Faith:
- Na és milyen a hely? - kérdezi mosolyogva a videóhívás másik oldalán a nővérem.
Fél órával ezelőtt beléphettem az O'Brien birodalom egy másik épületébe, amitől ismét ledöbbenhettem, mert gondoltam, hogy mivel övék a hotel, így nem a többi vendéggel egy szintű helyen fogunk aludni, de arra nem számítottam, hogy a hotel tetején lesz egy három szintes, az elnöki lakosztálynál is luxusabb lakrész, ami az O'Brieneké. Nem akkora, mint a ház, ahova járok hozzájuk bébiszitterkedni, de szerintem itt is simán el tudnék tévedni. Bár ez nem nehéz, amikor csak egy szoba akkora kábé, mint a mi fél házunk.
- Hatalmas, leginkább - biccentek egyet, s összeakasztom a lábujjaim, ahogy az ágyon hason fekve figyelem a nővéremet és a húgomat. - Modern, mégis klasszikus. Valahogy keveredik a régi és az új, de valami hihetetlenül letisztult módon. Nem is tudom, hogy hogyan lehet összehozni ilyen természetes eleganciával két ennyire különböző stílust - nézek körbe a szobában, amit kaptam, a fejemet rázva.
- Úgy, hogy valószínűleg valami méreg drágán dolgozó lakberendező csinálta az egészen - jegyzi meg Renée, s ezzel nem nagyon tudok vitatkozni.
Nem tudom, hogy valóban így van-e, de ha csak abból indulok ki, hogy sofőr hozott ide minket, van saját divattervezőjük - Mrs. O'Brienen kívül -, szakács csinálja nekik az ebédet, vacsorát és még a reggelit is, takarítónő figyel arra, hogy biztosan minden rendben legyen a ház tisztaságát illetően, nekem kell vigyáznom a gyerekeikre és ezek csak azok a plusz alkalmazottak, akikről tudok, akkor tényleg elég valószínű, hogy nem akárki és nem akármennyiért tervezte és rendezte be nekik ezt a második - vagy sokadik - otthont.
- Szóval ez is egy hatalmas ház, egy hotel tetejére építve. Én azt mondom neked, Faith, hogy szerezd meg magadnak Nathant - vigyorodik el Lisa, a nagyobbik húgunk. - Csak képzeld el, hogy micsoda palotában élhetnél majd és mennyi mindent megkaphatnál olyan vagyonnal.
A szavai ellenére, tudom, hogy nem ezért akarja, hogy összeszedjem Nathant és csak viccel ezzel, Lisa nem egy aranyásó, csak az első szerelmet szeretné már megtapasztalni. Az igazi oka a cukkolásának az az, hogy elmeséltem neki is, hogy Nathan a múlt héten megjelent nálunk, hogy ne legyek egyedül és képes volt addig az ablakom alatt állni, amíg fel nem keltem, amitől Lisa teljesen olvadozni kezdett, minket pedig fejben összeboronálni a fiúval.
- Vagy bemutatlak a veled egyidős öccsének és te behálózhatsz magadnak egy O'Brient - kacsintok rá, de mielőtt válaszolhatna, kopognak az ajtómon, így feltartom nekik az ujjam. - Szabad! - szólok ki.
Nathan lassan benyit a szobába, majd összeakasztja a tekintetünket.
- Ne haragudj, hogy megzavarom a telefonálást, de anya kért, hogy szóljak, hogy el kellene kezdeni készülődni és... - mielőtt befejezhetné, bólintok, mert tudom, hogy ez mit jelent.
- Egy pillanat - teszem hozzá, majd visszafordulok a testvéreim felé. - Szólít a kötelesség, úgyhogy mennem kell, mert még rá kell jönnöm, hogy melyik szoba mi és ki van mögötte. Segítenem kell elkészülni a gyerekeknek és közben nem kellene eltévednem.
Nem kell ránéznem, hogy tudjam, hogy Nathan vigyorog ezen a megjegyzésemen.
- Jól van, menj csak, majd beszélünk - kezd integetni Renée. - Apáéknak meg szólok, hogy megérkeztetek épségben.
- Okés, köszi - küldök puszit a lány tesóimnak.
- Szeretünk - hadarja el gyorsan még a nővérem, mielőtt letennénk.
- Én is titeket, sziasztok! - köszönök el végleg, majd kinyomva a telefont a hátamra fordulok és Nathanre nézek. - Tetszett a műsor?
- Aranyos volt - bólint letörölhetetlen mosollyal, majd felém nyújtja a karját az ajtóban állva.
- Mire készülsz? - vonom fel az egyik szemöldököm.
- Elkísérlek a megfelelő szobákhoz, tudod, hogy nehogy eltévedj - kacsint rám, mire megforgatom a szemeim, ami látványosan szórakoztatja őt.
A szemforgatás ellenére azért felkelek az ágyról és elfogadom a segítségét és a felém nyújtott karját is.
- Tudod, én is O'Brien gyerek vagyok, ez azt jelenti, hogy nekem is segítesz készülődni? - néz le rám, miközben elkezd vezetni az egyik ajtó felé.
- És én még azt hittem, hogy ma tudsz viselkedni - forgatom meg újra a szemem.
- Azt majd az este folyamán kell.
- Ez azt jelenti, hogy ma jó fiú lesz, Mr. O'Brien? - pillantok fel rá és próbálok úgy tenni, mint akinek nem tűnik fel a szemében megcsillanó tűz a megszólítás miatt.
- Jó fiú? Ugyan, Miss Montgomery, azért ne sértegessen.
Nehezemre esik nem mosolyogni rajta és még nehezebb nem kimutatni azt, hogy mennyire jól esik a közelsége. Mióta Shelley-vel beszélgettünk arról, hogy Nathan mennyire az esetem vagy nem, azóta még többet gondolok a fiúra, ami marháta nem nyerő, ha abból indulok ki, hogy a szüleinek dolgozom. A múlt heti bulin felbukkanása is teljesen összezavart, pedig pont azért mentünk bulizni, hogy kiverjem őt a fejemből.
- Elnézését kérem - felelem visszafojtva a mosolyom.
- Ezt még át kell gondolnom, de talán, mint mai párod, meg kell, hogy bocsássak.
- Mint párom? - kerekednek el a szemeim. - Inkább gardedám, nem gondolod?
Nathan úgy tesz, mint aki elgondolkozik, de aztán megrázza a fejét.
