- És... hogyhogy? - tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Hoseok.

A körmeimet kezdtem piszkálni, miközben még inkább Taehyung oldalának dőltem. Ami azt illeti, rettenetesen kellemetlenül éreztem magam, mert miután Jimin szó szerint ledobálta a táskáimat a földre, a nappaliba rángattak és várakozón méregettek.

A percek kínosan teltek, de valamennyire elviselhető volt úgy, hogy legalább egy ember a védelmemre kelt. Taehyung el sem engedett mióta Jimin közölte, hogy mostantól itt fogok lakni, és ezért annyira hálás vagyok neki, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni.

Szemeimet lesütve vettem egy reszketeg lélegzetet, és a körmeim helyett a nadrágom szárát kezdtem piszkálni.

- Nate szakított velem - motyogtam szégyenkezve.

- Hogy mi?! - döbbent meg Hoseok.

- De hát úgy tűnt, nagyon jól megvoltatok - értetlenkedett Seokjin is.

- Igen, de... - csak egy pillanatra néztem fel Jiminre, de az is bőven elég volt, hogy tudjam, mit mondjak. A rózsaszín hajú összeszorított ajkakkal szuggerált, én meg eléggé megijedtem tőle, szóval jobbnak láttam, ha nem mártom be őt. - Megbántottam őt.

- Annyira, hogy szakított veled? - méregetett gyanakodva Namjoon.

- Igen - remegtek meg az ajkaim.

- Jungkookie, ne sírj! - ölelte át a vállam Taehyung.

- Elrontottam mindent - szipogtam előrehajtva a fejem.

- Nagyon fontos volt neked, igaz? - kérdezte óvatosan Seokjin.

- Nem tudom, mihez fogok kezdeni nélküle - suttogtam keserűen.

- Éled tovább az életed - csettintett egyet Jimin, majd ledobta magát mellém. - Ami szebb lesz most, hogy itt vagy.

- De csak öt szoba van, mégis hol fog aludni? - kérdezte Namjoon.

A szívem a torkomba ugrott a beállt csend miatt. Igazából nem is tudom, mit vártam. Hogy majd Yoongi rögtön rávágja, hogy aludhatok az ő szobájában?

Nem. Egy szót sem szólt. Némán meredt maga elé, szüntelenül a fotel karfáján kopogtatva ujjaival. Valószínűleg nem is figyelt arra, ami körülötte történt. Nem érdekelte a nyomorom annyira, hogy legalább sajnáljon, vagy megszánjon engem. Pedig... én reménykedtem. De csak egy kicsit.

- Majd velem alszik - válaszolt végül Seokjin.

- Nem akarok senkit sem zavarni, én itt, a kanapén is jól megleszek - magyarázkodtam, de minél jobban próbálkoztam, úgy éreztem a szégyent elhatalmasodni rajtam.

- Szó sem lehet róla! - rázta meg a fejét Seokjin.

- Honnan tudtad, hogy szakítottak? - szólalt meg hirtelen Yoongi.

A fiúk egy emberként fordították felé a fejüket, és meg sem tudtak szólalni a meglepettségtől. Főleg Jimin, aki megszeppenve tűrte el magán Yoongi kérdő tekintetét.

- Mi? - bökte ki elfúlt hangon.

- Te hoztad el Jungkook dolgait. Ott voltál nála, de miért? Mégis honnan tudtad, hogy egyedül maradt? - vonta fel a szemöldökét Yoongi.

- Hát én...

- Azt mondtad, láttad Nate-t elmenni - szóltam közbe sietősen, nem törődve azzal, mekkora fájdalmat okozott kiejteni a volt barátom nevét. Jimin zavartan pislogott felém, de szerencsére hamar leesett neki a tervem.

- Igen - kezdett bólogatni. - A boltba mentem ugyebár, de láttam, hogy Nate egy csomó cuccal, világfájdalommal az arcán sietett egy taxi felé. Gondoltam, hogy baj lehet, ezért előbb őt próbáltam elérni, de amikor szóltam neki, még csak rám sem nézett. Furcsálltam, ezért elmentem Jungkookhoz és így találtam rá - mutatott végig rajtam. - Ilyen elveszetten.

Ha nem kellett volna tartanom a számat, elismerően bólintottam volna. Szép kis történetet alakított az én félmondatomból. Nem is értem, miért védem őt. Hiszen tönkretette a kapcsolatomat...

