- Yoongi - kúszott a tudatomba a távoli hang.

Az arcom megrándult, ahogy szinte ösztönösen nyújtottam ki a karom, hogy védelmezőn átölelhessem a vékony testet, mely egész éjjel a karjaimban feküdt, azonban nem öleltem át mást, csak a levegőt.

A szemeim kipattantak, ijedten fordítottam el a fejem és kerestem Jungkookot, de már csak egyedül feküdtem az ágyon, aminek szélén Seokjin ült és aggódón pásztázta az arcom.

- Mi van? - morogtam elégedetlenül.

- Hogy érzed magad? - kérdezte halkan, mire összevontam a szemöldököm.

- Jól - biccentettem.

- Jungkook elmondta, hogy mi történt tegnap - hajolt felém, hogy közelebbről is megnézze az arcomat. - Bár nem látszik semmi.

- Mert egész éjjel hideg vizes törölközővel borogatta - sóhajtottam.

- Ez aranyos - mosolyodott el.

- Hol van? - engedtem el a fülem mellett az amúgy helytálló megállapítását.

- Haza ment - bólintott. - Szegény olyan megszeppent volt, pont akkor volt mindenki a konyhában, amikor távozni készült.

- De ugye nem bántottátok meg? - kérdeztem visszafojtva a lélegzetem.

- Dehogy! Miért tettük volna? Inkább megköszöntük, hogy hazahozta a hülye fejedet - bökte meg a vállam.

- A testem is itt van - néztem rá furán, mire a mosoly lefagyott az arcáról.

- Úgy látom, tényleg nincs semmi bajod, úgyhogy vonszold le a segged, mert kimertem a levest! - közölte velem sértetten, majd felállt és kitrappolt a szobámból.

Szórakozottan bámultam utána, de aztán eszembe jutott Jungkook. Nem sokat aludtam az éjjel, inkább mondanám úgy, aludtam három órát, a maradékban pedig csak pihentettem a szemem és élveztem a helyzetet.

Hagytam, hogy gondolatban visszatérjek pár órával ezelőttre, ahol Jungkook hozzámbújt és engedte, hogy magam mellett tartsam. Amikor átöleltem sem húzódott el és akkor azt kívántam, bárcsak a pillanatban ragadhatnánk. Örökre úgy akartam maradni.

Tagadhatatlanul szerelmes vagyok belé, az érzéseim talán még erősebbek is, mint négy évvel ezelőtt. Úgy is, hogy azóta mindketten megváltoztunk.

Készen állnék újra megismerni őt, bármikor és bárhol, és biztos, hogy minden kis hibáját elfogadnám. Szükségem van rá, hogy betöltse az űrt, amit maga után hagyott.

Szükségem van arra a fiúra, aki annyira ragaszkodott hozzám. Aki imádott a ruháimban lenni és az nyugtatta meg, ha érezte az illatomat. Aki megbízott bennem, aki a mentsvárának tartott.

Annyira szeretnék vigyázni rá. Szeretném meghallgatni, megóvni és megvígasztalni.

A takarómra markoltam, mert akaratlanul is bevillant egy arc a múltból.

Minseokkal a bárban találkoztam, a testvére rángatta őt el oda, majd szemét módon magára hagyta. Szerencsétlen fiú egész éjjel a pultnál ült, olyan elveszett volt, hogy megsajnáltam és beszélgetni kezdtem vele.

Ő megtestesítette az ideálomat. Sebezhető volt, védelemre szorult. Megerősítésre és figyelemre volt szüksége, és pár kérdés után az is kiderült, hogy ragaszkodó jellem. Követni akart a műszakom után és amikor számon kértem, úgy viselkedett, mint egy kisfiú és azt mondta, jó érzés a közelemben lenni.

Tényleg aranyos volt.

Az én szívem pedig foglalt.

Elküldtem őt és azóta nem is láttam. Lehet, szándékosan kerülte a környéket, bár nem érdekel.

