünk egymással Messengeren, így tudom, hogy Faith-nek nem volt túl jó éjszakája. Nem igazán fejtette ki a dolgot, csak azt írta, hogy rémálma volt és hogy utána a testvérei meg tudták nyugtatni, de bevallotta, hogy a rossz éjszaka után nem volt a legjobb állapotban nap közben sem. Persze tudom, hogy ő igyekezett nem erre fókuszálni. Amennyire ismerem már Faith-et, kitapasztaltam, hogy ő a legrosszabb pillanatokban is igyekszik erős maradni és a dolgok pozitív oldalát nézni. Meg abban is biztos vagyok, hogy a tesói is mindent elkövettek azért, hogy Faith-nek esélye se legyen bennragadni a rémálom utóhatásaiban. Ennek ellenére én magam is szeretnék meggyőződni arról, hogy már jobban van így estére és ebben a hadműveletemben Renée nagy segítségemre volt nap közben. Mivel meglepetésnek szántam Faith számára, így értelemszerűen, nem neki írtam, hogy benéznék, ha már nem zavarok teljes mértékben, hanem a nővérének, aki pedig lebeszélte a család többi részével. Ez nem azt jelenti, hogy vacsorára hívattam meg magam, szimplán azt, hogy Renée a kedvemért megnyugtatta a szüleiket, hogy nem egy sorozatgyilkos ólálkodik este az ajtajuknál, hogy aztán elrabolja Faith-et, csak én ugrom be annyira, hogy a karjaimba zárhassam a lányt és a maradék félelmet és rossz érzést is megpróbáljam kisöpörni belőle. Renée üzenetei alapján ez nem zavar senkit, így remélem, hogy nem éppen maga Faith lesz az, aki túl soknak fog gondolni, vagy kiakad, amiért váratlanul felbukkantam.
Én: Fent vagy még?
Beletelik pár pillanatba, amíg Faith válaszol, de nem baj, kivárom. Egyrészt, mert nem akarom zaklatni, vagy lerohanni, másrészt meg mert nem fogok kopogni, esetleg csengetni. Este nyolc van és Renée szólt, hogy ilyenkor Alice már ágyban van. Eszem ágában sincs felverni a kicsit, vagy ha még nem is alszik, megnehezíteni az altatását. Tudom, hogy amúgy sem a legjobban alvó babák táborát erősíti, nem hiányzik, hogy én legyek az, aki bűntársává válik a családja ébren tartásában.
Faith: Igen, most akarok majd vacsorázni. Miért? Hiányzom és szeretnél egyet telefonálni?
Vigyor szökik az ajkaimra, ahogy elolvasom az üzenetét. Imádom, hogy folyamatosan szívja a vérem és ha úgy van egyenesen dacol velem. Tetszik, hogy végre egy olyan lánnyal töltöm az időmet, aki nem esik hanyatt csak attól, hogy én vagyok Nathan O'Brien. Imádom, hogy Faith nem fél incselkedni velem, amikor csak lehetősége nyílik arra.
Én: Valóban hiányoztál, de nem hívásozni akarok. Egy ölelés sokkal jobban esne. Úgyhogy idejössz az ajtóhoz és beengedsz, hogy magamhoz ölelhesselek?
Valószínűleg megdöbben, amikor meglátja a válaszom, ugyanis a kis buborék a profilképével jelzi, hogy megnézte az üzenetet, de sem mocorgást nem hallok bent, sem pedig válasz nem érkezik. Legalábbis először. Beletelik egy teljes percbe, mire befut a hitetlenkedő reakciója.
Faith: Te itt állsz az ajtónkban?
A vigyorom még szélesebbé válik, miközben visszaírok neki.
Én: Talán igen, talán nem. Csak akkor tudhatod meg, ha megnézed.
A mondat végére odabiggyesztek egy angyal és egy kacsintós emojit is a hatás kedvéért, hátha ezzel egy kicsit megsürgetem.
- Komolyan eljöttél idáig? - csillan meg Faith szeme, amint kinyitja az ajtót és az ajkaira édes mosoly szökik.
