Félálomban vettem rá magam, hogy becsukjam a számat és jóízűen nyammogva fordultam a másik oldalamra.

Az arcom egy puha tapintású anyagnak ütközött, de hihetetlenül finom illata volt, úgyhogy nem mozdultam, csak jó mélyeket lélegezve merültem ismét egyre lejjebb a tudatlanságban.

Nem akartam felébredni. Elmondhatatlanul jól esett aludni és lebegni a nagy semmiben, de valami, vagy valaki nagyon nem akart a kedvemben járni. Meleg levegő érte a homlokomat, amitől zavartan húztam fel az orrom és igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de pár másodperccel később megint éreztem.

Idegesen emeltem fel a kezem, hogy arrébb söpörjem a hajam, mert szent meggyőzödésem volt, hogy az zavar, de még a félkómás állapotomból is kirántott az, hogy valaminek nekiütközött a kezem. Valaminek, ami mozog.

Rémülten nyitottam ki a szemeimet és döbbentem rá a tényre, hogy a padlón fekszem és amibe beleütköztem, az Yoongi álla volt. Laposakat pislogva nézett le rám, valószínűleg ő is próbálta összeszedni magát.

Némán kutattam az emlékeim között, hogy mégis hogyan kerültünk a földre és miért aludtunk itt, de hamar felhagytam ezzel, mert egy sokkal fontosabb dologgal szembesültem.

Nem volt rémálmom.

Sőt, egyáltalán nem emlékszem arra, hogy mit álmodtam az éjszaka folyamán és soha nem éreztem még ennyire kipihentnek magam ahhoz képest, hogy a kényelmetlen földön feküdtem és fájt a fejem.

- Jobb reggelt - szólalt meg Yoongi rekedtes hangon, amitől végigfutott rajtam a hideg.

- Mi történt tegnap? - kérdeztem lényegretörően. Szemeiben furcsa fény csillant, nem sejtetett semmi jót, arcára mégis egy lusta mosoly kúszott.

- Ittunk, táncoltunk, aztán aludtunk - nyújtóztatta ki a karjait.

- Aludtunk... - reggel...

Olyan gyorsan ültem fel, hogy megszédültem és a fejem még inkább zsongott, de nem foglalkoztam vele, kapkodva vettem elő a telefonom.

Elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy már kilenc óra van és legalább húsz nem fogadott hívásom és negyven üzenetem villogott a kijelzőn Nate-től.

- Basszus! - kaptam a fejemhez riadtan.

- Mi van? - kérdezte Yoongi értetlenül, mikor nagy nehezen talpra álltam és leküzdve a hányingert igazítottam meg magamon a ruháimat.

- Mennem kell - mondtam rá se nézve, és idegesen dörzsöltem meg a szemeimet. Miért mozog a padló?

- Várj!

- Nem lehet! - botladoztam makacsul az ajtó felé, mire Yoongi megragadta a kezem és maga felé fordított.

- Adok vizet és gyógyszert. Így nem engedlek el - mondta a szemembe nézve.

Nem engedlek el...

Az egyik bárszékre dőltem, miközben két kézzel a hajamat téptem. Yoongi nekem háttal állva kereste a gyógyszert és szólni akartam neki, hogy felesleges, nincs rá szükségem, de a torkomon akadtak a szavak.

Bevillant egy kép, ahogy a padlón fekszem és szánalmasan vergődöm. A számat visszavonhatatlan szavak hagyták el és fuldokoltam a könnyeimben.

Pislogás nélkül meredtem Yoongi hátára. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen érzés volt érezni az ajkait az enyémeken.

- Ettől jobb lesz - mosolygott rám és elém tolt egy pohár vizet és a gyógyszert.

Legszívesebben az arcába ordítottam volna, hogy pont olyan hazug, mint én, de helyette lenyeltem a tablettát és a pultra csaptam a poharat.

- Ne keress többet - mondtam határozottan, és nem törődve döbbent arcával fordultam meg és hagytam el azt az épületet, aminek soha többé még csak a közelébe sem akarok menni.

A fejemre húztam a pulóverem kapucniját és indulatosan rúgtam arrébb egy kavicsot a földön. Mégis mit csinálok?

