Könyökeimre támaszkodva fektettem államat a tenyerembe, miközben Yoongi gondolkodó arcát pásztáztam. Szemeivel csak átfutotta a sorokat az étlapon, mintha egyetlen ételt keresett volna a felsoroltak között.

A gyomrom halkan korgott, de folyamatosan, és egyre nyűgösebbnek éreztem magam miatta. Fel tudtam volna falni egy ötfogásos ebédet is, legalábbis abban a pillanatban úgy gondoltam. Abban viszont biztos voltam, hogy utána ismét a bűntudat gyötört volna, és ezzel Yoongi is tisztában volt.

Miután hazaértünk a kirándulásról, ami számomra tökéletes volt, nagyon jól éreztem magam a srácokkal, Yoongival kiültünk a kertbe, mert valami komoly dologról akart beszélni velem. Először megijedtem, hogy valamit rosszat tettem, de szerencsére, vagy inkább nem, csupán arról volt szó, hogy mennyire átlátszó vagyok, ha az evésről van szó. Akkor már muszáj volt mindent elmondanom, hogy mennyire bántott, hogy eddig nem figyeltem oda és simán beültem Jiminékkel mekizni, vagy máskor gondolkodás nélkül ettem a kelleténél többet Seokjin süteményéből. Ezt nem akartam, hiszen az, hogy boldog vagyok, nem lehet indok arra, hogy korlátlanul zabálok.

Yoongi próbált megnyugtatni, hogy nincs velem semmi baj, és mikor közöltem vele, hogy nehezen hiszek neki, feltett egy komoly kérdést.

Én milyennek látom őt?

És amikor elkezdtem felsorolni, hogy a szememben ő egy angyal, egy megmentő, egy hős, azonnal leállított és a külsőségekre mutatott. Nem hazudhattam, pedig akkor már sejtettem, mire akart kilyukadni.

Így történt, hogy kitalálta, én majd pontosan ugyanazt fogom enni, mint ő. Ezt komolyan is gondolta, mert ő nem szokott reggelizni, ma viszont mindketten az asztalhoz ültünk és zabpelyhet ettünk reggelire. Valamit motyogott arról, hogy ez a nap legfontosabb étkezése és, bár őt nem érdekli, azt akarja, hogy legalább én egészségesen éljek.

- Eszünk levest - pillantott rám az étlap felett. - Aztán rizst és húst, zöldséggel. Ez megfelel? 

- Milyen húst? - kérdeztem, miközben megpróbáltam elolvasni a lehetőségeket, de így, hogy fejjel lefelé láttam őket, elég nehéz dolgom volt. Ráadásul Yoongi még szándékosan úgy helyezte a kezeit, hogy körülbelül mindent eltakarjon előlem.

- Csirke? - vonta fel a szemöldökét.

- Az jó - bólintottam egyetértőn. Bár a hal valamivel egészségesebb, amíg Londonban éltem, szinte csak csirkét ettem és egészen megszerettem.

Yoongi intett a pincérnek és elmondta, mit szeretnénk enni, majd miután a fiatal srác elvitte az étlapokat, elmosolyodva nézett rám.

- Szóval, mi a véleményed az új dalról? - kérdezte kíváncsian, mire szemeimet leszegve köszörültem meg a torkom.

- Jó... - préseltem ki az ajkaim között.

Nem akartam megbántani Yoongit, de hazudni sem akartam neki. Egy új dalon dolgoztunk a stúdióban és egy olyan szöveget rakott elém, amit még sosem láttam. Teljesen idegen volt és a dallamok sem passzoltak hozzá szerintem, de én ehhez nem értek, szóval csak csinálom, amit Yoongi mond.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét. - Szerintem szar.

- Nem az! - vágtam rá azonnal.

- Jungkook - ejtette ki a nevem vészjóslóan, aminek hallatán ösztönösen összehúztam magam. - Nem akarom, hogy azt mondd, amit hallani szeretnék.

- Én pedig nem akarlak megbántani...

- Inkább csinálnál valami olyat, amiről te is tudod, hogy felesleges? - értetlenkedett. - Ezt a szöveget tíz perc alatt írtam és a zenét csak random kiválasztottam a netről - fonta össze maga előtt a karjait.

- Várj... - néztem rá döbbenten. - Azt akarod mondani, hogy amin egész délelőtt dolgoztunk, mehet a kukába?

