Első fejezet: Az utolsó boldog nap

Sienna Koch utolsó napja úgy indult, mint bármelyik másik nap. A Greenville High School péntek lévén tele volt élettel, a diákok alig várták, hogy végre elszabadulhassanak az iskolából. Sokan a péntek esti, vagy éppen a hétvégi programjukat tervezgették, míg mások már régen kitalálták, hogy mit fognak csinálni az utolsó órájuk után.

Julie a tanteremben ülve készen állt az óra kezdetére. A lány évfolyamtársai azonban közel sem voltak olyan szabálykövetőek, mint Julie. A legtöbben a mellettük ülővel beszélgettek, a reggelijük utolsó falatjait fogyasztották, Kingston pedig úgy döntött, hogy túl sok idő megkerülni az asztalát, ezért gyorsabb, ha átugorja. Azonban a padtársa, Todd, az utolsó pillanatban elkapta a lábát és visszarántotta. Az egyetlen szerencséjük az volt, hogy a két fiú az első padban foglalt helyet, így egyedül saját magukban okoztak kárt. A pad egy hatalmas csattanás kíséretében esett a földre, Kingston pedig rá az immár földön elterülő padra. Az éles hang elérte, hogy mindenki a két fiú felé kapja a fejét, majd a mellettük álló Mrs. Gomez felé, aki éppen ebben a pillanatban érkezett meg az órájára.

A történelemtanár végignézett a fiúkon, majd a jelenetet figyelő osztályon. Csak egy nagy sóhajjal reagált Kingstonra és Toddra, akik minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a lehető leggyorsabban visszaállítsák a padjukat. Bár legtöbbször a tanár jelenléte elég ahhoz, hogy a tanterem egy csapásra elcsendesedjen, a két fiú zavart igyekezetét figyelve, a legtöbben nem tudták megállni, hogy ne beszéljék meg az esetet a közelükben ülőkkel.

A Julie melletti szék azonban üresen állt. Hiába tudta, hogy Sienna minden egyes nap késve érkezik iskolába, a gyomrában lévő szorító érzés csak nem akart elmúlni. Még az is átfutott az agyán, hogy előveszi a telefonját és ír egy gyors üzenetet a legjobb barátnőjének, azonban tudta, hogy a túl gyorsan piruló bőre egyből elárulja, és amúgy sem szeretett szembemenni a szabályokkal, így hát visszatért az ipari forradalomról beszélő Mrs. Gomezhez és az órai jegyzetéhez, amire különösen nagy figyelmet fordított, mivel Siennának is jegyzetelt, nem csak saját magának.

A legtöbben azonban közel sem voltak olyan szorgosak, mint Julie. A tavasz vége még Missouriban is a jó idő érkeztét jelentette, ami még tovább nehezítette a koncentrálást, mintha az nem lett volna elég, hogy péntekként ez volt a hét utolsó tanítási napja.

Az iskola folyosói a tanórák kezdetével már csendesek voltak, egyedül Sienna léptei visszhangoztak az üres folyosón, ahogy a magassarkújában lépkedett. Késében volt, de ennek ellenére nem sietett. Amúgy sem volt a szokása. A saját szabályai szerint élt, és nem hagyta, hogy bárki is megmondja neki, hogy mit tegyen. Még az sem érdekelte, hogy a dacos viselkedésével könnyen kivívhatja mások ellenszenvét.

Kopogás nélkül nyitott be a tanterembe, ahol a szokásos látvány fogadta: unalmas fehér falak, mocskos, bézs színű linóleumpadló és a kétszemélyes fapadok, amik egy kicsit túlságosan közel álltak egymáshoz, ami a dolgozatok kivételével meglehetősen idegesítő volt.

Az összes szempár rászegeződött, még a tanár is abbahagyta a végtelennek tűnő monológját, hogy tetőtől-talpig végigmérje Siennát. Ő azonban nem tűnt idegesnek. Lazán megállt az ajtóban és várta, hogy Mrs. Gomez beszélni kezdjen hozzá.

Egyáltalán nem tűnt úgy, mint akit különösebben érdekelne, hogy éppen megzavarja az órát a jelenlétével. A sötét haját elegáns copfba fogta, a körmein szokás szerint tökéletesen volt a manikűr és a legújabb divat szerint öltözött.

- Örülök, hogy sikerült megtalálnia az iskolát, Ms. Koch – szólította meg a tanár. A szoros kontyával, vastag keretes szemüvegével és vékony ajkaival sokak számára ijesztőnek tűnt, azonban az évek során a diákok megtanulták, hogy Mrs. Gomez közel sem annyira kőszívű, mint amilyennek elsőre tűnik.

