Faith:
- Miért van pasi szagod? - szegezi nekem a kérdést az ikertestvérem, amikor a két bátyánkkal hazaérnek az edzésről.
Anya is rákérdezett erre, amikor visszaért a parkból, de reméltem, hogy mire a fiú tesóim megérkeznek, már nem érződik majd rajtam, hogy Nathan itt volt. De ezek szerint mégis érződik és nem jött be, amiben reménykedtem, hiába ment haza időben, még azelőtt, hogy anya hazaért volna.
Nem igazán akart távozni, és hogy őszinte legyek, én sem örültem, hogy mennie kell, de meg tudtam győzni azzal, hogy nem biztos, hogy így kéne bejelentenünk, hogy valami elindult köztünk. Na meg azzal, hogy egy pár óra múlva én is megyek utána.
Mrs. O'Brien már tegnap jelezte, hogy kellenék nekik ma este egy pár órára, mert fontos vacsorára mennek. Később megtudtam, hogy Nathaniel megy a legkisebb húgukért az oviba, de ragaszkodott hozzá, hogy én is ott legyek az este folyamán. Gondolom azért, hogy ne essek el a fizetésemtől, csak mert ő is otthon lesz ma, ez pedig őszintén jól esik, bár azt hiszem, hogy Nathanieltől nem is igazán lehetett másra számítani.
- Nincs is pasi szagom - próbálkozom be, miután elhajol a puszi után, de esélyem sincs.
Ahogy Shawn ellép köszönni a húgainknak és a nővérünknek, a kisebbik bátyánk is puszit ad a homlokomra, majd diszkréten megszagol a vállamnál.
- De igen, nagyon - néz le rám felvont szemöldökkel Mark.
- Talán, mert van három bátyám, akik közül kettővel egy szobán osztozom - vágok vissza azzal, amivel először anyánál is próbálkoztam.
Neki végül bevallottam, hogy Nathan itt volt - és egészen jól is reagált rá, csak azt kérte, hogy vigyázzak magamra és mutassam be Nathant rendesen is, amikor készenállunk - de a fiúknak egyelőre eszemben sincs.
Nem szoktam hazudni nekik, sem titkolózni előttük, mindig, mindent meg tudok beszélni a családom bármelyik tagjával, de nem fogom Nathant így eléjük vetni. A hülye tesókódex miatt még képesek lennének kicsinálni. Előbb beszélek Nathannel, hogy a bátyáimat hogyan intézzük ebben az esetben és majd utána bevallom nekik, hogy az ő isteni illatát érzik rajtam.
- Ez nem a mi illatunk - száll be a vérem szívásába a legidősebb bátyám is, s vigyorogva ő is ad egy puszit.
- Áruló - morgom neki a lehető legcsúnyább pillantásom kíséretében, de ő csak felnevet.
- Szeretlek, húgi - kacsint rám - de ez akkor sem a mi illatunk. És apáé sem - szólal meg gyorsan, amikor látja, hogy szóra nyitom a szám egy újabb visszavágásra.
- Ugye nem fog előugrani a szekrényből a tag? - kérdezi vigyorogva Shawn, miközben leül anya mellé a kanapéra, a picivel a karjaiban. - Az elég gáz bemutatkozás lenne.
Imádom a tesóimat és tudom, hogy a múltban történtek miatt fokozottan féltenek, de ilyenkor az agyamra mennek. Közben pedig megmelengetik a szívem, hogy ennyire szeretnek, mert inkább ilyenek legyenek, minthogy tojjanak a fejemre. Ezért nem tudok haragudni apára sem a túlféltése miatt.
- Tiszta a szekrény, ne aggódjatok - mosolyodik el Renée is és látom a szemén, hogy mennyire jól szórakozik ezen az egészen.
Szerintem kifejezetten élvezi, hogy végre nem csak az ő pasi-ügyei vannak porondon, ugyanis a fiú tesóink már annyira is felkapják a fejüket, ha egy srác flörtöl valamelyikünkkel egy buliban. Éppen ezért Renée sokszor élt már át hasónló szenvedést, mint most én.
- Én lehet, hogy inkább a zuhany alatt nézném meg - néz a szemembe a nagyobbik húgom és látványosan tartja vissza a nevetést.
- Na jó, ebből elég! - kiáltok fel és figyelmeztető pillantást küldök Lisa felé, mielőtt kilocsogja az öltözős dolgot.
Így is kész csoda, hogy még senki nem mondta el a fiúknak.
- Nekem most sajnos mennem kell dolgozni - biggyesztem le az alsó ajkam, játszva a szomorút. - Egy élmény volt, család, mint mindig - szaladok körbe puszit adni mindenkinek, kivéve Lisának, aki csak a szüleinkkel és a fiúkkal hajlandó puszilkodni, így ő csak ökölpacsit kap. - Szeretlek titeket!
- Elviszlek - lép hátrébb David, mielőtt tőle is elköszönnék. - Később pedig megint érted megyek.
- Most értél haza edzésről, maradj csak, egyél és...
- Nem kérés volt - karol át mosolyogva. - Elviszlek, majd utána eszem és este érted megyek.
- Én is érted megyek, ha kell - szól utánunk Renée, Mark és Shawn kórusban.
Na igen, például ezért tudom megbocsátani nekik, amikor szívják a vérem.
De persze az ikertesóm még odanyom egyet:
- Legközelebb azért bemutatkozhatna a srác, ha már itt van - szól be Shawn, mire még visszalépve bemutatok neki, mielőtt távozunk Daviddel a kocsihoz.
- Szóval - szólal meg a bátyám, amint elindulunk és kihajt a házunk elől - Alice szimpatizált Nathannel? - kérdez rá nyíltan, amire én azonnal felkapom a fejem. - Ne nézz így rám, a másik tippem Riven lett volna az illatra, de Nathan nagyobb valószínűségűnek tűnt.
- Ezért viszel el? Hogy kifaggass, amikor nem tudok menekülni? - vonom fel a szemöldököm, de David komolyan megrázza a fejét.
- Amúgy is el szoktalak vinni - pillant rám egy másodpercre, majd vissza az útra.
- Ez igaz - ismerem be, beharapva az alsó ajkam, de aztán akaratlanul is hatalmas sóhaj szakad ki belőlem. - Honnan tudtad? Nathaniel mondott valamit? - kérdezem gyorsan, mielőtt reagálhatna, amint eszembe jut ennek az eshetősége az öltözői jelenetem után.
- Nem - remeg meg a szája sarka - de te most lebuktattad magad. Tehát történt valami. És ha jól rakom össze a szálakat, akkor a jelek szerint, tényleg Nathan volt ma nálunk.
- Nathan is - bukik ki belőlem végül őszintén.
Tagadhatnám tovább a történteket, vagy játszhatnám a hülyét, de felesleges, mert egyértelmű, hogy David rájött a dologra már jóval azelőtt, hogy az előbb lebuktattam magam. És már csak ezért sincs értelme húzni, hiszen az előbb tényleg magam alatt vágtam a fát, mert azt hittem, hogy Nathaniel elmondta a bátyámnak az öltözőben történteket.
Azt hiszem, hogy tartozom a fiúnak egy köszönettel, amiért nem köpött be.
- Riven? - néz rám a pirosnál a másik személyre célozva, én pedig lassan bólintok.
- A buli után, amire együtt mentünk, erősen eltűnt - kezdem mesélni. - Nem tudtam, hogy miért és dühös voltam, mert... - újabb sóhaj szakad ki belőlem, ahogy elharapom a mondatot.
Ha tényleg kitálalok Davidnek, akkor be kell számolnom neki az O'Brien családdal töltött hétvégéről is, hogy megértse az akkori dühömet. Ehhez pedig kell egy kis bátorság, mert nem tudom, hogy milyen reakcióra számítsak majd tőle.
- Nathan és én csókolóztunk, amikor velük töltöttem a hétvégét - hadarom el egy szusszal. - Miután visszamentünk a szobáinkba az Andreasszal történteket követően - veszek kicsit vissza, amikor látom, hogy David nem akad ki. - Bementem megnézni, hogy Nathan hogy van és akkor történt. Később pedig együtt aludtunk. Akkor nem történt semmi, tényleg, de előtte elcsattant egy csók. És utána nem beszéltünk róla, Nathan szinte teljesen felszívódott. Aztán a bulin láttad, hogy milyen volt. Dühös voltam rá. Aztán Riven is eltűnt és Renée benyögte mindezek után, hogy Nathan elkapta Rivent a buliban miattam - ingatom a fejem hitetlenül és érzem, hogy égni kezd az arcom attól, ami következik. - Elöntötte az agyamat a lila köd és... rátörtem a hokicsapatra az öltözőben - motyogom a kezem nézve.
- Elnézést, mi? - hajol közelebb hozzám, s amikor felnézek, látom, hogy remeg a szája sarka, ahogy próbálja visszatartani a nevetést.
- Szórakozol velem? Mégis tudtál róla?
- Nem, esküszöm, hogy nem - nevet fel, miközben újra elindul a zöldnél. - De... rátörtél a fiúkra az öltözőben? Azta! Nem is tudom, hogy büszke legyek, vagy fejmosást tartsak.
- Dühös voltam - ismétlem. - Nathannek edzése volt, én meg nem gondolkodtam tisztán. Épp a zuhanyzóba tartottam, hogy...
- A zuhanyzóba? - nevet fel újra.
Úgy néz ki, hogy jobban fogadta mindezt, mint gondoltam volna, hogy fogja.
- Nathan ott volt és nekem le kellett kiabálnom a fejét. Szóval épp odamentem, amikor Nathaniel kilépett onnan. Azt hittem, hogy elmondta, csak még nem szóltál semmit, ezért kérdeztem, hogy ő mondott-e valamit - vallom be.
- Az ilyen cselekedetet Ranée-ből nézném ki - szórakozik még mindig nagyon jól. - Nathan viselkedése tényleg nagyon kihozott a sodrodból.
- Főképp Nathan, igen - bólintok. - Állati szarul kezelte a csók utáni dolgokat. Vagyis pont, hogy nem kezelte sehogy, mert nem volt mit, ugyanis nem volt utána semmi. Különböző okok miatt nem tudtunk találkozni, amikor meg igen, akkor úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Már alapból ezzel felhúzott és aztán jött a buli, meg amiket elmondtam - rágcsálom az alsó ajkam. - De az öltözős jelenet után Nathannel átbeszéltük a dolgokat, ma pedig Rivennel. Ő azért jött át hozzánk, hogy bocsánatot kérjen a viselkedése miatt és megmagyarázza. Szent a béke mind a kettőjükkel. Nem haragszom Rivenre, Nathannel pedig megbeszéltük, hogy mit és hogy is érzünk és hogy adunk lehetőséget magunknak, hogy jobban megismerjük egymást. Ma azért jött, hogy kiengeszteljen az elmúlt idő alatti viselkedése miatt. Úgyhogy ez történt - engedek ki újabb mély sóhajt ránézve. - Te honnan voltál olyan biztos abban, hogy Nathan volt itt, ha nem tudtál a történtekről?
- Onnan, hogy ott voltam a buliban veletek - feleli, de valószínűleg látja rajtam, hogy nem értem, hogy ezzel mire céloz, mert azonnal folytatja. - Csak a hülye nem veszi észre, hogy van köztetek valami. Nehéz nem kiszúrni azt, ahogy egymásra néztek - biccenti oldalra a fejét, mire én felmordulok:
- Lassan kiszúrom a szemem.
- Csak nem sok embertől kaptátok ezt meg? - vigyorodik el.
- Szerintem, ha annyi rövidet innék meg, ahányszor mostanában ezt megkaptuk, nos, lehet, hogy asztalon táncolnék a végére - forgatom meg a szemem, de mielőtt erre reagálhatna, egy fontosabb dologra terelem a témát. - Shawn és Mark is összerakták a képet?
- Ha még nem is rakták össze az egészet, nekik is feltűnt a bulin a pillantásotok egymás felé. Nem akarlak lelombozni, de nem hiszem, hogy sokat kell várnod arra, hogy ők is rájöjjenek, hogy Nathan volt nálunk ma. Hacsak nem arról van szó, hogy pontosan tudják, csak szándékosan nem mondták neked, mert kíváncsiak, hogy te magadtól mikor tálalsz ki. De szerintem egyelőre inkább az előbbi opció áll fent.
- Én csak nem akarok úgy bármit is mondani, hogy előtte nem figyelmeztetem Nathant. A hülye tesókódexetek miatt. Nem hiányzik, hogy valamelyikőtök felképelje, vagy tudom is én, hogy mit csináljon vele, amiért előbb csókolt meg, minthogy engedélyt kért volna tőletek. Bár, te egészen jól fogadtad a híreket, meg is leptél - fordulok felé az ajtónak dőlve.
- Miért, hogy kellett volna reagálnom? - néz rám egy pillanatra mosolyogva.
- Nem tudom. De azt hittem, hogy valamelyest port fog kavarni ez az egész. Hogy nem mondtam el, hogy Nathan nálunk volt, hogy megcsókolt, ilyenek.
- Jobban örülnél, ha kiakadnék és megfenyegetném, hogy ha még egyszer hozzád ér, akkor eltöröm a kezét?
- Nem - vágom rá gondolkozás nélkül, de tudom, hogy ilyet amúgy sem tenne, hacsak nem történik valami igazán rossz dolog, amitől elveszti a fejét.
- Nincs miért kiakadnom, Faith. Felnőtt nő vagy, méghozzá gyönyörű, okos, vicces és még sorolhatnám a jó tulajdonságaidat. Nem meglepő, hogy van egy srác, aki kedvel téged. És az sem, hogy éppen Nathan ez a srác. Hiszen elég sok időt töltötök együtt, ilyenkor akarva, akaratlanul is beszélget a másikkal az ember, megismeri valamelyest. Várható volt, hogy előbb, vagy utóbb megismerkedsz egy fiúval Leon után. Nem fogok kiakadni ezen. Azt pedig tiszteletben tartom, hogy miért nem akartad még elmondani. Bár megtehetted volna, de megértem és elfogadom. Én sem nyomulni akartam, ha azt mondtad volna, hogy beszéljünk másról, akkor nem erőltettem volna. Tudom jól, hogy úgy is elmondtad volna, amikor készenállsz rá.
Mosolyt csal az ajkaimra a bátyám reakciója.
Szeretem, hogy a féltése ellenére, nem kezel kislányként, hanem egyenlő félnek tekint, ha komoly témáról van szó. Ezért olyan könnyű vele bármiről beszélni.
