Faith:
- És ez a kedvencem - teszi elém Nicole a babáját egy gyönyörű rózsaszín hercegnő ruhában. - Anya onnan hozta, ahol nagyon szeretik a milánóit - magyarázza a szemembe nézve.
A szavaitól mosolyognom kell. Annyira édes ez a kislány. Kis komisz, de valahogy ahogy rám néz, nem tudok rá haragudni.
- Milánóból? - Kérdezem felvont szemöldökkel, mire a pici legyint.
- Ott - teszi hozzá a csilingelő hangján. - Akkor nagyon sok ideig voltak távol és a nagyi vigyázott ránk végig. Amikor megjöttek, anyu ezt adta nekem. Azt mondta, hogy ahogy meglátta, rögtön én jutottam eszébe neki. Szép, nem igaz? - Forgatgatja a babát egy édes mosollyal, de a hangja, mintha már nem lenne olyan vidám, mint amiyen eddig volt.
- Igen, nagyon szép. Nekem is voltak babáim, amikor akkora voltam, mint te. A tesóimmal rengeteget játszottunk velük.
- Hányan vagytok testvérek? - Néz fel rám nagy, kék szemeivel.
- Annyian, mint ti. Van két bátyám és két húgom, a legkisebb még csak pár hónapos. Rajtuk kívül pedig van egy nővérem és egy ikertesóm.
- Pár hónapos? - Pislog nagyokat a kicsi, mire bólintok.
- Igen, még nagyon pici és nagyon sokat sír, de egy kis csoda.
- Van róla képed?
- Persze, mindjárt megmutatom - veszem elő a mobilom, s kikeresem az egyik fotót róla, de a figyelmemet nem kerüli el, hogy mennyi az idő.
Hét óra van, vagyis ideje vacsoráznunk.
Ez még nem lesz egyszerű.
Szinte láttam a srácokon, hogy mennyire utálják, hogy itt vagyok és még annál is jobban azt, hogy azt az utasítást kaptam, hogy együtt kell vacsoráznunk. De nem tehetek róla, hogy pont én lettem kiválasztva és szükségem van erre az állásra, úgyhogy úgy teszek, mintha nem láttam volna a sok szemforgatást és teszem, amit kell.
- Jaj, de cuki - kap az arcához Nicole a húgomat nézve.
- Én mondtam - mosolyodom el halványan, majd a legkisebb O'Brien szemébe nézek, miután elraktam a telefonom. - Vacsora idő van. Feljössz velem szólni a tesóidnak, hogy kajálunk?
- Mhm - kezd el bólogatni hevesen, majd felpattan és a babáját ölelgetve elkezd a lépcső felé rohanni.
- Óvatosan - viszem utána az itt maradt ruhákat.
Tudom, hogy ennyi idősen már utálják azt, ha túlságosan féltik őket, mert a nagyobbik húgom, amikor öt volt, akkor már szinte folyamatosan kiborult, ha segíteni akartunk neki, de éppen ugyanezért tudom azt is, hogy mennyire össze tudják törni magukat, mert azt hiszik, hogy nagyon uralják a helyzetet, közben meg nem. Az pedig nem hiányzik, hogy már az első napomon Nicole összetörje magát a lépcsőn rohanva.
- Ezeket addig elrakom - veszi el tőlem a babája ruháit, majd beszalad a saját szobájába, engem ott hagyva egy csomó ajtóval.
Ez a ház hatalmas. Csak a nappali nagyobb, mint a mi komplett első szintünk. Nem is értem, hogy itt hogy nem tévednek el az emberek. Mázli, hogy kiszűrődnek alul a fények és, hogy az ajtókon vannak díszek, amikből következtetni tudok, mert különben biztos, hogy olyan helyre is bemennék, ahova nem kéne.
Szerintem a ház mérete vetekszik a Fehérházzal, de komolyan. És akkor még nem jártam az összes szinten vagy akár a pincében, esetleg a kertben. Amennyire tudom, hátul nem csak medence van, hanem egy koripálya is. Bizony. Az O'Brien családnak saját koripályája van, amit akkor használ, amikor csak akar. És ehhez jön több medence, egy hatalmas játékszoba, egy saját moziterem és a többi olyan, amiért más emberek ölnének. De ezt csak pletykákból és a leírásból tudom, amit Cassandra adott.