- Elnézést a késésért, Tanárnő – válaszolta Sienna teljes nyugalommal.

- Mondja csak, mi annyira fontos, hogy minden alkalommal megakadályozza Önt abban, hogy időben beérjen az első órára?

- Messze lakom, a buszom csak óránként jár és gyakran késik a nagy forgalom miatt.

- Ez esetben, legközelebb jöjjön az egy órával korábbi busszal.

- Mindenképpen, Tanárnő.

Sienna ezzel a maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. A szokásos helyéhez sétált, majd leült Julie mellé. Mrs. Gomez, mintha mi sem történt volna, folytatta az előadását. Julie néhány másodpercet várt, mielőtt Siennához fordult volna.

- Nem is laksz messze – jegyezte meg Julie suttogva.

- Ezt Mrs. Gomeznek nem kell tudnia – jelentette ki Sienna, szintén suttogva.

- Azt ugye tudod, hogy az iskola nyilvántartja a diákok lakóhelyét, vagyis bármelyik tanár bármikor megtudhatja, hogy a kifogásod teljes mértékben kamu.

- A francba! Remélem, hogy Mrs. Gomez nem nézi meg a nyilvántartást, különben új kamu kifogást kell kitalálnom.

- Az tényleg rengeteg energiát venne igénybe.

Mrs. Gomez hirtelen az osztály felé fordult, mire Sienna és Julie elfordultnak egymástól és ártatlan szemekkel a tanárra pillantva próbáltak úgy tenni, mintha eddig is figyeltek volna arra, hogy mi történik az órán. Julie előtt egy nyitott füzet hevert, a kezében egy tollat fogott, sőt úgy tűnt, mintha még jegyzetelne is valamit az órán elhangzottakból. Sienna azonban még csak meg sem próbált úgy tenni, mintha figyelne az órára. Üresen állt előtte az asztal, amit Mrs Gomez egy meglehetősen csúnya pillantással illetett, azonban Sienna csak kedvesen mosolygott, mintha ezt észre sem vette volna. Mrs. Gomez kénytelen-kelletlen visszatért az óra menetéhez, a két lány pedig hangtalanul összenevetett.

***

Julie és Sienna sorban álltak a büfé előtt. Szerencséjükre csak néhány diák állt előttük, így elég hamar sorra kerültek. Julie egy sonkásszendvicset vásárolt, Sienna pedig egy salátát, és szokás szerint egybe fizettek, hogy gyorsabban végezzenek.

A vásárolt ételekkel a kezükben az ebédlő felé mentek, ahol már csak néhány szabad hely maradt. Egy meglehetősen kicsi terem jelentette a Greenville High ebédlőjét, néhány négy- és hatszemélyes asztallal, amik annyira közel álltak egymáshoz, hogy alig lehetett elférni közöttük. Ezért, aki zavartalanul kívánt enni, a belsőbb asztaloknál foglalt helyet.

- Gyere! – mondta Sienna, majd megragadta a kezét, és úgy húzta maga után a barátnőjét. Julie nem is nézte, hogy merre mennek, csak arra ügyelt, hogy ne essen el senkinek sem a székében vagy a lábában.

- Sziasztok! – köszöntötte őket Charlie, aki Maddyvel ült egy négyszemélyes asztalnál, ami azt jelentette, hogy még pont maradt kér üres hely a lányoknak.

- Igen. Clare nemrég ment el – válaszolta Maddy.

- Ó, de jó!

A szabad helyeknek, amik még az ebédlő jónak minősíthető részén voltak, csakis örülni tudtak. Sienna Charlie-val, Julie pedig Maddyvel szemben foglalt helyet. Charlie egy diszkrét csókkal köszöntötte Julie-t.

- Milyen napod volt? – érdeklődött Charlie. Felemelhette volna a hangját, hogy a zajban Julie biztosan meghallja a kérdését, ehelyett azonban a másik lehetőséget választotta, és közelebb hajolt a lányhoz, a szőke tincsei Julie nyakát csiklandozták.

- Elég unalmas. Örülök, hogy ma már nincs több órám.

- Van már programod délutánra?

- Igen – válaszolta Julie helyett Sienna. – Julie nem ér rá ma délután.

- Hogy...? – kérdezte Charlie, mivel a hangzavarban még ő is alig hallotta, hogy mit mondott neki a barátnője, és nem gondolta, hogy ő maga elég hangosan beszélt ahhoz, hogy Sienna az asztal túloldaláról meghallhassa.

- Tudok szájról olvasni.

- Ez elég hasznos képesség – tette hozzá Julie.

