- Minden hónapban két doga az összes tantárgyból, páros munka biológiából és angolból, öt beadandó irodalomból a félév végéig, téli szünet december közepétől január elejéig, tavaszi szünet márciusban, egy hét. Kettő előadás informatikából és számonkérés történelemből minden órán, szóban - olvasta fel hangosan a füzetembe írtakat Jimin.

Lustán fordítottam a fejem a tévé felé, már attól elfáradtam, hogy újra belegondoltam, mennyi teendőm lesz a félév során. Nincs olyan sok tantárgy, viszont annál többet kell tanulni ezekre. Alig lesz időm bármire is...

- Nem fogsz unatkozni - adott hangot a gondolataimnak Taehyung, ahogy teljesen elfeküdt a kanapén és lábait a combomra pakolta.

- A beadandó témái érdekesek, de nem értem, miért kell megcsinálnod ezeket, mikor ilyet nem kérnek az érettségin - értetlenkedett Jimin. - Ha akarod, majd megírom neked őket.

- Nem akarlak ezzel terhelni - ingattam a fejem nemlegesen.

- Dehogy terhelsz vele! - fújtatott. - Tegnap, amíg nem voltál itthon, kitöltöttem az egész angol könyvet.

- Mi? - kaptam rá a szemeimet. - Az egészet?!

- Izgi volt - vigyorodott el. - Te úgyis anyanyelvi szinten beszéled a nyelvet, nekem meg jó gyakorlás volt. Amúgy is unatkoztam...

- Fura vagy, Jimin - mondtam halkan, mire Taehyung kuncogni kezdett. Mégis ki áll neki tanulni, ha unatkozik?

- A páros munka érdekesebb a többinél - köszörülte meg a torkát.

- Páratlan az osztály létszám. Én leszek az, aki egyedül dolgozik - bólogattam elégedetten.

- Kötve hiszem - tette keresztbe a lábait Taehyung. - Ilyenkor a tanárok inkább egy hármas csapatot hoznak létre.

- Ez a tanár nem fog - szűkítettem össze a szemeimet.

- Ha te mondod - nevetett fel.

- Most komolyan, keresned kellene magadnak egy párt - könyökölt a fotel karfájára Jimin.

- Oké - bólintottam. - Leszel a párom?

- Úgy értem, az osztályból - kuncogta, mire kelletlenül hunytam le a szemeimet.

- Kook - jelent meg Seokjin egy kistányérral és egy kanállal a kezében.

Elém lépett és mert a fura állagú, sárgás színű valamiből, majd a szám elé tartotta a kanalat. Taehyung leszedte rólam a lábait és felült, aztán miután megettem a kimert löttyöt, a száját tátva meresztett szemeket Jinre.

- Ez mi? - vontam össze a szemöldököm.

- Finom? - kérdezte türelmetlenül.

- Kicsit keserű, de amúgy igen - bólintottam, majd mivel Tae még mindig az ő részére várt, amit Jin nem igazán akart neki megadni, a kanálért nyúltam.

- Hát ez... - hümmögte, miközben elfintorodott. - Ez szar.

- Tae! - szóltam rá mérgesen.

- Muti - sóhajtotta Jimin, majd felállt a fotelból és ő is megkóstolta az ételt. Pár másodpercig forgatta a szájában, közben elgondolkodva pislogott Jinre, akinek az arcára volt írva, hogy Taehyung egy szavával elvette az életkedvét. - Önmagában nem olyan jó, de szerintem, ha mondjuk húsra öntöd, akkor finom lesz.

- Rizsre gondoltam, de akkor kipróbálom így - bólintott Jin újonnan izgatottan, majd vetett egy lesújtó pillantást Taehyungra és visszament a konyhába.

- Minek kell kísérletezni a kajával...? - motyogta Tae, miközben megfordult és most úgy feküdt el, hogy a feje került a combomra.

- Mi van azzal a lánnyal, akiről beszéltél? Vele lehetnél párban - tért vissza Jimin az eredeti témánkhoz.

Egy grimasz ült az arcomra, ahogy ujjaim közé vettem Taehyung néhány tincsét, és ellenkezőn ráztam meg a fejem.