- Nem, a pár jobban hangzik és azt is jelenti, hogy táncolnod kell majd velem.
- Még jó, hogy semmi kényszer, nem igaz?
- Jaj, ne már, cukorfalat! Lefogadom, hogy Leonnak sosem mondtál nemet egy kis táncra a gimis bálokon.
- Helyben vagyunk - sóhajtok fel a szememet forgatva.
- És ha jól emlékszem, akkor Rivennek sem mondtál nemet a múlt hétvégén a buliban.
- Komolyan? Már Rivenre is rá vagy kattanva? - vonom fel a szemöldököm. - Először a volt barátom, most meg egy srác, akivel barátkozom?
- Emlékeztesselek rá, hogy megbeszéltük, hogy a barátkozás mellett, Mr. Parkson levetkőztet a szemével? - lép az egyik ajtóhoz, de nem nyitja még ki.
- Bagoly mondja verébnek - jegyzem meg, mire a fiú legyint egyet.
- Én nem is tagadom a dolgot, de nem is ez a lényeg.
- Hanem mi a lényeg, Nathan? - biccentem oldalra a fejem, mire Nathan közelebb lép hozzám, mélyen a szemembe nézve.
- Az, hogy szeretném, ha nekem sem mondanál nemet mindig - közli, de mielőtt reagálhatnék, kinyitja az ajtót és belép a legkisebb O'Brien szobájába. - El kell kezdeni készülődni, prücsök - guggol le a kislányhoz, aki épp babázik.
A képtől, ahogy Nathan elolvad a húga szemébe nézve, valami forróság bizseregteti meg a hasam és a mellkasom. Még nem tértem magamhoz Nathan előbbi lépésétől és ez, amit látok, nem segít azon, hogy ki tudjak jönni Nathan kábításából, de igyekszem összeszedni magam.
- Segítesz? - kérdezi Nicole nagyokat pislogva a fivérére.
Nathan felnéz rám, majd vissza a picire.
- Mind a ketten segítünk - mosolyog a húgára, majd újra rám néz. - A többieknek már szóltam, mielőtt bementem volna hozzád. Ők már készülődnek.
Kipréselek magamból egy biccentést, majd beljebb megyek a szobába, hogy előszedjem Nicole ruháját a gardróbból, ahova az anyukája küldette még tegnap este.
Miközben elkészítjük a kicsit folyamatosan azon pörgök, hogy Nathan csak azért hozza-e fel folyton Leont és Rivent, hogy bosszantson vagy egészen más van a háttérben. A múlt heti buli óta rendszeres téma számára Riven és tudja, hogy ezzel az agyamra megy. Bár nem sok dolgot tudok mondani, amivel Nathan O'Brien nem megy az agyamra és mégis közben már el sem tudom képzelni, hogy egy napom nélküle teljen le.
Úgy fél órával később, mintha Christina és Rose csak megérezné, hogy mikor végzünk a kicsivel, berohannak a szobájába és megfogják a kezem, hogy behúzzanak a szobámba, a picivel együtt.
- Segítünk elkészülni - közlik velem izgatottan.
Nathan mosolyogva lép az ajtómhoz és nekidől a félfának.
- Én is segíthetek? - kérdezi vigyorogva, mire küldök felé egy gyilkos pillantást.
- Inkább készülj el - vágom rá. - Főleg, ha azt akarod, hogy táncoljak majd veled - mosolyodom el pimaszul, ami baromira tetszhet neki, mert megnedvesíti az alsó párnáját, beharapja azt, majd meghajol.
- Ahogy óhajtja - tesz teátrális karmozdulatot, majd kihátrálva a szobából, becsukja maga után az ajtót.
- Enyém a smink! - jelenti ki Christina, amint magunkra maradunk. - Valami visszafogott, természetesre gondoltam, ne aggódj - néz a szemembe. - Alig várom, hogy lássam rajtad a ruhát egyben a sminkkel és a hajjal.
- Még nem köszöntem meg - tartom a szemkontaktust, s hagyom, hogy a két lány leültessen a székbe a sminkes asztal elé. - Tényleg nagyon szép az a ruha és az, hogy nekem adtad...
- Neked terveztem - javít ki, előpakolva a sminkeket, miközben Rose nekiáll a hajamnak. - Ott álltál az emelvényen és csak úgy jött a terv - vonja meg a vállát. - Nem hittem, hogy Nathan megmutatja majd nektek, de nem bánom, hogy megtette. Anya ezer éve nem reagált ilyen kedvesen arra, amit tettem, mint akkor.
A tükörben látom, hogy Rose küld egy aggodalmas pillantást a húga felé, de nem mond semmit. Mondjuk nem is kell, az arcára van írva, hogy ez a tény mennyire elszomorítja és ettől fájdalom ébred a mellkasomban. Tudom, hogy nem zökkenőmentes a kapcsolatom az O'Brien gyerekekkel, de eszembe jutnak a tesóim szavai azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem lehet könnyű nekik, hogy a szüleik így lepasszolják őket és rá kell jönnöm, hogy megértem, hogy így reagáltak rám. Megértem, hogy még mindig távolságtartóak, csak nem szívatnak, hiszen így akarják felhívni a szüleik figyelmét, mert a negatív figyelem is jobb, mint a semmilyen és mert félnek közel engedni magukhoz mást, aki leléphet utána. És ez borzalmas. Én el sem tudom képzelni, hogy ne álljak szóba a szüleimmel, hogy ne beszéljük meg minden nap, hogy kivel mi történt, hogy ne írjak nekik egy jó hír hallatán és ne kérjek segítséget egy rossz után. Az O'Brieneknek ez nincs meg és ez borzalmas lehet.
- Pedig nagyon tehetséges vagy - figyelem Christinát. - Ebbe az irányba szeretnél majd elmenni? - kérdezem óvatosan.
A héten voltak jobb és rossz napjaink. Volt, amikor simán, automatikusan leültek hozzám és beszélgettünk, segítséget kértek a házival kapcsolatban és volt, amikor hallani sem akartak rólam, így nem akarom, hogy azt higgye, hogy erőltetni akarom ezt a beszélgetést, de próbálkozni azért próbálkozom.
- Jó lenne, ha felvennének majd a divat szakra - bólint, s elkezdi elkészíteni a sminkem. - Kicsi korom óta imádom a divatot, szeretek ezzel foglalkozni, de komolyabban kábé egy éve csinálom. Nicole sokat szokott segíteni, nem igaz? - néz mosolyogva a kicsire, akit Rose felemelt, hogy kifésülhesse a hajam.
