A kanapén elkényelmesedve vártam, hogy betöltsön a játék Yoongi telefonján. Az övén játszom, ugyanis ő elvitte az enyémet Sejinhez, hogy megmutathassa a felvételt, amit készítettem. Azt mondta, nem biztos, hogy a főnöke még bent van, de biztosan tévedett, hiszen már vagy fél órája itt hagyott.

Gondoltam rá, hogy kicsit felmérem a terepet, mégis milyen Yoongiék stúdiója, de hamar el is vetettem ezt az ötletet. Még a végén valami olyanhoz nyúlnék hozzá, amihez lehet, hogy nem kéne.

Remélem, Sejin azonnal intézkedni fog és kirúgja Baekhyunt, vagy ha azt nem is, legalább eltünteti Yoongi mellől. Felbosszant a tudat, hogy az a... nem is tudom, milyen jelzővel illessem, ennyire a háttérbe szorította Yoongit, aki képtelen volt így érvényesülni. Ezután majd szárnyra kaphat és talán ő lesz a leghíresebb dalszöveg író itthon. A tehetsége megvan hozzá.

Végre elindult a játék és átléphettem a következő szintre, azonban mikor hozzá kezdhettem volna, hirtelen elkezdett rezegni a telefon és felvillant egy név a kijelzőjén.

JiNa.

Pislogás nélkül meredtem a képernyőre, miközben kérdések hada tört fel a fejemben. Ki az a JiNa? Honnan ismeri Yoongit? És miért hívja őt?!

Tekintetem lassan az ajtóra vezettem, majd vissza a készülékre, ami szüntelenül rezgett, ez a JiNa nagyon is kitartó volt. Adott időt nekem, hogy lelkileg felszívjam magam és a zöld ikonra nyomjam az ujjam.

- Na végre! - szólalt meg JiNa hangosan. - Mi a francért nem tudod felvenni a telefont? Már vagy ezerszer hívtalak! Direkt csinálod? - kérdezte felháborodva, mire még több kérdés fogalmazódott meg bennem. - Nem ezt beszéltük meg! Azt mondtad, nem fogsz csak úgy elhagyni! - ... elhagyni?

- Öhm... Szia - motyogtam a kanapé karfájára markolva.

- ... Yoongi? - halkult el a hangja.

- Jungkook - bólintottam magam elé, mintha láthatná.

- Ó... Szia, Jungkook! Hogy vagy? - váltott hirtelen sokkal kedvesebb hangnemre.

- Hát, jól, köszi - mosolyodtam el zavartan.

- Nem tudod ki vagyok, igaz? - kuncogott fel.

- Nem...

- Pedig már találkoztunk. Tudod, a bárban. Yoongi a munkatársam volt - magyarázta, nekem pedig egyből beugrott, hogy ki is ő. Akkor találkoztam vele, amikor a bárban jártam Nate-tel.

- Emlékszem - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Yoongi most nincs itt, nem tudsz beszélni vele.

- Végülis... örülök, hogy nincs ott. Legalább te felvetted a telefont. Ő valamiért nem hajlandó beszélni velem, szóval add át neki az üzenetem! - mondta ismét haragosan.

- Mi lenne az? - kérdeztem egy papír után kutakodva, hogy fel tudjam írni amit mond.

- Hogy bassza meg. Vágom én, hogy az álmait valósítja meg éppen, de ne felejtse el, ki kaparta a rágót az asztalok aljáról helyette, amikor ő dalokat írt a raktárban! Ezt mondd meg neki.

- Ne legyél mérges rá... Alig van ideje bármire is - próbáltam megvédeni a barátomat.

- Attól még beleszólhatna a telefonba, hogy hagyjam békén a francba! Vagy írhatna egy üzenetet, hogy nem ér rá! Tudod, hogy érzem magam? - kérdezte zaklatottan. - Mint akit elhagytak. Ha nem akar a barátom lenni, mondja meg, de ne hagyjon lógva...

- Történt valami? - kérdeztem puhatolózva, mert volt egy olyan sejtésem, hogy több okból is kereste Yoongit, nem csupán azért, mert össze akar ülni egy baráti kiruccanásra.

