Pár percig próbáltam megemészteni a hallottakat.
Áruló lenne köztünk? Ha valaki rájön hogy én öltem meg ezeket az embereket biztos hogy engem hisznek majd annak.
-A kurva életbe - káromkodtam el magam.
Loki volt az egyetlen aki segíteni tudna rajtam és csak egy lépésnyire lenne a segítségével az ára.
Elővettem a tőrjeimet és letörlöm róluk a vért.
Az agyam ezerrel járt, teljesen tanácstalan voltam.
-A jó büdös francba - káromkodtam el magam ismét, majd a lépcsők felé vettem az irányt.
Nem tudom hogy mi lesz velem a holnapi nap, de legalább úgy fogok elaludni hogy tudom hogy én segítettem Stevenek és ha a halottak miatt talán, de másért nem lesz bűntudatom.

***

Felrohantam a lépcsőn. Már a fordulóban halottam a hangos csattanásokat, de reménykedtem benne hogy nem Steve kapja az ütéseket.
-Steve! - nyitottam be a laborba ahol már nagyjából mindent szétvertek.
Bár a hangzavarban először nem is a szőke, hanem Bucky vett észre. Steve ahogy meglátott próbálta megállítani, de kevés sikerrel.
-Ó a picsába - káromkodtam, majd hárítottam az ütéseit. Valószínűleg még mindig az volt a feladata, hogy engem öljön meg, így én nagyobb veszélyben voltam mint Steve.
Pár perc után sikerült végre kiugranom az ütései elől, majd a falat használva lendületet vettem, és ráugrottam pont a katona hátára.
Próbáltam kimozdítani az egyensúlyából, de az sziklaszilárdan tartotta magát. Pár perc után pedig sikerült a karomat megragadnia és így ledobott magáról.
Talán az eszméletemet is elvesztettem pár percre, hiszen mire realizáltam a helyzetemet már ismét a kapitány próbálta meg leállítani Buckyt.
-Steve kell egy terv. Így nem fogjuk tudni megállítani.
-Tisztában vagyok vele - a szőke nekivágta a katonát a szemben lévő falhoz - Van ezen az emeleten egy zárható vas helység régen Tony abban tárolta a fegyvereit. Oda kellene be zárni.
-Rendben elintézem te próbáld meg pár percig feltartani.