Állítólag az O'Brien szülők szoktak adományozni és nem vagyok egy irigy ember, de kicsit dühít, hogy vannak emberek akik ilyen, saját palotában laknak, máshol meg gyerekek éheznek és küzdenek azért, hogy legyen egy újabb esélyük. Egy új holnapjuk.
Veszek egy nagy levegőt, hogy kicsit oldjam a görcsöt a gyomromban, majd odalépek az egyik ajtóhoz, ami alatt fény jön ki és bekopogok.
- Mi van? - Szól ki Christina.
A hangjukat már az első pillanatban elraktároztam magamban, hogy ilyen helyzetekben tudjam, hogy pontosan kivel is társalgok.
- Hét óra - szólok be hozzá. - Vacsoráznánk, kérlek, hogy gyere le az étkezőbe.
- Muszáj lent ennem? - Jön azonnal a kérdés.
- Anyukádék megkértek, hogy vacsorázzunk együtt.
- Hát persze, ők hányszor vacsoráznak velünk? - Morogja bent, majd felsóhajt. - Mindjárt megyek - szól ki újra.
- Rendben - felelem, aztán tovább megyek a következő ajtóhoz, de ott elég csak bekopognom és Rose máris reagál:
- Még telefonálok, de nem sokára lent leszek. Üzenem a tesóimnak, hogy ma enyém az egyik asztalfő.
Nem tehetek róla, de a számat elhagyja egy sóhaj. Talán nem kellene elítélnem őket a stílusuk miatt, de akkor is felháborít. Nem kell szeretniük engem, de legalább ne úgy beszéljenek velem, mintha egy kis senki lennék. Persze, tudom, hogy ehhez a színvonalhoz képest tényleg senki vagyok, de attólmég, tudtommal az emberek közé tartozom. Egy ember pedig tisztelje már a másikat legalább annyira, hogy normális hangszínt üt meg, amikor beszélnek.
De természetesen ezeket a gondolatokat nem mondom ki hangosan. Így sem kedvelnek, nem kell, hogy tovább rontsam a helyzetemet egy kiborulással.
Újabb ajtóhoz lépek, de ott hiába kopogtatok. Valószínűleg a fiúk fejhallgatóval játszanak, mert azt hallom, ahogy kiabálnak a videójáték hatása miatt, de nekem nem válaszolnak.
- Fiúk! - Próbálkozom újra, viszont teljesen esélytelen vagyok, így kénytelen vagyok megszegni a magánszféra határait.
Lenyomom a kilincset és belépek a szobába, viszont abban a pillanatban, a nyakamba ömlik egy vödörnyi hideg víz. Nem vagyok egy hisztis, nyivákolós alkat, de ahogy a jéghideg folyadék a nyakamba zúdul, a számat elhagyja egy sikkantás, miközben a két fiú nevetésben kitörve, hátradől az ágyon.
- Mi történt? - Ront ki a szobájából Nathan rohanva. - Ki visított? Mi a b...
Elharapja a mondatot, amikor meglátja, hogy vizes ruhában vacogok az öccse ajtajában. Szürkés-kék íriszeit végigvezeti rajtam, majd mosolyogva a falnak dől.
- Áh, a beavatás elkezdődött.
Olyan szinten felmegy bennem a pumpa a vigyorától, hogy szinte érzem, hogy az arcom lángolni kezd.
- Szerinted ez vicces? - Förmedek rá, miközben a többi O'Brien csemete is kijön.
A lányok kuncogva állnak és merednek rám, de még a kis Nicole is a babája mögé bújva rejti el a mosolyát. Én úgy érzem, hogy megfagyok, ezek a gyerekek meg kinevetnek. De nem csak a gyerekek. Nathan szinte az arcomba vigyorog, miközben újra és újra végignéz rajtam. Nem fehérben vagyok, vagyis nem látszódhat át a ruhám, mégis attól, ahogy rám néz, úgy érzem, mintha meztelen lennék. És ez megijeszt, mert eszembe jutnak olyan dolgok, amiket nem akarok, hogy eszembe jussanak.