- Nem akarok párban lenni senkivel - mondtam határozottan.

- Nem lehetsz ilyen, Jungkook! - teremtett le Jimin rosszallóan, mire égnek emeltem a szemeimet.

- Jó. Majd megkérdezem őt - biccentettem.

- Nem hiszek neked - szűkítette össze a szemeit, majd előrehajolt és a kezébe vette a telefonomat. - Írj neki most!

- Mi van? - vontam fel a szemöldököm.

- Írj neki, hogy lehetnétek párban! - erősködött.

- Nincs meg a száma! - hitetlenkedtem.

- De tuti fent van Facen. Tudod a nevét, jelöld be - nyújtotta felém a telefonom, de aztán hirtelen meggondolta magát és visszahuppant a fotelbe. - Megcsinálom inkább én.

- Oké - rántottam meg a vállam, és amikor felém mutatta a telefon kijelzőjét, amin Jiyoung profilja volt megnyitva, bólintottam egyet.  - De ne legyél kedves.

- Ne legyek kedves? - kérdezett vissza.

- Ja. Csak írd meg, hogy ha akar, lehetünk párban. Semmi mosolygós fej, semmi kérlek. Nem könyörgök én senkinek - magyaráztam.

- Csak Yoonginak - vigyorodott el Taehyung. - Hogy tegye végre be.

- Hm - mosolyodtam el, miközben hajába akasztott ujjaimat hirtelen rántottam el a fejéről, kitépve jó pár hajszálát. Vinnyogva kapott a fejéhez, miközben felült és a kanapé másik oldalára húzódott.

- Most miért bántasz?! - nyafogta.

- Mert biztosan megérdemled - szólalt fel a füleimnek legkellemesebb hang az előszoba felől. Izgatottan ugrottam talpra és mosolyogva vetettem magam Yoongi kitárt karjai közé.

- Szia - motyogtam a vállába.

- Helló, baba - vezette ujjait a felsőm alá, miközben egy rövid csókot nyomott a nyakamra.

- Hogyhogy ilyen korán hazajöttél? - kérdezte Jimin.

Levettem Yoongi válláról a táskáját és a kanapé mellé tettem, majd megvártam, hogy először ő üljön le, csak aztán helyezkedtem el mellette úgy, hogy hozzá tudjak bújni.

- Úgy voltam vele, hogy majd holnap dolgozom amíg Jungkook suliban lesz - válaszolta a kanapé háttámlájának döntve a fejét.

- Aki megteheti... - jegyezte meg Taehyung, még mindig a haját tapogatva.

Egyik karomat átbújtattam Yoongi háta mögött és átöleltem a derekát, míg lábaimat átvetettem a combjain, de ekkor megéreztem valami furcsát a csípőmnek nyomódni. És ez a furcsa valami furcsa hangot adott ki.

- Mi ez? - ráncoltam össze a homlokom, miközben a zsebéhez nyúltam.

Egy összehajtott lapot vettem ki belőle, ami egy picit meggyűrődött annak hatására, hogy teljesen Yoongihoz préseltem magam.

- Semmi - kapta ki a kezemből olyan gyorsan, hogy feleszmélni sem volt időm.

- Akkor tuti valami fontos - mondta Jimin, és kivette Yoongi kezéből a lapot.

- Add vissza! - kezdett fészkelődni a barátom, mire szorosabban fontam köré a karjaimat. - Az az enyém!

- Rá van írva a neved? - vonta fel a szemöldökét Jimin.

- Igen! - bólintott Yoongi határozottan.

- Tök mindegy, nyisd már ki! - szóltam Jiminre türelmetlenül. Nem kellett kétszer mondanom, kihajtogatta a lapot és meglepetten pislogott rá.

- Mi az? - ugrott fel Taehyung mellőlem.

Amint Jimin mellé lépett, az ő arcára is döbbenet ült, én meg el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, ami ezt a reakciót váltotta ki belőlük.

- Mutasd már! - emeltem fel a hangom feszülten, ugyanis azt sem vettem jó jelnek, hogy Yoongi hirtelen némaságba kezdett. Tenyerét a vádlimra tette és ujjaival kezdte gyűrögetni a melegítőnadrágomat.

- Hű... - nyögte ki Jimin először, Taehyung pedig egyetértően bólogatni kezdett. - Ilyet én is akarok!

- Ne haragudj... - motyogta Yoongi.

- Mi... - kezdtem értetlenül, de szavaim a torkomra forrtak mikor Jimin a kezembe adta a lapot, amiről a saját rajzom köszönt vissza rám. Mégpedig a Yoongiról készült rajzom.

- Jungkookie, engem is lerajzolsz? - pislogott rám nagy szemekkel Taehyung, de annyira zavarban voltam, hogy szinte fel sem fogtam, miről beszélt.

- Ez... - fordultam Yoongi felé, aki mintha erre várt volna, hirtelen megeredt a nyelve.

- Figyelj, én nem akartam elrontani semmit, tényleg. Csak reggel megtaláltam, amikor a zoknimat kerestem az ágy alatt és... nem tehettem vissza - magyarázkodott. - Gyönyörű - tette hozzá, mire még inkább vörösödő arcom elé húztam a felsőmet. - Mármint nem én, hanem a rajzod. Az gyönyörű.

- Na! - csaptam gyengén a mellkasára. - Te vagy gyönyörű!

- Most veszekedni fognak? - kérdezte Taehyung halkan.

- Hát, ha ilyenen veszekednek, az nem nagy baj... - felelte Jimin, majd megfogta Tae kezét és a konyha felé húzta.

- Ne haragudj, amiért csak úgy elvettem - mondta Yoongi, és az érzelmei az arcára ültek amint kettesben maradtunk.

- Úgyis a tiéd - mosolyodtam el, és visszaadtam neki a rajzot. - De miért vitted magaddal a munkahelyedre?

- Motiváció - vonta meg a vállát, miközben szemeit a lapra vezette. - Olyan akarok lenni, mint amilyennek lerajzoltál.

- De hát olyan vagy - vontam össze a szemöldököm.

- Örülök, hogy ilyennek látsz - motyogta.

- Én ezt nem értem - ráztam meg a fejem zavartan.

Akárhogy is néztem, nem találtam különbséget a rajzom és a valóság között. Aztán Yoongi visszahúzta a karját és rosszul éreztem magam, amiért már nem ölelt át.

- Ilyen akarok lenni... ilyen gondtalan - kezdte szinte suttogva, és a rajzra mutatott. - Azt akarom, hogy a szemeim csillogjanak, hogy mosolyogjak és semmin se aggódjak.

- Yoongi... - nem találtam a szavakat.

Hirtelen haragot éreztem magam iránt, amiért ennyire vak voltam. És ezt az is alátámasztja, ahogy Yoongit ábrázoltam. Nem csak nekem vannak még mindig nehézségeim az életben. Elfelejtettem, hogy Yoonginak miken kellett keresztülmennie. Hogy az ő lelke sincs már többé egyben.

- Azért rajzoltál le így, mert amikor velem vagy, valóban gondtalannak érzem magam - folytatta, miközben rámnézett.
- Olyankor vagyok a legboldogabb.

- Akkor mindig veled leszek - akaszkodtam rá, mint egy koala. - Mindig, örökké, amíg meg nem halunk!

- Szavadon foglak - kuncogott fel. Összehajtotta a papírt, visszacsúsztatta a zsebébe és végre felém fordult, úgy fonta körém a karjait.

- Ki kell találnom, hogyan legyek egyszerre a stúdióban és a suliban - dünnyögtem a nyakába, ezzel még jobb kedvre derítve őt.

- Szólj, ha van ötleted - sóhajtotta.

Lassan hátradőltem a kanapén, és húztam magammal őt is. Ujjaimmal a hajába túrtam, miután fejét a mellkasomra helyezte és a szívem megtelt végtelen szeretettel, ahogy hozzám bújt.

- Mindig veled leszek, szerelmem - suttogtam. Állkapcsa megfeszült, miközben szemeit szorosan lehunyta és bólintott egyet.