- Azt mondtad, hogy nem érezted jól magad a rémálom miatt. Úgyhogy, gondoltam, hogy átjövök és megpróbálok segíteni. Vagy legalábbis egy kicsit magamhoz szorítani és....
Mielőtt befejezhetném a mondatot, Faith a nyakamba ugrik és megcsókol. A karjaim ösztönösen köré fonódnak és a szám magától válaszol az édes érintésére. Valami forróság robban a mellkasomban, ahogy Faith teste az enyémnek simul és a zöldalmás illata belopja magát a pórusaimba. Mindenem bizsereg és lángol, ahogy közelebb húzom őt magamhoz, de ha ebbe a lángolásba is bele lehet halni, akkor boldogan leszek az áldozat.
- Ha tudom, hogy ezt kapom azért, ha szó nélkül felbukkanok itt, már vagy százszor megleptelek volna - mosolygok le Faith-re, amikor elválunk.
Faith arca halvány rózsaszínre vált a szavaimtól, ami még szélesebbé varázsolja a mosolyom. Hihetetlen, hogy mennyire zavarba tud jönni a gyöngéd szavaktól, bezzeg a pajzán megjegyzések leperegnek róla, sőt, szemrebbenés nélkül vág vissza rájuk. És bármikor képes beszólni vagy csipkelődni velem. De ha gyöngédségről van szó és romantikus gesztusokról, Faith elolvad, mint vaj a napon és a szeme elkezd csillogni. Ilyenkor a tekintete pont olyan, mint a kék víz, ami visszaveri a felkelő nap sugarait. Gyönyörű és engem teljesen megbabonáz, amikor így néz rám.
- Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ma is eljössz hozzánk - kezdi szórakozottan simogatni a mellkasom, hogy leplezze a zavarát. - Örülök, hogy itt vagy. Ne értsd félre, nagyon jó volt végre együtt lenni a családommal és a tesóim segítettek, hogy ne a rémálmomon pörögjek, de... - egy pillanatra elcsuklik a hangja, ahogy visszanéz a szemembe. - Nagy szükségem lenne arra, hogy megint úgy tarts a karjaidban, mint aznap este, amikor Andreas megtámadott - fejezi be halkan a mondatot, nekem pedig hatalmasat dobban a szívem.
Tudom, hogy Faith számára ezek a rémálmok nem csak szimpla álmok és azt is, hogy mennyire mély sebeket tudnak felszakítani benne az ilyen éjszakák. A tény, hogy úgy érzi, az ölelésem megnyugtatja, olyan érzéseket vált ki belőlem, amikről nem tudtam, hogy létezhetnek bennem. Faith-nek volt egy rossz éjszakája és úgy érzi, hogy szüksége van az én ölelésemre. Szívem szerint ezért újra megcsókolnám, de tudom, hogy most nem ennek van itt a helye. Azt mondta, hogy hozzám akar bújni úgy, ahogy aznap este tette, miután először csókolóztunk. És nekem az a lényeg, hogy ő jól és biztonságban érezze magát, úgyhogy eleget fogok tenni a kérésének. Bármit megtennék ennek a lánynak, amit csak kér, ha attól ő jobban érezheti magát.
- Akkor mit szólnál hozzá, ha segítenék elkészíteni neked a vacsorád, aztán összebújnánk és néznénk valamit? Vagy csak ülhetünk is némán, de ha beszélgetésre lenne szükséged, akkor azt is csinálhatjuk. Bármiben benne vagyok, amiről úgy érzed, hogy segíthet. Csak meg akarlak nyugtatni és veled akarok lenni - nézek vele farkasszemet és finoman megsimítom az arcát.
Faith hatalmasat nyel, mintha olyat mondtam volna, amire egyáltalán nem számított, vagy mintha valamiféle kihívás elé állítottam volna ezzel, de a szeme továbbra is csillog, így nem ijedek meg, hogy túlságosan nyomulok.
