- Itt minden annyira nyugodt - nézett körbe Nate, miközben ujjaival a hajamba túrt.

Harmadszorra jegyezte meg, hogy mennyire tetszik neki a hely, ahova hoztam, de nem szóltam neki, mert igaza volt. A nyüzsgő városból kilépve valóban energiával tölt fel, ha egy békés, zöld területre lép az ember.

Nem volt nehéz úgy tennem, mintha már jártam volna itt, pedig én is lenyűgözött voltam. Túl sok nyugalmat árasztott a csend, a fák körülöttünk és a friss levegő. Fejemet oldalra fordítottam Nate combján és lehunytam a szemeimet, hogy pár pillanatig élvezhessem ezt a szokatlan érzést.

Mindenre gondoltam, mielőtt elindultunk otthonról. Mivel ismét felriasztott az álmom, hajnalban keltem, de így legalább volt időm titokban összegyűjteni a szükséges dolgokat. Kipakoltam az egyik táskámat és beletettem a plédet, majd készítettem szendvicseket és még a boltba is elmentem, hogy gyümölcslevet vegyek, mert ha már piknikezünk, adjuk is meg a módját.

A nyári szellő végigsimított az arcomon, és megjelent előttem a kép, amint Yoongi ujjai a bőrömhöz érnek. Hasonlított a kettő, borzongást váltott ki belőlem. Elképzeltem, hogy a karjaiban tart és a fülembe suttog szavakat, amiket csak mi ketten érthetünk, és pont ez a legszebb az egészben.

- Végülis teljesült a kívánságom - zökkentett ki az álomvilágomból Nate hangja, mire összerezzentem és kinyitottam a szemeimet.

Gondolatban rendesen arcon csaptam magam amiért a szerelmem karjaiban fekszem és közben másra gondolok. Egy hálátlan dög vagyok...

- Mármint? - kérdeztem felnézve rá.

- Otthon még arra vágytam, hogy találkozhassak a barátaiddal és láthassam azt a helyet, ahol felnőttél - mosolygott aranyosan.

A szemei csillogtak ahogy az arcomat pásztázta, minél inkább növelve bennem azt a keserű érzést, a bűntudatot.

- Mondtam, hogy ők nem a barátaim - motyogtam és felnyúltam, hogy tenyerét magam elé húzzam és elbújjak mögötte.

- Akkor is az életed részei voltak.

- Igaz - helyeseltem beletörődve abba, hogy nem fogja elengedni ezt a témát.

- Jól éreztem magam tegnap. Jimin egy nagyon okos srác ahhoz képest, hogy fiatalabb nálam - mondta elgondolkodva.

- Most ezzel azt akarod mondani, hogy én buta vagyok? - kérdeztem felháborodva, mire kuncogva emelte el arcom elől a tenyerét.

- Nem, sosem mondanék ilyet!

- Jimin már a gimiben is egy stréber volt - forgattam meg a szemeimet. - Lenézte azokat, akik nem tudtak annyit, mint ő, de tudott kedves is lenni.

- Úgy érzem emögött rejtőzik egy jó kis sztori - pöckölte meg a homlokom.

- Levágom az ujjaidat - meredtem rá komolyan, de nem hatottam meg őt, sőt, inkább szórakoztatta a beszólásom.

- Az neked is rossz lenne - kacsintott. - Mesélj csak!

- Hahh - sóhajtottam kelletlenül. - Egyszer segített nekem.

- Igeeen?

- Érzem, hogy élvezed - dünnyögtem. - Bukásra álltam matekból.

- Na ne - tettetett meglepettséget, mire felültem és cseppet sem gyengéden ütöttem a vállára.

- Ne szívózz velem!

- Jól van, folytasd - nevetett miközben elkapta a derekam és magához húzott.

- Nem csak én voltam így. A tanár kiakadt, mert az osztálytársaim nem tanultak, meg folyton csaltak, szóval kitalálta, hogy mindenkinek meg kell írnia egy dolgozatot, ami sorsdöntő a félévvel kapcsolatban - meséltem elmerengve az emlékeimben. - Megbízta Jimint, hogy készítse fel őket, és volt olyan jó fej, hogy még a megoldókulcsot is odaadta neki.

