A tollat a papír felett tartva ültem már percek óta. Hallottam, ahogy Jiyoung ismét egy új oldalra tért át a könyvben, azonban én gondolatban teljesen máshol jártam. Noel levelén kattogott az agyam.

Összezavartak a szavai, nem tudtam, hogy mit érezzek. Egyszerre voltam boldog, amiért ilyen kitartóan akarta életben tartani a barátságunkat, ugyanakkor bántott, hogy én meg minél inkább ki akartam hátrálni belőle. Az is aggasztott, hogy a levele nem ünnepi, nem izgatott hangulatot sugallt.

Ismerem Noelt, amikor a házasságról beszéltünk, a szemei úgy csillogtak mint még soha, és ezernyi terve volt. Valahogy nem stimmelt a dolog, mintha... mintha valami kényszer lenne számára.

- Jungkook...? - érintette meg a kezem Jiyoung, mire tekintetem azonnal rákaptam. Ijedten hőkölt hátra, az arca élénk piros színt vett fel.

- Bocsánat, elkalandoztam - köszörültem meg a torkom.

- Semmi baj - motyogta halkan, majd elém tolta a könyvet. - Szerintem ezt a részt kellene átfogalmaznunk.

- Oké - bólintottam, és máris elkezdtem olvasni a sorokat. Jobb lesz, ha most csak és kizárólag a feladatra koncentrálok, hogy minél előbb végezzünk.

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg a lány ismét, mikor az utolsó fontos mondatot húztam alá a könyvben.

- Persze.

- Nem lenne kedved esetleg... nyugodtan mondhatsz nemet! Szóval hogy... meginni egy kávét valamikor? - hadarta szemeit szigorúan a padlóra szegezve. Remegő kezeit a pulóvere zsebeibe bújtatta.

- Miért? - vontam össze a szemöldököm.

- Hát csak... nem tudom? - remegett meg a hangja.

Remélem, nem akar sírni, mert akkor nem tudom, mihez fogok kezdeni.

- Mi a baj, Jiyoung? - sóhajtottam neheztelőn, amiért úgy viselkedett, mintha bántani akarnám őt.

- Nincs baj... - hajtotta le a fejét, aztán kapkodva rángatta elő a tolltartóját a táskájából, azonban azzal együtt egy zacskó is kiesett, tele számomra ismeretlen dolgokkal.

- Mi ez? - nyúltam az átlátszó zacskóért.

- A henna készletem - felelte Jiyoung.

Szemeivel úgy követte minden mozdulatom, mintha valami kincset tartanék a kezemben.

- Hogy kell használni? - kérdeztem kíváncsian.

- Tényleg érdekel? - pislogott rám meglepetten.

- Nem kérdezném, ha nem érdekelne - forgattam meg a szemeimet. Jiyoung pár másodpercig hezitált, majd lassan visszatette a tolltartóját a helyére és közelebb csúszott hozzám.

- Igazából nagyon egyszerű. Csak össze kell keverni a port, a cukrot, a citromlevet és az illóolajat - magyarázta, és közben kipakolta magunk elé az említett tárgyakat. Mindegyik egy kicsi üvegben volt elkülönítve. - Aztán hagyni kell fél napot állni. Csak utána lehet használni.

- Aha, és ez mi? - mutattam rá az egyetlen dologra, ami a zacskóban maradt, és igazából az volt az, ami a leginkább érdekelt.

- Ebbe kell beleönteni a pasztát - bólogatott Jiyoung. - Sima celofán. Ezt tegnap készítettem, mert ma szeretnék rajzolni a kezemre.

- Kipróbálhatom? - csillantak fel a szemeim.

- Persze - mosolyodott el.

- Oké, hova szeretnéd? - kérdeztem izgatottan, miközben egyik kezembe fogtam a tölcsér alakú celofánt.

- Én? - vékonyodott el Jiyoung hangja.

- Nem rajzolhatok a saját kezemre - ráztam meg a fejem hitetlenül. - Mi van, ha elrontom?

- De...