Sosem felejtem el, hogy az első csókom után is David volt az egyik első ember, aki megtudta és már akkor is nagyon jól kezelte a helyzetet, pedig lényegesen fiatalabb voltam.
- És az öltözős dolog miatt sem vagy kiakadva?
- Kiakadva? Dehogy. Mindenkinek meg kell csinálnia a maga hülyeségeit és abból tapasztalni, tanulni. Sőt, még valahol büszke is vagyok rád, hogy volt ehhez merszed. De ez maradjon köztünk. És azért ne csinálj belőle rendszert, ha nem muszáj.
- Jó - nevetek fel, miközben a fejem a vállára hajtom. - Köszönöm, hogy meghallgattál és nem akadsz ki.
- Tudod, hogy bármit elmondhatsz, Törpilla - ad puszit a fejem búbjára. - De egy kérdésre válaszolj nekem, kérlek.
- Mi lenne az?
- Jól érzed magad vele?
Egy pillanatig hallgatok, de nem azért, mert bizonytalan vagyok, hanem mert valami furcsa melegség jelenik meg a mellkasomban, ahogy belegondolok a vele töltött időbe.
- Igen - görbülnek újra felfelé az ajkaim. - Biztonságban érzem magam vele. És bár a jelek szerint, képes belőlem kihozni a legrosszabbat is és ezért szétrúgnám a seggét, szeretek vele lenni. Megnevetettet és a tapasztalatok alapján, vigyáz is rám. Még ismerkedünk egymással, sok dolgot kell megtanulnunk a másikról, de egyelőre nagyon jól érzem magam vele és ezt szeretném is kiélvezni.
David egy pár percig emészti a szavaimat, aztán nekidönti a fejét az enyémnek.
- Akkor jó. Amíg boldoggá tesz, nem bánt meg és jól érzed magad vele, addig minden rendben. Örülök, hogy így érzel vele. Remélem, hogy így is marad, mert nem szívesen rúgnám szét a legjobb barátom öccsének a seggét. Márpedig, ha esetleg megbánt, akkor nem hagy nekem más lehetőséget.
Újabb kacaj szakad fel belőlem.
- Azért reméljük, hogy erre nem kerül majd sor, mindenkinek jobb lesz úgy.

Nathan:
Tiszta ideg vagyok.
Azt hittem, hogy nem csalódhatok jobban a szüleimben és nem lehetek dühösebb rájuk, de úgy néz ki, hogy mindig képesek meglepni valami új negatív élménnyel. De ez a mostani lépésük túlmegy szinte minden határon. Új rekord a seggfejségük skáláján. Ha velem csinálták volna meg, magasról leszarnám, de most a testvéreimről van szó, azért pedig erősen bedühödöm.
Jelenleg nekem is ott kéne lennem velük lent a nappaliban és vigasztalni Christinát és Mike-ot, de a szüleimmel való veszekedés után olyan ideges lettem, hogy képtelen vagyok egyelőre lemenni, mert többet ártanék, mint használnék valószínűleg.
A szobámban fel-alá járkálva próbálok lehiggadni, egyelőre nem túl sok sikerrel, amikor kopognak az ajtón, s én ösztönösen befeszülök. Tudom, hogy nincs nagy esély rá, de először arra számítok, hogy anya és apa jöttek vissza még egy kör veszekedésre, vagy - amire még kisebb az esély, belátni, hogy hülyék voltak és bocsánatot kérni - de aztán rájövök, hogy valószínűleg a bátyám akar beszélni velem is megnyugtatni a tesóink érdekében, de még nem érzem magam késznek arra, hogy csatlakozzak hozzájuk. Tartok tőle, hogy csak megint elöntene a méreg, ahogy meglátom Christina és Mike szemében a csalódottságot, attól pedig ismét felhúznám magam.
- Még kérek pár percet, Nat, mindjárt lemegyek hozzátok - szólok ki, idegesen a hajamba túrva.
- Nat lent van a tesóitokkal - csendül fel egy kedves hang az ajtó túloldaláról, amitől bennem kicsit oldódni kezd a görcs. - Faith vagyok. Nathan, bemegyek, rendben?
A nagy veszekedés után meg is feledkeztem róla, hogy Faith annak ellenére is jön hozzánk, hogy Nathaniel itthon van. Alapvetően megnyugtató a jelenléte, de abban a pillanatban, hogy meglátom, megint befeszülök, mert eszembe jut, hogy a szüleink új húzásával, neki is megint keresztbe fognak szervezni egy hétvégén, annak ellenére, hogy megegyeztünk, hogy nem veszik el tőle a hétvégéit.
- Szia! - lép elém, s ahogy a szemembe néz, látom a tekintetében, hogy a többiek mondták neki, hogy mi történt. - Christina és Mike már egészen megnyugodtak. Rose és Jacob dühösek, de próbálnak lehiggadni. Nathaniel sincs oda mindezért, viszont tartja magát a kisebbekért, Nicole pedig nem teljesen érti, hogy mi van, gyermekien fogja fel, ami talán jót is tesz a többieknek. Ők mondták, hogy nézzek rád, mert te viszont zaklatott vagy nagyon és ag...