- És aztán? - noszogatott tovább.

- Én előtte sokáig beteg voltam, szóval kaptam haladékot és Jimin felajánlotta, hogy segít nekem - bólintottam. Nem nagyon értettem, hogy hogy tud ekkora kíváncsisággal követni egy amúgy unalmas történetet, azonban percekkel később leesett. Most először beszélek neki a múltamról...

- Sikerült a doga? - kérdezte csipkelődve.

- Nem emlékszem - mosolyodtam el szomorúan.

- Biztos vagyok benne, hogy igen - bólogatott.

- Emlékeznék rá, ha sikerélményem lett volna - csúsztattam tenyereimet a tarkójára, miközben az ölébe másztam. - De nem számít, régen volt.

- Akkor mi számít? - kérdezte halkan.

- Az, ami most van. Te és én - feleltem a szemébe nézve, majd közelebb hajoltam hozzá és gyengéden érintettem ajkaimat az övéhez.

Ezúttal én akartam lágy csókot kezdeményezni, reménykedtem abban, hogy ezzel átverhetem magam és megbocsátást nyerhetek a gondolataimért, de mielőtt cselekedhettem volna, a telefonom megrezzent a zsebemben. Értetlenül húzódtam el a barátomtól és vettem elő a készüléket, aminek kijelzőjén ismeretlen szám villogott.

- Vedd fel - mondta Nate, miután másodpercekig csak bámultam a számot.

Sosem veszem fel, ha ismeretlen számot ír ki a telefonom, mert akik ismernek, azok benne vannak a névjegyzékben, idegenekkel meg nem szeretek beszélni, ahhoz túl félénk vagyok, de nem akartam lejáratni magam Nate előtt. Kimásztam az öléből és elrejtve az izgatottságtól remegő ujjaimat nyomtam rá a zöld gombra.

- Igen? - szóltam bele félve.

- Szia! - érkezett az ismerős hang a másik oldalról, mire értetlenül ráncoltam össze a homlokom. Yoongi? - Taehyung adta meg a számod, remélem nem baj.

- Nem... - takartam el az arcom zavaromban. Te jó ég, most meg mit csinálok?! - Mit szeretnél?

- Találkozni veled - közölte egyszerűen és határozottan, amitől még inkább úgy éreztem, hogy kihúzza alólam a talajt.

- Öhm... és mikor? - pillantottam Nate-re, aki kérdőn hallgatta rövid válaszaimat.

- Bármikor, Jungkook - mondta úgy, mintha más válaszra számított volna. A hangja megkönnyebbült volt, mosolyt csalt az arcomra.

- Jó - bólintottam, mintha láthatná. - Akkor szia - kinyomtam a telefont még azelőtt, hogy mondhatott volna valamit, majd visszafordultam Nate felé.

- Ki volt az? - kérdezte kíváncsian.

- Taehyung - feleltem megvonva a vállam. - Csak szólni akart, hogy lesz egy rendezvény hamarosan a városközpontban.

- Ez kedves tőle - mosolyodott el, majd hátradőlt a pléden.

- Igen, csakhogy akkor mi már nem leszünk itt sajnos - húztam el a számat, nehogy eszébe jusson, hogy meglátogassuk azt a rendezvényt, ami igazából nem is létezik.

- Kár - sóhajtotta, de csak egy pillanatra szomorodott el. - Megmutatod majd az iskolát, ahova jártál? És a házat, ahol éltél? - fordította felém a fejét teljesen felvillanyozódva.

- Ha szeretnéd - biccentettem hamis mosollyal az arcomon, aztán felemeltem a kezem és az egyik felhőre mutattam. - Az szerinted mit ábrázol? - kérdeztem csodálkozva, mire rögtön keresni kezdte tekintetével a felhőt, ami egy átlagos bárányfelhő volt.

- Hmm - pásztázta az eget eltűnődve és szinte hallottam, ahogy egyik gondolat követte a másikat a fejében.

Vártam pár pillanatot, majd feloldottam a telefonomat és az üzenetek közé léptem. Kapkodva kezdtem írni és anélkül nyomtam a küldés gombra, hogy átolvastam volna az üzenetet.

Ma este tizenegykor a parkban. Kérdezd Taehyungot.