- Csak, ha kémkedni akarsz valaki ellen – jegyezte meg Charlie.

- Éppen ki ellen akarsz kémkedni? – szólt bele Kingston a beszélgetésbe, aki éppen Sienna széke mögött próbált átvágni az asztalok között.

Kingston egy félig megevett rántotthúsos szendvicset tartott a kezében. A fekete haját szokás szerint felzselézte, a bőrét enyhén megbarnította a késő tavaszi nap, azonban Sienna tekintete nem a fiú szemöldöke feletti aprócska seben állt meg.

- Veled meg mi történt? – kérdezte a lány.

Kingston önkéntelenül is a karcoláshoz kapta a kezét, mielőtt válaszolt: - Semmi, csak az edzés. – Ezzel azonban sem Maddyt, sem Julie-t nem tudta átverni, akik Siennával ellentétben a történelemóra elején is részt vettek.

- Edzés? Komolyan? – tudakolta Sienna, bár Julie nem volt benne biztos, hogy Kingston vagy a két másik lány arcáról tudta leolvasni a hazugságot.

- Uhh, ott egy üres hely, mennem kell – hadarta Kingston, majd egy gyors csókot nyomott Sienna halántékára és elsietett.

Sienna kérdő tekintettel fordult a legjobb barátnője felé.

- Kingston és Todd ma reggel is produkálták magukat.

- Azt hiszem, iskolába jövet hallottam egy nagy csattanást.

- Igen, azok ők voltak.

- Csak Kingston és Todd ahogy éppen Kingston és Todd – jegyezte meg Maddy.

- Néha el sem hiszem, hogy már elég idősek ahhoz, hogy kocsit vezessenek – mondta Julie egy hatalmas sóhaj kíséretében.

- Ne is mondd, néha meg vagyok győződve róla, hogy egy idiótával járok. De ha már a kocsiknál tartunk – kezdte Sienna –, négyre érted megyek.

- Rendben.

Azonban ez az idő sosem érkezett el. Egészen három óráig minden rendben ment, a megszokott rendet követve. Úgy tervezték, hogy délután elmennek a kisváros egyetlen mozijába, és megnéznek egyet a régi horrorfilmek közül, amiket péntek esténként vetítettek. Általában olyan filmek kerültek terítékre, amik a zs-kategóriába is csak jóindulattal fértek bele, mai szemmel pedig inkább nevetségesnek tűntek, mintsem félelmetesnek, ezért korra tekintet nélkül mindenkit beengedtek.

Julie az íróasztala fölé görnyedve írta a matekháziját. Tudta, hogy a legtöbben nem így töltik el a péntek délutánjukat, de Julie sosem tartotta magát olyan átlagosnak, mint amilyennek a többiek hitték. Biztos megváltozott volna a véleményük a lányról, ha legalább csak egyszer lehetőségük lett volna belepillantani a naplójába. Néhány dolgot még a legjobb barátnőjének vagy a barátjának sem árult el, a szüleiről már nem is beszélve.

A háta mögött egy kis asztalkán egy régi tévé állt, aminek a képminősége már erősen megromlott, azonban Julie legtöbbször amúgy is csak hallgatta. Jobban tudott koncentrálni a végtelenül unalmas egyenletekre úgy, hogy volt valami háttérzaj, ami megakadályozta abban, hogy ne aludjon el írás közben. A figyelmét azonban a feladatoknak szentelte, így először nem is volt biztos benne, hogy valóban jól hallotta a tévében elhangzó nevet.

- Az N. Courtland sugárút és a W. Courtland utca találkozásánál autóbaleset történt. A rendőrség néhány órával ezelőtt bukkant rá a balesetet szenvedett autóra. – A képernyőn egy összeroncsolódott autó jelent meg, ami egy lámpaoszlopnak ütközött. Egy vörös Audi. Julie-t egyből jeges félelem kerítette hatalmába. - A rendőrség tájékoztatója szerint még vizsgálat folyik az ügyben, hogy baleset történt-e vagy idegenkezűség okozta a szerencsétlenséget. A holttestet még nem sikerült egyértelműen azonosítani, azonban az autó rendszáma alapján meg tudták állapítani, hogy a gépjármű egy Sienna Koch nevű, tizenöt éves diák tulajdonában áll.

Julie egészen addig reménykedett benne, hogy más oka lehet annak, hogy Sienna egyetlen üzenetére sem reagált, és nem jelent meg a délutáni találkozójukon, míg néhány nappal később nem érkezett meg a hír, amiben Siennát egyértelműen azonosították, mint a baleset áldozatát.