- Rendben, Morgane – kulcsolta össze ujjait a tarkóján Natasha és hanyatt dőlt. – Akkor akár el is kezdhetne regélni...

- Hova ilyen sietősen? – vigyorodott el a nő, aki a lánnyal szemben foglalt helyet a kávézóban. – Jegyzetelj, Esőcsepp, hosszú mese lesz.

- Rövidítse le, amennyire tudja – felelt Natasha, és a kapucsínójára bökött. – Addig figyelek, ameddig el nem fogy.

- Egyéb kritérium? – vonta fel a szemöldökét Morgane.

- Kezdhetné talán Doe valódi nevével.

- Matias Oliveira – diktálta a nő, Natasha pedig felpillantott. – Mi van? Így anyakönyvezték.

- Nincs ezzel a névvel valamilyen focista? – dünnyögte a lány, de azért leírta.

- Fogalmam sincs – rázta a fejét Morgane. – De nem is ez a lényeg, te mondtad, hogy korlátozott időd van... Folytathatom?

- Parancsoljon.

- Lisszabonban született 1979. május 21-én - folytatta a nő.

- Elfelejtettem felköszönteni – motyogta Natasha, majd felnézett. – Elnézést.

- Egy portugál faluban nevelkedett Porto-tól nem messze, egy szegény család ötödik gyerekeként. Hamar megmutatkozott esze és tehetsége, tizenhat éves korában elhagyta otthonát, majd ösztöndíjasként a jogon végzett Madridban. – A nő szünetet egy lélegzetvételnyi szünetet tartott. – Friss diplomásként úgy döntött, hogy mielőtt dolgozni kezdene, körbe utazza a világot. Egy év múlva végül a francia Riviérán telepedett le, és ahogy az lenni szokott egy ilyen történetben, természetesen összeismerkedett egy lánnyal is. Nevezzük most... Mariának.

- Maria, rendben – biccentett Natasha, bár lett volna tippje, hogy ki volt valójában az a lány. – Folytassa.

Morgane bólintott.

- Szóval, Matias és Maria nem sokkal találkozásuk után egymásba szerettek, bla bla bla, nem hiszem, hogy ezt szükséges ecsetelnem – szakította meg a szemkontaktust a nő, Natasha pedig kezdett inkább arra gyanakodni, hogy zavarban van. – Matiasnak azonban egy idő után feltűnt, hogy valami baj van a szerelmével.

- Nem hívhatnánk Doe-nak? – szólt közbe ismét a lány. – Nem tudom megszokni a.... Az igazi nevét.

- Könnyebb utálni, ha elbújik az álnév mögött, igaz? – billentette oldalra a fejét Morgane. – A valódi neve azt érezteti, hogy ő egy valódi ember, történettel. Semmi gond, Esőcsepp, tudnod kell, hogy ő egy valódi ember.

Most már Natasha érezte magát zavarban.

- Szóval, mi nem stimmelt Mariával? – terelte a témát inkább.

- Furcsán viselkedett, gyakran nem jelent meg a megbeszélt találkozóikon, sokszor kimaradt éjszaka, kerülte Matias-t, és a többi. A férfi azt hitte, megcsalják.

- De valójában valami más állt a háttérben, igaz?

- Valóban – értett egyet a nő. – Maria ugyan nem csalta Doe-t, de nem is volt olyan ártatlan, mint amilyennek mutatta magát.

- MI6 ügynök? – vonta fel a szemöldökét Natasha, bár csak viccnek szánta a kérdést.

- Nem, Maria valóban francia volt – rázta a fejét Morgane. – Szóval, Matias gyanakodott, azonban nem akart rákérdezni – mert hát mi van, hogy ha téved, - ezért követte a lányt, amikor azt mondta, hogy rosszul érzi magát, ezért hazamegy. Matias azonban valami olyanba tenyerelt ezzel a lépésével, ahonnan már nem volt visszaút.

- Felcsigázott – ivott a kapucsínójába Natasha.