- Neked meg úgyis mindegy, nem? Amúgy sem szoktál olyan szépeket rajzolni - vontam meg a vállam. Jiyoung elvörösödve hajtotta le a fejét, aztán megadóan nyújtotta felém a kezét. - Van esetleg valami kívánságod?

- Az alkaromra szeretnék egy feliratot - bólintott félénken.

- Mi lenne az?

- Eufória - felelte. Meglepetten emeltem rá a tekintetem. Eufória... az nem lehet, hogy...

- Miért pont azt? - bukott ki belőlem a kérdés.

- Ez egy dalcím... nem tudom, sokat jelent nekem - motyogta.

- Oké - bólintottam lassan. - Ha gondolod, bekapcsolhatod amíg megcsinálom neked - ajánlottam fel, de csak mert teljesen biztos akartam lenni abban, hogy ugyanarról beszélünk.

Elővette a telefonját és pár pillanattal később ismerős dallamok csendültek fel. És akkor, abban a másodpercben olyan arcát láttam Jiyoungnak, mint még soha. Szemeit lehunyta, az arca kisimult, mintha a bánat, ami mindig jellemző rá, köddé vált volna.

Nem akartam megzavarni őt azzal, hogy megszólalok, így csak óvatosan megfogtam a kezét és az ölembe húzva fordítottam magam felé az alkarját. Először egy zsebkendőre nyomtam a pasztából, hogy tudjam, milyen anyaggal is dolgozom, majd teljes figyelmemet arra irányítottam, hogy elnyerje Jiyoung tetszését a végeredmény.

Olvastam az interneten véleményeket az Eufóriáról, igen. De teljesen más élőben látni, hallani valakinek a reakcióját. Mondhatni meghatott, és arra ösztönzött, hogy minél hamarabb bemenjek a stúdióba és egy újabb dalon dolgozzak Yoongival.

Miután az első betűt leírtam, megszállt az ihlet. Talán harmadszorra, negyedszerre indulhatott újra a dal, mire végeztem. Díszített betűkkel írtam, körülötte apró csillagokkal és kis holdakkal, és bár én meg voltam elégedve a végeredménnyel, nem tudtam, Jiyoungnak mennyire fog tetszeni. Még mindig lehunyt szemekkel, teljesen átszellemülve hallgatta a dalt.

- Kész van - szólaltam meg halkan.

Mintha megtörtem volna a varázst, Jiyoung szomorú szemekkel nézett előbb rám, majd le a kezére.

Feszülten vártam, hogy mit reagál, és már készültem bocsánatot kérni, hiszen percekig csak szótlanul meredt az alkarjára.

- Figyelj, ne haragudj, ha...

- Hű... - vágott a szavamba. - Ez... csodálatos...

- Szóval tetszik? - kérdeztem reménykedve.

- Gyönyörű - bólogatott mosolyogva. - Csak azt bánom, hogy két hét múlva le fog kopni.

- Örülök, hogy tetszik - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Imádom - emelte fel a telefonját, hogy egy fényképet készítsen a karjáról. - Tudnál esetleg egy... - nézett rám félénken, azonban nem tudta végigmondani amit szeretett volna, mert nagy robajjal csapódott ki a bejárati ajtó.

- Miért nem hallgatsz rám? Tudod, hogy ebben profi vagyok! - Hoseok felháborodott hangja az egész házon végigfutott.

- Azért, mert Jungkookkal fogom eldönteni, mi legyen - válaszolta a füleimnek legkellemesebb hang.

- Legalább hallgasd meg a tanácsaimat! - folytatta Hoseok sértetten, és másodperceken belül már az arcán is láthattam, hogy mennyire morcos. Amikor beléptek a nappaliba, meglepetten torpantak meg és néztek ránk. - Oh... Helló!

- Sziasztok - mosolyodott el Yoongi, majd határozott léptekkel közeledett felém.