- Vártam, hogy mikor szólsz, hogy valami nincs rendben - bólintott.

- Baszki... - morogtam bosszúsan.

- Együtt dolgozunk, neked is ugyanannyi beleszólásod van a dolgokba, mint nekem - mondta komolyan. - Nem akarom, hogy a kedvemért valami olyat csinálj, amivel nem értesz egyet.

- De Yoongi... - kezdtem frusztráltan, de mondatomat félbe kellett hagynom, mikor a pincér kihozta a rendelésünket. A nyál összefutott a számban, ahogy megéreztem a leves illatát, és a gyomrom is hangosabbat kordult. Mégsem tudtam rávenni magam, hogy a kezembe fogjam a kanalat. - Érts meg engem is. Sosem voltam gyakornok, a kerti partiig, ahol karaokéztunk, nem is tudtam, hogy jó hangom van. Gőzöm sincs, hogy mennek a dolgok a szakmában... Mi van, ha egyszer egy nagyon is jó zenére mondom azt, hogy rossz, csak mert nem felel meg az én zenei stílusomnak? - osztottam meg vele az aggodalmaimat.

- Szerintem ilyen nem történne meg - rázta meg a fejét, és a mosolya visszaköltözött az arcára. - Van érzéked hozzá.

- Elfogult vagy - forgattam meg a szemeimet, majd végre felemeltem a kanalamat.

Yoongi még motyogott valamit, de már csak azzal foglalkoztam, hogy végre jóllakjak. Ezúttal nem aggódtam azon, hogy utána hogy fogom érezni magam, elvégre Yoongi ugyanazt eszi, mint én... Azt hiszem, bevált a terve.

A húshoz fogtam hozzá, miután kikanalaztam a levest az utolsó cseppig. Finom volt, mondjuk különös is. Lehet, csak azért ettem meg mindet, mert ahogy tartja a mondás, az éhes ember bármit megeszik.

- Ízlik? - kérdezte Yoongi, ahogy felemeltem egy falat húst.

- Finom - bólogattam. Elégedetten elmosolyodott és egyetértőn biccentett.

- Gondolkodtál már azon, hogy mit adjunk Taehyungnak? Hamarosan itt a szülinapja - fogta kezébe a poharát.

- Közösen adjunk neki ajándékot? - vontam össze a szemöldököm.

- Miért ne? - húzta fel a vállait.

Elgondolkodva falatoztam tovább. Taehyung az egyik legjobb barátom, mégis, ha rá gondolok, semmi sem jut eszembe, hogy mégis mivel lephetnénk meg őt. Még ő maga mondta egyszer, hogy nincs is szüksége semmire, mert mindene megvan. Ettől függetlenül Jimin biztosan kitalál majd valamit, elvégre ő a barátja... Azonban az ő keze sem ér el annyira messzire.

- Van egy ötletem! - csillantak fel a szemeim.

- Hallgatlak - vetett rám egy pillantást, ugyanis közben a szószt igyekezett normálisan a húsra önteni.

- Van ez a híres banda, amiért Tae rajong - kezdtem izgatottan. - Szöulban fognak koncertezni, és jövőhéttől lehet megvenni a jegyeket.

- Valószínűleg ez ugyanaz a banda, amire már tavaly is rá volt izgulva, csak akkor nem sikerült eljutnia koncertre - grimaszolt.

- Igen - bólintottam. - Tök jó lenne, ha össze tudnánk neki hozni. Csak akkor van baj, ha sikerül neki jegyet venni. Megvan rá a pénze, és már engem is bevont az egészbe... - húztam el a számat.

- Gondolom. Megint az összes laptopra és telefonra szükség lesz - forgatta meg a szemeit.

- Akkor mit csináljunk? - kérdeztem tanácstalanul.

- Nem feltétlenül kell egész nap a gépek előtt ülnötök - hümmögött elgondolkodva. - Elvégre a cégen keresztül sokkal több lehetőségünk van jegyeket szerezni.

- Mi? - ráncoltam össze a homlokom.

- Csak a jó emberrel kell beszélni, és már nálunk is vannak a jegyek - bólogatott.

- Meg tudod csinálni?

- Én mindent meg tudok csinálni! - tárta szét a karjait.

- Oké - vigyorodtam el. - De hogyan oldjuk meg, hogy ő ne tudjon jegyet venni magának?

