- Taehyung, válthatnánk pár szót? - sziszegte Jimin elvörösödött arccal.

Tae nyakát behúzva indult az ajtó felé egy szó nélkül, bennem pedig felerősödött a bűntudat és egyben az értetlenség.

Taehyung azt mondta, hogy senki sem haragszik, de láthatóan tévedett, ráadásul még csak nem is szólt Jiminnek, hogy meghívott minket is. Kínos szituáció, de legalább kivételesen nem én vagyok a főszereplő.

- Üljetek le - mutatott Hoseok az asztal felé.

Megfogtam Nate kezét és az asztal szélső részéhez húztam, mert ott nem leszünk senkinek sem útban. Leültem a kényelmes székre és nyálcsorgatva néztem a nassolnivalóra az asztalon.

Olyan éhes vagyok... Minek ettem csirkét ebédre? Most ehetnék ebből egy falatot...

- Jungkook - jött ki a házból három üdítős üveggel Seokjin. - Van bent egy csomó ital. Megkérnéd a barátodat, hogy segítsen kihordani őket?

- Megyek én - toltam hátrébb a székemet, azonban Seokjin megrázta a fejét.

- Khm. Erős kezekre van szükség. Hamarabb végzünk.

- Ez fájt - tettem a mellkasomra a kezem, de azért odafordultam Nate felé. - Segíts légyszi Seokjinnek kihordani az italokat.

- Máris! - pattant fel sietősen.

Egészen addig figyeltem őket, mígnem eltűntek az ajtó mögött, majd előrehajoltam és öntöttem magamnak szénsavas üdítőt egy pohárba.

- Most meg merjek szólalni? - kérdezte Hoseok az egyik szék háttámlájára támaszkodva.

- Tessék? - néztem rá értetlenül.

- Meg merjek szólalni, vagy engem is megütsz?

- Nem foglak megütni - feleltem grimaszolva. Aha, persze, senki sem haragszik...

- Bocs, csak egy kicsit érzékeny vagyok, ha a barátaimról van szó - sóhajtotta miközben leült mellém.

- Érthető - biccentettem. - Taehyung keze van a dologban, igaz?

- Nem - mondta határozottan, majd folytatta, mielőtt feltehettem volna a kérdéseimet. - Yoongi kért meg minket, hogy tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi.

- Miért tenne ilyet? - ráncoltam össze a homlokom.

- Miért hagyta magát szerinted? - kérdezte komolyan, mire kisimult az arcom, ahogy rádöbbentem a válaszra.

- Itt is vagyunk! - csörtettek ki az ajtón a fiúk.

Először Nate, kezében több alkoholos itallal, majd Seokjin, Taehyung és Jimin, aki egy fokkal kevésbé nézett rám úgy, mintha meg akarna ölni.

- Várjuk meg Namjoonékat - ült le Hoseok mellé Taehyung, de szavainak ellent mondva kezdett önteni magának az egyik üvegből.

- Ez kedves - lépett ki a kertbe az említett.

Idegesen hajtottam le a fejem és szívem hevesebb ütemére koncentráltam. Mert ha Namjoon itt van, akkor Yoongi is.

- Sziasztok - köszönt rekedtes hangon, amitől mindkét karom libabőrös lett.

Kérlek, testem, viselkedj...

- Na, most már ihatunk! - emelte fel Taehyung a poharát.

- Miért vagy ekkora alkesz? - hitetlenkedett Hoseok, Tae pedig nekiállt megmagyarázni, hogy miért szereti az alkoholt.

- Minden rendben? - hajolt hozzám közelebb Nate. Lassan bólintottam, majd az arcára néztem.

- És veled? - biccentettem az ökölbe szorított kezei felé.

- Csak mert megkértél rá - felelte komolyan.

- Köszönöm - suttogtam.

Összeszedtem minden bátorságom és felemeltem a fejem, mintha mi sem történt volna, azzal viszont nem számoltam, hogy az első, amivel szembe kerülök, Yoongi arca lesz. Velem szemben ült le, mintha direkt azt akarná, hogy ne tudjak másra koncentrálni.

- Szeretnék majd fényképeket csinálni, csak szólok - mondta Taehyung a poharával hadonászva.

- Akkor most csináld, mert rólam ugyan nem fogsz részeg fotókat készíteni! - mutatott rá Namjoon.