Vészjóslóan pillantottam a megszeppent Jiyoung felé, aki hármunk között kapkodta a tekintetét. Yoongi arca komorrá vált amint megértette a kimondatlan üzenetem, de már nem fordult vissza. Megölelt, és közben úgy lapogatta meg a hátam, mintha legjobb haverok lennénk.

- Nagyon dolgoztok? - kérdezte aztán, leplezve sértettségét.

- Már nem sok van hátra - biccentettem feszülten.

- Akkor addig elmegyünk, bevásárolunk - már ment is vissza Hoseokhoz, aki a fal mellett állva, mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel meredt ránk. Már megint úgy nézett Jiyoungra, mintha szellemet látott volna.

- De hát most értetek haza - ráncoltam össze a homlokom értetlenül.

- Nem akarunk zavarni - hadarta Yoongi, majd megragadta Hobi felkarját és az előszoba felé kezdte húzni.

- Nem zavartok... - motyogtam, de már nem hallhattak, olyan gyorsan kiviharoztak a házból. - Bocs, Jiyoung. Ez most nekem is fura volt - húztam el a számat.

Ahogy azonban a mellettem ülő lányra pillantottam és megláttam, hogy mennyire vörös az arca, pánikolni kezdtem. Ez már egyáltalán nem tűnt normálisnak... Sietve felálltam és a konyhába mentem egy pohár hideg vízért, amit visszaérve a nappaliba Jiyoung kezébe nyomtam.

- Ugye nem vagy beteg? - kérdeztem idegesen.

- N-nem... - nyöszörögte, és az arcához emelte a poharat ahelyett, hogy beleivott volna.

- Ismered valahonnan Hoseokot? - könyököltem a térdeimre, miután visszaültem a helyemre.

- Nem ismerem - sütötte le a szemeit. - Csak egyszer nagyon kínos szituációba hoztam őt.

- Ezt kifejtenéd? - billentettem oldalra a fejem.

Bíztam benne, hogy majd elmondja a sztorit, amivel később piszkálhatom Hobit pusztán szeretetből, de Jiyoung arcát látva sejtettem, hogy sajnos tudatlan maradok, mert egy szót sem fog szólni az esetről. Kelletlenül felsóhajtottam és visszafordultam a könyv felé.

- Akkor folytassuk a munkát.

Jiyoungra nagy hatással voltak a történtek, így majdnem az egész feladatrésszel nekem kellett megbirkóznom. Gondoltam arra, hogy felhívom Jimint és a segítségét kérem, de az minden részről bunkóság lett volna. Hiszen ő most éppen Taevel tölti az idejét, nem ilyen hülyeséggel akar foglalkozni, Jiyoung pedig rosszul érezné magát, amiért semmihez sem tud hozzászólni. Végül nagy nehezen kieszeltem a szerintem megfelelő mondatokat, leírtam őket a jegyzetfüzetembe és a telefonomat elővéve fotóztam le, majd küldtem át Jiyoungnak.

- Mikor találkozzunk legközelebb? - kérdeztem, miközben a táskámba csúsztattam a füzetem. - Szerintem tök jól haladunk, tarthatunk egy kis pihenőt.

- Jó...

- Hát akkor... - tápászkodtam fel, és szerintem egész kedvesen adtam tudtára, hogy ideje mennie. Még ki is kísértem az ajtóig és segítettem feladni a hátára a táskáját. - Majd a suliban találkozunk.

- Oké - bólintott lassan. - Köszönöm a feliratot. Nagyon fogok vigyázni rá! - mutatott az alkarjára.

- Szívesen - mosolyogtam rá.

- Hát akkor... szia, Jungkook.

- Szia - amint átlépte a küszöböt, már csuktam is be utána az ajtót.

A nappaliba rohantam és a kanapéra vetődve vettem elő a telefonomat.

Én: Hol vagytok?

Yoongi: Boltban.

Én: Gyertek haza

Yoongi: még nem végeztünk.

Én: Te most komolyan haragszol rám??

Idegesen pislogtam a kijelzőre. Yoongi látta az üzenetem, mégsem hajlandó válaszolni rá.

Én: Hát jó.

Én: Akkor ne is beszélgess velem.