***

-Jarvis merre van az a hely amit Steve mondott? - sajnos ezt a helyet még senki nem említette nekem így muszály voltam megkérdezni.
-A folyosó végén balra, majd ott a 3.ajtón be.
-Köszi Jarvis. Zárd le az összes ajtót és ablakot csak azt engedd be akiről tudod hogy kicsoda - utasítottam a mesterséges intelligenciát és elindultam a teremhez.
-Bassza meg - káromkodtam el magam ismét. Az ajtón belépve egy óriási vas széf fogadott természetesen egy zárral aminek nem tudtam a kódját.
-Jarvis mi a széfnek a kódja?
-Sajnálom Ms. Pierce, Mr. Stark titkosította a kódot. Csak jelszóval adhatom meg.
Egy hatalmas csattanást halottam a hátam mögött. Nagy valószínűséggel a verekedés közben kitörték az ajtót.
-Jarvis ez vészhelyzet! Stark pedig sehol nincs és nincsen időm felhívni  de ha fel is hívnám biztos nem venné fel mert nagy valószínűséggel sajtburgerrel tömi azt a rohadt nagy pofáját.
-Jelszó elfogadva. Sajtburger. - szólalt meg nyugodt hangon a mesterséges intelligencia
-Sajtburger hát persze Stark.
-Ana jó lenne ha sietnél! - hallom meg Steve hangját ahogy felém kiabál.
-Üdvözlöm Ms. Pierce - fojtatta Jarvis - A széf kódja 32198476
Remegő kezekkel nyitom ki a széfet, ami nagy megkönnyebülésemre halk sziszegéssel kinyílik.
Jól mondta Steve a széf teljesen üres, pár emelvényt leszámítva, de elég tágas ahhoz hogy ide zárjuk be Buckyt.
-Steve megvan! - rohantam ki a folyosóra.
A szőke elég ramaty állapotban nézett ki. Nem akart a barátjával verekedni, nem vitte rá arra a szíve. De tudta hogy ha nem állítják le sokkal nagyobb kárt csinál mint eddig. Akár még magában is.
-Remek - hajolt el egy ütés elől - Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogyan csaljuk be oda. Esetleg nem tudod most előhívni azokat a rejtélyes képességeidet? Mert azt se említettük még senkinek.
-Steve mindennek megvan a maga ideje, de nem nem tudom a kérdésedre válaszolva.
A lánynak hirtelen támadt egy ötlete.
-Steve Tonynak vannak azok a kütyüi amivel magára rakja a páncélját nem?
A szőke bólintott.
-Értem mit akarsz.
A katona egy hirtelen mozdulattal nekivágta Stevet a falnak, majd a lányra támadott rá.
-Picsába.
Ana előhúzta a tőrjeit.
A katona támadásait hárította, majd támadott.
A lábát célozta meg ugyanis láthatólag kevésbé ügyel a lábai védelmére mint a felsőtestére.
Egy hirtelen mozdulattal sikerült a combjába szúrnia egy tőrt.
Bucky felordított.
A lány kihúzta a combjából a tőrt, és egy határozott rúgással a földre vitte a katonát, és még mielőtt fel tudott volna kellni, leütötte a férfit.
-Steve jól vagy? - szaladt oda a szőkéhez
-Persze jól vagyok. - a férfi felelt, majd a barátjához kezdett el sétálni - Beviszem a széfbe még mielőtt felébred.
Ám ami ez után történt arra nem számítottak.
Steve lehajolt a férfihoz, de nem kellett volna. Úgy látszik az hogy átmosták az agyát azzal is segített hogy nem sokáig maradt kiütve.
Egy hirtelen mozdulattal elkapta Stevet, majd a földre vitte.
A kapitány próbált volna támadni, de a katona vasmarokkal szorította a férfit, majd a következő pillanatban egy kést szúrt a mellkasában.
A szőke hirtelen levegőhöz kapott.
A lány még látta hogy a kést kihúzza a mellkasából. A látását elhomályosította a rengeteg könny ami hirtelen eredt meg a szeméből.
-Túl veszélyes kapitány. - szólalt meg egy idegen férfi hang
-Tudod mit szoktam mondani. Ami másoknak túl veszélyes az nekünk kiváló fegyver.
Egy emlékkép úszott a fejébe, nem igazán tudta honnan.
A feje hasogatott, hirtelen mintha lassított felvételben látott volna mindent.
Magát ahogy a térdeire zuhan, Stevet ahogy levegőért kap, Bucky ahogy feláll a véres padlóról.
-Ne! - ordította magából kikelve
A lány érezte hogy valami változik benne.
Majd hirtelen felnézett. Már nem sírt. Már nem voltak fájdalmai.
Magára nézett az ablakban. A szemei arany fénnyel csillogtak.
-Állj! - Buckynak üzente a szavait. A hangja megváltozott, sokkal mélyebb volt.
A katona hirtelen megállt. Üveges tekintettel nézett a lányra.
Ana beküldte őt a széfbe. Az ajtót pedig a férfira csukta. Majd később foglalkoznak vele.
-Steve? - gugolt le a katona mellé. Sosem hitte volna hogy neki akármikor is baja lesz. Hisz szuperkatona. Sebezhetetlen. Vagyis legalábbis annak látszott.
De ez csak az imidzse. Amit el akarták hitetni mindenkivel. Talán még a saját csapattársaival is.
Így vagy úgy a lány elhitte.
-Steve? Nézz rám - emelte meg a férfi fejét. A szőke nehezen tudta nyitvatartani a szemét de mégis megróbálta - Nem lesz semmi baj - suttogta a lány.
Steve a lány arany fénnyel ragyogó szemeibe nézett, és valamiért most tényleg elhitte hogy, nem lesz semmi baj.
-Semmi baj Ana - suttogta a férfi elhaló hangon - Semmi baj. Szeretlek - suttogta, már már én is alíg halottam.
Majd lehunyta a szemeit.