- Igen, mindig színezünk együtt ruhákat - bólogat hevesen Nicole.
- Lehet egy kérdésem? - szólal meg Rose, egy kicsit elterelve a témát.
- Persze.
- Megbántad, hogy elvállaltad ezt a munkát?
Annyira megdöbbenek, hogy először reagálni sem tudok.
- Megbántam-e?
- Igen. Az elején szórakoztunk veled, még most is küzdünk a saját érzéseinkkel és a ténnyel, hogy a mama helyett te vigyázol ránk. Igyekszünk nem totál elviselhetetlenek lenni, de még most is nagy türelem kell néha hozzánk. Megbántad, hogy bevállaltad és megkaptad a munkát?
Elhajolok Christinától, hogy hátra tudjak fordulni a nővéréhez és mélyen a lány szemébe nézek.
- Az első alkalmak után kiborultam otthon - ismerem be. - Rosszul esett és dühös voltam. Nem mondom, hogy most már baromi könnyű, de nem. Nem bántam meg - ingatom meg a fejem.
Rose néhány pillanatig csak fürkészi az arcom, mint aki várja, hogy meggondoljam magam vagy azt mondjam, hogy kamuztam, esetleg, hogy bármi jelét leolvassa az arcomról annak, hogy nem az igazat mondtam, de aztán egy halvány mosollyal biccent egyet.
- Jó, akkor nem rontom el szándékosan a hajad - cukkol, amitől felnevetek.
- Ezek szerint átmentem a vizsgán?
- Határozottan - bólint még egyet, s innentől, amíg készülődünk, sokkal önfeledtebben tudunk beszélgetni, mint eddig bármikor.
- Kész vagyunk! - kiált fel Nicole vidáman, újabb fél órával később, amikor Christina a ruhát is eligazgatta rajtam.
- Éppen időben - nyit be Mike vidáman. - Anyáék az előbb szóltak fel, hogy ha mind megvagyunk, akkor menjünk mostmár, mert érkeznek a vendégek és szeretnék, ha együtt fogadnánk őket.
- Gondolom Nathan marhára örült ennek a parancsnak - jegyzi meg Rose az öccsére nézve.
- Repes az örömtől - bólint a legkisebb O'Brien fiú.
Miközben még egyszer belenézek a tükörbe és fogom a kistáskám, amit a ruhához kaptam, Jacob is megérkezik a szobámhoz.
- Nagyon szépek vagytok - néz végig a húgain és rajtam egy halvány mosollyal.
Egy kis biccentés után veszek egy nagy levegőt és végigvezetem a tekintetem rajtuk.
- Oké, nem akarok parancsolgatni és nektek ezerszer több tapasztalatotok van ebben, mint nekem - tördelem az ujjaim - és remélem, hogy nem kell majd konfliktusba keverednünk ma este, de édesanyátok megkért, hogy kérjelek meg titeket, hogy viselkedjetek. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy érezzétek jól magatokat, de ne legyen balhé, rendben? Ha bármi baj van, akkor csak szóljatok, de tényleg próbáljuk meg boldoggá tenni a szüleiteket azzal, hogy minden zökkenömentesen megy majd az este folyamán.
A gyerekek összenéznek egy pillanatra és szemmel lekommunikálják azt, ami a fejükben van, de aztán mindannyian - még a pici is - bólintanak.
- A szavunkat adjuk, hogy ma csak jól érezzük magunkat, de mértékkel - biztosít Rose komolyan.
- Helyes! És... nem lenne szabad ilyet mondanom, de nem vagyok... - elharapom a mondatot, ahogy a kicsire nézek, mielőtt csúnyát mondanék - buta, gimibe jártok, bulik, meg minden és amúgy sem vagytok kisgyerekek, bár a kisebbik ikreken még lehetne vitatkozni - mutogatok Mike és Christina között -, de a lényeg, hogy az alkoholt most hanyagoljuk, amennyire lehet. De itt jön, amit nem szabadna mondanom... ha nagyon nem bírtok magatokkal, akkor csak is valamelyik bátyátok, vagy az én társaságomban, elbújva igyatok, világos? - vezetem át az ujjamat Rose-ra és Jacobra, akik igyekeznek komolyak maradni, de nehezen megy nekik a mosoly elfojtása. - Nem iszunk, de ha minden kötél szakad, akkor engedéllyel és felügyelet mellett. Jövőre egyetemre mentek, úgy is minden hétvégén bulizni mentek majd és tudom, hogy a gimiben is hogyan megy ez, de kérlek, hogy...
- Minden rendben lesz - fogja meg a kezem Rose. - Komolyan viselkedni fogunk.
Annyira őszinte a tekintete és a hangja, hogy már kezd feloldódni bennem valamennyire az aggodalom.
- Jó - bólintok kiengedve a bent tartott levegőt. - Akkor induljunk.
Nem kellene, hogy így legyen, de miközben haladunk a lépcső felé, egy kis, áruló részem azon izgul, hogy vajon Nathannek tetszeni fog-e a végeredmény. Hogy lesz-e rá bármilyen hatással, ahogy most kinézek. Tudom, hogy a hétköznapi viseletemmel is hatással vagyok rá, mert vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne tűnjön fel, hogy hogyan néz rám néha, de ez most egy teljesen más szituáció. Most megint gimisnek érzem magam, aki éppen egy bálra készül és ettől - bár azért Nathanen kívül még elég sok dolog belejátszik - liftezik a gyomrom.
Nathan és a bátyja a lépcső aljánál állnak és várnak minket. Nagyon igyekszem uralkodni magamon, de amikor Nathan meglát és a lélegzete elakad, az ajkai elválnak egymástól és a tekintete megcsillan, nehezemre esik nem teli szájjal vigyorogni a reakción. Nem kicsit simogatja az egómat és sajnos ettől az áruló belső hangom csak még vidámabb lesz.
Meglepetésemre a fiú nem indul el a testvéreivel a lifthez, hanem megvárja, hogy én is leérjek utolsóként, miközben a legidősebb O'Brien a karjaiba véve Nicole-t, kezdi hallgatni, ahogy a pici beszámol neki a készülődésről és Nathaniel úgy hallgatja, mintha a világ legérdekesebb története lenne az, amit most rázúdít a pici.