Pedig valahol még magamat is meglepem a viselkedésemmel. Félreértés ne essék, egyáltalán nem zavar, hogy szinte szükségét érzem annak, hogy minél többet lehessek Faith-tel, de az tény, hogy ez új nekem. Eddie tegnap cukkolta Faith-et, hogy elcsavarta a fejemet, de van abban valami, hogy ez így van. És én ezt büszkén vállalom is. Ez a lány itt előttem teljesen megbabonázott és most nem tudok eleget kapni belőle. Viszont mielőtt Faith felbukkant volna az életemben, sosem viselkedtem így. Hiszen én voltam a srác, aki a szex után mindig lelép és őszinte seggfej módjára előre kijelenti, hogy nem akar kapcsolatot, de még csak összebújást sem. Most pedig este ideautóztam, mert a lány, aki az első találkozásunkkor szinte sikítva ugrott ki mellőlem az ágyból és perverznek nevezett, nincs jó passzban. Érdekes, hogy a sors néha miket művel egy ember életében.
Nem vagyok nagy hívő, sőt... de már nem tudom másnak nevezni azt, hogy Faith az életembe került, mint a sorsnak. És ezért baromi hálás vagyok neki, még ha a régi énem nem is értené, hogy mi ez a pálfordulás nálam. Pedig az igazság az, hogy Faith szerintem napról napra jobbá tesz és én ezt elmondhatatlanul élvezem. A tesóimon kívül ő az első ember, akiért küzdeni is akarok és akiért úgy érzem, hogy megéri jobbá válni. Így minden egyes szó, amit neki mondok, igaz. Miatta jöttem ma ide. Miatta, a jóléte és amiatt, hogy elmúljon a hiányérzet, ami mardosott egész nap, amiért nem láthattam.
- Ez nagyon jól hangzik, de te is kapsz vacsorát, ha már eljöttél idáig miattam - mosolyog rám halványan, majd ellép az ajtóból, hogy be tudjak menni.
Faith megvárja, amíg megszabadulok a dzsekimtől és a cipőmtől, aztán kézen fog és úgy vezet a konyhába. Olyan, mint akinek mindig hozzám kellene érnie, amikor a közelében vagyok. Mondjuk nem bánom, mert imádom, amikor hozzám ér és azt is, amikor én érinthetem meg őt. Ha jobban belegondolok, azt hiszem, még mindig ő bírja jobban türtőztetni magát. Ha rólam van szó, minden alkalmat megragadok, hogy bármilyen módon érezhessem a bőrét az enyémen. Elég egy kis érintés is, de kell, hogy legyen. Hosszú távon nem bírom ki nélküle, mióta tisztáztuk az érzéseinket egymás irányába. Bár ha jobban belegondolok, én már előtte is nehezen fogtam vissza magam.
- Milyen volt a családi nap? - kérdezem mellé lépve a pulthoz.
- Nagyon jó, már határozottan ránk fért. Sarah is hiányzott már az ebédlőasztaltól. Örültem, hogy megint együtt vagyunk - meséli édes mosollyal és a hangjából csak úgy árad a szeretet. - Segített a rémálomról is megfeledkezni, hogy mind együtt töltöttük a napot. De jobb lesz, ha figyelmeztetlek, hogy a családom már tudja, hogy mi történt köztünk - pillant rám a szendvicsgyártás közben. - Anyának és apának nem mentem bele olyan részletekbe, mint az öltözőbe berontás, de éjjel, amikor Markék felkeltek, hogy lenyugtassanak, elmeséltem a fiúknak a történteket.
- Ez azt jelenti, hogy újabb ütésre kell számítanom? - kérdezem tettetett komolysággal, de az arcom szinte fáj, ahogy kikívánkozik rajta egy vigyor.
Még mindig alig hiszem el, hogy Faith ránk nyitott az öltözőben aznap. Tudom, hogy mérges volt és nem azt mondom, hogy nem érdemeltem meg, hogy lekiabálja a fejem, de a ténye annak, hogy ezt meg merte lépni, annyira szórakoztat, hogy most is nevetni tudnék. Nevetni és kalapot emelni Faith merészsége előtt. Persze ez valószínűleg rossz ötlet, amikor éppen igyekszem jóvátenni, hogy ő egyáltalán eljutott odáig, hogy rám kellett törnie az öltözőben.