- Ismered Hwanheet? - kérdezte elbizonytalanodva. Én pedig ismét törni kezdtem a fejem, hiszen nagyon ismerős volt a név, de fogalmam sincs, honnan. - Yoongi egyik haverja. Taxisofőr.

- Mi van vele? - tettem úgy, mintha tudnám, kiről van szó.

- Yoongi mutatott be minket egymásnak még régen. Valahogy úgy hozta a sors, hogy többször is összefutottunk teljesen véletlenül, és én sosem hagytam ki a lehetőséget, hogy jobban megismerjem őt. Én hülye... Egy jelnek vettem, hogy múlt héten újra összefutottunk a boltban, el akartam hívni valahova, ha már ő eddig nem tette meg. Már éppen kinyögtem, hogy igyunk meg egy kávét vagy valami, amikor odajött egy nő. Találd ki, ki volt ő...

- A barátnője? - húztam el a számat.

- A felesége, basszus! Yoongi sosem mondta, hogy Hwaheenak felesége van! - kiáltotta elkeseredetten. - Mi a baj velem, Jungkook? Hiába próbálkozom, mindig faképnél hagynak. Egyedül fogok meghalni ötven macskával körülöttem!

- Ne mondj ilyet... - pillantottam az ajtóra, amin Yoongi lépett be győztes mosollyal az arcán. - Nincs veled baj.

- Nem ismersz... Biztosan kiállhatatlan vagyok. Meg csúnya...? Engem senki sem akar szeretni és... - folytatta önmaga ócsárolását, mire tenyeremet a mikrofonra szorítva fordultam Yoongi felé.

- JiNa az - tátogtam a biztonság kedvéért.

- Miért vetted fel? - ingatta a fejét rosszallóan, miközben leült mellém.

- Itt az a kérdés, hogy te miért nem vetted fel? - vontam össze a szemöldököm, mire ártatlanul, nagyokat pislogva húzta fel a vállait.

- ...szóval szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy még a macskáim is utálni fognak - szipogott JiNa.

Tanácstalanul túrtam a hajamba, mert fogalmam sem volt, mit kellett volna mondanom, nem értek a nőkhöz.

- Ne aggódj - szedtem össze magam. - Szerintem nem vagy olyan csúnya.

- Csak egy kicsit, ugye? - nevetett fel valamivel vidámabban.

- Nem úgy értettem! - feleltem rémülten. - Szép vagy, JiNa.

- Köszönöm - sóhajtotta. - De akkor miért nem szeret engem senki?

- Mert olyan vagy, mint egy pióca - morogta mellettem Yoongi, mire mérgesen kaptam szája elé a tenyerem.

- Nem érdemelnek meg téged. Biztos vagyok benne, hogy idővel rád fog találni az, aki tiszta szívből fog téged szeretni - biztattam őt, és úgy éreztem, egyre jobban megy nekem ez a lelki segély dolog.

- Úgy, mint ahogy téged szeret Yoongi? - kérdezte, az említett pedig széles mosolyra húzta ajkait a tenyerem alatt.

- Lehetséges - nyögtem ki zavartan.

Nem mondhattam azt, hogy annyira senki sem tud szeretni valakit, mint Yoongi engem, de túlságosan nagyképűnek tűntem volna, hiába ez az igazság.

- Megígéred?

- Hát persze. Nem fogsz egyedül maradni... de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek macskáid!

- Rendben - kuncogott fel. - Köszönöm, Jungkook! Azért add át az üzenetem Yoonginak, mert nem csak ennyiről szerettem volna beszélni vele. Kíváncsi vagyok, hogy mennek a dolgai, de mivel most már tudom, hogy újra együtt vagytok, gondolom minden a legnagyobb rendben.

- Pénteken dolgozol? - kérdeztem elgondolkodva, mit sem törődve Yoongival, aki ellenkezőn rázta a fejét.

- Igen. Éjszakás vagyok.

- Meglátogatunk! - mosolyodtam el.

- Tényleg? Az nagyon jó lenne! - mondta izgatottan. - Akkor majd látlak titeket!

- Igen. Szia! - emeltem el a fülemtől a telefont.