Hosszú, nyugodt percek teltek el csendben. A haját simogattam, miközben szemeimmel a plafont pásztáztam és gondolkodtam, amikor lassan megmozdította a fejét és pár centivel arrébb csúszott a mellkasomon.

A szívem dobogását hallgatta.

Ha tudtam volna, hogy a rajzom a felszínre hozza benne azt, amit idáig sikeresen elnyomott magában, a kezembe se fogtam volna a ceruzát. Én nem akartam ezt... Nem akartam a megtört Yoongit látni. Azt mondta, ha velem van, gondtalan, most mégis úgy szorít magához, mintha az élete múlna rajtam.

Soha többé nem fogok rajzolni.

A szemem sarkából láttam csak, ahogy Jimin lábujjhegyen lépkedve jött hozzánk közelebb, és amikor a kanapé elé ért, két tenyerét összeérintve emelte kezeit az arcához. Homlokomat ráncolva emeltem fel a fejem és bizonyosodtam meg róla, hogy Yoongi tényleg pillanatok alatt elaludt.

Amikor visszanéztem Jiminre, éppen a telefonjával készített fényképeket rólunk. Ajkaimat összepréselve igyekeztem a tekintetemmel üzenni neki, hogy menjen innen, ugyanis eszem ágában sem volt megmozdulni.

- Maradjatok csendben! - tátogtam szigorú kifejezéssel az arcomon, mire Jimin kérdőn felvonta a szemöldökét.

Biztosan arra gondol, hogy miért lenne négy ember csendben, mikor csak egy alszik. És, hogy az az egy ezt miért nem a szobájában teszi. Igaza van, én is erre gondolnék, de most Yoongiról van szó. Ezért visszavettem a szigorból és inkább esdekelve pislogtam Jiminre, akinek hamar megesett rajtunk a szíve. Ugyanolyan halkan ment vissza a konyhába, és pár másodperccel később teljes csend telepedett a házra.

Szemeimet lehunyva döntöttem oldalra a fejem, és megpróbáltam kizárni a gondolataimat. Tudom, hogy nem egy dolog van, amin járhatna az agyam, de most csak békésen pihenni szeretnék, miközben Yoongit tartom a karjaimban.

Ezúttal sikerrel jártam, hiszen hamar elaludtam. Amikor pedig legközelebb kinyitottam a szemeimet, Yoongi már ébren volt. A fejem két oldalán támaszkodott az alkarjain, miközben engem nézett nagy, csillogó szemekkel. Ahogy tekintetünk összekapcsolódott, lustán elmosolyodott és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.

- Mehetünk? - kérdezte rekedtes hangon, ami arra engedett következtetni, hogy ő is nemrég ébredhetett fel.

- Hova? - kérdeztem értetlenül.

- Hát piknikezni - vigyorodott el.

- Igen! - váltam éberré egy pillanat alatt.

Teljesen kiment a fejemből, hogy tegnap megbeszéltük, ma piknikezni megyünk. Izgatottan ugrottam talpra, miután Yoongi lemászott rólam, és sietősen mentem a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam.

A melegítőmet átcseréltem az egyik új, bő nadrágomra és a szürke felsőm helyett egy feketét vettem fel, majd a kezembe fogva a hátizsákomat mentem Seokjin szobájához. Kopogtam, de hamar rájöttem, hogy nincs itthon, szóval beengedtem magam a szobába és előkerestem az egyik nagyobb plédet a szekrényéből. Ezután Taehyungék szobáját vettem célba.

- Gyere! - szólt ki Jimin, miután háromszor kopogtam az ajtón.

- Bocsi - léptem be a szobába. Éppen filmet néztek, ezért amint megláttam azt, amire szükségem volt az asztalon, már el is indultam érte. - Már megyek is, elvihetem a hangszórót? - kérdeztem.

- Aha, de vidd hozzá a töltőt is - felelte Taehyung rám se nézve. A pléd felé pakoltam a hangszórót és a töltőt is miután megtaláltam, majd egy szó nélkül hagytam el a szobát.