- Nem - vágja rá határozottan. - Megeskettem a fiúkat, hogy nem tesznek lépéseket ebben az ügyben. Már a múlt és én magam megoldottam a helyzetet. Viszont azt nem ígérem, hogy nem fogják felhozni még a dolgot - harapja be az alsó ajkát és rágcsálni is kezdi azt. - Főképp azért, hogy az én véremet szívják.
Nem bírom tovább, csak kiszakad belőlem egy halk kacaj, miközben megfogom Faith csuklóját és finoman magam felé fordítom, hogy kiszabadítsam az ajkát a fogai közül.
- Hogy reagáltak a fiúk? - kérdezem lassan végigsimítva a puha párnán.
Faith lélegzete egy pillanatra elakad és nagyot nyel, de most határozottan más okokból, mint az előbb az ajtóban.
- Hát... Shawn annyira nevetett a hírt hallva, hogy be kellett fognom a száját, nehogy felverje az egész házat. Ő biztos, hogy még fel fogja használni ellenem ezt az információt - meséli, de aztán egy pillanatra elgondolkozik. - Na jó, talán ellened is. Készülj, hogy nem csak az én véremet fogja szívni! - figyelmeztet.
- Állok elébe - kacsintok rá, mire ő megforgatja a szemét, amitől csak kiszélesedik a mosolyom.
Tudom, hogy nem kellene, hogy ennyire tetszen, hogy forgatgatja rám a szemét, de én egyszerűen imádom, amikor ezt csinálja. Ha hosszú ideig nem forgat szemet valamire, amit mondok vagy teszek, szinte elvonási tüneteim lesznek. Jelen esetben a kacsintásomnak szól ez a gesztus, ami állítása szerint idegesíti, de azért van egy olyan érzésem, hogy valahol igenis tetszik neki.
- És Mark mit reagált? - kérdezem, amikor nem folytatja a sztorit.
- Mark először nem hitte el a dolgot, azt hitte, hogy szívatom - vallja be és feltör belőle egy édes kis kacaj. - Ami azt illeti, szinte biztos volt benne, hogy nem igaz. Aztán meg elkezdett kiselőadást tartani arról, hogy ez miért volt rizikós húzás a részemről. De persze nem torkollt le, csak... nem tudom, azt hiszem, hogy kicsit megijedt a ténytől, hogy a kishúga bement egy csapatnyi pucér hokis közé. Viszont miután megnyugtattam, hogy senki egy ujjal sem ért hozzám, sőt, a srácok nagyobb zavarban voltak, mint én és a te fejedet is sikerült lekiabálnom, ami által utána egyenesbe jöttünk, bevallotta, hogy azért ezt elég vagány húzásnak tartja. Jobban fogadták, mint hittem. Shawn vette a legkevésbé komolyan a dolgot, bár ez nem meglepő, olyan hülyeségekbe is belemegy néha, amibe nem kéne. Azt hiszem, hogy élvezte, hogy végre én is csináltam valami hülyeséget.
Ahogy hallgatom a beszámolóját, csak mosolygok és mosolygok, mint egy idióta főszereplő valami romantikus filmben. Mintha Faith a világ legérdekesebb meséjét adná elő éppen és én jelen pillanatban úgy is érzem, hogy ez az. Szeretem hallgatni, ahogy beszél, legyen szó bármiről, a napjáról, a családjáról, egy számára fontos dologról. Az, hogy így mesél most a tesóival közös beszélgetésről, kifejezetten szórakoztató és valahol belőle is egy darab, ez pedig mindig új élmény a számomra.
- Hát, az biztos, hogy merész húzás volt. És nem a tesóid voltak az egyetlenek, akik nem számítottak erre tőled. Sok őrült húzást tettek már értem a csajok, de ilyet senki nem mert meglépni. Rendesen oda lehetsz értem, cukorfalat - biccentem oldalra a fejem egy önelégült mosoly kíséretében, mire Faith megint megforgatja a szemét.
Vagy legalábbis elsőre. Aztán viszont színpadiasan elsöpri a kezemet az arcától és a mellkasához kap.