- Nem kellett volna felvenned - dünnyögte Yoongi, mire teljesen felé fordultam és elvettem a kezem a szája elől.

- Miért nem? - vontam őt kérdőre.

- Hátra akarom hagyni a múltat - biccentett. - Te sem beszélsz már a londoni barátaiddal.

- Nem is keresnek - grimaszoltam. - És Noelen kívül egyikük sem volt igaz barátom.

- De vele se beszélsz...

- Nem is rólam van most szó - csíptem az oldalába, mire hitetlenül felmorrant.

- Ne csipkedj! - szólt rám, miközben átölelve a derekam bebújtatta kezét a felsőm alá.

- Értettem - feszültem meg érintése alatt.

Elégedetten elmosolyodott, majd eredeti tervét hátrahagyva kezdett gyengéden simogatni.

- Sejin ki fogja rúgni Baekhyunt - döntötte a fejét a vállamra.

- Megérdemli - bólogattam.

- Ja. És a nevében is bocsánatot kért tőlem. Szóval holnaptól csak az enyém a stúdió, és még fizetésemelést is kapok! - mesélte izgatottan.

- Ez azt jelenti, hogy akkor jöhetek ide amikor csak akarok? - kérdeztem reménykedve.

- Egy feltétellel - nézett rám.

- Mi lenne az? - billentettem oldalra a fejem, miközben lejjebb csúsztam a kanapén, hogy egy picit feljebb folytassa bőröm cirógatását.

- Énekelned kell - közölte velem egyszerűen.

- Hogy mi? - néztem rá tágra nyílt szemekkel. Én és az éneklés...?

- Nyugi, csak nekem. Nem fogjuk megmutatni senkinek, megígérem - fektette szabad tenyerét a combomra. - A hangod tökéletesen illik a dalaimhoz! Majd a hírességek feléneklik, biztos nagyon jó lesz, de igazán büszke csak akkor lennék magamra, ha lenne egy verzió a te hangoddal is.

- Te tényleg szépnek találod a hangom? - kérdeztem elbizonytalanodva.

- A tiédnél szebbet még nem hallottam, baba - mosolygott rám olyan elragadóan, hogy ha akartam volna se tudtam volna nemet mondani neki.

- Az Eufóriához van zenéd? - engedtem le a vállaimat, mintha akkora szívességet tennék most Yoonginak, akinek szemei felcsillantak kérdésem hallatán.

- Van! Azt szeretnéd felénekelni? - állt fel mellőlem, amiért egy pillanatra csalódottan szusszantam fel, érezve puha ujjai hiányát.

A gépéhez ment és kattintott párat, míg bekapcsolta a hangszórókat. Ahogy elnéztem, már csukott szemmel is tudna dolgozni, annyira ért ezekhez a dolgokhoz. Megnyitott egy fájlt, majd kíváncsian fordult felém, a reakciómat várta.

Koncentráltan hallgattam a művét, amit a nekem írt dalához készített. Tudtam, hogy a fejében már teljesen összeállt a zene és a szöveg, de azért én is megpróbáltam magamban a dallamra illeszteni a leírt sorokat. Nem mintha értenék hozzá, de úgyis csak Yoongival osztom meg a gondolataimat, előtte nem annyira kínos, ha leégetem magam. Egészen belemerültem a felcsendülő dallamokba, szinte ürességet éreztem, mikor vége lett.

- Ez csak az alap. Majd igazítok rajta, miközben dolgozunk. Mit szólsz? - kérdezte visszafordulva a géphez.

- Imádom - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Gyere - húzott maga mellé egy másik széket, gondolom az volt Baekhyuné. Őszinte örömmel veszem át a helyét. - Mivel ez a te dalod, nem árulom el, hogy én hogyan képzeltem.

- Más szóval, hagyod, hogy elrontsam ezt a csodálatos dalt - grimaszoltam, miközben helyet foglaltam mellette és úgy vetettem szemeimet a képernyőre, mintha érteném amit látok.

- Azt nem fogom hagyni - puszilta meg az arcom, mire elvigyorodva dőltem felé még egy pusziért, amit meg is kaptam.