- Az a te feladatod lesz. Elvégre be vagy vonva - mosolygott rám elégedetten.

***

Az asztalnál ültem a konyhában, miközben a matek házi felett görcsöltem. Seokjin a pultnál állt és tésztát gyúrt, de sokszor nézett hátra rám, hogy biztos legyen benne, a tanulnivalóval foglalkozom. Amint hazaért kitalálta, hogy ő majd sütit készít az "kis tanulótársamnak" és nekem. Jiyoung úgy egy óra múlva jön át, hogy nekiálljunk azoknak a feladatoknak, amiket párban kell csinálnunk.

Hisztisen csaptam a füzetemre a tollamat. Ugyan nem Jimin hibája volt, mégis haragudtam rá, amiért még ilyenkor is az egyetemen ült a ki tudja milyen óráján. Taehyung szintén, Hoseok és Namjoon még dolgoznak, Yoongi meg amint meghallotta, hogy matekoznom kell, bevonult a szobába aludni. Seokjin sem hajlandó segíteni, mert ő meg éppen sütöget.

- Én ehhez túl hülye vagyok... - nyűglődve feküdtem a füzetre.

- Dehogy vagy az - válaszolt Jin, de rám se nézett. Túlságosan el volt foglalva a cukorka válogatással. A sütemény egyik részén kék színű, áfonyás cukorkadarabok lesznek, a másikon meg zöld színű, alma ízűek.

- Az vagyok - motyogtam teljesen elkenődve.

Mintha ezzel meglágyítottam volna Jin szívét, végre rám is fordított egy kis figyelmet. Letette azt, ami éppen a kezében volt, majd leült az asztalhoz előttem.

- Emlékszel, hogy Taehyungnak mennyire nehezen ment a matek? - kérdezte, miközben maga elé húzta a füzetemet. - Mégis leérettségizett, sőt, az egyetemre is felvették.

- Csak azért, mert akkor már együtt voltak Jiminnel és ő meg nem hagyhatta, hogy Tae hülye maradjon - fortyogtam duzzogva.

- Van benne valami - nevetett fel Jin. - De neki is szüksége volt a kitartásra ám.

- Tudom - sóhajtottam megadóan.

- Ha nem tudod most megcsinálni, várd meg Jimint - köszörülte meg a torkát, és visszatolta elém a füzetemet.

Szemeit lesütve ment vissza a pulthoz, én meg alig bírtam magamba fojtani a nevetésem. Úgy látszik, rajta is kifogott ez a feladatsor.

- Megyek, pihenek inkább, mielőtt Jiyoung megjön - szedtem össze a cuccaimat. - Majd szólsz?

- Persze - bólintott, és mivel rögtön vissza is zökkent a sütögetésbe, egy szó nélkül mentem fel a szobába.

A táskámat az íróasztal elé dobtam, a matek füzetet pedig csak az asztalra tettem. Yoongi csendesen szuszogott az ágyon, háton fekve, így kihasználva a lehetőséget másztam be mellé és tekeredtem rá, akár egy koala. Fejemet mellkasára hajtva bújtattam át a térdem a lába alatt, mire dünnyögve mutatta ki nem tetszését, de azért karját azonnal körém fonta.

- Kész is vagy? - kérdezte álmos hangon.

- Majd este tanulok inkább - feleltem halkan.

Hümmögve vezette kezét a felsőm alá, de aztán meggondolta magát, és tenyerét a fenekemre helyezte. Fejemet felemelve néztem arcára, amin egy félmosoly pihent és szemeit még mindig lehunyva tartotta.

Egy rövid csókot nyomtam ajkaira, mire elégedetlenül vonta össze a szemöldökét és csücsörítve billentette oldalra a fejét. Olyan édes volt, muszáj volt kuncognom rajta, még ha ezzel fel is bosszantottam őt. Nevetésem azonban a torkomra forrt, ahogy hirtelen a fenekembe markolt. Ágyékom a csípőjéhez feszült és feleszmélni sem volt időm, türelmetlenül csapott le az ajkaimra.

Megremegve igyekeztem felvenni vele a tempót, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen mohóvá válik, hiszen pár perccel ezelőtt ébredt fel. Ráadásul egyszerre mért rám támadást, több oldalról. Ebben a pillanatban csúszott ki az irányítás a kezeim közül.