- Te most őrültnek neveztél? Szégyelld magad, szépfiú, épp a kegyeimért kellene esengened! Tudod, mit? Mégsem kapsz vacsorát. Egyedül eszem - lép vissza a pulthoz és a nyomatékosítás kedvéért még ki is húzza magát, hogy bizonyítsa, mennyire megbántottam és milyen szinten duzzog.
De persze pontosan tudom, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan a dolgot. Na meg ha komolyan gondolná, sem hagyná annyiban ezt.
Belépek mögé és hátulról átölelve őt, elkezdek a fülébe duruzsolni.
- Mintha az első találkozásaink egyikén megbeszéltük volna, hogy az őrültek jók az ágyban, kis gólya, nem kell ezt szégyellni - morgom és látom, hogy a teste libabőrős lesz, a szája sarka pedig megremeg, ahogy a nevetést próbálja meg visszafojtani. - Ha pedig még tovább kell esengenem, megteszem, de a tesód tegnap felpofozott, úgyhogy egy kis bocsánatot igazán megérdemlek, csak mondom - viccelődöm tovább, amitől csak kitör belőle a nevetés, amit annyira próbált visszatartani.
- Reménytelen eset vagy - jelenti ki, de aztán érezhetően megváltozik a hangulata és a kenőkést letéve, a karjaimba is kapaszkodik, miközben beleolvad azokba. - Ez most így nagyon jó - simít végig rajtuk, amíg az ujjait az enyémekbe nem tudja fonni, majd még jobban hozzám bújik. - Jól esik és biztonságot ad - teszi hozzá halkan.
A szavaitól kettős érzés jelenik meg bennem. Egyrészt megint jön a melegség, ami Faith közelében mostanában annyiszor letámad. Másrészt viszont megfacsarodik a szívem, amiért biztonságérzetre van szüksége a saját otthonában egy álom miatt. És hozzá jön még valami. Egyfajta meghatottság, azt hiszem, amiért magától hozta fel a témát.
Azt mondtam neki, hogy ha csak csendben akar ülni, én abban is benne vagyok és ez igaz is. Nem akarok semmit sem erőltetni vagy siettetni, de tagadhatatlan, hogy jól esik, hogy magától megnyílik nekem egy olyan kemény témában, mint ez.
- Az estéllyel álmodtál? - kérdezem halkan és érzem, hogy a torkom kiszárad. - Andreas volt, aki bántott?
- Nem - rázza meg a fejét hevesen és érzem, ahogy a teste egy pillanatra megremeg. - Nem, ez... az az eset volt, amit meséltem neked, miután átjöttél hozzám az estély éjszakáján. A buli Leon barátjának a házában. A srác, aki rám mászott. Csak ezúttal Leon nem jött megmenteni - nyel nagyot. - Csak ő volt és én, és nem volt menekvés. Az egyik legijesztőbb pedig az volt, hogy nem volt hangom, amikor visítani akartam. De szerencsére felriadtam, mielőtt bármi olyan történhetett volna. Nem értettem a dolgot és nem éreztem fairnek - remeg meg a hangja. - Annyira jó volt veled és a barátainkkal az este, erre a semmiből jött egy rémálom. Tudom, hogy ezt nem mi irányítjuk és hogy a tudatalattink néha igazi szemét tud lenni, de akkor is.... - szakad ki belőle egy reszketeg sóhaj, amire én még szorosabban ölelem.
- Faith! - szólalok meg nagy nehezen.
- Igen? - néz rám a válla fölött, egyenesen a szemembe.
- Én sosem hagynám, hogy bántsanak téged - tartom a szemkontaktust vele. - Nem hagyom, hogy bármi bajod essen - ingatom meg a fejem.
Faith pislog párat, mint aki a könnyeit igyekszik visszatartani és újra nyel egyet, de aztán bólint.
- Tudom, Nathan - feleli halkan és finoman megszorítja a kezem. - Tudom, bízom benned.
Ettől a három szótól olyan szinten felgyorsul a szívem, hogy attól félek, hogy kiugrik a helyéről és a gyomromban olyan érzése keletkezik, amit a romantikus könyvek pillangóknak írnak le. Azt hiszem, hogy napról napra egyre erősebb érzelmek kötnek ehhez a lányhoz.
Erősebbek annál, hogy pusztán kedvelem.