- Aha - bólintott Yoongi, jelezve, hogy elfogadta a választ, de a levegőben érezhető feszültség nem arra engedett következtetni, hogy el is hitte, amit Jimin mondott.

- Jól van, ez nem egy megszokott dolog, szóval... - habozott Namjoon.

- Várhat még! - vágott közbe Taehyung, miközben ujjait a hajamba vezette.

- Micsoda? - vontam össze a szemöldököm.

- Vannak szabályaink - mondta Hoseok.

- Mondom, várhat még! Most dobták ki szegényt, de máris azzal akarjátok terhelni, hogy mikor kell neki mosnia? - korholta le a fiúkat Taehyung mérgesen.

- Igaza van - bólogatott Seokjin. - Inkább pihenj egy kicsit, aztán megbeszélünk mindent - azzal felállt, és a kezét nyújtotta.

- Te mit csinálsz? - kérdezte Yoongi helyettem is, miközben én csak arra voltam képes, hogy tágranyílt szemekkel pislogjak fel a fiúra.

- A szobámba kísérem? - kérdezett vissza Seokjin, mintha nem lett volna egyértelmű a szándéka.

- Mi van?! - állt talpra Yoongi.

- Khm. Erről lecsúsztál, Yoongs - fojtotta vissza a nevetését Hoseok. - Jungkook Jinnel lesz egy szobában.

És végszóra, Seokjin megragadta a karomat, kiszakítva Taehyung öleléséből. Nem mertem ellenkezni, elvégre ki voltam én?

Egy kis senki, akit dobott a barátja, mert megcsalta, emiatt pedig nem csak az otthonát, hanem az egész életét elveszítette. Nincs jogom nemet mondani.

A fiú maga után húzott az emeletre, ahol a legtávolabbi szoba volt az övé. Ameddig ő az ágyhoz sietett, hogy rendbe rakja, én a falnál meghúzódva pásztáztam körbe a szobát. A középen elhelyezkedő ágy előtt egy hatalmas tv állt, két oldalán magasra nyúló szekrényekkel. A barna és a fehér szín dominált, minden olyan letisztult volt. Szöges ellentéte Yoongi szobájának.

- Pihenj ameddig csak szeretnél - mondta Seokjin. Megvárta, hogy kelletlenül ugyan, de befészkeljem magam az ágyába, és mikor a nyakamig húztam a takarót, elégedetten elmosolyodott. - Jól megleszünk itt ketten.

- Sajnálom, ha gondot okozok - néztem fel rá, mire értetlenül ráncolta össze a homlokát.

- Örülök, hogy itt vagy. Mindenki örül - bólogatott.

Ajkaimat összeszorítva pislogtam rá. Azt hiszem egy kicsit mindketten kínosan éreztük magunkat, mert tudtuk, hogy amit mondott, nem teljesen igaz.

Figyelemmel követtem, ahogy némán kiment a szobából és becsukta az ajtót. A takarót lerúgtam magamról és azonnal felültem. Kellemetlenül éreztem magam, hiszen ez az ágy Seokjiné.

Én voltam a probléma.

Miattam fogják kínosan érezni magukat, miattam lesz több gondjuk. Hiszen egyszer csak betoppantam és felborítottam mindent. Szerettem volna azzal nyugtatni magam, hogy ez nem az én hibám, de nem tehettem meg.

Minek kellett nekem Yoongival csókolóznom?!

Hát megérte? Rohadtul nem. Egyetlen csók miatt veszítettem el mindenemet. Nem Jimin a hibás, hanem én. A probléma.

Reménykedve vettem elő a telefonomat, hátha valami csoda folytán Nate mégis válaszolt az üzeneteimre. Elolvastam amiket írtam, mert nem szerettem volna megismételni magam. Bár lehet, hogy ha leírnám ezerszer, mennyire sajnálom, akkor Nate meggondolná, hogy visszajöjjön hozzám.

Erőtlenül másztam le az ágyról, majd az ajtó melletti sarokba csoszogtam. A földre ültem, hátammal a falnak dőltem és térdeimet felhúzva támasztottam rájuk a kezeimet. Hamarosan le fog merülni a telefonom, de még ez sem tart vissza attól, hogy elkezdjek írni. Addig csinálom majd, amíg ki nem kapcsol a készülék.

Nagy levegőt vettem és írni kezdtem. Ezerszer azt, hogy mennyire sajnálom.