- Gyönyörű vagy - teszi a kezét a derekamra Nathan, amint leérek és úgy kezd el a lift felé vezetni, ami úgy mellesleg, egyenesen a lakrészükbe hoz, mint a filmekben.
- Köszönöm - mosolygok rá halványan és csak reménykedem benne, hogy nem látja rajtam, hogy elpirultam. - Te is nagyon jól nézel ki - vezetem rajta végig a tekintetem.
Valóban elég szívdöglesztő. Amúgy is odavagyok, ha egy férfi elegáns ruhát visel, de Nathan konkrétan úgy néz ki, mint akire ezt teljesen ráöntötték. A nadrág kiemeli a formás lábait és - bár nem látom, de lefogadom, hogy a fenekét is -, az ing a mellkasára vonzza a tekintetem amin az úgy feszül, mint ami bármelyik pillanatban leszakadhatna róla, mégsem olyan hatást kelt, mint ami kicsi rá és a zakó még jobban kihozza, hogy mennyire széles háta van. Minden tökéletes rajta és ezt szerintem pontosan tudja.
- Mint mindig - kacsint rám, alátámasztva a feltételezésem, amire megforgatom a szemem, de mielőtt reagálhatnék, eltereli a témát. - Mondja csak - vált megint magázódásra -, kegyed készenáll erre az estre?
- Természetesen. Megtanultam az összes nevet a listáról, amit az édesanyja küldött és már alig várom, hogy egész éjjel hallgathassam a felsőbb körök kifinomult beszélgetéseit - legyezem magam teátrálisan, amitől Nathan elvigyorodik.
- Ennél csak a rengeteg kétszínű ember lesz a jobb - próbál elfojtani egy nevetést.
- Mindig is irigyelltem, ahogy a gazdag emberek udvariasan gyűlölik egymást. A filmekben is ez van. Utálják a másikat, de ezt nem fejezik ki nyíltan és nem is küldik el a másikat melegebb éghajlatra, maximum burkoltan. Ezt tanítani kellene.
- Végül is, te is mindig udvariasan perverzezel le - néz le rám letörölhetetlen mosollyal.
- Most soroljam fel megint az okokat erre? Hiszen bemásztál mellém az ágyba tök idegenként és... - elcsuklik a hangom, ahogy Nathan ujjai belemélyednek a derekamba, mintha eszébe jutna az az este és ilyen hatással lenne rá az emlék.
- Ma úriember leszek.
- A páromként el is várom.
- Már a párod vagyok, nem csak a gardedámod? - vonja fel a szemöldökét.
- Majd meglátjuk, hogy hogyan viselkedsz.
- De azért nézhetem a cicidet? - pillant az említett testrészemre. - Ebben a ruhában a fenekedet nem látom. Már nem mintha emiatt a látvány miatt panaszkodnék - bámulja továbbra is a melleimet, de felnyúlok és meglököm az állát.
- Inkább viselkedj - lépünk be a liftbe. - A testvéreid megígérték, hogy fognak, te is tégy így.
Érzem, ahogy rázkódik a válla, ahogy visszatartja a nevetést, de nem mond semmit.
Viszont a jó hangulata sem tart sokáig. Nem sokkal az összes vendég megérkezése után Mr. és Mrs. O'Brien egy kis színpadon tartanak nyitóbeszédet és a gyerekeiknek is mögéjük kellett állni. Nathan amúgy sem repesett az örömtől, de most a tekintete szinte elborul a pillanatban, amikor mellém lép valaki.
- Távolról figyeled őket, de nem vagy mellettük - szólal meg a srác. - Ez azt jelenti, hogy az O'Brien gyerekek újabb bébiszittert fogyasztottak el?
- Én nem jutok az ő sorsára majd - fonom össze a karjaim a mellkasom előtt.
A fiú látványosan felém fordul és mosolyogva végigmér.
- Azt remélem is - kortyol az italából, ami a színéből ítélve viszki lehet. - Nem lesz könnyű feladatod.
Hányingerem lesz a tekintetétől, ami szinte felfal, de nem mutatom ki a negatív érzéseim. Nem is tehetem, mert nem okozhatok botrányt a főnökeim estélyén.
- Honnan ismered őket? - terelem inkább el a témát, visszafordulva a színpad felé.
- Az apám jóban van George-gal. Elég jó barátok, ami azt illeti.
- Akkor te és Nathan is jóban vagytok? - figyelek újra a fiúra, mert közelebb lépett hozzám és ez baromira nyomaszt.
- Nem, Nathan és én a szüleink bánatára sosem jöttünk ki valami jól. A többiekkel nem is igyekeztünk barátkozni, de veled szívesen ismerkednék - billenti oldalra a fejét. - Nagyon remélem, hogy valóban nem fognak kicsinálni a kis O'Brienek, mert szívesen látnálak gyakrabban ezeken az eseményeken. És azon kívül is - mér végig újra. - Ha úgy gondolod, hogy valami nyugisabb helyet szeretnél, akkor csak szólj és elvonulhatunk kintre is vagy akár az én szobámba. Nem olyan, mint a vendéglátóinké, de azért nincs okom panaszra - vonja meg a vállát, aztán mint akinek leesik valami, a fejéhez kap. - Oh, de modortalan vagyok, a nevem...
- Andreas! - lép mellém Nathan, s a keze ismét rátalál a derekamra.
A hirtelen mozdulattól és közelségétől összerezdülök, de aztán nyugalom kerít hatalmába és bizseregni kezd a testem.
- Nathan! - biccent neki, a jelek szerint Andreas. - Azt hiszem, hogy hagylak titeket - kapkodja köztünk a tekintetét. - Majd remélem, hogy beszélünk még - küld felém egy mosolyt, aztán távozik.
- Na neki nem erőssége az udvariasság - sóhajtok fel, ahogy megkönnyebbülök.
- Hozzád ért? - néz mélyen a szemembe Nathan, s mindene meg van feszülve.
- Nem, csak a szobájába hívott - rázom meg a fejem.
- Annyira sajnálom, hogy magadra hagytalak.
- Ki kellett állnod a családod mellé, nem történt semmi - teszem a kezem a mellkasára, hogy megnyugtassam, de nem igazán jön be.