- Megvan a pléd és a hangszóró, kell még... - torpantam meg a konyha bejáratánál, amikor megláttam Yoongit, aki a pult előtt állt és a dobozba mert tésztából falatozott. - Yoongi!

- Hm? - fordult felém teli szájjal. Úgy nézett ki, mint egy hörcsög, aki jól feltankolt kajával.

- Bírd ki amíg odaérünk - szóltam rá rosszallóan ingatva a fejem, majd elhúztam előle a dobozt, rátettem a tetejét és azt is a táskába tettem.

Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de egy percig sem aggódtam, mert Yoongi határozottan sétált mellettem az utcán, miközben azt ecsetelte, hogy milyen autókat nézett ma délelőtt a neten, amikor szünetet tartott.
Örültem, hogy visszatért a jókedve és semmiért sem lomboztam volna le ismét, úgyhogy én is áradoztam egy sort azokról az autókról, amiket el tudnék képzelni magamnak, vagy éppen Yoonginak. Nagyon rákapott most erre a témára és azt hiszem, ha rajta múlik, egy hónap múlva már Jiminéknek fog villogni a jogsijával.

Húsz perce sétálhattunk, mikor a parkhoz értünk, ahol Taehyunggal töltöttem el órákat beszélgetéssel az éjszaka közepén. És ahol rendesen kidühöngtem magam, miután először találkoztam Yoongival.

- Miért pont ide jöttünk? - kérdeztem halkan. Yoongi határozottan húzott a füves részre, kellő távolságban a szintén piknikező fiataloktól.

- Mert itt nincs annyi ember - mondta, miközben elővette a plédet. - Hiába van már mindjárt hat óra, a központ mellett ilyenkor is sokan vannak.

- Ilyen sokat aludtunk? - kerekedtek el a szemeim. Konkrétan az egész délutánt végigaludtuk...

- Hát... én tudnék még aludni... - jegyezte meg, és leült a kiterített pléd szélére. Kibújtam a cipőmből és Yoongi előtt foglaltam helyet törökülésben.

- Együnk - nyúltam a táskáért.

Előbb a hangszórót vettem elő és rácsatlakoztam Yoongi telefonjával, mert ő változatosabb zenéket hallgat, majd miután beállítottam a hangerőt, ami nem zavarja a többi embert, közénk tettem a vacsoránkat.

-  Végre - fogta az ujjai közé az evőpálcikákat.

Seokjin ma is finomat főzött. Mindent megettünk, pedig Yoongi nem kicsit dobozt választott. Az utolsó falat után hangosan felsóhajtottam és a hasamra simítottam a kezem, hogy lecsekkoljam, mekkorát nőtt most hirtelen.

- Rúg a kicsi? - biccentett felém Yoongi, aztán félretolta a dobozt és közelebb csúszott hozzám, hogy ő is a hasamra tegye a tenyerét.

- Most beszóltál? - sandítottam rá sértetten.

- Én csak érdeklődöm - nézett rám ártatlanul.

- Miért, olyan nagy lett a hasam, mintha terhes lennék...? - szorítottam ujjaim közé a pólómat.

- Nem, dehogy is! - válaszolt Yoongi azonnal. - Csak hülyéskedtem...

- Ígérj meg nekem valamit - néztem a szemébe komolyan. - Ne hagyd, hogy még kövérebb legyek.

- Ígérj meg nekem valamit - bólintott. - Ne gondold, hogy kövér vagy.  Rohadtul nem vagy az - simította tenyerét a derekamra.

- Megígéred? - kérdeztem türelmetlenül, figyelmen kívül hagyva szavait, mire szemeit forgatva biccentett egyet, majd a hátamra döntött a pléden. Valamit beállított a telefonján, aztán mellém feküdt az oldalára, miközben fejét a tenyerére támasztotta és mosolyogva nézett le rám.

- Szóval? Milyen volt az első napod az iskolában? - kérdezte kíváncsian.

- Jó. Azt hiszem. Nem történt semmi különös - vontam meg a vállam.

- Vannak fura alakok az osztályban? Nem volt gáz, hogy elkéstél? Hol ülsz? Kedves a tanár? Miről volt szó az órákon? - folytatta a kérdésáradatát, mire homlokomat ráncolva billentettem felé a fejem.