Én: Egy ilyen kis hülyeség miatt...

Én: Honnan tudhatnánk, hogy Jiyoung hogyan reagál az ilyen dolgokra???? Lehet, hogy megijedt volna! Vagy undorodott volna!

Én: Most már nem választhatok új párt a közös munkához

Én: Yoongi basszus, írj már vissza!!!!

Én: Kérlek, szerelmem, nem azért csináltam, hogy megbántsalak

Én: :(

Én: Yoongi...

Én: Ne haragudj

Megugrottam ijedtemben, mikor megcsörrent a telefonom. Kapkodva nyomtam a zöld gombra és idegesen emeltem a fülemhez a készüléket.

- Baba, minek stresszelsz annyit?! - kuncogott fel Yoongi. - Éppen fizettem, azért nem írtam vissza.

- Azt hittem, haragszol rám... - biggyesztettem le az ajkaimat.

- Hát, egy kicsit morcos vagyok, mert egész nap arra a csókra vártam, de nem kaphat meg mindig mindent az ember, nem igaz?

- Siess haza, annyi csókot kapsz, hogy eleged is lesz belőle! - hadartam, hangos nevetésre késztetve őt.

- Azt kötve hiszem! Na de leteszem, itt vagyunk a ház előtt.

- Megyek! - azzal a lendülettel hagytam a nappaliban a telefonom és úgy, pólóban, mezítláb szaladtam ki a házból.

Yoongi éppen akkor csukta be maga után az autó ajtaját, és hitetlenül ráncolta össze a homlokát mikor meglátta, ahogy futókat megszégyenítő tempóban, szinte száguldok felé. Legalábbis én ezt hittem, valószínűleg kívülről másképp nézhettem ki, főleg, hogy a talpamba nyomódó kis kavicsok nem hagytak zökkenőmentesen haladni.

- Itt vagyooook! - kiáltottam boldogan, és amint megérkeztem a célomhoz, elrugaszkodtam a földtől és Yoongi karjaiba vetettem magam.

Karjaimat nyaka köré, lábaimat pedig a dereka köré fonva csimpaszkodtam rá, mint egy koala.

- Jungkook! Megőrültél?! Meg fogsz fázni! - emelte fel a hangját szerelmem is, de tudtam én, hogy nem olyan mérges rám.

- Az lehet, hogy megőrültem - húzódtam el tőle annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. - Elvégre őrülten szerelmes vagyok beléd - vigyorodtam el.

Yoongi arckifejezése megenyhült, majd halvány mosoly kúszott ajkaira, amiket örömmel vettem birtokba, hogy végre odaadhassam neki a jól megérdemelt csókját. Gumicukor és cigaretta ízét éreztem a nyelvemen.

- Hol az enyém? - váltam el tőle.

- Micsoda?

- Az én gumicukrom. Te is ettél - szűkítettem össze a szemem.

- Ó... hát... - hebegett megilletődve.

- Befejeztétek? - szólt közbe Hoseok, mire egyszerre fordítottuk felé a fejünket. Megrökönyödve bámult ránk. - Undorítóan cukik vagytok. Hagyjátok abba - fintorgott.

- Talán irigy vagy? - vigyorodott el Yoongi. - Nehéz lehet a szingli élet...

- Bekaphatod - emelte fel a középső ujját Hobi, majd nagy léptekkel sietett a bejárati ajtó felé.

- Most ezt miért kellett? - néztem Yoongira rosszallóan.

- Ugyan, nem vette magára - forgatta meg a szemeit.

Erősebben kapaszkodtam belé mikor elindult, és legközelebb csak akkor tett le, mikor már az előszobában voltunk. Nem vártam meg őt, míg leveszi a cipőjét, egyből Hoseok keresésére indultam.

Tudni akartam, tényleg bántotta-e Yoongi megszólalása, de sajnos hiába néztem körül a házban, kiderült, hogy a szobájába zárkózott. Kopogtam háromszor, de mivel nem kaptam választ, inkább békén hagytam őt és a saját szobánkba mentem, ahol Yoongi már kinyúlt az ágyon és szemeit lehunyva pihent. Leültem mellé törökülésben és végigsimítottam mutatóujjammal hibátlan bőrén.