- Örülök – biccentett a nő. – Tehát, Matias titokban követte a barátnőjét, aki valóban nem hazament, hanem egy kacsalábon forgó házba csöngetett be. A férfi, aki ajtót nyitott, betessékelte a lányt, majd behúzta a függönyöket. Matias nem bírta megállni, hogy a kocsiban ülve várjon, ahhoz túlontúl furdalta az oldalát a kíváncsiság. Némi habozás után kiszállt, átmászott a kerítésen, és a nyitott ablak alatt elbújva hallgatózott. És csak akkor jött rá, hogy szó sem volt megcsalásról, amikor már késő volt. Maria ritkán beszélt a férfinek a szüleiről, így Matias nem tudhatta, hogy a lányt sodorta veszélybe azzal, hogy követte.

- Miért, mi volt Maria szüleivel?

- Elkövettek egy hibát, még nagyon régen, ami miatt életük végéig bűnhődtek – sóhajtott Morgane. – Volt annak idején Marseille-ben egy veszedelmes kartell, akiket magukra haragítottak Maria szülei, és ennek egyetlen lányuk itta meg a levét. Kislánykora óta minden héten több órát kellett töltenie a kartell tagjaival, akik azt tehettek vele, amit akartam. A kartell főnöke pedig, egy bizonyos Andrés Moreno pedig, időről időre órákat adott Mariának.

- Órákat?

- Ne matekra vagy irodalomra gondolj – rázta a fejét Morgane. – Kiképezte őt, megtanította mindenre, amit ő tudott, hogy utána vele végeztethesse el a piszkos munkát... Könyörtelen gyilkost faragott belőle.

- Ezért viselkedett furcsán.

- Igen, még mindig találkoznia kellett a kartell tagjaival, habár addigra már kivívta magának a tiszteletét. Éppen megbízásra várt, amikor Matias és a féltékenysége utolérték őt. A kartell vezető tagjai, akik a szobában tartózkodtak, pedig természetesen észrevették a fiatal férfit. Maria először letagadta, hogy ismeri, Matias azonban nem értette, hogy mi folyik itt, ezért elkezdte győzködni a kartell tagjait, – akikről persze fogalma sem volt, hogy kicsodák, - hogy ő ismeri Mariát. Andrés Moreno pedig úgy ítélte meg, hogy Maria elárulta őket azzal, hogy beszélt a férfinek arról, hogy ki is ő valójában, a lány pedig hiába tiltakozott, hogy ő egy szót sem szólt, Moreno már eldöntötte, hogy halál a büntetése.

- Na, erre nem számítottam – kerekedett el Natasha szeme. – Azért, mert a pasija féltékenykedik, már egyből megölik?

- Nem akarták megölni – rázta a fejét Morgane. – Csak azt akarták elhitetni Matiasszal, hogy így történt, ugyanis úgy gondolták, hogy ezzel a lépéssel a férfi nem foglalkozik többet a kartellel. Azonban egy valamire nem tudtak felkészülni, és az pedig a Matias lelke mélyén lakozó féktelen harag volt.

- Szóval megrendezték Maria halálát, és Matias bosszúból mindenkit megölt? – tippelt Natasha.

A nő bólintott.

- Elvesztette a kontrollt. Amint úgy hitte, hogy a szerelme meghalt, elborult az agya, kitépte a kést Moreno kezéből és halálra szurkált vele mindenkit a helyiségben. Majd tetőtől talpig véresen elfutott a tett helyszínéről és azóta is menekül a törvény és a kartell elől. Miután összeszedte magát, Angliába jött és kiépítette magának alvilági alakját, ezzel védve magát a hatóságoktól – fejezte be a történetet Morgane. – Így lett az ifjú tehetséges jogászból, Matias Oliveirából a londoni alvilág egyik legjelentősebb alakja, Mr. Doe.

- Hűha – fejezte ki a véleményét Natasha. – Ez igazán... Érdekes.

- Nem akarom megváltoztatni, amit gondolsz róla – szólt a nő. – Szerintem... Sőt, Maria is azt gondolná, hogy bűnhődnie kell a tetteiért, de senkit ne ítélj el addig, ameddig nem ismered a történetét. Mert története mindenkinek van.

- Köszönöm, hogy ezt elmondta, de... - köszörülte meg a torkát a lány. – Szükségem lenne némi bizonyítékra is. Nem hiszem, hogy a rendőrségen bárki is hinne nekem, ha ezt így előadnám, főleg az én előéletemet tekintve... Mert nem hiszem, hogy maga tanúskodna ellene.

- Nem, én valóban nem szívesen mennék a bíróság épületének közelébe – értett egyet Morgane. – Te viszont szerezhetsz bizonyítékot... Akár magától Matiastól.