- Kihagyják a szülinapjukat - fakadok ki, mielőtt megállíthatnám magam. - Hónapokkal ezelőtt megígérték Mike-nak és Christinának, hogy a szülinapjukon elmegyünk együtt ebédelni és az egész napot együtt töltjük, az általuk választott programok közben. Hogy úgy teszünk, mint egy rendes család. A tizenhatodik születésnap nagy dolog egy kamasz életében. De úgy amúgy is azt gondolom, hogy igazán elvárható lenne a saját szüleinktől, hogy ott legyenek a napon, ami a gyerekeik születését ünnepli - megy fel megint egyre jobban bennem a pumpa, így elkezdek járkálni, hogy enyhítsem a feszültséget magamban. - De ők megint a munkát választották helyettünk. Ma benyögték, mielőtt megint leléptek, hogy nem fog menni a dolog, mert el kell utazniuk a hétvégére valami konferenciára. Kihagyják a kis ikrek születésnapját és még téged is ugráltatnak majd azon a hétvégén, amikor megbeszéltük, hogy nem fognak ilyet csinálni és...
- Hééé! - kapja el a karom és a kis termete ellenére, képes maga felé fordítani. - Nézz rám! Nézz a szemembe, Nathan! - kér, de a hangja olyan határozott, hogy inkább utasításnak tűnik.
Bármi is valójában, megteszem, amit mondott és megint összekasztom a tekintetem az övével.
- Tudom, hogy ez zavar ebben az egészben a legkevésbé, de engem nem zavar, ha egy-két hétvégémet veletek kell töltenem.
Lehet, hogy őt nem zavarja és nyilván én is boldog vagyok, ha több időt tölthetek vele, de ez még nem jelenti azt, hogy rendben van, amit a szüleink csinálnak. Azt hiszik, hogy minden és mindenki fölött állnak és csak azért, mert ők füttyentenek, mindenki ugrik majd. Faith ugyan nekik dolgozik, de a megbeszéltek szerint, a hétvégéi szabadok. Tudom, hogy ő is szeretne a családjával lenni, pihenni és a sulis dolgaival haladni. Ha nálunk kell lennie és dolgoznia kell, akkor a három alapvető pontból, maximum csak egyet tud kipipálni és azt is nagyon jó esetben, mégpedig az egyetemi beadandóival való haladást. Az pedig minden, csak nem pihenés.
Ráadásul, a testvéreim csalódottsága nem fog elmúlni.
A könnyek Christina szemében összetörték a szívem és a teljes megsemmisülés Mike arcán annak a maradékát zúzta porrá.
Nem mintha annyira vágytam volna egy teljes napra az őseimmel, miközben úgy teszünk, mint akik normális családi légkörben élnek a mindennapokban is, de a testvéreim várták ezt a napot és értük én is vártam. Nekik nagy dolog lett volna. Mind a ketten kerestek programokat, amik egy kicsit összehozhattak volna minket. És mindezt egy másodperc alatt törölték el anyáék, mintha nem is lenne fontos a születésnapjuk.
Pedig az. Nekem legalábbis nagyon. Sosem tagadtam, hogy a tesóim a gyengéim és ha valaki bántja őket, akkor azt nem hagyom annyiban. Ez akkor is igaz, ha a szüleim bántják őket, de sajnos alul maradtam a harcban, mert szerintem ők nem is értették igazán, hogy mit próbálok nekik elmagyarázni, eleinte normálisan, mielőtt elpattant volna nálam a húr és megemeltem a hangom.
- Fel sem fogták, hogy mi a baj - szorítom ökölbe a kezem, mert már remeg a dühtől. - Nem értették, hogy mi a probléma azzal, amit az ikrekkel és amit veled tesznek. A saját gyerekeik születésnapja nem olyan fontos nekik, mint az a rohadt konferencia. Megígérték nekik már jóval ezelőtt, hogy az a nap csak a családunk napja és semmi nem rondíthat majd bele, erre mégis képesek mást választani helyettük. Mi lesz a következő? Nicole születésnapját is kihagyják? Vagy az első napját a suliban? Rose és Jacob végzős évzáróját? Nathaniel diplomaosztóját? Hm? Mégis hány fontos eseményt hagynak ki, mert minden fontosabb nálunk?
Látom Faith-en, hogy nem tudja pontosan, hogy mit mondhatna, hogy mi lenne a helyes válasz erre. Őszintén, az sem lepne meg, ha kimenekülne ebből a szobából, ami jelenleg tele van feszültséggel és elkeseredettséggel. De ez a lány megint bizonyítja, hogy mennyire különleges és milyen csodálatos, ugyanis esze ágában sincs kimenni. Helyette finoman kibontja az ökleimet, ráfonja az ujjait az enyémekre és az ágyamhoz húzva leültet, aztán velem szembe lekuporodik az ágyra, miközben nyugtatásképp gyöngéden simogatni kezdi a kézfejem a hüvelykujjával.