- Milyen napod volt? - kérdeztem halkan.

- Hosszú. Megint van egy határidős munkám - grimaszolt.

- Könnyen megugrod - emeltem égnek a tekintetem. Úgy tesz, mintha annyira nehezére esne a munka, miközben imádja amit csinál. Szerintem, ha nem kellene velem is foglalkoznia, folyton a stúdióban lenne.

- Nagyon bízol bennem - mosolyodott el.
- Amúgy nem hívtál délután. Annyira az utolsó pillanatig vártam, hogy végül nem tudtalak én felhívni, megvettem a két koncert jegyet.

- Kettőt? - vontam össze a szemöldököm.

- Nehogy Tae egyedül menjen - bólintott.

- Okos - túrtam ujjaimmal ezüstös hajába. - Jól tetted, hogy megvetted. Nekünk nem sikerült, pedig nem is csináltam semmit.

- Valahogy éreztem - húzta el a száját.

- Fel akartalak amúgy hívni, csak kaptam egy levelet, ami elterelte a figyelmem - vettem egy nagy levegőt.

- Milyen levelet? Kitől? - nyitotta ki a szemeit.

- Noeltől. Meghívott az esküvőjére.

- Értem... - habozott.

Az arcomat fürkészte, hátha szavak nélkül megérti a gondolataimat a dologgal kapcsolatban.

- Londonban fog megnősülni december első hetében - folytattam, és eszem ágában sem volt leplezni, mennyire tanácstalan vagyok.

- El akarsz menni? - kérdezte Yoongi, miközben felült, és a lehető legkomolyabban nézett rám.

- Nem tudom... Talán.

- Hallani akarom, mit gondolsz - fogta két tenyere közé az egyik kezem. - Én támogatni foglak a döntésedben.

- Fogalmam sincs, mit gondoljak - sóhajtottam fel élesen. - Ha elmennénk, találkoznom kellene Nate-vel, meg a többiekkel, akik utálnak engem...

- Na és? Szard már le a véleményüket! - rázta meg a fejét hitetlenül.

- Akkor is gáz lenne, mert már régóta nem írtam Noelnek...

- Mégis küldött meghívót.

- Igaz... Én csak... arra gondoltam, hogy... talán... ha már Londonban vagyunk...

- Meglátogatnád a szüleidet - fejezte be helyettem a mondatot, amit nagy nehezen igyekeztem kinyögni. Már meg sem lepődtem azon, hogy tudta, mire gondoltam.

- Hülyeség lenne, tudom - temettem az arcomat a tenyereimbe.

- Miért? Ők a szüleid, Jungkook. Rendben van, ha gondolsz rájuk, ha hiányoznak - mászott hozzám közelebb, és karjait a derekam köré fonva érintette arcát a kézfejemhez. - Szerintem tudod, mi a véleményem róluk, de nem fogom azt mondani, hogy felejtsd el őket.

- Haragszom rájuk - remegett meg a hangom. - Mégis hiányoznak.

- Menjünk el Londonba - mondta halkan, de határozottan.

- Jó... - hezitáltam. - De ugye végig mellettem leszel?

- Ezt kérned sem kell - suttogta, majd elhúzta kezeimet az arcom elől, és gyengéd csókot nyomott ajkaimra.

~ ~ ~

Sziasztok!

Rettentően sajnálom, hogy ismét hosszú hetekig nem érkezett új rész. Eléggé összejöttek a dolgaim, amik sajnos nem várhattak. Ez az idő úgy érzem, meglátszik az írásomon is, ezért is elnézést kérek. Igyekszem javítani a hibáimon!

Köszönöm a csodás szavakat, rengeteget jelent nekem az, hogy vannak, akiknek tényleg tetszik amit írok. Vannak napok, mikor csak ez a gondolat késztet mosolyra:)

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra💜