Nem tudom, hogy a pár rossz emlék vagy a méreg az, ami miatt bekönnyezem, de akkor sem hagyom, hogy megtörjek. A kezeim ökölbe szorulnak és a körmeim a tenyerembe nyomva maradok a józanság talaján.
- Nathan, szerinted ez vicces? - Kérdezem újra, amikor nem kapok választ.
- Hát - biccenti oldalra a fejét és megint végigmér -, inkább dögös.
Szóra nyitom a szám, hogy lekiabáljam, de mielőtt ezt megtehetném, megint megszólal:
- Cassandra gondolom mondta, hogy a tesóim szeretik próbára tenni a bébiszittereket. Az utóbbi időben sokan feladták az ilyen kis csínyek miatt, de te jobban jártál, mint az előző. Ez csak víz, a korábbi dadus művért kapott.
- Emlékeztek a fejére, amikor azt hitte, hogy igazi vér? - Nevet fel újra Mike, de ahogy küldök felé egy gyilkos pillantást, belé fagy a szó. - Nem vicces - ingatja a fejét nagyot nyelve.
Nathan szavaitól valahogy elönt az elszántság.
Én nem fogom feladni pár hülye csíny miatt!
Nem adom meg azt az örömet ezeknek a gyerekeknek, hogy engem is elüldözzenek. Engem ennél keményebb fából faragtak.
- Tőlem aztán próbálkozhattok - nézek végig rajtuk -, de én akkor is itt maradok. Hat testvérem van, egy ennél jóval kisebb házban és a legfiatalabb nem rég született és nem az alvós fajta. Szerintetek ezek miatt kiborulok?
- Hát az arcod elég vörös már, szóval arra merek következtetni, hogy igen - jegyzi meg Christina nevetve.
Ismét megszólalnék, de meglepetésemre Nathan megint megelőz és ezúttal nem viccelődni kezd, hanem végignéz a tesóin.
- Menjetek le enni - szól rájuk.
- Mi? - Kapja fel a fejét Jacob, s a szemei elkerekednek.
- Kapd fel Nicole-t és menjetek le enni - adja ki az utasítást erőteljesebb hangon. - Faith, gyere, adok valami meleg ruhát, mert mindjárt megfagysz itt nekem.
- Újabb hideg vizes zuhany vár, ha bemegyek a szobádba? - Kérdezem a mellkasom előtt összefont karokkal, amitől a többiek megint nevetni kezdenek.
Látom, hogy Nathan szája sarka is megremeg, de ő mégsem nevet fel.
- Nem, nálam meleg lesz, hogy kiegyensúlyozzuk az öcsémék csínyét.
Ez újabb kuncogást vált ki a tesóinál, de amikor szigorúan rájuk néz, azonnal behúzzák a fülüket és a farkukat is.
- Ti még itt vagytok? Azt mondtam, hogy menjetek kajálni - csapja össze a tenyerét Nathan, mire az O'Brien gyerekek, mintha katonák lennének, teszik amit mond.
Rose felkapja a kicsit és a többieket előre terelve lerohannak a lépcsőn, így kettesben maradok Nathannel.
- Akkor, jössz? - Vonja fel a szemöldökét kíváncsian, de a szemében még most is látom a huncut fényt.
- Mit akarsz csinálni?
- Meleg ruhát adni? - Kérdez vissza, s megint elenged egy mosolyt. - Látom, hogy vacogsz, csak nem hagyhatlak megfagyni.
- Tényleg csak ennyi? - Húzom össze magam, ugyanis tökéletesen látja, hogy mindjárt megfagyok.
- Miket nézel ki belőlem?
- Nem is tudom - mosolyodom el halványan -, vadidegenként befeküdtél mellém egy buliba és azt morogtad a fülembe, hogy jó illatom van. Szerinted ezek után és a hírneved után miket nézek ki belőled?
- Hogy egy igazán őszinte és figyelmes szexisten vagyok - vágja rá, s így tovább nem bírom nevetés nélkül.
- Vagy inkább egoista és perverz.
- De gondolom így is kell a meleg ruha.
Na most megfogott.
Összepréselem az ajkaim, majd elhúzom azokat és pontosan azt teszem, amit akart, hogy tegyek: bólintok.

Nathan:
- Egyébként, te mit csinálsz itt? - Kérdezi Faith, amikor belépünk a szobámba.