Csak egy volt azok közül a fiúk közül, akik felé nem tudtam nyitni, mert a szívem makacsul Jungkookra vágyott.

- Yoongi! - kiáltott Seokjin ideges hangon, mire lerúgtam magamról a takarót és felültem.

- Mi van?! - kiáltottam vissza.

Rossz ötlet volt. Szavaimat követően, hangos dobogás közeledett, végül pedig kicsapódott a szobám ajtaja és egy vigyorgó Taehyung libbent be rajta.

- Mindent tudni akarok! - ugrott hassal az ágyamra.

- Nem tudom, miről beszélsz - ráztam meg a fejem.

- Mondd már! - hisztizett, akár egy kisgyerek. Egy idegesítő kisgyerek.

- Miért nem Jimin nyakán lógsz? - kérdeztem fáradtan dörzsölve a szemeimet.

- Már vagy két órája elment a boltba - sóhajtozott elszomorodva.

- Fiúk! Meglepetés! - kiáltotta az említett, mintha arra a pillanatra várt volna, hogy valaki hiányolja őt. Taehyung lemászott az ágyról és fenyegetőn rám mutatott.

- Nem úszod meg. Akkor is el kell mesélned mindent!

- Nem mintha rád tartozna - morogtam, miután kisietett a szobámból, gondolom, hogy örömmel fogadja Jimint. Engem meg a meglepetés húzott a földszintre, kíváncsi voltam, mit hozhatott, ha már két órát töltött a boltban.

- Hoztál egy kiskutyát? - kérdezte Hoseok izgatottan, miközben majdnem elsodort a lépcsőn. Egy pillanatra megálltam és hitetlenül néztem utána.

- Ha igen, viheted is vissza! Megmondtam, hogy nem lesz itt kutya! - idegeskedett Jin.

Nem tudom, mi lelte őt ma, biztosan bal lábbal kelt reggel. Vagy Taehyung kikészítette őt abban a két órában, amíg nem tudott a pasiján lógni. Majd megkérdezem tőle, mi bántja, ha rávisz a lélek. Talán jövőhéten.

Az előszobába érve arcon csapott a döbbenet. Jimin táskákkal megpakolva toporgott, amit nem tudtam mire vélni, de aztán szemeimet a mellette állóra vezettem.

Nem tudtam meglepődni azon, hogy itt van, mert túlságosan lefoglalt az, hogy a szemei vörösen égtek és rászáradt könnyek csillogtak az arcán. A haja kócos volt, a felsőm, amit viselt pedig gyűrődött. Hatalmas késztetést éreztem, hogy most azonnal magamhoz húzzam őt és megöleljem.

- Jungkookie? - kérdezte Taehyung, mintha nem hinne a szemének.

- Ugye nem baj, hogy mostantól itt fog lakni? -vigyorodott el Jimin.

Elgondolkodva vettem szemügyre az arckifejezését. Gyanús volt a viselkedése, az elégedett mosolya és a magabiztossága. A mozdulatait elemeztem még akkor is, amikor a puha fotelbe süppedtem és csak részben figyeltem ahogy a fiúk Jungkookot faggatták.

Nem értettem. Jimin a kezdetektől fogva ellenezte, hogy Jungkook ismét közelebb kerüljön hozzánk. Emlékszem, mikor megtiltotta, hogy felhívjam őt, amihez persze nem volt joga. Telebeszélte a fiúk fejét, hogy Jungkooknak új élete van, nem tartozik ránk, ne is zargassuk őt.

Akkor most mégis miért vigyorog ennyire öntelten, és miért hozta magával Jungkookot? Honnan a francból tudta...?

- Honnan tudtad, hogy szakítottak? - adtam hangot a gondolataimnak.

Jimin meghökkenve pislogott rám, mintha nem számított volna erre a kérdésre.

- Hát én... - hebegett.

- Azt mondtad, láttad Nate-t elmenni - mondta Jungkook, mire egy másodpercre rajta felejtettem a tekintetem.