- Kihagytad magad a felsorolásból - néz rám szomorú mosollyal. - Rose és Jacob, Nathaniel, Nicole, jelen esetben Mike és Christina. Magadról egy szót sem szóltál.
- Szerintem ha nem vetne rájuk rossz fényt, engem kitagadnának - nevetek fel keserűen, amitől nő a fájdalom Faith szemében.
- A világ legnagyobb idiótái lennének, ha kitagadnának egy olyan fantasztikus embert, mint amilyen te vagy - rázza meg a fejét, s közben tovább simogatja a kezem.
Nem tudom, hogy milyen varázserővel bír, de arra leszek figyelmes, hogy az érintése és a szavai hatására, az izmaim kezdenek egy kicsit kiengedni és a lila köd is oszlik szét a fejemben.
- A fantasztikustól nagyon messze állok azért.
- Szerintem nem - ingatja meg megint a fejét. - Ennyire szereted a testvéreid, hogy az ő fájdalmuk neked is fáj. Látom, hogy miket teszel értük és azokért, akik fontosak neked. Hiszen képes voltál ma átjönni hozzánk, csak hogy ne legyek egyedül. Végignéztem, hogy mennyire gyöngéden bánsz a kishúgommal. Láttam már, hogy milyen szinten képes vagy küzdeni másokért. A fantasztikus egyáltalán nem túlzás - simít az egyik kezével az arcomra.
- Vigyázz, legutóbb, amikor ilyen állapotomban értél hozzám, megcsókoltalak. Addig menekülj még, amíg lehet - próbálom elviccelni a dolgot, de valójában nagyon is jó érzés, amiket mond és ahogyan hozzám ér.
Szerintem még soha, senki nem volt rám ekkora hatással, mint ő.
- Nem megyek sehova - feleli határozottan, majd nagyot nyel és megint teljesen elkomolyodik. - Ha tehetném, megváltoztatnám a szüleitek felfogását és eltörölném azt a hülye konferenciát is. Nem oké, hogy azt választják Christina és Mike szülinapja helyett, de sajnos erre nincs ráhatásom. Viszont megígérem, hogy kitalálok valamit erre a problémára, rendben? Nyilván nem lesz ugyanaz, mint amit eredetileg terveztetek, de talán...
- Ez nem a te feladatod, Faith - szakítom félbe a fejemet rázva. - Nem kérhetek tőled ilyet.
- Nem is kértél.
- Faith...
- Komolyan gondolom, Nathan. Talán beszélhetnék a családommal. A tesóid már úgy is kérdezgetik egy ideje, hogy mikor ismerhetik meg őket és az én családom is érdeklődik a testvéreid felől. Tudom, hogy nem így képzeli el az ember a tizenhatodik szülinapját, de talán átjöhetnétek hozzánk. Sütögethetnénk kint a kertben és lehetne torta, meg kidekorálnám a kertet és a lakást. Ha Christina és Mike is belemennek, akkor már ma beszélek anyéákkal és átgondolom a részleteket és...
- Szerintem te vagy fantasztikus, Faith - bukik ki belőlem, s én is az arcára simítok és közelebb csúszom hozzá. - De nem hagyom, hogy a te családod ugráljon azért, mert az én szüleim hülyék. Nem a ti feladatotok orvosolni a mi degenerációnkat. Főleg úgy nem, hogy egy kisbaba is van nálatok.
- Nem vagytok degeneráltak - közli olyan határozottan, hogy egy pillanatra én magam is elhiszem. - Tény, hogy a szüleiteket nem sorolnám a mintaszülők közé, de ti olyan összetartóak vagytok, mint mi a testvéreimmel. És nem gondolom magunkról, hogy degeneráltak vagyunk. Sőt - mosolyodik el halványan - lehet, hogy nem most kellene közölnöm, de a srácok megérezték rajtam az illatod és nagyon kérdezősködtek, hogy ki a srác, aki nálunk volt. Talán már csak a bemutatkozásod miatt sem ártana az a szülinapi buli.
Nem hittem volna, hogy képes leszek ebben az állapotban mosolyogni, de Faith ezzel a beszólásával képes elérni, hogy egyenesen felnevessek.
- Gondolod, hogy be kéne jelentenem a szándékaim a tesóidnál és szüleidnél? - vezetem lejjebb a kezem az arcán, egyenesen az állára.
- Shawn egyenesen közölte, hogy legközelebb igazán megvárhatná az a titokzatos srác, amíg ők is hazaérnek - bólint és látom rajta, hogy megkönnyebbült, amiért meg tudott nevettetni.
- Biztos? Még akkor is, ha mocskos szándékaim is vannak a kishúgukkal? - simítom meg a telt alsó ajkát, amitől ő nagyot nyel és elakad a légzése egy pillanatra.
- Talán a mocskos szándékokat nem kellene kifejtened nekik - biccent egyet oldalra, elgondolkodva, mire belőlem újabb kacaj tör fel.
