Lilynek körülbelül két másodperce volt, hogy átgondolja a helyzetet. Végül is, ötven százalék esélye van, vagy meghal, vagy nem. Régebben mindig ezt használta napi motivációként, most azonban nem érezte úgy, hogy valóban van esélye a megmenekülésre. Idar azt akarta, hogy idejöjjön, és ő balgán beleesett a csapdájába. Talán igaza van, ha nem lenne ennyire lojális, már valahol a tengerentúlon iszogathatna mojitót napozás közben. Azt viszont tudta magáról, hogy képtelen lett volna mindent és mindenkit maga mögött hagyni, és új életet kezdeni valahol nagyon messze. Nem, az nem ő lenne, és még csak nem is élvezné.

Az, hogy egy ilyen felettébb érdekes és bonyolult szituációba keveredjen, na az már sokkal inkább az ő stílusa.

Belenézett a felé meredő revolverek csövébe, és abban a pillanatban már tudta, hogy mit kell tennie. És azt is tudta, hogy nem lesz több esélye, ha ezt most elrontja, Idar Sahlberg lesz az utolsó, akit látni fog a halála előtt. Azért pedig bármit képes megtenni, hogy ez ne így történjen.

Ezután minden gyorsan történt. Kicsavarta a fegyvert Bent kezéből, majd a férfi nyakához szorította. Látta, hogy villan Kaszás szeme, ezért gyorsan kellett cselekednie. A pisztolyt kissé elfordította a Bent nyakán lüktető értől, és meghúzta a ravaszt, egyenesen Idar felé. A férfi a vállához kapott, és hanyatt esett a meglepettségtől, és az a pillanat, amikor Kaszás kivételével mindenki a szektavezető felé fordult, elég volt Lilynek ahhoz, hogy kirontson az ajtón. Azonban Kaszás sem volt rest, a lány érezte a combjába fúródó lövedéket, emiatt elbotlott, és a lépcsőn lefelé vezető utat gurulva tette meg.

*****

- Jól van, megyek már – motyogta dr. Stanley Brannan egy hűvös májusi hajnalon, amikor a zargató már negyedjére könyökölt rá a csengőre. Azonban még nagyobb meglepetés érte, amikor kinyitotta az ajtót. – Lily?

- Mindjárt megmagyarázok mindent, de most sürgősen segítened kell. – Ahogy Brannan tüzetesebben szemügyre vette a lányt, már észrevette, hogy baj van. Az arca falfehér volt, de nem valószínű, hogy az ijedtségtől. A ruhája zilált volt, az pedig csak még inkább aggodalomra adott okot, hogy a bal lába vastagon át volt kötve. – Kiszedtem a golyót, azonban még mindig vérzik.

A férfi szótlanul bólintott; tudta, hogy Lily érdekében jobb, ha inkább nem kérdez semmit. A megfelelő ajtó felé mutatott, majd nézte, ahogy a lány bicegve bemegy, majd felfekszik a műtősasztalra.

*****

- Most már kérdezhetek?

Lily bizonytalanul, de bólintott. Szótlanul tűrte a sebvarrást, most azonban kifejezetten szomorúnak látszott.

- Ki lőtt meg?

- Kaszás – vont vállat a lány. – Ismered őt, nem?

- Magas, sötét haj, gyilkos tekintet? – tippelt Stanley.

Lily arcán halvány mosoly suhant át.

- Pár hete közöltem Idarral, hogy kilépek a szervezetből. Ne szólj közbe, kérlek – tekintett a férfira. – Ezután nem sokkal hallottam, hogy vérdíjat tűzött ki a fejemre. Aláírattam a nagyapámmal egy nyilatkozatot, miszerint ő, mint legutóbbi vezető, lemondásra késztetheti Idart. Ez nem vált be, egyből a nagyapám egészségügyi állapotával jöttek. Így lépett életbe a b terv, miszerint én vagyok a nagyapám hivatalos helyettese, szóval akár én is késztethetem lemondásra Idart. Nos, ez sem annyira jött be, mivel ezt anya találta ki annak idején, és őt pedig nem tekintik már a Kraft tiszteletbeli tagjának. Sőt, tagjának sem nagyon. Azután kiderült, hogy vakon sétáltam bele Idar csapdájába, a vérdíj csak trükk volt, azt remélte, hogy ettől elmegyek hozzá. Én idióta voltam, neki pedig igaza lett, ezért improvizálnom kellett, szóval vállon lőttem Idart, és elrohantam volna, ha Kaszás előtte nem lő lábon. Úgyhogy felszöktem egy járatra, és most itt vagyok.