Bőven elég volt, hogy lássam, ahogy kétségbeesetten próbál gondolatban üzenni Jiminnek, aki nem volt olyan hülye, hogy ne vegye a lapot.

A több sebből vérző sztoriját akkor is megkérdőjelezném, ha igaz lenne. De tudtam, hogy nem az.

- Inkább pinehj egy kicsit, aztán megbeszélünk mindent - állt fel Seokjin, magára vonva a figyelmem. Kissé sokkoltan éreztem magam, ahogy a kezét nyújtotta Jungkook felé, mert hát miért is tette ezt?

- Te mit csinálsz? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- A szobámba kísérem? - kérdezett vissza.

- Mi van?! - ugrottam fel. Minek kíséri a szobájába? Az enyémbe kellene!

- Khm - köszörülte meg a torkát Hoseok. - Erről lecsúsztál, Yoongs. Jungkook Jinnel lesz egy szobában.

- Kurvára nem - mordultam fel, de nem mozdultam, helyette csak végignéztem, ahogy Jin a szobájába vezeti Jungkookot. Amint eltűntek a lépcső tetején, lassan fokozódó idegességgel fordultam Jimin felé. - Mi a faszt csináltál?

- Hé! - szólt rám Taehyung felháborodottan. - Szépen beszélj vele!

- Leszarom, hogy beszélek! - intettem le őt. - Mit csináltál vele?

- Amit mondtam - bólintott félve.

- Jimin, ez tényleg furcsa. Eddig nem akartad őt látni sem, most meg te magad hoztad ide - csatlakozott hozzám Hoseok.

- Megváltozott a véleményem - fonta össze maga előtt a karjait.

- Ne hazudj! - emeltem fel a hangom.

- Lehetne halkabban? - tért vissza hozzánk Jin is. - Miért veszekedtek?

- Jimin elfelejtette az őszinteség fogalmát - sziszegtem mérgesen.

- Basszus, Yoongi! - csapott hirtelen apró kezeivel a kanapéra. - Hát nem ezt akartátok?! Amióta visszajött, folyamatosan vele foglalkoztatok! Jungkook így, Jungkook úgy - változtatta el a hangját, miközben grimaszra húzta az arcát. - Tessék, most itt van, te miért nem ugrassz rá úgy, mint Tae?

- Mert rosszul van? Miattad? - kérdeztem vissza erős éllel a hangomban.

- Nem miattam, Yoongi - válaszolt hűvösen. - Miattad van rosszul. Mert egy percet sem bírsz ki nélküle. Ha tartottad volna magad, akkor most nem lenne ez. Megcsalta a barátját, miattad. Bűntudata van, miattad. Egyedül te vagy hibás!

- Kurvára nem tudsz semmit - szorítottam a halántékomra két ujjam. Belefájdult a fejem Jimin irritáló hangjába.

- De. Többet tudok, mint itt bárki - biccentett határozottan.

- Srácok... - szólt közbe Namjoon, de annyira halkan, hogy szinte meg sem hallottuk őt.

- Nyilván te adtad le a drótot Nate-nek! - mutattam Jiminre. - Ilyen barát vagy!

- Persze, hogy én - vallotta be megbánás nélkül. - Mert tudom, hogy idővel minden jobb lesz.

- Miért akarod mindig a megváltót játszani?! - szorítottam ökölbe a kezeimet. - Elegem van ebből! Egy kis mitugrász vagy, aki semmi mást nem csinál, csak bajt okoz! - dühös kiáltásomat néma csend követte.

Jimin meglepődve, ugyanakkor pedig sértetten húzta össze magát és bújt Taehyung oldalához.

- Yoongi... - suttogta Tae könnyes szemekkel, mintha őt bántottam volna meg.

Lesújtó pillantással hallgattattam el, és visszanyelve további szavaimat indultam a szobámba, hogy újra darabokra törjem az első kezembe akadó dolgomat.