Mikor is sírtam utoljára?

Kim bácsi temetésén nagyjából, de akkor is úgy, hogy ne lássa senki. Annyi csalódáson mentem már keresztül, hogy egy idő után kizárólag a szobámban merészeltem könnyeket ejteni, és ezt a hagyományt nem is akartam felrúgni, de most... most erős késztetést éreztem rá, hogy elsírjam magam. Tanácstalanná és szomorúvá tett a tény, hogy borzalmas személyiséggel átkozott el a jóisten, és taszítottam az embereket magam körül. Oké, hogy a minimális mennyiségű baráti körömet nem zavarta, mert ők is elég nehéz esetek voltak, de a férfiaknál ez egész másként működött. Ők szerették az ártatlan, cicatekintetű lányokat, akikre éjjel-nappal vigyázni kellett és nem utolsó sorban megmutathatták, hogy igenis ők az erősebb nem.

- Hát... köszönöm, hogy őszinte vagy. - motyogtam remegve, letaglózva. Már nem is fáztam, a szégyen eléggé felmelegített, Taehyungnak már a szemébe sem mertem nézni.

- Nézd, nem bántásból mondtam... csak jobbnak láttam, ha rávilágítunk a tényekre. - mégis bánt. Bánt, hogy ennyire bunkó és érzéketlen lettem a kívülállók számára, de esküszöm, sosem szándékosan teszem ezt. Nem direkt tartom meg ennyire a távolságot, csak akaratlanul is védekezem az emberekkel szemben. És ez Taenek úgy jött le, hogy egy ágról szakadt paraszt vagyok, akibe semmilyen nőiesség nem szorult. Undorodom magamtól.

- Oké. - nyeltem egy nagyot és jobban szorítottam magamhoz a nyuszimat meg a pólót. Most mit csináljak? Mit mondjak?

- Yejin...

- I-igen?

- Kérsz zsepit?

- Mi?

- Patakokban folyik a könnyed. - észre se vettem, ezek szerint nem sikerült visszatartani.

- Nem kell. - szipogtam.

- Ugyan már, most csak ketten vagyunk, ne legyél pokróc.

- Ölelj át. Kérlek... csak ölelj át. - nem kellett neki kétszer mondani, magához húzott, körbe bugyolált a rajta lévő kabáttal, hogy felmelegítsen és simogatta a hátam, miközben puha puszikat nyomott a hajamba. - Sajnálom. Annyira sajnálom. - bőgtem, mint egy ötéves, folyamatosan ezt a két szót hajtogatva és rácsimpaszkodtam Taehyungra, mint egy nyamvadt koala.

- Minden rendben van. Semmi baj, p... Yejin.

- Mit akartál mondani az előbb?

- Semmit, ne foglalkozz vele, csak egy nyelvbotlás. Kisírtad magad?

- Hallani szeretném.

- Utálod a nyálas beceneveket.

- Hallani szeretném.

- Pocok. - sóhajtott megadóan. - Aranyos vagy és zabálnivaló, de amikor felidegesíted magad, felfújod az arcod. Pont, mint egy pocok.

- Tényleg?

- Hm.

- Már nem csak hercegnő vagyok, hanem pocok is? - mosolyodtam el, szigorúan a kabátja rejtekében. - Végül is... nem olyan rossz. És én is szeretem a te illatodat. Nagyon szeretem. És amikor megcsókolsz, azt is nagyon szeretem. Meg a-...

- Oké, nyugi, elég lesz. Nem kell azonnal kinyitnod a szíved. - állított le és eltolt magától, hogy rendesen lássa a kisírt, balfék fejem és megcirógassa a könnyektől kiszáradt arcom. - Majd fokozatosan dolgozunk az ügyön, jó? Nem kell úgy viselkedned, mint egy tinilány, csak lágyítsd meg a szíved.

- Jó. Nem akarlak elveszíteni. - bólogattam hevesen, mire elnevette magát és adott egy csókot a számra.

- Nem fogsz.

- Megígéred?

- Megígérem.

~~~

- Hé... - állítottam meg az öcsémet, aki éppen a szobájába készült besurranni. Mostanában lázadó korszakát élte, sokat hisztizett, annyit zabált, mint egy bálna - meg se látszott rajta -, és mindig fülhallgató volt a fülében. Mikor érzékelte, hogy a nővére kommunikálni készül vele, meglepetten pislogott kettőt.

- Mi van?

- Szerinted is bunkó vagyok?

- Eléggé. - bólintott határozottan. De jó.

- És... ezt a fiúk tényleg utálják?

- Ja. Nem szeretjük, ha egy lány túl... haveros. És még szépen fejeztem ki magam.

- Értem.

- Mondd csak, agyadra ment valami? Minek kérdezel ilyeneket?

- Hát mert... csak érdekel. Lassan huszonkettő leszek, ideje gondolkodni egy komoly kapcsolaton.

- Ne fáradj, tudom, hogy van valami kanod. - vont vállat. - Tán felidegesítetted a hülyeségeddel?

- Seggfej.

- Esküszöm, nem értelek. - rázta a fejét. - Érzékeny típus vagy, minden szaron elbőgöd magad, igen, hallom, amikor a szobádban beszélsz a semminek, hogy milyen aranyosak a tengerimalacok, meg a tököm tudja, megdöglött a szomszéd papagája... de ha valami hímnemű a közeledbe kerül, úgy kezeled, mint egy havert. Ez tényleg elég visszataszító fiúszemmel nézve. Noona, te gyönyörű vagy, okos és kedves. Nem hiába mentél nővérnek. Annyi pasi heverhetne a lábad előtt! Első lépésként ne hazudj magadnak. Mindketten tudjuk, miért húztál védőfalat magad köré.

- Apa miatt...

- Igen. De azóta eltelt öt év, és apa csak egy fasz a sok közül. Nem mindenki olyan, mint ő, ideje lenne már felfognod végre. Mondd csak, szereted azt a gyereket?

- Szeretem. - mosolyodtam el boldogan, mikor megjelent előttem Tae hülye feje.

- Azért ne itt menj el. - forgatta a szemét, mire jól tarkón vágtam. - Jó, bocs. Szóval szereted. És úgy néz ki, mint aki megcsalna és megverne?

- Nem. Ő a megtestesült jóindulat, sosem tenne ilyet. - motyogtam. Kezdtem kapisgálni, mire akart kilyukadni.

- Na, akkor meg. Legyél az a mosolygós, szép energiabomba, amilyen valójában vagy! Hidd el, a csávó nem fog tudni ellenállni neked, ha megmutatod önmagad.

- Köszi, tesó.

- Van mit, gyökér.

- Hülyegyerek.

- Tapló.

- Mosómedve.

- Nyominger.

Úgy két percig néztünk farkasszemet, aztán biccentettünk egymásnak és mindenki ment a dolgára.

Imádom az öcsémet.