Natasha egy hosszú pillanatig csak nézte a nőt.

- Maga az, igaz?

- Ki? – vonta össze a szemöldökét Morgane.

- Maria.

A nő nem válaszolt, de elfordította a tekintetét.

*****

- Ennél egyszerűbb helyet is választhattál volna arra, hogy találkozzunk.

Lily körbenézett; amerre a szem ellátott, az Északi-tenger fodrozódott kéken, a messzeségben néhány sziget tűnt fel, ahogy a tenger összeért az éggel.

- Nem akartam esélyt adni, hogy elfuss – felelte. – És ez a hely... Sokat jelent nekem.

- Lindesnes világítornya – dünnyögte Willa. – Norvégia legdélibb pontja.

- Pontosan, Wikipédia – biccentett a lány, a szél pedig arcába fújta fakószőke tincseit. – Te mondtad, hogy látni akarsz, így én szabhattam meg a feltételeket.

- Miért jelent sokat neked ez a hely?

Lily sóhajtott.

- Ez a hely volt a menedékem, amikor... Amikor nem volt hova mennem a Kraft falain kívül.

Willa félrenézett.

- Láttalak – szólalt meg csendesen. – Időről-időre... Az ajtóban álltam az óráidon, benéztem az ablakodon, amikor a szobádban voltál vagy aludtál...

- Ez nem változtat semmin – vágott közbe a lány. – Ez nem változhat azon, hogy annyi évet hagytál ki az életemből. Ne érts félre, nem haragszom, nem is haragudhatok azért, amiért a saját boldogságodat választottad... Elvégre a saját életedben te vagy a főszereplő.

- Értsd már meg, hogy én nem a saját boldogságom után mentem! – csattant fel Willa, egy pillanatra maga is meglepődve az évek alatt elfojtott feszültségtől, ami most készült kitörni belőle. – Én azért mentem el, hogy téged megvédjelek!

- De nem védtél meg! – emelte fel a hangját Lily is. – A Kraft így is megtalált, így is pokollá tudták tenni az életemet, sőt az csak rontott a helyzeten, hogy te annak idején elárultad őket! Semmit nem segítettél a halálod megrendezésével és azzal, hogy kivontad magadat az életemből, csak néhány átsírt éjszakát eredményezett.

- Hányszor kell még elmondanom, hogy mennyire sajnálom? – csordult ki az első, de közel sem utolsó könnycsepp a nő szeméből. – Hibáztam, és azóta már milliószor megbántam, amiért fájdalmat okoztam neked. Azt viszont tudnod kell, hogy attól, mert veled nem léptem kapcsolatba, nyomon követtem az életed.

- Szóval kémkedni tudtál, de megmondani, hogy életben vagy, azt meg nem – dünnyögte Lily. – Mit vársz most tőlem? Boruljak térdre? Bocsánatot kérhetsz százszor is, de az nem fogja megváltoztatni, ami már megtörtént.

- Tudom – fújta ki a levegőt reszketegen Willa. – Bármit megadnék egy második esélyért...

- Hát nem érted? – fordult felé Lily, hangjából keserűség sütött. – Ez a második esélyed. A múltban történteket már nem tudod helyrehozni, de most van itt az esély, hogy tegyél valami jót is.

- Neki miért bocsátottál meg? – tört ki a nőből.

- Tessék?

- Az apádnak miért bocsátottál meg? Miért tudtad tétlenül nézni a Nightmare alanyainak beteljesedését, miért tudtad végignézni, hogy életeket tesz tönkre?

- Nem értek egyet azzal, amit tett – rázta a fejét Lily, majd megkereste anyja pillantását. – Rá viszont mindig számíthattam, ha szükségem volt rá... Ez, rólad ellentétben nem mondható el.

Willa tekintetét a tengerre függesztette, kitérve a kék szempár pillantásainak kereszttüzéből.

- Fiatal voltam – szólt halkan. – És hoztam egy döntést, amiért ma bármit megadnék, hogy máshogy cselekedjek.

- Hát akkor változtass – mondta csendesen a lány. – Itt az esély, amire annyit vártál.

- De mit tegyek? – suttogta megtörten a nő. Lily megszakította a szemkontaktust, nem akarta látni a kétségbeesett pillantást.

- Van egy probléma, Doe-nak hívják – szólalt meg végül. – Örülnénk, ha segítenél.