- Ahj, basszus - szakad ki belőlem sóhaj. - A haverjaim ki fognak herélni, amiért ráhajtottam a kishúgukra és még csak nem is kértem engedélyt tőlük előtte. Remélem, tudod, hogy ezért ki kell majd engesztelned, cukorfalat.
Attól, hogy megint a becenevét mondtam ki, Faith látványosan oldódik és ettől én is egyre jobban enged ki. Már nem feszülnek úgy az izmaim, hogy szinte fájnak és az ujjaimat sem akarom ökölbe szorítani, ahogy a mellkasomban lévő nyomás is oldódni kezd. Kellett, hogy elterelje a figyelmem a problémáról és valami másról beszéljünk.
Faith annyira feloldódik, hogy megforgatja a szemét.
- Ugyan miért kéne kiengesztelnem? Nem tehetek róla, hogy nem tudtál ellenállni a fantasztikus személyiségemnek és csodás bájaimnak annak ellenére, hogy a tesóim a haverjaid. Én megmondtam, hogy nem lesz köztünk semmi, te nem bírtál magaddal - szól be, de a mosolyából tudom, hogy csak cukkol.
- Ha jól emlékszem, annyira te sem bánod, hogy ez így alakult - csúszom még közelebb hozzá, s már az én ajkaim is felfelé görbülnek.
- Elviselem a veled járó következményeket.
- Hát persze, csak elviseled - hajolok közelebb hozzá, majd finoman megcsókolom, amit ő azonnal gyöngéden viszonoz, s nekem ettől a maradék dühöm és feszültségem is elszáll, mindenem kienged, egyedül a bizsergés marad meg, de már nem a haragtól, hanem Faith ajkainak érintésétől. - Tudod, mit? - nézek a szemébe, s a homlokom az övének döntöm, amikor elválunk. - Ezért megéri, hogy a tesóid kicsináljanak.
- Úristen, de nyálas volt ez - kuncog, de az arca halványrózsaszínre vált.
- De bejött neked - vigyorodom el.
- Igen, bejött - csókol meg még egyszer, de sajnos nem élvezhetem eleget az ízét, mert túl hamar el is hajol, s megint komolyra vált. - Komolyan gondoltam, amit mondtam. Mindent. Rólad is és a jövő hét hétvégéről is. Kitalálunk valamit, ami talán enyhítheti mindezt, rendben? Keresünk valami megoldást, ha Christina és Mike is belemennek és jó nekik, oké? A történteken és a szüleitek döntésén nem tudok változtatni, de a jelen helyzetből még kihozhatjuk a lehető legjobbat. Egy olyan lehetőséget teremthetünk, ami mindenkinek jó - simogatja a tarkómat, amitől kiráz a hideg, de ezzel nem tudok törődni, mert az, ahogy a testvéreimhez és hozzám áll, az, hogy képes lenne bármit megtenni, hogy nekik és nekem jó legyen, forróságot ébreszt a mellkasomban és ez a forróság most nagyobb erővel bír, mint a vágy, hogy újra megcsókolhassam.
- Tényleg fantasztikus vagy - suttogom, s puszit nyomok a homlokára. - Köszönöm, hogy itt vagy nekünk, nekem. És hogy nem mondasz le rólam akkor sem, amikor ezt a rossz formámat mutatom.
- Ha ennyiért lemondanék rólad, akkor elég hülye lennék - mosolyog rám, újabb adag melegséget ébresztve a mellkasomban, s a szívem nagyot dobban, ahogy a mosolya felragyog. - különben is, túl nagy fogás vagy, sztárjátékos, a lányok elalélnak majd, hogy befűztem a hokisok megszelídíthetetlen csődörét - cukkol megint, mire én drámaian a mellkasomhoz kapok.
- Tudtam én, hogy neked is csak a testem és a hírnevem kell.
- Lebuktam - nevet fel, közben puszit lehel az arcomra és hozzám bújik.
Azonnal ösztönösen köré fonom a karjaim, mintha mi sem lenne természetesebb. Tulajdonképpen az ő közelében tényleg természetes. Még sosem csináltam ilyeneket lánnyal, legalábbis az elmúlt hosszú években biztosan nem és nem is akartam hasonló dolgokat, de vele tényleg ösztönösen jön, nem tudom elképzelni, hogy ne csináljam. Ezért is szeretek vele lenni, mert mellette minden könnyű. Még sok dolgot kell egymásról tanulnunk, mégis olyan, mintha lenne köztünk egy összhang, ami a már tapasztalt párok között szokott lenni. Szeretem őt megérinteni és jó érzés, amikor ő bújik hozzám. Most pedig nagy szükségem van erre az ölelésre, mert ahogy az arcát a mellkasomba fúrja, a maradék rossz érzés is elmúlik belőlem, ami még görcsben tartotta a gyomromat.