- Itt lakom, ugye tudod? - Nézek rá felvont szemöldökkel, mert a kérdése annyira váratlanul ért, hogy teljesen ledöbbentem.
- Nem így értettem - rázza meg a fejét, s megáll a szoba közepén, mintha attól tartana, hogy ha bármihez is hozzáér, akkor közeledni kezdek felé.
- Hanem hogy? - Kezd mosolyra görbülni a szám, de igyekszem uralkodni az arcizmaimon.
- Hát...a nagy hoki királynak nem egy buliban kéne fogadni a bókokat és lebeszélni a bugyit lányokról? Cassandra mondta, hogy ritkán vagy itthon. Ezekszerint csak engem tisztelsz meg a jelenléteddel?
- Csak szimplán nem volt kedvem menni - vonom meg a vállam, majd végigfuttatom a tekintetem rajta. - Csaj itt is van, akiről megpróbálhatom lebeszélni a bugyit.
Faith arca elvörösödik, de aztán csak összefonja a karjait a mellkasa előtt és oldalra biccentett fejjel azt mondja:
- Mondd csak, az összes csajjal így beszélsz, akik nem az eseteid?
- Naná! - Vágom rá a kamut. - És mindegyiknek bejön.
- Azt mindjárt gondoltam - forgatja meg a szemét, de aztán komolyra vált. - Kérdezhetek valamit?
- Eddig nem igazán zavart, hogy kérdezhetsz-e, csak mondtad - vigyorodom el, ahogy a szavaimtól elpirul. - Csak nyugodtan. Nem kell ehhez engedélyt kérned - rázom meg a fejem.
Faith egy pillanatra összepréseli az ajkait és vesz egy mély levegőt.
- Miért álltál ki mellettem?
- Miért, nem lehet? - Szaladnak össze a szemöldökeim meglepetten.
- Ezt nem mondtam - ingatja meg a fejét. - Csak...az egyik pillanatban még azon viccelődtél, hogy elkezdődött a beavatás, meg, hogy hány dadát csináltak már ki, a következőben meg mellém álltál és rájuk szóltál és nem értem, hogy mi vátozott egy pillanat alatt.
- Régen jó buli volt végignézni, ahogy kicsinálják a dadákat. De azok a nők általában ilyen negyvenes, beképzelt libák voltak, akik azt hitték, hogy nagyon nagy emberek és ők majd megreformálják az itthoni szabályokat, meg a tesóimat. El voltak szállva maguktól, rém arrogánsak és lekezelőek voltak, szóval még adtam is alájuk a lovat. És az is tény, hogy vicces volt látni, ahogy döbbenten állsz ott és csöpög a ruhádból a víz, de aztán, amikor azt mondtad, hogy hat tesód van, akkor leesett, hogy gondolom nem véletlenül vagy itt szombat este. Meg megláttam a könnyeket a szemedben, úgyhogy nem tudtam nézni, ahogy tovább nevetnek rajtad. Gondoltam rájuk szólok - vonom meg a vállam.
- Milyen lovagias valaki - mosolyodik el, de a hangján hallom, hogy megint cukkol. - Ez a technikád? Így csalod be a szobádba a lányokat? Előbb lovagias vagy, aztán behívod ide és utána nekik esel és letéped a ruháit?
Rólad letépném a ruháid.
A nyelvemre harapok, hogy ezt ne mondjam ki hangosan. Nem tehetek róla, de Faith elég dögös, ahogy a ruhája rátapad a csinos kis testére és ettől nekem igencsak beindul a fantáziám. És a nadrágomban is beindul valami, amitől az egyre szűkebb lesz.
- Persze - vigyorodom el egy torok köszörülés után. - Mindig ezt a taktikát használom, csakhogy az ágyba köthessek ki egy lánnyal. Bár igazából nem szoktam magamhoz hozni, mert innen nem tudok lelépni - kezdek el hangosan gondolkozni.
- Romantikus - jegyzi meg Faith, de nem törődöm vele, hanem tovább fejtegetem a gondolatmenetem.