Nathan:
Még húsz perccel később is forrongok, amikor a hihetetlenül fárasztó kötelező beszélgetések után végre visszaérek Faith-hez, aki a testvéreimet figyeli. Rose Jacobbal táncol, Mike és Christina pedig a kicsit szórakoztatják, szintén a táncparketten. Én Nathanielle lépdelek vissza a lányhoz, aki mellől az apánk ráncigált el, hogy előadhassa pár embernek, hogy mennyire fantasztikus fiai vagyunk és milyen remek örökösei leszünk majd. Szerintem rólam biztosan nem így gondolja, de ezt a tényt igyekeztem nem figyelembe venni, miközben udvariasan elbeszélgettem azzal a néhány emberrel. Viszont ahogy Faith mellé lépek, egyre jobban feltör bennem a düh, amit Andreas és a saját irányomba érzek. Ezt valószínűleg Faith is látja rajtam, ahogy felnéz rám, mert elhúzza a száját.
- Még mindig a történteken pörögsz, igaz?
- Egyszerűen nem értem, hogy hogyan volt pofája odamenni hozzád és beinvitálni a szobájába, én...
- Mi történt? - kérdezi a bátyám ránk nézve a testvéreinkről.
- Andreas történt, amég anyáék megnyitották az estét - túrok a hajamba idegesen. - Bepróbálkozott Faith-nél.
- De ugye nem volt erőszakos? - kezdi a lány arcát fürkészni a bátyám, de Faith megrázza a fejét.
- Egy ujjal sem ért hozzám - biztosít minket.
- Akkor is melletted kellett volna lennem, ahogy megígértem - felelem mereven és érzem, hogy a torkomban gombóc nő.
- Megígértük - pontosít Nathaniel, mire Faith felsóhajt.
- Nem esett bajom, srácok - közli határozottan, majd a bátyámra néz. - Nathaniel, beszélhetek az öcséddel egy kicsit?
Nathaniel egy darabig habozik és minket fürkész, de nagyon csúnyán nézhetek, mert bólint egyet, gondolom abban a reményben, hogy Faith majd lenyugtat.
- Megyek, táncolok egyet Nicole-lal - teszi hozzá, aztán finoman megsimítja Faith vállát támogatásképp és csatlakozik a tesóinkhoz a tánctéren.
Faith azonnal felém fordul és a kis kezét a mellkasomra teszi. Ahogy korábban is, a testem most is belebizsereg az érintésébe még ebben a hülye szituban is.
- Nathan, nézz rám! - parancsol rám, a szabad kezével megfogva az állam és magára irányítva a tekintetem. - Igen, amit az az Andreas gyerek tett, az szívás. Állati nagy marha és legszívesebben felképeltem volna, de nem lehet és nem is tett olyat, ami miatt önvédelemnek lehetett volna nevezni, ha valóban megpofozom. És igen, megígértétek, hogy mellettem lesztek az este folyamán, de a családod mellett mind a kettőtöknek ott kellett állni és ebben viszont semmi gáz nincs, hallod? Ez a kötelességed és a családod akkor is a családod marad, ha piros hó esik. Nem esett bajom és ez a lényeg. Úgyhogy kérlek szépen, hogy ne pörögj azon a kis szitun, rendben? - simítja meg az arcom finoman. - Kérlek, Nathan. Különben is, én még sosem voltam ilyen estélyen - mosolyodik el, hogy feldobjon. - Mutasd már meg a jó oldalát. Élvezni akarom a munka mellett és mindig azzal jössz, hogy nálad jobban senki nem élvezi a dolgokat, mert tudod, hogy hogy kell bulizni. Akkor bizonyíts! Érezzük jól magunkat egy kicsit. Folyton a közelemben akarsz lenni, erre most, hogy ott lehetsz, így mufurckodsz? - vonja fel a szemöldökét és a szavaival eléri, hogy az ajkaim elinduljanak felfelé.
De ez nem elég. Ahogy a mellkasomon és az arcomon is járnak az ujjai, érzem, hogy a düh is elkezd kiszállni belőlem.
- Légy jelen velem most már - kéri és a pillantásától minden negatív érzelem eltűnik belőlem, helyette egy dolog marad bennem, még pedig a vágy.
A vágya annak, hogy annyit legyek a közelében, amennyit csak tudok.
- Ezek szerint maradok a partnered és nem csak a gardedámod? - fogom meg a kezét a mellkasomon.
- Ha erre igent mondok, akkor abbahagyod a dühöngést?
- Majd igyekszem - ígérem, mire ő biccent egyet.
- Jó, akkor...
- Nathan! - rohan hozzám Rose, de aztán megtorpan. - Bocsánat, nem akartalak megzavarni titeket, csak...
- Semmi baj, mondd csak - simogatja meg a vállát Faith.
- Táncolsz velem erre? - néz vissza rám a húgom.
- Naná, hogy táncol veled - adja a kezem Rose-éba Faith és rám kacsint.
- Akkor én addig elrabolom a hölgyet - lép hozzánk Jacob is. - Már amennyiben elfogadja a felkérésem - nyújtja a szőkeség felé a kezét.
- Ezer örömmel - mosolyodik el Faith, megfogva az idősebbik öcsém kezét.
Jacob a parkettre húzza Faith-et az öcsénk mellé, aki cserélt Nathaniellel és most a picivel táncol, míg a bátyánk Chritinát vezeti magához.
- Jól láttam, amit láttam? - kérdezi Rose, miközben mi is felmegyünk a parkettre.
- Pontosan mire gondolsz? - vonom össze a szemöldököm, s beforgatom magam elé Rose-t.
- Szerintem pontosan tudod - biccenti oldalra a fejét. - Rád és Faith-re. Úgy tűnt, hogy kifejezetten jól elvagytok.
- Épp megnyugtatott, hogy ne menjek neki Andreasnak, miután az a barom rámozdult és konkrétan felhívta a szobájába úgy három másodperces ismerettség után.
- Andreas egy idióta - forgatja meg a szemét rosszallón Rose. - De ebben a szituációban nem is ő volt a lényeg. Nathan, mióta Faith nálunk dolgozik, többet vagy otthon és kevesebbet bulizol. Ez mindannyiunknak feltűnt. És nekem az is feltűnt, ahogyan ránéztél, amikor megjelent a lépcső tetején. Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy epekedő volt a tekinteted - mosolyodik el pimaszul. - Csak nem tetszik neked?
- Faith gyönyörű lány, és tagadhatatlan, hogy hatással van rám - ismerem be a magamhoz hű őszinteségemmel.
- Vagyis tetszik neked - válik egyre szélesebbre a mosolya és a szemöldöke is felszalad, amikor percekig nem reagálok. - És nem is vitatkozol.