Szabad tenyerét levezette az oldalamon, majd derekamat megragadva húzott teljesen magára. Ajkai közé sóhajtottam, mikor megéreztem, mennyire kíván engem.

- Yoongi... - motyogtam elveszetten, és amint elváltam ajkaitól, a tarkómhoz kapva igyekezett visszahúzni magához.

- Mi a baj? - kérdezte elködösült tekintetét rajtam tartva.

- Jiyoung mindjárt megérkezik - szegeztem le a szemeimet.

Kellemetlenül ért a csend, ami szavaimat követte, rá sem mertem nézni Yoongira.

- Oké - mondta aztán, hosszúnak tűnő percek elteltével.

- Akarod, hogy... - alsó ajkamra haraptam, most valahogy nem volt meg a merészségem ahhoz, hogy kimondjam a megfelelő szavakat.

- Mit? - kérdezte.

- Tudod... - haboztam, de aztán nyelvemet az arcom oldalához nyomtam belülről, hátha így rájön, mit akarok neki kinyögni.

- Istenem, de aranyos vagy - kuncogott fel halkan.

- Ne nevess ki - szóltam rá sértetten, és arcomat a nyakához nyomtam, hogy elrejtsem a zavarom.

- Egyébként, ha már így felajánlottad... - mondta aztán elmélyült hangon.

- Jungkook! - kopogott Seokjin, mire fejemet felemelve néztem az ajtó felé, nem törődve Yoongi kelletlen morgásával. - Megjött Jiyoung!

- Megyek! - kiáltottam ki neki.

- Nem kedvelem Jiyoungot - mondta Yoongi, mikor sietősen másztam le róla. Vettem egy mély lélegzetet és végigmértem magam a tükörben. - Mi van, tetszeni akarsz neki?

- Hogy mi? - fordultam felé döbbenten.

Ezt most komolyan kérdezte?

- Semmi - rázta meg a fejét megszeppenve.

Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, időm pedig nem volt ahhoz, hogy rendesen felfogjam a szituációt.

- Most megyek - feleltem összezavarodva, majd rá sem nézve siettem ki a szobából.

Odalent hallottam, ahogy Jin a süteményével kínálja meg Jiyoungot, aki szokásához híven, halkan és félénken adott válaszokat. Amint a konyhába értem, reménnyel a szemében nézett rám. Talán egy kicsit megijesztette Jin közvetlensége.

- Szia - üdvözöltem őt elmosolyodva, és úriember módjára átvettem tőle a táskáját. - Hol tanuljunk? A nappaliban vagy a kertben?

- Nekem mindegy - felelte, és ismételten közelebb kellett hajolnom hozzá, hogy rendesen halljam őt.

- Kint nagyon meleg van, szerintem maradjatok bent - mondta Seokjin, aztán a kezembe nyomott egy tányér süteményt. - A többiek is végeznek lassan, de majd gondoskodom róla, hogy ne zavarjanak titeket - ígérte meg széles mosollyal az arcán.

- Köszi, Jin - biccentettem, majd jeleztem Jiyoungnak, hogy kövessen a nappaliba.

Letettem a táskáját, de akkor jutott eszembe, hogy a sajátomat az emeleten hagytam, úgyhogy elnézést kértem a lánytól és felsiettem a szobába. Egy futó pillantást vetettem Yoongira, aki a fal felé fordulva feküdt és össze sem rezzent, mikor beléptem az ajtón. Gondolom, ilyen gyorsan visszaaludt.

- Itt is vagyok! - tértem vissza Jiyounghoz, aki már elhelyezkedett a kanapén és a könyveit is elővette. Lehuppantam mellé és érdeklődve nyitottam ki a biosz könyvet. - Az elején kezdjük, ugye?

- I-igen... de azt hittem, előbb angolozunk - hebegte megilletődve.

- Ne, inkább a nehezebbel kezdjük - ráztam meg a fejem.

Az angolt tíz perc alatt összedobjuk, ebben biztos vagyok. A biológia nehéz, majdnem egy szinten van a matematikával. Legalábbis nekem...

- Jó - egyezett bele egy bólintást követően. Szerintem, ha nem értene velem egyet, akkor sem mondana ellent.