- Hallgassuk meg újra! - mutattam a hangszórókra, és nem kellett kétszer kérnem, a most már ismerős dallamok egyre inkább megszerettették velem magukat. Yoongi elém tette a dalszöveget is, bár fejből tudtam a szavakat, annyiszor elolvastam azóta, hogy megkaptam tőle szülinapomra.

- Van ötleted? - kérdezte.

- Lehetne gyors és lassú is egyszerre? - fordultam felé teljesen.

- Hogy érted? - vonta össze a szemöldökét. - Vagy várj, inkább mutasd meg! - állt fel hirtelen, és a kis szoba másik felébe ment, ahol egy mikrofon állt, amit nem is tudom, eddig hogy nem vettem észre.

- Ez nagyon menő - követtem őt leplezetlen izgatottsággal.

- Vedd ezt fel, így csak te fogod hallani a zenét. Úgy énekelsz, ahogy akarsz - nyomta a kezembe a fejhallgatót, majd visszament a gépéhez.

Nyilván nem bírtam ki, hogy ne bohóckodjam el az elején, hiszen nagyon tetszett az, hogy itt minden újdonság számomra. Régen imádtam videókat nézni a leghíresebb videó megosztó oldalon, tudtam, mi az a zajszűrő és hogyan kell használni a mikrofont, de mégis, én magam sosem próbáltam még ezeket.

Yoongi arcára is mosoly került, ahogy komolytalan játékomat figyelte a hangommal, amit visszahallgatva nem bírtunk nem nevetni rajta. Tényleg nem erőltetett semmit. Nem szólt rám, hogy foglalkozzunk a dallal, vagy hogy vegyem egy kicsit komolyabban, mert így nem jutunk egyről a kettőre. Ha így tett volna, talán kellemetlenül éreztem volna magam, mert egyelőre nem sok ötletem volt a dallal kapcsolatban. Szükségem volt egy kis időre, hogy elkaphasson az az érzés, mint mikor rajzolok. Az, hogy élvezzem, ahogy valami maradandót alkotok.

Már rég letelt Yoongi munkaideje, ezért amikor végképp kifogytam a hangokból, amiket ember képes kiadni magából, levettem a fejhallgatót a fejemről és visszatettem a helyére.

- Tetszik ez a cucc - biccentettem a mikrofon felé.

- Vettem észre - kuncogott jókedvűen.

- Ráteszed a telefonomra az alapot? - ültem vissza mellé.

Sorra törölte ki a hülyéskedésem eredményeit, én pedig akaratlanul is felnevettem ahogy arra gondoltam, hogy az egyik híresség dalába véletlenül bekerül az enyém is. Mondjuk ilyen nem történhet meg, Yoongi mindig odafigyel, de azért vicces eljátszani a gondolattal.

- Aztán megyünk? Éhes vagyok - bólogatott, és már csatlakoztatta is a telefonomat a gépéhez.

- Mehetünk - értettem vele egyet, hiszen én is egészen megéheztem, hiába ettünk szendvicset úgy két órával ezelőtt.

- Van egy étterem a közelben - dobta fel ötletként.

- Drága hely? - kérdeztem gondolkodás nélkül, mire összehúzott szemekkel nézett rám.

- Mit számít? Fizetésemelést kapok!

- Oké, de nem is vagyok úgy öltözve... - kerestem további kibúvókat.

- Inkább egy meki féle helyre akarsz menni? - hitetlenkedett, mire ártatlanul húztam fel a vállaimat.

- Jiminék is oda mentek...De felőlem mehetünk az étterembe - mondtam megadóan.

- Majd meglátod, amit ott eszünk ezerszer finomabb egy hamburgernél. És egészségesebb is - bólintott határozottan, és a kezembe nyomta a telefonomat. - Fájlként mentettem rá, ne a zenék között keresd - mutatott a készülékre.

Egyszer lejátszottam a zenét, nehogy otthon derüljön ki, hogy hibás a fájl vagy a telefonom képtelen a lejátszására. Bár utóbbira kevés esélyt láttam, hiszen vadonatúj a telefonom és sokkal többet is elbír, mint egy egyszerű hangfájlt.