Rose le se tudná tagadni, hogy mennyire élvezi a helyzetet, ami nem olyan meglepő, ha azt a tényt vesszük figyelembe, hogy a gimis barátnőmön kívül - ami lássuk be, nem volt egy nagy kaland - soha nem vittem haza lányt. Kaland alkalmával sem, nem hogy olyat, akivel komolyabban alakult volna. Bár az is igaz, hogy egyikük sem váltott ki soha olyanokat belőlem, mint Faith. És soha, egyetlen lány sem mert úgy dacolni velem, mint ez a lány itt tőlem néhány méterre. Mielőtt azonban hagynám a húgomat túlpörögni és engedni neki, hogy elkezdjen jobban piszkálni, gyorsan csírájában elfojtom a dolgot.
- Nagyon jól esik, Rose, hogy aggódsz a szívemért és az érzéseimért, de biztosíthatlak arról, hogy teljesen felelseges ezen rágódnod.
A húgom küld felém egy lesújtó pillantást, miközben megpörgetem.
- Végre van egy lány, akit nem csak a farkad gondolkodásával nézel és ennyiben is akarod hagyni?
- Rose O'Brien! Vigyázz a szádra, mert még a végén szívinfarktust kap miattad egy mélyen tisztelt vendégünk, aki meghallja, hogy hogyan beszélsz a te szegény bátyáddal.
- A szegény bátyám egy idióta, ha veszni hagyja Faith-et. Már így is akadt egy vetélytársad.
- Először is, te mióta ragaszkodsz ennyire Faith-hez? Már nem mintha bánnám, csak kérdezem. Másodszor pedig, ha Rivenre célzol, akkor nincs mitől tartanom. Az a srác kicsit sem Faith esete.
- Először is - billenti oldalra a fejét -, mióta segített nekem, amikor sírtam. Néha nehezen mutatom ezt ki, de kedvelem őt. Másodszor pedig, ezt abból szűrted le, hogy...? - vonja fel a szemöldökét.
- Abból, hogy látom. És úgy hallottam, hogy nem Faith zsánere.
- Mi van, kérdezősködtél utána? - tér vissza a vigyora.
Őszintén?
Inkább hallottam, amikor Shelley a szombati bulin Rivenről beszélgetett Faith-tel. De tagadhatatlan, hogy Brendont is megkérdeztem, hogy biztosra menjek. Meg hát... van szemem, Faith baromira nem úgy néz Rivenre, mint ahogy rám. És ebben nincs egoizmus, ahogy az sem biztos ezáltal, hogy nem alakulhat ki köztük bármi, de tény, hogy egy cseppnyi mélyebb érzelem sem csillan meg Faith szemében, ahányszor szó van a fiúról vagy látja. Kedveli, az látszik rajta - éppen ezért talán egy kicsit tényleg jobban kellene figyelnem a srácra, mint azt gondoltam -, de amikor rám néz, Faith tekintete lángolni kezd, még ha ezt nem is lenne hajlandó beismerni. Amikor ma meglátott a lépcső alján, a szemei izzani és csillogni kezdtek és ahogy bókoltam neki, elpirult. Biztos vagyok benne, hogy próbálta ezt elrejteni, de nekem feltűnt és nem is vagyok hajlandó mindezt figyelmen kívül hagyni. Akar engem. És én is akarom őt. Ezért, ha rajtam múlik, meg is fogjuk kapni azt, amire mind a ketten vágyunk.
- Megvannak a magam módszerei - vonom meg a vállam, még egyszer utoljára megpörgetve őt, mielőtt véget érne a zene. - És egyébként, ha meglátom a volt barátod, szétrúgom a seggét, amiért sírtál miatta.
- Nathan, mondtam, hogy nem...
- Lehet - szakítom félbe és adok egy puszit az arcára -, de a húgom vagy és bár tudom, hogy ez az élet rendje, de magszakadt a szívem, amiért így kellett látnom téged.
Rose mélyen a szemembe néz és meglepetésemre nem vitatkozik velem ezen tovább. Helyette közelebb lép hozzám és szorosan megölel.
- Szeretlek, Nathan - bújik hozzám, én pedig gondolkozás nélkül szorítom magamhoz.
- Én is téged, húgi - adok puszit a feje búbjára.
Amikor elhajol tőlem, a táncparkett széle felé pillant és megint elmosolyodik.
- Cserkészd be - kacsint rám, majd megfordít és finoman meglök Faith irányába, aki már az egyik magas asztalnál áll.
- Az öcséd nagyon jól táncol - néz rám Faith, amikor odaérek hozzá.
- Mellékesen jegyezném meg, hogy neki simán igent mondtál, velem pedig dacoltál, amikor felhoztam a táncot.
- Azzal dacoltam, hogy felhoztad Leont és Rivent. A táncra esélyem sem volt reagálni, mert közben rányitottál Nicole-ra, hogy készülni kell.
- Vagyis nekem is igent mondtál volna, ha felkérlek?
- Talán igen - mosolyodik el pimaszul, de mielőtt válaszolhatnék neki, a bátyánk is hozzánk lép.
Úgy látszik, hogy ma mindenki félbe szakít minket.
- Parancsolj, egy limonádé neked - adja oda Faith-nek a poharat - és egy almalé neked - guggol le a legkisebb húgunkhoz, majd fel is emeli az asztalhoz, hogy egy szintben legyen velünk.
- Köszönöm - biccent hálásan Faith, de mire kimondja, Nicole már kábé le is húzza az almalevét és ficánkolni kezd a bátyánk kezében.
- Menjünk vissza táncolni! - kiáltja izgatottan, én pedig nem tudok nem mosolyogni rajta.
- Legalább egy picit várjunk, hogy az almalé leérjen a pocakodba. Különben is megígértem Faith-nek, prücsök, hogy nem hagyom magára.
- Én itt vagyok mellette - karolom át vigyorogva a lányt.
- A lehető legjobb társaság - forgatja meg a szemét Faith, ami csak szélesíti a mosolyom. - De megvagyok, menjetek nyugodtan táncolni, amíg még Nicole ébren tud maradni - érinti meg Nathaniel vállát Faith.
- Biztosan nem baj?
- Dehogy, menjetek csak, én megleszek itt. Figyelem a terepet - biztosítja biztató mosollyal, mire Nathaniel biccent egyet, leteszi Nicole poharát és visszamegy a tánctérre a picivel.