- Meg az őseim ki is nyírnának. Bár amilyen keveset vannak itthon és amennyit törődnek velünk, szerintem fel sem tűnne nekik - dörzsölgetem az államon a borostám. - Áh, de akkor sem tudnék lelépni, az nem jó - ingatom a fejem. - Nem - nézek megint a szemébe -, nem hozok a szobámba lányt. Te vagy az első.
- Jól megbeszélted magaddal? - Vonja fel a szemöldökét. - Mondd csak, sokan vagytok? - Kopogtatja meg a halántékát vigyorogva.
Nyilván ezt fogta fel az egészből, amit elmondtam.
De ez rohadtul tetszik.
- Nem tudtad, hogy az őrültek jók az ágyban? - Utánozom az arcmimikáját.
- Ez az állítás empirikus adatokon alapszik?
- Hát derítsd ki.
- Szeretnéd, ha téged is nyakon öntenélek egy vödör hideg vízzel, hogy lehiggadj? - Biccenti oldalra a fejét egy ártatlan mosollyal.
- Csak, ha utána fel is melegítesz - felelem vidáman, mire megforgatja a szemét.
- Neked mindenre van valami válaszod?
- Mindig - bólintok határozottan.
- El lehet valahogy hallgattatni téged?
- Naná - válaszolok azonnal megint. - Több módon is. Adhatok egy kis segítséget, ha gondolod, de lehetsz te is kreatív.
Alapjáraton nem vagyok ekkora seggfej. És most is befejezném, ha nem tetszene az, ahogy Faith visszavág és, ahogy elpirul a dühtől néhány kijelentésemtől. Vagy éppen a zavartól. Bár eddig azt még annyira nem láttam.
- Lenne egy ötletem - szólal meg percekig tartó csend után. - Kipróbálhatom?
A kérdésétől annyira megdöbbenek, hogy az állam a padlón koppan, de ezt igyekszem leplezni. Helyette a szekrényemnek dőlök és oldalra biccentve a fejem, megint végignézek az aprócska, tökéletes testén.
- Ne kímélj, cukorfalat.
- Jesszus, ne hívj így - fintorog, miközben elindul felém.
- Pedig szerintem illik rád. A kis gólya jobban tetszik?
- Mi lenne, ha a nevemen szólítanál?
- Az túl unalmas lenne. Lefogadom, hogy mindenki úgy hív - rázom a fejem. - A cukorfalat, meg a kis gólya sokkal jobb. De találhatok még neked ilyen ne....
Elakad a szavam és a lélegzetem is, amikor Faith közvetlenül elém lép. Nem hittem, hogy komolyan megteszi ezt, de most annyira közel áll, hogy az isteni illata belopja magát a pórusaimba és megszédít.
Zöldalma.
Édes, de mégis savanykás. Valahogy pont illik hozzá.
És most, ez a lány, aki reggel kilőtt mellőlem, mint egy puska golyó, olyan közel áll hozzám, hogy érzem a testéből áradó hőt. A kis kezét a pólóm szegélyéhez vezeti, s egy kicsit felhúzza, de közben egy pillanatra sem szakítja meg a szemkontaktust. Még akkor sem, amikor közelebb hajolok a telt, rózsaszín ajkaihoz.
- Eddig tetszik - suttogom mosolyogva, s érzem, hogy a pulzusom felgyorsul.
Ám, mielőtt még közelebb hajolhatnék hozzá, hogy megízlelhessem a telt párnáit, ő a jéghideg kezét a hasamnak nyomja.
- Jesszusom! - Szisszenek fel és elkapom a csuklóját, majd eltolom a kezét.
- Bocsi - pislog ártatlanul, de a mosolyából tudom, hogy végig ezt tervezte. - Csak gondoltam lehűtelek egy kicsit és emlékeztetlek, hogy pontosan miért is vagyok a szobádban, mielőtt befagy a seggem.
Elhajolok Faith mellett és alaposan szemügyre veszem azt a szorongatni való hátsóját.
- Határozottan kár lenne érte, de értem a célzást - fordulok a szekrény felé, majd elkezdek benne turkálni.
- Te egy igazi seggfej vagy, ugye tudod? - Néz fel rám Faith szúrósan, s az arca megint piros a dühtől.
- Valld csak be, hogy valójában szórakoztatónak találsz - kacsintok rá.