Addig Yoongi összepakolta a cuccait, rendet tett és mindent beállított úgy, hogy mikor holnap bejön, máris munkához láthasson. Azt hiszem, vele tartok majd én is, vagy majd csatlakozom hozzá délután. Nem biztos, hogy fel tudnék kelni reggel nyolc előtt...

- Kész vagyok - motyogta sietősen, mikor felém pillantott és rájött, hogy én már rég útra kész vagyok.

- Nem akarod egy kicsit berendezni ezt a helyet? - nyitottam ki az ajtót.

- Nem hiszem, hogy Sejin örülne neki - rázta meg a fejét ellenkezőn.

- Sejin vagy Baekyhun? - forgattam meg a szemeimet. Amint bezárta a stúdió ajtaját, a zsebébe tette a kulcsot és a kezét nyújtotta felém. - Csak mert nem hiszem, hogy Sejin annyit járna itt. Baekhyun meg szépen felszívódik, így már csak a tiéd minden - kulcsoltam össze az ujjainkat, majd a lift felé indultunk.

- Nem is tudom...

- Nem arra gondolok, hogy egyből fessük le a falakat és cseréljük ki a bútorokat - vágtam a szavába. - Ezek nélkül is tudunk otthonosabb hangulatot teremteni.

- Jó. Van kedved segíteni? - ölelte át a derekam, és közelebb vont magához, miután a lift ajtaja becsukódott mögöttünk.

- Igen! Már van is egy csomó ötletem! - csettintettem izgatottan.

- Szeretem, mikor ilyen jó kedved van - mosolygott rám.

- Melletted mindig jó kedvem van - legyintettem, mintha semmiség lenne az, hogy annyi idő után végre tényleg őszintén mondhatom, hogy boldog vagyok. Semmi megjátszás, semmi hazugság. Csak az őszinte én.

Megérkeztünk a földszintre, ahol a liftből kilépve egyenesen a kijárat felé indultam volna, azonban Yoongi éppen a másik irányba tartott. És mivel ő fogott engem, nem pedig fordítva, nekem kellett őt követnem, egészen a recepciós pultig.

- Elnézést - szólalt meg Yoongi határozott hangon, magunkra vonva a boszorkány figyelmét. Amint meglátott engem, megütközve hőkölt hátra, mire ajkamba harapva fojtottam el a mosolyomat.

- Igen? - köszörülte meg a torkát és tekintetét Yoongira vezette, aki egy összehajtogatott lapot húzott elő a zsebéből, azt nyújtotta át a nőnek.

Közelebb léptem, hogy én is rálássak a nyomtatott szavakra, de csak mert a lap tetején kiemelten, nagyobb betűkkel szerepelt a nevem.

- Legyen szíves - biccentett a barátom kimérten a papír felé.

- Máris - kapott a billentyűzetéhez a boszorkány.

Értetlenül pislogtam egyszer a nőre, egyszer pedig Yoongira, valami magyarázatot vártam erre az egészre. Amikor pedig az előbbi egy kártyaszerű dolgot tett a pultra, még több kérdés fogalmazódott meg bennem.

- Köszönjük - vette a kezébe Yoongi, majd hátat fordított a recepciósnak és rászorítva a kezemre vezetett ki az épületből.

- Ez most mi volt? - kérdeztem azonnal, amint becsukódott a fotocellás ajtó.

- Tessék - nyújtotta felém a kártyát. Kíváncsian forgattam a kezemben, rajta állt a nevem, a születési dátumom és hogy itt születtem Busanban, valamint egy hosszú kód. - Ez a belépőkártyád. Csak fel kell mutatnod a boszinak és már be is enged téged.

- Ilyen lehet nekem? - néztem rá döbbenten.

- Nem tudom. Szerintem nem, de mivel Sejin úgyis szégyenkezett Baekhyun miatt, kihasználtam a lehetőséget és aláírattam vele az engedélyt - rántotta meg a vállát.

- Szóval legközelebb nem kell beszöknöm - bólintottam elvigyorodva.

- Nem. Akkor jössz, amikor akarsz, jogod van hozzá.

- Jogom van hozzá - ismételtem őt boldogan, és el is terveztem, hogy minden nap eljövök majd hozzá, mert hát... most már megtehetem.