- Szóval limonádé - nézek Faith kezére -, mi lett a Sex On The Beach-csel?
- Kétlem, hogy a szüleid preferálnák, ha alkoholt fogyasztanék, amikor a gyerekeikre vigyázom és amennyire tudom, te sem fogyaszthatsz még az ő olvasatukban.
- Azért iszol majd velem egy pezsgőt majd? - biggyesztem le az alsó ajkam, amivel kicsalok belőle egy kacajt.
- Jesszusom! Nem hiszem el, hogy vannak csajok, akiknél bejön ez a nézés.
- Hát még a cápa harapás - kacsintok rá a hasamon lévő hegre utalva.
- Áh, igen. Nem azt mondtad, hogy ha valaki elhiszi, hogy az az, akkor véget is vetsz a dolognak, mert lelombozó buta lánnyal ágyba bújni? - kortyol az italából felvonva a szemöldökét.
Kis dolognak számít, meg hülyeségnek, de nekem valahogy nagyon jól esik, hogy emlékszik erre a hülyeségemre.
- Azt ne mondd, hogy te ágyba bújsz egy buta emberrel.
- Szex közben nem kell megoldani a sötét anyag rejtélyét - vonja meg a vállát. - De nem, nem tenném, bár az én meglátásom nem hiszem, hogy számodra mérvadó, tekintve, hogy még soha nem éltem meg kalandot. Leon volt az első barátom, így az első az ágyban is és hosszú ideig voltunk együtt. Az elmúlt félévben pedig nem volt alkalmam ilyenre. De soha nem is vonzott - rázza meg a fejét. - Nekem az ágyban is kell a bizalom és a biztonság, nem tudom elképzelni, hogy valaki, akivel öt perce ismeritek egymást, megadja ezt az érzetet.
Meglep, hogy ennyire megnyílik nekem, de örülök neki. Az utóbbi időben rájöttem, hogy szeretem, amikor Faith megosztja velem a véleményét, gondolatait és érzéseit.
- A szex amúgy is bizalomjáték - támaszkodom az asztalra. - Teljesen megértem, hogy neked miért nem vonzó az ismeretlennel való kaland.
Faith feljapja a fejét és őszintén meglepettnek tűnik, de az ajkain halvány mosoly bujkál és hála.
- Őszintén nem hittem, hogy egy nap pont veled fogok erről beszélni. Azt meg végképp nem, hogy meg fogod érteni ezt.
- Nem vagyok én olyan rosszfej, cukorfalat, csak te hiszed ezt.
- Nem - rázza meg a fejét -, már rég nem hiszek ilyet.
- Hát...
- Nathan O'Brien! - lép mellénk egy idős hölgy, a szüleim rendezvényének egy állandó résztvevője.
- Mrs. Walter - biccentek neki egy kedves mosollyal.
A nő viszonozza a mosolyom, majd a mellettem álló lányra néz.
- És megéltük, hogy elhozod a barátnődet - fogja meg Faith kezét. - Nagyon örülök a találkozásnak.
Faith meglepetten pislog és ösztönösen hátrébb lépne, de félúton uralkodik magán.
- Oh, mi... mi nem...
- Faith nem a barátnőm - segítem ki a lányt, s a kezem magától a derekára talál, jelezve neki, hogy itt vagyok, de aztán rá is jövök, hogy mennyire félreérthető is ez a mozdulat.
Valószínűleg Faith fejében is ez jár, mert rám kapja a tekintetét.
- A szüleinek dolgozom, én vigyázom a testvéreire, a bébiszitterük vagyok - magyarázza Faith, lassan visszanézve a harmadik személyünkre.
Mrs. Walter szemöldöke felugrik, s a tekintetét kezdi kapkodni köztünk. Ezúttal ő jön zavarba.
- Oh, elnézést, csak ahogy egymásra néztek, én azt hittem, hogy...
- Már el is van felejtve - érintem meg finoman a hölgy vállát. - Viszont elnézését kérem, de nagyon szeretem ezt a számot, így felkérném Faith-et egy táncra, ha megengedi - nézek a lányra.
Faith hálásan néz fel rám és biccent egy kicsit, majd lerakja a poharát.
- Persze, menjetek csak, majd beszélünk az este folyamán - adja Faith kezét az enyémbe Mrs. Walter.
- Mindenképpen - biccentek, aztán finoman a tánc parkett felé kezdem húzni Faith-et. - Remélem, hogy hagyod, hogy vezessek.
- Az attól függ - mosolyodik el -, menni fog?
- Leonnak hagytad, hogy anno vezessen a bálokon? - kérdezek vissza a válaszadás helyett.
- Eleinte nem - ismeri be, én pedig bevezetem magam elé, majd a derekára teszem az egyik kezem. - Ahhoz, hogy vezessenek, bizalom kell és az, hogy átadd magad a másiknak, hogy feladd a kontrollt. Nem szeretem azt csak úgy feladni.
- És nekem most hagyni fogod, hogy átvegyem egy kicsit az irányítást feletted? - kezdek ringatózni vele.
Faith a plafonra néz, amíg átgondolja a választ.
- Megmentettél az előbb, úgyhogy azt hiszem, hogy igen - néz vissza a szemembe, s a kezét a vállamról a nyakamra simítja.
Próbálom nem mutatni, hogy mennyire megborzongok az érintésétől, de biztos vagyok benne, hogy a libabőrt látja a nyakamon.
- Mind a kettőnket megmentettem - biccentek közelebb húzva magamhoz, amitől az ajkai elválnak egymástól. - Mrs. Walter rendes nő, de baromi pletykás és rettenetesen sokat tud beszélni az öreglány - ingatom a fejem, s a szavaimtól Faith kuncogni kezd.
- Talán azért, mert otthon nincs kivel beszélgetnie, nem gondolod?
- Nem - vágom rá. - Mrs. Walter a férjével aktívabb életet élnek, mint a legtöbb fiatal. Imádják egymást úgy tizenöt éves koruk óta és minden pillanatot kihasználnak, hogy együtt legyenek. Gyerekeik nem születtek, így egymásért élnek. A nyári rendezvény legnagyobb sztorija volt, hogy most, a hetvenötödik szülinapjára Mrs. Walter azt adta a férjének, hogy együtt kiugrottak egy gépből. Mindenkinek legalább kétszer elmesélték és a sok gazdag talpnyaló tapsolva, már-már túljátszott csodálattal hallgatta minden egyes alkalommal. A Walteréket sem kell félteni, mert imádják a figyelmet és azt, ha szerepelhetnek. És ne mondd el senkinek - hajolok a füléhez -, de Mrs. Walter a férje iránti szeretet mellett igencsak szeret flörtölni. A bátyámmal és velem is rendszeresen megteszi - suttogom neki, s most ő az, aki libabőrös lesz.