- Hogy tovább növeljem azt az amúgyis bazi nagy egód? Kösz, nem - lép hátra, s valahogy a szavaival kicsal egy kacajt belőlem.
- Egy melegítő alsó és egy pulcsi jó lesz? - Pillantok rá, mire ő határozottan bólint.
- Tökéletes - teszi hozzá, s jobban összehúzza magát.
Szegény lány már nem kicsit vacog és a szép rózsaszín ajkai is kezdenek lilás színt felvenni, úgyhogy olyan gyorsan szedem elő az említett ruhadarabokat, amennyire csak tudom.
- Parancsolj - adom át neki őket.
- Köszi - mosolyog rám hálásan.
- A vizes ruhákat majd beteszem a szárítóba, hogy mire mész haza, addigra vissza tudd venni őket anélkül, hogy megfagynál. A hajad mennyire lett vizes? Csakmert akkor odaadom a hajszárítóm és...
- Az nem lett, de köszönöm - szakít félbe finom hangon. - A copf miatt csak egy kicsit lett vizes az alja, az meg gyorsan megszárad. Nem olyan vészes. Főképp a ruhám lett vizes, úgyhogy azoktól kell megszabadulnom.
- Rendben - bólintok, de aztán nem mozdulok, amivel kiérdemlem Faith kérdő pillantását, miközben az ágyamhoz lépdel, hogy letegye rá a ruhákat.
- Nem mész ki, hogy át tudjak öltözni?
- Oh, ne már - biggyesztem le az alsó ajkam -, olyan jó fiú voltam. Adtam ruhát, rászóltam a tesóimra, nem csókoltalak meg, amikor alkalmam lett volna rá és mégcsak megérinteni sem érintettelek meg. Legalább azt nézzem meg, ahogy átöltözöl. Ahhoz nem kell egyedül lennie az embernek.
Ahogy ezt kimondom, Faith felkap egy párnát az ágyról, mintha csak otthon lenne és hozzám vágja azt. Szerencse, hogy ezer éve sportolok, mert így el tudom kapni időben a párnát, mielőtt az az arcomba csapódna. Viszont annyira már nem bírok magammal, hogy ne nevessem ki a lányt, amikor meglátom, hogy mennyire dühösen néz rám.
Ismét.
- Jézusom, nyugalom - görnyedek előre a nevetéstől. - Csak vicceltem, cukorfalat. Persze, hogy kimegyek, de látni akartam a reakciódat. Megyek már - indulok az ajtó felé, miután visszadobtam a párnát az ágyra. - Kint megvárlak.
- Nem volt vicces - szól utánam, mire vigyorogva visszafordulok.
- Szerintem de. Vagy ezt most úgy értetted, hogy azért nem volt vicces, mert szeretnéd, ha a szobában maradnék?
- Kifelé!
- Ugye tudod, hogy én lakom itt? Először felzavarsz a szobámba, most meg ki onnan. Eldönthetnéd, hogy mit akarsz - kacsintok rá újra, majd magára hagyom.
Amíg kint várok rá, képtelen vagyok letörölni a vigyort az arcomról. Amikor anya közölte, hogy hozat egy újabb bébiszittert, azt hittem, hogy megint egy gonosz nőt hoznak, aki majd lekezeli a tesóim. Arra semmiképp sem számítottam, hogy az a lány lesz az, aki tegnap este megvakított, azt mondta, hogy részeg vagyok és úgy beszélt velem, mintha ő sokkal idősebb lenne, majd ma kitépte a vállam reggel és utána elrohant előlem. Viszont így sokkal élvezetesebb. Faith baromi szórakoztató és a látványra sem panaszkodom. Így talán majd nem akarok lelépni itthonról annyira, mint eddig. Még csak egy órája van itt kábé és már többet mosolyogtam, mint az elmúlt években összesen ebben a házban. Már csak a testvéreim fejével kell beszélnem, hogy viselkedjenek normálisan, mert nem kéne, hogy Faith-et is kicsinálják, mint a többi dadát. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy ha őt is elüldözik, akkor itthon kitör a balhé, dráma lesz és anya megint egy boszorkányt hoz majd nekünk, aki megpróbál majd mindent és mindenkit irányítani.
Remélem, hogy sikerül észhez téríteni a tesóimat.