- Pedig azok is tökéletesek lennének - húzta ki magát büszkén Tae, majd felénk fordult. - Tényleg! Jungkook, te milyen szakon tanulsz? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Öhm... - haboztam, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy mit is kellene válaszolnom. Őrülten kutattam az emlékeim között, hátha valamikor olvastam valamit a művészetekről, aztán gondolatban fejen csaptam magam. Hiszen ez egy egyszerű kérdés. - Fotográfiát - bólintottam határozottan.

- Én is! - vigyorodott el. - Jimin táncolni tanul.

- Ez nem volt kérdés - fonta össze maga előtt a karjait a rózsaszín hajú.

- Jól van, akkor duzzogj - forgatta meg a szemeit Taehyung, majd ismét kedvesen nézett vissza rám. - Egyszer elmehetnénk közösen fotózni. Ismerek pár helyet.

- Oké - egyeztem bele úgy, hogy közben tudtam, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez a közös program ne jöhessen létre.

- Én apám éttermében dolgozom, hogy rólam is szó essen - lengette meg a kezét a levegőben Seokjin, aki ezután valamennyire feloldotta a kissé feszült hangulatot.

Mesélt az étteremről és arról, hogy mennyire szereti a munkáját, közben pedig elejtett néhány fárasztó viccet, amivel felidézte bennem a régi időket.

Hoseok és Namjoon voltak a felelősek a húsért, de ugyanúgy kommentáltak mindent, mint a többiek. Igyekeztem nagyjából mindent lefordítani Nate-nek és továbbítottam az ő hozzászólásait is a többieknek, de egy idő után erre nem volt szükség, ugyanis az egyetlen ember, aki ebből a csapatból tudott angolul, most egyenesen a barátommal beszélgetett. Ami azért elég furcsa, mert Jimin a kezdetektől fogva elutasító volt velünk, de azt hiszem a viselkedését betudhatom az alkoholnak, amiből nem keveset fogyasztott.

Mosolyogva hallgattam, ahogy Nate végre kifejthette valakinek a munkája lényegét anélkül, hogy rosszul érezte volna magát.

Taehyung emelt hangon kezdett a reinkarnációról beszélni és a világért sem engedte volna el a poharát, de ez így volt rendjén. Szerintem jól érezte magát, ahogy mindenki más. Kivéve engem.

Miután kiszámoltam, hogy a csirke és a ma elfogyasztott energiaitalok mennyi kalóriát jelentettek, eszem ágában sem volt alkoholhoz nyúlni és felborítani az ismét kialakított rendszeremet. Még akkor sem, ha a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.

Ahogy azon tűnődtem, hogy az előttem lévő szörpben vajon mennyi kalória lehet rájöttem, hogy mégsem vagyok egyedül.

Ezen az estén nem én voltam az egyetlen, aki szótlanul és józanul ült az asztalnál.

Yoongi fáradhatatlanul pásztázta az arcomat és a tekintetét még akkor is éreztem magamon, mikor elfordítottam a fejem. Itt volt az idő, hogy szembenézzek vele.

Egyenesen rá néztem, merészen megtartva a szemkontaktust. Egy pillanatra a meglepettség futott át az arcán, de hamar megkomolyodott és alig láthatóan biccentett az ajtó felé.

Makacsul fontam össze magam előtt a karjaimat tiltakozásom jeléül, de már ott hibáztam, hogy nem fordultam el tőle. Kérlelő volt és a szemeivel könyörgött, én pedig képtelen voltam nemet mondani neki.

Mintha szivességet tennék neki, megadóan bólintottam, mire felállt és megfogott két üres üveget, hogy a többiek azt gondolják, csak beviszi őket a kukába.

Idegesen harapdáltam az ajkaimat miközben pislogás nélkül meredtem az ajtóra, amit csak behajtott maga mögött.

Biztosan ezt akarom?

Mielőtt telepakoltam volna a fejem aggasztó gondolatokkal, gyorsan felálltam és arrébb toltam a mellettem lévő üres széket.

- Hova mész? - nyúlt a kezem után Nate.

- Mosdóba - vágtam rá hezitálás nélkül.

- Menjek veled? - kérdezte, mire tekintetem egy pillanatra Jiminre emeltem.

- Ne. Beszélgessetek még nyugodtan - mosolyogtam, majd lehajoltam hozzá és egy rövid csókot nyomtam az ajkaira. - Mindjárt jövök.