- Nem mondod komolyan? - nevet fel rám nézve.
Olyan közel van, hogy simán megcsókolhatnám. Egy pillanatra eszembe is jut, hogy megteszem, de túl sokan figyelnek és kétlem, hogy Faith preferálná, ha egy rakat sznob előtt csókolnám meg, így nagyot nyelve uralkodom magamon.
- Pedig de - vigyorodom el. - Rajong értem az öreglány.
- Micsoda meglepetés - forgatja meg a szemét mosolyogva, de a tekintete a számra siklik.
Csendben táncolunk tovább és látom Faith szemében, hogy ugyanazon gondolkozik, amin én: hogy meg kellene csókolnunk egymást. Egy kicsit közelebb is hajolunk, de aztán, mintha magához térne, elfordítja a fejét a többi párra és vesz egy nagy levegőt.
- Szóval szereted Ed Sheeran Perfect című számát? - kérdezi úgy hajolva, hogy az arcunk egymás mellett legyen.
Tökéletesen beleillik a karomba és tánc közben teljes összhangban vagyunk.
- Lebuktam, imádom - tolom el magamtól finoman és megpörgetem.
Faith édesen felnevet, a hang simogatja a dobhártyám és melegséget kelt a mellkasomban.
- A többi számának is rajongója vagy?
- Az attól függ. A többi számára is táncolsz velem majd?
- Azt hittem, hogy azért kértél fel, hogy megszabaduljunk Mrs. Waltertől - pillant fel rám nagy szemeivel.
- Is. Meg így büntetlenül tapizhatlak - kacsintok rá, mire Faith a mellkasomba bokszol, majd ellép tőlem és elindul le a parkettről, de visszarántom magamhoz.
A lány a mellkasomnak ütközik, de megtartom és az orrommal megsimítom a homlokát.
- Azért kértelek fel táncolni, mert tényleg táncolni akartam veled - suttogom, s ő lehunyja a szemét egy pillanatra.
- Nem tudtam, hogy szeretsz lassúzni.
- Sok mindent nem tudsz még rólam - pörgetem meg lassan. - De nem szokásom bárkivel lassúzni.
- Jaj, mindjárt elolvadok - pislog túljátszott rajongással, de a szemében nevetés csillog -, ezek szerint különleges vagyok Nathan O'Brien számára.
- Igen - bólintok komolyan, amire valószínűleg nem számít, mert teljesen ledöbben, majd elpirul. - Vagyis ma még táncolnod kell majd velem, ha van rá mód.
Faith a vállamnak dönti a fejét és mintha egy kicsit jobban szorítana magához.
- Meglátjuk, hogy mit hoz az este, Mr. O'Brien - feleli búgó hangon, amitől nekem valami megindul a mellkasomban és olyan forrósággal önti el a testem, hogy szinte teljesen kiszáradok.
- Már alig várom, hogy megtudjam - válaszolom magamba szippantva az illatát, de ez cseppet sem segít abban, hogy összeszedjem magam, így amikor vége a számnak és ellépek Faith-től, az egyik pincér felé pillantok. - Ha hozok neked is egy pohár pezsgőt, hajlandó vagy velem meginni a sarokban?
- Nathan... - kezdi a fejét ingatva, de a szemében nevetés csillog.
- Bízz bennem - fogom meg a kezét, amitől az ajkai elválnak egymástól.
Szinte forró a levegő köztünk, kizárt, hogy csak én érzem ezt, de ez most nem az a pillanat, amikor azon kellene gondolkoznom, hogy mégis hogyan szabadítanám meg a ruháitól.
Faith beharapja az alsó ajkát, majd lassan bólint.
- Rendben, de akkor ne lásson meg minket senki! - lóbálja meg a szabad kezét fenyegetőn, s ettől képtelen vagyok nem vigyorogni.
- Teljes titokban történik majd az akció, Miss Montgomery, ne aggódjon.
- Ajánlom is - biccent újabbat mosolyogva, de igyekszik komoly arcot vágni.
- Egy perc és jövök, várjon a sarokban - vezetem abba az irányba, Faith pedig teszi, amit mondok.
Tényleg gyors vagyok. Nem hazudtam neki, valóban egy perc alatt végzem, de annak a piócának ennyi is elég ahhoz, hogy megint betalálja a lányt. Nem tudom, hogy mit mond neki Andreas, de Faith szemében undorral vegyes ijedtség van, miközben rázza a fejét, de az a patkány így is megpróbálja arrébb rángatni a sarokból, a mosdók irányába. Az agyam egy pillanat alatt borul el, ahogy figyelem Faith küzdését a fiú ellen és a heves fejrázását. A gondolkodásom kikapcsol, az irányítást átveszi felettem a düh és a Faith-et védő ösztönöm, ami mostanában egyre élénkebb. Visszateszem a két poharat a pultra és elindulok feléjük. Faith arca megvonaglik, ahogy Andreas megszorítja a karját és részegen próbálja ráerőltetni magát.
Az események felgyorsulnak.
Ahogy odaérek hozzájuk, nem hezitálok. Az öklöm a magasba lendül, amikor megfordítom Andreast, letépve Faith-ről, majd egyenesen annak a baromnak az orrán landol. Hallom, ahogy reccsen a csont és látom, hogy ő megtántorodik. A kezéből kiesik a viszkis pohár, ahogy az orrához kap és csörömpölve törik össze a padlón. Valaki felvisít a háttérben és valaki a nevemet kiáltja, de alig hallom. Nem érzékelem jól a környezetem, csak Andreas létezik és a gondolat, hogy addig akarom ütni, amíg csak tudom azok után, amit Faith-tel művelt. Ő is hasonlóan érezhet velem kapcsolatban, mert ádáz tekintettel indul el felém és be is visz egy ütést az arcomra, amitől abba fájdalom nyilal, de nem érdekel, csak újra elindulok felé és elkapom a nyakánál fogva.
- Ne merj még egyszer a közelébe menni! - ütöm meg újra, de amikor a harmadik ütést is bevinném, valaki megragad hátulról és lerángat a fiúról.
Teljesen elszabadul a káosz körülöttem.