Egyik kezemben a telefonomat tartottam, míg másikkal Yoongi tincseivel játszottam, persze csak úgy, hogy ne ébresszem fel őt.

Mesélt még arról a Baekhyun fiúról egy kicsit, aztán fejét az ölembe hajtva aludt el egyik pillanatról a másikra. Sajnáltam őt, mert tudtam, hogy nem azért fáradt el ennyire, mert megerőltető volt a munka. Azt mindig örömmel csinálja és inkább feltölti energiával, mint hogy teljesen leszívja.

Rákerestem a közösségi oldalon Baekhyunra. A nevére egy csomó profil megjelent a kijelzőmön, de szerencsére nem volt nehéz megtalálnom azt az egyet, akit kerestem. Megjelölte, hogy hol dolgozik.

Ahogy a képei és posztjai között kutakodtam, azt kívántam, bárcsak inkább az egyik ősz hajú, ráncos öregember lett volna, egy azok közül, akiknek ugyanaz volt a nevük.

Baekhyun beállhatott volna modellnek. Vékony volt, de nem sovány, sőt, jól látható izmok dagadtak a karjain és combjain. Az arca tökéletes volt, a bőre hibátlan és ahogy mosolygott rájöttem, hogy még a fogai is tökéletesek. Mintha nem is igazi lett volna, hanem egy valaki által megtervezett, a tökéletességet megtestesítő, jól sikerült kísérlet.

Keserű érzés vont maga alá ahogy belegondoltam, hogy Yoongi minden nap találkozik ezzel a tökéletes fiúval és nyilván ő is látja, amit én. És, ha úgy vesszük, Yoongi is közel áll a tökéletességhez, azaz pont passzolnának egymáshoz. Sokkal inkább illene hozzá Baekyhun, mint én. Bennem nincs semmi, amire azt mondhatnám, hogy tökéletes.

Annyira felhergeltem magam, hogy lassan a sírás kerülgetett, miközben kétségbeesetten kerestem jeleket arra, hogy milyen identitású Baekhyun. Nehéz volt, mert az oldalán vegyesen voltak képek fiúkkal és lányokkal, de egyik sem volt olyan, hogy rámondhattam volna, hogy igen, ők biztosan együtt vannak.

Yoongi nem kedveli őt... Elrontotta a munkáját... Kizárt dolog, hogy ezek után mégis közeledjen felé... ugye?!

- Bocsi - nyílt a szoba ajtaja és Taehyung mosolygós arca tűnt fel. Azonban ahogy rám tévedt a tekintete, elkomolyodva jött beljebb. - Mi az? Rosszul vagy?

- Nem - ráztam meg a fejem elkeseredetten. - Megjött Namjoon?

- Már rég. Előkészültünk a partihoz, most már csak ti hiányoztok - fogott a vállamra. - Biztos jól vagy?

- Persze - mosolyodtam el erőltetetten. - Akkor mindjárt megyünk, köszi, hogy szóltál! - biccentettem, mire elsőre megértette, hogy valóban jobb, ha nem feszegeti a témát.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, vettem egy mély levegőt és elzavartam a bántó gondolataimat. Nem hagyhatom, hogy hatással legyenek rám, hiszen Yoongi szeret engem. Tisztában vagyok az érzéseivel.

A telefonomat a párna alá száműztem, hogy még csak ne is lássam, és két kezem közé fogva Yoongi arcát hajoltam le hozzá.

- Ébresztő - suttogtam, miközben apró puszikat nyomtam a homlokára. Érintésem alatt összerezzent és laposakat pislogva nézett fel rám, miközben érthetetlenül dünnyögni kezdett. - Hogy mondod? - kuncogtam.

- Alszom... - préselte ki magából nagy nehezen.

- Hát, most már nem alszol - vontam meg a vállam. - A fiúk ránk várnak.

- Ahham - bólintott lassan, és ismét lehunyta a szemét. Úgy tűnik nem nagyon izgatta amit mondtam.

- Na, kelj fel! - noszogattam, és kicsit oldalra fordítva a fejem adtam egy puszit a szájára is. - Éhes vagyok! - mondtam, mire hirtelen sokkal éberebb tekintettel nézett rám.

- Mit mondtál?

- Hogy éhes vagyok - ráncoltam össze a homlokom. - Mi olyan fura ezen?

- Az, hogy ezt még sosem hallottam tőled - mosolyodott el izgatottan, és úgy ült fel, mintha nem pár perccel ezelőtt ébredt volna fel.

- Hát most hallod. Mindjárt innen is - mutattam a hasamra.

- Menjünk - fogta meg a kezem, és ahogy kihúzott az ajtón, a földszinten felhangzott Taehyung csengőhangja, azaz a kedvenc száma a hangszórókból.

- Nem fognak szólni a szomszédok? - kezdtem aggodalmaskodni.

- Nem tartanánk bulit, ha otthon lennének - mondta.

Szóval ők már előre tudták, hogy ma nem lesznek otthon a szomszédok. Fura.