- De ha te ilyen nyílt vagy, akkor gondolom én is mégis bejelenthetem a mocskos vágyaim a családodnak. Tudod, akkor már játsszunk nyílt lapokkal. Bevallhatjuk, hogy csak kihasználjuk egymást, nem? Te a hírnevemre mész, én pedig csodálatos testedre. Mindenki nyer - cukkolom az orrommal a homlokát cirógatva.
- A csodás testem szétrúgja a segged, ha cserben hagyod, miután egyszer megkaptad - néz fel rám negédes mosollyal.
- Egyszer? Cukorfalat, szerintem ha egyszer megkapjuk egymást, nem fogunk betelni a másikkal. Te biztosan nem velem - kacsintok rá, mire megforgatja a szemét.
- Istenem, Nathan, annyira romantikus tudsz lenni, mindjárt elájulok - vág vissza szarkasztikusan, de nem tudok nem vigyorogni.
- Az előbb romantikus voltam, akkor meg beszóltál, hogy nyálas - húzom meg a haját finoman - döntsd el, hogy mit akarsz tőlem, asszony, mert teljesen összezavarsz - biggyesztem le az alsó ajkam.
- Jaj, te szegény, micsoda sanyarú sorsod van velem.
- Áh, van, akiért megéri kibírni a poklot - legyintek, de Faith a vállamba bokszol.
- Tudod, mit, remélem, hogy a tesóim behúznak egyet, irtó nagy seggfej tudsz lenni.
- De te így kedvelsz.
Faith elválik tőlem és mélyen a szemembe néz, mielőtt megint elmosolyodik.
- Igazad van, így kedvellek, állati nagy mázlid van velem, ha így akarnál udvarolni más lányoknak, tuti, hogy szóba sem állnának veled.
- Ebben igazad van. Mekkora mázli, hogy nem érdekelnek más lányok.
- Szép mentés - nevet fel újra Faith, s nekem egyre gyorsabban ver a szívem attól, hogy miattam nevet. - Ezt tedd hozzá a tesóimnál és talán kisebb ütést kapsz.
- Megnyugtató.
- Hátha ez viszont tényleg megnyugtató lesz. David az áldását adta ránk, amíg nem bántasz meg, mert akkor bizony szétrúgja a segged.
- Nálatok a segg szétrúgás valami családi katt? - szakad ki belőlem egy kacaj.
- Apukánk jól belénk nevelte - feszíti be a karizmát, amitől ismét felnevetek.
- Majd szólj, hogy ezt köszönjem meg neki - vigyorgok rá, de aztán oldalra biccentem a fejem. - De ezek szerint elmondtad Davidnek, hogy mi a helyzet velünk?
- Igazából magától rájött, hogy van köztünk valami, én csak a részleteket vallottam be neki. Úgyhogy a háromból egy bátyámat már megnyerted magadnak. A két húgomat is sikerült elbűvölnöd, Renée hasonlóan látja a dolgot, mint David. Csak két bátyám és a szüleim vannak, egész jó arány - kacsint rám.
- Leon átment az első teszten anno?
- Leon már az első randink előtt bemutatkozott és igen, egészen jól fogadták. Számít ez valamit?
- Igen - vágom rá. - Azt, hogy nem lehetetlen küldetés túlélni az első találkozást a családoddal.
- Hiszen már szinte az egész családomat ismered - nevet fel újra.
- De csak szinte.
- Ugye tudod, hogy azért ezt nem kell komolyan venni ám? Csak vicceltem, nem kell tényleg bejelentkezned pofavizitre, amíg még csak alakulunk, tudom, hogy ez általában nagy dolognak számít és mi még naaaagyon - nyújtja el az a betűt - az elején vagyunk mindennek.
- Mint mondtam, van, akiért megéri kiállni a nehezebb dolgokat.
- Nem pont így fogalmaztál, de ezt most elfogadom, mert aranyos volt - ad puszit a számra, de amikor elhajol, megint komolyan néz rám. - Mit gondolsz, kész vagy lemenni? Megnyugodtál kicsit?
Neki hála, megnyugodni, határozottan megnyugodtam, viszont nem tudom, hogy Christináék csalódottsága hogyan fog hatni rám. Ugyanakkor azt is tudom, hogy szükségük van rám és én ott akarok lenni nekik.
Valószínűleg Faith látja rajtam ezt a habozást, mert megint megfogja a kezem és finoman megszorítja.
- Megbeszéljük a jövő hetet, hogy mindenkinek jó legyen, amennyire csak lehetséges - ígéri újra, ami meggyőz annyira, hogy a maradék kétség is elszivárogjon belőlem.
- Rendben - bólintok - menjünk le.
Faith küld még felém egy halvány mosolyt, aztán felhúz az ágyról és elindul az ajtó felé, én pedig őt csodálva követem és addig fogom a kezét, ameddig csak lehetséges, mielőtt leérünk a testvéreimhez.
Azt hiszem, hogy velük sem ártana beszélnünk kettőnkről és arról, hogy ne nagyon mondják el anyáéknak, hogy Faith és én hányadán állunk.