Belekezdtünk az előadásunk tervezésébe. Előbb papírokon dolgoztunk, de a kanapén nem volt elég hely, így idő közben leköltöztünk a földre. Azzal bírtam szóra Jiyoungot, hogy mindig azt mondtam, nekem nincs ötletem, és csak azután osztottam meg vele a gondolataimat, hogy ő már elmondta az övéit. Így könnyebben dolgoztunk és mindketten egyenlően részt vettünk a munkában.

A sütemények érintetlenül maradtak. Nekem tiltott volt, hiszen Yoongi nem evett belőlük, Jiyoung meg szerintem túl félénk volt ahhoz, hogy egy szeletet megegyen.

Másfél óra múlva motoszkálás ütötte meg a fülem. A filctollra nyomtam a kupakját és várakozón fordítottam a fejem a bejárat felé. Jiyoung csak akkor vette észre a történéseket, amikor Tae és Jimin egymást követve léptek be a nappaliba.

- Sziasztok - vigyorodott el Taehyung, majd miután feltápászkodtam, szoros öleléssel üdvözölt.

- Jungkookie - váltott helyet Taevel Jimin, aki hiába volt egész nap az egyetemen, most is tele volt energiával.

- Ő itt Jiyoung - mutattam a lányra, aki egyenes háttal, de lehajtott fejjel álldogált a kanapé mellett. - Jiyoung, ők pedig Taehyung és Jimin.

- Szia, Jiyoung! Örülök, hogy megismerhetlek! - integetett neki Taehyung, de úgy, hogy közben majdnem fejen csapott engem a lapát tenyerével.

- Éppen bioszozunk - mondtam, miközben megfogtam Tae kezét és az oldala mellé tettem, hogy mindenki biztonságban legyen.

- Ehwww - fintorgott, és látványosan öklendezni kezdett.

Jimin némán figyelte Jiyoungot, mintha csupán azzal megismerhetné őt, hogy kielemzi a testtartását és az arckifejezését. Mondjuk, Jiminből bármit kinézek.

- Ja - értettem egyet Taehyunggal.

- Fiúk, hagyjátok őket tanulni! - érkezett meg Seokjin, hogy betartsa az ígéretét.

- Már megyünk is, nem zavarunk - emelte maga elé a kezeit Tae, majd Jimint a derekánál fogva kezdte az emelet felé terelni.

- Folytatjuk? - kérdeztem Jiyoungot, aki csak bólintott egyet és visszaült a földre.

Sajnos, abban a tudatban, hogy Taehyungék már itthon vannak, nehezebben tudtam koncentrálni. Szívesebben beszélgettem volna velük a kertben, vagy játszottam volna Taevel a videójátékokkal. Azt hiszem, Jiyoung is észrevette, hogy nincs kedvem foglalkozni a biosszal. Fél óra elteltével egy szó nélkül elkezdett a táskájába pakolni.

- Végeztünk mára? - kérdeztem meglepetten.

- Mennem kell - motyogta.

- Hát jó - bólintottam, majd miután a hátára vette a táskáját, az előszobába kísértem. - Mikor folytatjuk?

- Jövőhét elején? - kérdezte bizonytalanul.

- Nekem oké - rántottam meg a vállam.

Miután felvette a cipőjét, készségesen nyitottam ki előtte az ajtót, mire szinte megdermedve, elkerekedett szemekkel nézett maga elé. Értetlenül ráncoltam össze a homlokom és szélesebbre tártam az ajtót, akkor láttam meg Hobit, aki szintén némán, felismerhetetlen kifejezéssel az arcán bámult egyenesen Jiyoungra.

- Öhm... - szólaltam meg egy kis idő múlva, mikor már túl kínosnak ítéltem meg a helyzetet. Hobi és Jiyoung egyszerre kapták rám a tekintetüket. - Szia, Hobi - intettem egyet. - Éppen útban állsz.

- Ó, bocsánat - hadarta zavartan, majd oldalra állt.

Jiyoung pedig, mintha csak erre várt volna, köszönés nélkül rohant ki az ajtón. Még a kerti kaput sem csukta be maga után, annyira sietett.

- Ez fura volt - jegyeztem meg.

- Ki volt ő? - kérdezte Hoseok, miután végre bejött a házba és letette a cuccait.

- Jiyoung. Az egyik osztálytársam.

- Értem - bólintott, majd kikerült engem és az emeletre ment.

Én pedig ott maradtam az előszobában értetlenül, válaszokat keresve az imént történtekre.