first
hi kedves olvasók! hogy vagytok ma? itt lenne az első rész, ami Ariana szemszögéből íródott. remélem tetszeni fog Nektek! várom kommentben a véleményeteket❤️
Vivien x
🌧️
egy esküvő megszervezése és lebonyolítása rohadt nehéz. persze fotós létemre nem én szervezem meg, viszont, számomra fontos az, hogy ha egyszer bevállalok valamit (főképp eseményeknél), akkor azt a szervezéstől a végletekig megörökítsem. így hát, az elmúlt egy hónapban, csak Daisy esküvőjével voltam elfoglalva. közben, próbáltam a lehető legtöbb időt anyukámmal és nagymamámmal tölteni. nekem már csak Ők vannak, az évek alatt elvesztettem már a bátyámat egy autóbaleset következtében.
ma reggel öt óra húsz perckor szólt a telefonom, miszerint ideje lenne felkelni, ha oda akarok érni a ruhapróbákra. amellett, hogy képeket kell majd készítenem, muszáj nekem is kiválasztanom a ruhámat a nagy napra. vörös, esetleg bordó színekben gondolkodtam, szerintem az szépen fog menni a jégszőke hajamhoz.
nyöszörögve kikeltem az ágyamból, majd a fürdőbe csoszogtam. gyorsan pisiltem, majd lezuhanyoztam. minimális sminket raktam a meggyötört arcomra, majd a szobámba visszafutva (mivel késésben voltam) felkaptam egy fehérneműszettet, és egy oversize fekete pulcsit (ami alá egy kisebb futó nacit is húztam a biztonság kedvéért), mellé a fekete combcsizmám. igaz, lassan nyár lesz, de ez már szinte a védjegyem. ékszernek egy kisebb nyaklánc, majd a telefonom, és a ridikülöm helyett a hatalmas felszerelésemet ragadtam meg. állvány, mikrofonok a videóhoz, a gépem, és annak különböző lencséi.
anya kocsijába bepakoltam mindent, majd visszafutottam a házba, hisz még nem köszöntem el nagyitól és anyukámtól sem.
- Ari, tessék, a napi cukorbeviteled. - nyújtott felém Nonna nagyi kettő nyalókát kacsintva - és itt van a normális reggelid is kicsim. kávé, és szendvicsek.
- köszi Nonna. - pusziltam meg, majd megöleltem. anyutól is elköszöntem, majd kisiettem az autóhoz. rácsatlakoztam a rádióra majd azonnal elindítottam egy lejátszási listát spotifyon. az idő csekkolása után, ami azt mutatta, hogy pontosan hat óra, elindultam egy három és fél órás útnak.
- Arianaaaaa! - szaladt felém visítva barátnőm, Daisy. minden egyes ember, aki ott jelen volt, minket nézett, ami egy idő után eléggé frusztráló volt. nevetve nyakamba borult, majd miután jól megszorongatott és én is Őt, mosolyogva körbe néztem a társaságon. Daniel (Day vőlegénye) és a lány szülei, nagyszülei, testvérek, illetve pár fontosabb barátjuk még. maximum ha huszonöten voltak. utólag kiderült számomra, hogy sokan koszorúslányok, illetve azok kísérői. az öltözékemmel eléggé kitűntem a sok nő között. nyilván, Ők pár évvel idősebbek is voltak, viszont kosztüm ruha takarta az egyébként nagyon csinos alakú testüket. mindegyiküknél egy pezsgőspohár volt, amit kecsesen tartottak számomra mindig is fájdalmasnak bizonyuló kéztartással. - akkor, kezdjük is. oh, Ő itt Ariana Grande, a fotósom, illetve Ő készíti az összegző videót is. - láttam, hogy ez a kijelentés elégge sok embernek nem tetszett.
- Daisy, ne haragudj hogy ezt most megkérdőjelezem. de mégis miben jó ez a fiatal kis fényképes hölgyike? mivel fogsz fotózni, egy kis mobillal? - viháncolt össze a barátnőivel.
- ja, aztán pedig retusálhatom photosoppal a mázolt arcod, nem? - forgattam meg szemeimet. Noah (asszisztensem, és egyben gyakornok-segítőm) akkor ért be felszereléssel. - a sminkessel egyeztettem. a ti sminkjeitek egyszerűek lesznek. nem akarok órákat azzal tölteni, hogy az alapozótól fénylő arcotokat mattítgatom. - pakoltam ki egy asztalra. sokan nemtetszésüket kinyílvánítottak, de nem foglalkoztam vele. - akinek nem tetszik, rajta sem lesz a képen.
- már meg ne haragudj - kocogtatta meg a vállam két perc múlva az egyik - nem szabhatod meg, hogy milyen lesz a sminkünk. - szép volt. nálam sokkal magasabb, szép baba arca van. illata nagyon finom, gyumolcsos volt, ami azonnal megcsapott, mikor mellém ért.
- sajnálom, de nem csak az én kérésemen alapult ez a döntés. nagyobb részben Daisy döntött így.
- Hailey, kérlek - na, és aztán leesett az állam is. egy magas srác lépett ezek szerint Hailey mellé, aki kicsit hátrébb húzta Tőlem a lányt. barna, iszonyatosan kócos haja volt, nagyon helyes arccal. álla olyan hegyes volt, hogy konkrétan sajtot is tudnék rajta reszelni a spagettim tetejére. na és, hát a teste. khm. egy atléta trikót viselt, és egy sima fekete szaggatott csőfarmert. a felsőteste nagyon kidolgozott volt, minden mozdulatánál teljesen kidudorodott a karizma, és hát ebből következtetve a hátizma sem lehet valami egyszerű kis kövecske. ez meg mégis milyen hasonlat? kövecske? hát én nem vagyok normális.
- nos, szerintem menjetek a próbára, mert a többiek elindultak már, megérkezett a ruhatervező. - köhintettem egyet, majd visszafordultam a gépemhez. hallottam, ahogy elindulnak felfele a lépcsőn a hatalmas épületben, majd én is pár perc után, miután összeszedtem magam a sokkból, elindultam az udvarba, hogy az esküvő helyszínét is meg tudjam örökíteni az ifjú párnak. közben végig az járt a fejemben, hogy létezik e szerelem első látásra..?
2019. 05. 11. \\\ szombat 11:46
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro