Első fejezet: A zaj

Halvány fény szűrődött át a golyóálló ablakon keresztül. Az ablak azonban nem a külvilágra nézett, hanem egy másik teremre, így természetes fény egyik helyiségbe sem szűrődött be. Bár több méterrel a föld alatt amúgy sem lehetett volna más fényforrást találni. Keegan Brogan, Henry Ochoa és Camilo Munoz mind azt a feladatot kapták, hogy egy megfigyelő teremből tartsák szemmel a golyóálló üveg mögötti, jóval nagyobb termet, különösen annak tartalmát.

Mindhárom férfi előtt egy-egy számítógép állt, de egyikük sem figyelte a képernyőt: Ochoa a körmét piszkálta, Munoz minden igyekezetével azon volt, hogy megpróbáljon ébren maradni, Keegan pedig a telefonját nyomkodta.

- Miért vagyunk itt? – kérdezte hirtelen Ochoa, ezzel megtörve a termet betöltő csendet.

- Ez az örök kérdés, nem igaz? – felelte Munoz tűnődve. – Mind ezt próbáljuk kideríteni, röpke és jelentéktelen életünk során, hogy mi célból vagyunk itt, mi az élet értelme.

- Haver, veled meg mi van? Agyadra ment az unalom?

- Mi van? – kérdezett vissza zavartan Munoz.

- Úgy értettem, hogy miért vagyunk itt mindhárman, hogy figyeljük, ahogy az égvilágon semmi nem történik? – pontosította Ochoa.

- Azt hiszem, egy kicsit elragadtattam magam.

- Egy kicsit?!

- Egy kicsit lehetnétek halkabbak, nem tudok tőletek koncentrálni – szólt közbe Keegan. Idegesen a világosbarna hajába túrt, a szemét azonban továbbra sem vette le a telefonja képernyőjéről.

- Miért, mi olyan fontos, hogy a teljes figyelmedet igényli? – érdeklődött Ochoa.

- Ja, még a munkádat sem végezted el rendesen – jegyezte meg Munoz.

- Mindezt úgy, hogy igazából alig van ma munkánk – tette hozzá Ochoa.

Hiába szegeződött rá mindkét munkatársa kíváncsi tekintete, Keegan válasza csak ennyi volt: - Aki kíváncsi hamar megöregszik.

- Ne csináld már, annyira nem lehet vészes! – kérlelte Ochoa, reménykedve benne, hogy némi izgalom vegyül ebbe a napba, még akkor is, ha csak egy ilyen aprócska dologról is volt szó.

- Ne érdekeljen ennyire a magánéletem! – felelte Keegan kissé ingerülten.

- Tuti csaj van a dologban – suttogta Munoz Ochoának, bár azért ügyelt arra, hogy a harmadik férfi is hallja, amit mond.

- Százszázalék – értett egyet a másik férfi is. – Csakis egy nő tudja ennyire elterelni Keegan figyelmét.

- Igaz is. Emlékszel a barnára, aki miatt majdnem kirúgták? – kérdezte Munoz.

- Azt hittem, hogy Cobb feje felrobban, mikor megtudta, hogy Keegan a fél napot távol töltötte miatta!

- Ugye tudjátok, hogy én is hallak titeket? – szakította ismét félbe Keegan a másik két férfi beszélgetését. Ez már elég volt ahhoz, hogy végre elszakadjon a telefonjától és a kollégáira emelje a tekintetét.

- Szerinted Eva Gray az? – érdeklődött Munoz, teljesen figyelmen kívül hagyva Keegant.

- Kizárt, Eva Gray túl jó nő hozzá és túl okos ahhoz, hogy ezzel az idiótával kezdjen – bökött Ochoa az említett férfi felé.

- Na jó, én ezt már nem bírom! – Keegan felpattant a székéből, majd felkapta a széke támláján pihenő kabátját.

- Miért, mit fogsz csinálni? Elmenekülsz a ketrechez? – heccelte Ochoa.

- Inkább csak egyszerűen fejbe lőlek titeket – jegyezte meg Keegan.

- Még jó, hogy nincsen fegyvered. – Ochoa megütögette azt a pontot az egyenruháján, ahol a fegyverei lógnának.

- A ketrecnél van fegyver. Majd azt használom – felelte Keegan, bár ezt maga sem gondolta komolyan.

- Legalább a halálod jól dokumentált lesz – mondta Munoz, aki immár teljesen Keegan felé fordult a székével.

- Szívesen elhallgatnám még az idióta és teljességgel alaptalan találgatásaitokat, de mennem kell. Ezzel – bökött Keegan az ablak felé -, megbirkóztok egyedül is?

- Menj csak, hősszerelmes, kettesben is tudjuk folytatni az unatkozást – felelte Ochoa.

- Azért majd mutass képet a csajról! – kiáltotta Keegan után Munoz, mikor a férfi már majdnem elhagyta a termet.

- Csak, ha jól viselkedtek, míg távol vagyok.

***

Allison Hendrix Keegan társaságában osont végig a katonai bázis folyosóján. A falak csupaszok és egyhangúan szürkék voltak, sehol egyetlen bútor vagy akadály sem törte meg az egyhangúságot. Ha nem lett volna mással elfoglalva, Allison biztosan elgondolkodott volna róla, hogy vajon mit árulhat el ez a környezet a társadalomról mely létrehozta. Keegan haladt elől, mert kettejük közül ő volt ismerős ebben a környezetben és végig fogta Allison kezét. A férfi néha-néha körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy senki sem látja meg őket.

Keegan tökéletesen beleillett ebbe a környezetbe a terepszínű egyenruhájával, amin egy kis névtábla állt, Allisonról viszont azonnal lerítt, hogy semmi keresnivalója nincs itt. Egy szűk, fekete ruhát viselt, kényelmetlennek látszó magassarkút, valamint erős sminket. A festettszőke haját gondos loknikba csavarta.

Amint beértek Keegan irodájába, a férfi gondosan becsukta az ajtót. Allison gyorsan körbenézett az irodában. Az aprócska szoba rendezett volt, bár meglehetősen sivár; csak egy íróasztal, szék, valamint egy számítógép állt benne.

- Egyáltalán szabadna itt lennem? – tette fel Allison ismét a kérdést.

- Ne foglalkozz vele, Allison. Ha bajba kerülnénk, majd én elsimítom a dolgokat. Neked nincs mi miatt aggódnod, csak élvezd ki a helyzetet – mondta azonnal Keegan, majd óvatosan megfogta a nő csípőjét, majd maga felé húzta.

- Rendben – felelte kuncogva Allison.

Keegan egyetlen mozdulattal felültette a nőt az íróasztalára, mire Allison azonnal megcsókolta.

- Annyira örülök, hogy itt vagy – jegyezte meg Keegan.

- Jó itt lenni – mondta Allison. Keegan ismét közelebb hajolt a nőhöz, hogy megcsókolja.

- Egyébként szép az irodád – jelentette ki Allison.

- Köszi, de már így nézett ki, mikor megkaptam, én semmit sem változtattam rajta.

Allison tekintete azonnal megakadt a falra akasztott okleveleken: - Azt mondod, hogy az okleveleid már a falon voltak, mikor megkaptad ezt az irodát?

- Igen, elég bizarr. Abban sem vagyok biztos, hogy mindegyiken az én nevem van. De amúgy is szinte alig vagyok itt, szóval annyira nem érdekel.

- Azt hittem, hogy irodai munkát végzel – jegyezte meg a nő zavartan.

- Irodai munkát végzek, csak nem ebben az irodában.

- Szóval két irodád van?

- Lényegében igen, bár a másik irodámat meg kell osztanom a kollégáimmal. Oda nem tudnálak becsempészni téged.

- Az tényleg sajnálatos lenne. – Allison közelebb hajolt Keeganhöz, azonban mielőtt megcsókolhatta volna, az egész teret hangos sziréna zaja töltötte meg. A zaj szinte elviselhetetlen volt, így Allisont, bár nem is tudta pontosan, hogy mi történik körülötte, nyugtalanság fogta el.

- A francba! – Keegan kinyitotta az irodája ajtaját, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna Allisonnak, elrohant. Allison gyorsan megigazította a ruháját, majd a haját, aztán elrohant abba az irányba, amerre Keegant látta távozni.