Amióta itt vagyok, sorra halmozom a rossz döntéseket, pedig én csak... Én csak szerettem volna élni a lehetőséggel. Meg akartam tartani a múltam egy darabját, mert azt hittem, boldogabb lehetek tőle, de a keserű bűntudat elnyom mindent. A kettő nem fér meg egymás mellett. Megbántottam Taehyungot, a fiúkat, Yoongit...

Most először éreztem azt, hogy az alaposan átgondold és kialakított személyiségem nem tetszik. Hiába volt segítségemre mikor kiengedtek a pokolból, most csak a bajt hozza rám, és semmit nem tudok ellene tenni. Ijesztő belegondolni, hogy tegnap engedtem a gyengeségnek, hagytam, hogy bekebelezzen.

- Nem történhet meg újra - suttogtam magam elé ahogy beléptem a hotel liftjébe.

A gondolataim elterelődtek, még feszültebbé váltam mert nem tudtam, mi vár rám. Az a rengeteg hívás és üzenet nem jelent semmi jót.

Vettem egy mély levegőt, mielőtt átléptem a küszöböt, felkészülve a legrosszabbra ami odabent történhet.
Kattant a zár és alig csuktam be magam mögött az ajtót, Nate ideges arcával kerültem szembe.

- Hol voltál? - kért számon. Összefontam magam előtt a karjaimat és lehajtottam a fejem.

- Én... csak sétáltam... - motyogtam könnyesedő szemekkel. - Megint rosszat álmodtam...

- Jungkook - sóhajtotta neheztelőn, majd megéreztem karjait a derekam körül. Szipogva döntöttem homlokomat a mellkasának és kapaszkodóként ragadtam meg a felsőjét.

- Ne haragudj rám, amiért nem szóltam - folytattam a magyarázkodást. - Nem maradhattam itt... Úgy éreztem, megfojt a hely... Friss levegőre volt szükségem.

- Jól van, gyere - simított végig az oldalamon, majd megfogta a kezem és a szobába húzott, ahol leültetett az ágyra és aggódó kifejezéssel az arcán térdelt le elém. - Féltelek, szerelmem. Úgy vettem észre, hogy amióta itt vagyunk, nehezebben viseled az álmaidat. Szeretnéd, ha hazamennénk? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Nem - ráztam meg a fejem. - Jól vagyok. Még nem mutattam meg neked, hogy hova jártam iskolába - mosolyodtam el erőltetetten.

- Biztos? - fektette tenyereit a combjaimra.

- Annyit dolgoztál ezért az útért, nem veszhet kárba - mondtam, és reménykedtem benne, hogy ő is jobb kedvre derül, azonban ahogy elkaptam a tekintetét tudtam, hogy van valami, ami bántja. - Mi a baj?

- Semmi... - köszörülte meg a torkát és lehajtotta a fejét, mire álla alá nyúltam és kényszerítettem rá, hogy a szemembe nézzen.

- Nate - ejtettem ki a nevét vészjóslóan.

- Ugye mindent elmondasz nekem? - bukott ki belőle a kérdés. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, de bólintottam.

- Persze.

- Jimin felhívott engem - mondta, és ezúttal hagytam, hogy elnézzen rólam. - Megkért rá, hogy ne szóljak neked róla. Csak annyit kérdezett, hogy velem vagy-e, mert Yoongi nem volt otthon és volt egy sejtése, hogy együtt vagytok.

- Mi van? - kerekedtek el a szemeim. - Komolyan képes volt felhívni azért, hogy megpróbáljon összeugrasztani minket?!

- Lett volna rá oka? - kérdezte komolyan.

- Nate! - kiáltottam fel hitetlenül. - Mi a francért lennék azzal az emberrel, aki tönkretette a gimis éveimet?!

- Oké, nyugi - csitított, miközben megfogta a kezem. - Én is így gondoltam, ezért mondtam el neked az egészet.

- Nem tudom, mi baja van velem Jiminnek, de nagyon idegesítő, amit csinál - morogtam.

- Én sem értem, a kerti partin egész kedves volt velem - húzta fel a vállait tanácstalanul, aztán gyengén a combombra ütött. - De ne is foglalkozzunk vele. Megbeszéltük, lezárhatjuk a témát - mosolyodott el. - Megyünk együtt zuhanyozni?

- Menjünk - bólintottam és elfogadtam a felém nyújtott kezét.