- Miért nem beszélünk inkább Sejin ajánlatáról? - kérdeztem.

- Érdekel, hogy hogy érezted magad... - sóhajtotta. - Történjen bármi, ugye tudod, hogy egy szavadba kerül, és kiírtok én ott mindenkit.

- Igen - nevettem fel. - Valami hasonlót mondott Jimin is, csak nem ilyen durva szavakkal.

- Csak ne fojts magadba semmit - hajolt hozzám közelebb. - Mindenről tudni akarok!

- Jól van - nyomtam egy puszit az arcára.

- Gondolkodtál az ajánlaton? - váltott témát, amiért hálás voltam, mert semmi kedvem nem volt a suliról beszélni. Nem mintha az ajánlatról lett volna...

- Nem szeretném elfogadni - feleltem bizonytalanul. - Tegnap éjjel utána olvastam a dolgoknak és... ez nem az én világom. Ne haragudj...

- Dehogy haragszom - rázta meg a fejét. - Megértem. Én voltam a hülye, amiért képes lettem volna arra, hogy ekkora nyomás alá tegyelek.

- Az én hibám - vontam össze a szemöldököm. - Ha elfogadnám, akkor ugyanott dolgoznánk. Pénzt is keresnék végre és közben veled is lehetnék. Utálom magam, amiért ennyire félek.

- A gyakornoksággal még nem keresel annyi pénzt, sőt. Szinte semmit. És lehet, hogy nem tudnánk annyit együtt lenni, hiába dolgozunk ugyanazon a helyen - magyarázta, és most még inkább hálás voltam neki, hogy nem meggyőzni akar a gyakornokság pozitív oldaláról, hanem arra törekedett, hogy  megerősítse a saját döntésemet.

- De akkor mi lesz az Eufóriával? Sejin mérges lesz...

- Mindig kitalál valamit. Most sem lesz probléma - biztatott mosolyogva.

- Akkor holnap bemegyek veled a céghez és megmondom neki - vettem egy mély levegőt.

- Oké, ott leszek melletted - bólintott.

Elég volt ennyit mondania, és máris csökkent a félelmem a holnap miatt. Nem tudom, Sejin hogy fog reagálni, de az biztos, hogy kénytelen lesz elfogadni a döntésemet.

Tekintetem az égre emeltem, miközben egy kicsit a zenére koncentráltam, ami éppen most kezdődött el. Lassú, könnyed, tökéletesen ellazított. Újra feltört bennem az érzés, hogy abban a pillanatban akarok maradni. A természetben Yoongival, a lemenő Nap alatt, miközben a lágy dallamok szinte ringatnak. Minden annyira nyugodt volt...

Aztán Yoongi hirtelen felült, amivel a frászt hozta rám, és meredten bámult egy irányba.

- Mi van? - kérdeztem ijedten.

- Mi a fasz? - morogta, mire én is felültem és arra néztem, amerre ő.

- Mi van??? - ismételtem meg a kérdésem hangosabban.

- Maradj itt - nézett rám egy pillanatra, majd indulatosan felállt, de végül nem indult el. - Mi a...?

- Yoongi, elmondanád, hogy mi történik? - kérdeztem zaklatottan.

- Nem tudom... lehet, hogy megőrültem - mondta, miközben szemeivel kereste azt, amit az imént meglátott.

- Pontosabban? - fogtam meg a kezét. Lehúztam magamhoz, így kénytelen volt visszaülni, de továbbra is kitartóan kutatta a messziséget.

- Olyan volt, mintha láttam volna egy sötét alakot. Ugyanazt, mint a múltkor...

- Mi...? - csapott le rám a félelem.

- De csak egy pillanatra néztem el, már el is tűnt - grimaszolt. - Valami baj lehet velem...

- Nem, nincs baj veled - ráztam meg a fejem, mire kérdőn emelte rám a tekintetét. - Én is láttam...

- Tessék? - nyíltak tágra a szemei. Nagyot nyeltem és lesütve a szemeimet válaszoltam.

- Én is láttam a kapucnis alakot. Többször is...