A kertbe érve nem kicsit lepődtem meg. Minden máshogy nézett ki, mint az utóbbi alkalommal és el sem tudom képzelni, mennyit dolgozhattak a fiúk ezért.

Az asztal távolabb került a medencétől, de közelebb az ajtóhoz. Rajta színes tányérokon zöldségek, gyümölcsök és a már elkészült hús, valamint persze az a rengeteg alkohol, amit szintén ma vásároltunk. Az asztaltól balra egy kivetítő kapott helyet, amit nem teljesen értettem. Talán filmet fogunk nézni...? Megmagyarázná a rákötött laptopot, de a mellette lévő két mikrofont már nem igazán.

- Végre! - csapta fel a kezeit Hoseok, amikor meglátott minket. - Most már ihatunk?!

- Várj még! - szólt rá Seokjin, és megkérte Taet, aki éppen Jimin torkán nyomta le a nyelvét, hogy töltsön az összes pohárba az egyik pezsgőből.

- Ünneplünk valamit? - értetlenkedtem, miközben már magam elé vettem egy üres tányért és fejben összeraktam a vacsorámat.

- Bizony - mosolygott rám Namjoon. Körbeálltuk az asztalt és végül én is a kezembe kaptam a pezsgős poharam.

- Igyunk arra, hogy újra teljes a csapat! - nézett körbe Seokjin.

- És, hogy végre mindenki boldog - tette hozzá Jimin, mire Yoongi átkarolta a derekam és egy puszit nyomott az arcomra.

- Ácsi! Én lemaradtam! - nézett ránk Hoseok megütközve.

- Nem csak te... - követte őt Namjoon.

- Mert te folyton a kocsiddal foglalkozol, te meg ki tudja mit csinálsz, de sosem vagytok itthon - kapott az alkalmon Seokjin, hogy leszidja őket amiért olyan kevés időt töltenek itthon. - Mindegy. Koccintsunk, mert kiszáradok!

Csak egy kortyot ittam a pezsgőből, mert nem akartam rögtön éhgyomorra alkoholt gurítani. Az asztalhoz ülve kezdtem zöldségeket pakolni a tányéromra és egy falat húst, amiről a biztonság kedvéért levágtam a zsírosabb részt.

- Hamarosan vége a nyárnak - sóhajtotta Jimin, ahogy egy furcsa színű, számomra ismeretlen italt töltött a poharába.

- Ezzel a mondattal el is vetted a kedvem a bulizástól - grimaszolt Taehyung.

- Nem azért mondtam - vonta meg a vállát Jimin, és mosolyogva rám nézett. - Hanem mert ez azt jelenti, hogy vészesen közeleg Jungkookie születésnapja!

- Tessék? - kerekedtek el a szemeim. - Te ezt honnan tudod?!

- Átkutattam az irataidat, mert kíváncsi voltam - legyintett, mintha annyira természetes lenne amit csinált.

- Mikor van a szülinapod? - fordult felém Namjoon.

- Augusztusban - motyogtam.

- A csillaghullás napján - tett a tányéromra egy nagy szelet húst Yoongi.

- Te is kutakodtál? - húztam fel az orromat sértődötten.

- Aha, csak én még úgy öt évvel ezelőtt - mosolygott rám úgy, hogy semmiképp se legyen esélyem haragudni rá. Meg amúgy is, megmelengette a szívem, hogy azóta is emlékszik a születésnapomra...

- Egyszer kívántam a csillaghullás napján - mesélte Jimin. - Nem hittem benne, de valóra vált.

- Miért, mit kívántál?

- Tuti engem - dobta hátra a nem létező, vállig érő haját Taehyung.

- Akkor már az enyém voltál - intette le őt Jimin. - Azt kívántam, hogy Jungkook visszajöjjön Busanba és újra együtt legyen Yoongssal - bólogatott.

- Te nekünk kívántál magad helyett? - vonta fel a szemöldökét Yoongi, de azért látszott rajta, hogy nem hagyta hidegen Jimin kívánsága.

- Kérlek - tette a mellkasára a kezét a rózsaszín hajú. - Én vagyok a legnagyobb Yoonkook shipper!

- Én a második - emelte fel a kezét Tae.

- Akkor én Taemin shipper vagyok - vigyorodtam el.

- Én meg mindkettő - tárta szét a karjait Hoseok, de akkora lendülettel, hogy véletlenül kilökte Seokjin kezéből a villáját.

- Nem tudnál nyugton maradni?! - mordult rá, és elvett egy másik villát az asztalra terített étkészletből.

- Nem tudnál nyugton maradni? - utánozta le őt Hoseok eléggé rájátszva.

- Megérdemled, amit kapni fogsz - bólintott nagyot Seokjin, és nem törődve Hobi értetlen arckifejezésével, szemeit rám vezette, mintha azt üzenné; ha hagyom, hogy Hoseok nyerje meg a fogadást, én fogok pórul járni.