- Nagy szerencséd volt – húzta el a száját Brannan. – Örülnék, ha nem hagyatkoznál mindig a szerencsére... Nem lesz mindig ott neked.

Lily vállat vont.

- Miért nem mondtad el, hogy Willa él? – váltott témát.

- Én nem tudtam, hogy nem tudod – védekezett a férfi, nem reagálva arra, hogy a lány keresztnevén hívta az anyját. – Sosem beszéltünk róla. Azt hittem azért, mert nem jó a viszonyotok... Legalábbis ő ezt mondta nekem.

- Szóval... Ti még beszéltek.

Nem kérdés volt, kijelentés, annak viszont felettébb számonkérőnek hatott.

- Az utóbbi egy évben többet, mint az előtte lévő tízben – felelt a férfi óvatosan.

Lily felvonta a szemöldökét.

- Azt hittem, nem akarsz megbocsátani neki.

- Nem is akartam – állította Brannan. – Csak így alakult.

- Még szereted, ugye? – billentette a fejét oldalra, mire a férfi fájdalmasan konstatálta, hogy Willa égkék szempárja tekint vissza rá.

- Miért kérdezel, ha úgyis tudod a választ? – dobta vissza a labdát Stanley. Lily biccentett. – Inkább beszéljünk arról, hogy hogyan akarod túlélni Idar hadjáratát ellened. Mert nem gondolom, hogy elhiszik, hogy meghaltál...

- Persze, hogy nem hiszik – vont vállat Lily, fakószőke hajába túrva. – Egy hulla nem sétál el a saját lábán... Ameddig nem tűzik ki a fejemet a falra, nem hiszik el, hogy halott vagyok.

- Tudod, hogy erre egyetlen jó megoldás van. Új személyazonosság, és valami nagyon messzi helyre költözni...

- Szerinted képes lennék azt megtenni? – pillantott az apjára szomorúan Lily.

- Nem, nem hiszem – mosolyodott el halványan a férfi. – De ott van, mint opció. Én viszont örülök, ha maradsz... Bár úgy sejtem, nem én vagyok a fő indok.

A lány félrenézett, ezzel megszakítva a szemkontaktust. Hirtelen úgy tett, mintha nagyon érdekelné az ablakban lévő kókadt cserepes virág.

- Komolyan azt hitted, hogy nem tudok róla?

- Reménykedtem benne – biccentett Lily.

- Hiszen emlékszel, először is miattam találkoztatok. Bár akkor nem sejtettem, hogy egy kollégám lesz a szíved választottja... De nézd a jó oldalát, Lily, így megúszod azt, hogy bemutasd a barátod. – A férfi összeborzolta a lány haját, aki halkan elnevette magát.

- Szóval... Nem zavar?

- Hát, rosszabb is lehetne... - mosolyodott el Stanley. – Öt év van köztetek, igaz? Persze majd meghagyom neki, hogy vigyázzon rád.

- Nagyon sokáig gyűlölt téged – tekintett fel Lily.

- Tudom – sóhajtott a férfi. – Azt is tudom, hogy megvolt rá az oka. Nem vagyok jó ember, talán soha nem is voltam. Talán mindig is bennem volt az a sötétség, amit hagytam elhatalmasodni rajtam, amikor egyedül voltam. Tönkretettem pár életet... Sőt, kettőt jelenleg is tönkre teszek, persze ha téged meg anyád nem számítjuk...

Lily hevesen rázta a fejét.

- Én nagyon örülök, hogy itt vagy nekem.

Stanley keserűen elmosolyodott, majd átkarolta a lányt.

*****

Jordan csendben haladt hátul, jóval lemaradva a többiek mögött. Folyamatosan a cipőjét bámulta, frusztrálta ez az egész helyzet. Az elmúlt pár hétben nem először merült fel benne, hogy tulajdonképpen mégis mi a fenét keres itt? Eddig teljesen átlagos volt az élete. Dolgozott, ha elege lett, egy keveset füvezett, boldog volt, szomorú volt, de legfőképpen saját maga irányította az életét. Most meg bekerült ebbe az őrült társaságba, ahol különleges képességű fiatalok vannak és minden nap felér egy kisebb háborúval.

Nem érezte úgy, hogy illik ebbe a társaságba. Még arra sem jöttek rá lassan két hónapja, hogy mégis mi lehet a képessége. Őszintén szólva, ő már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán van bármilyen képessége.

Teljesen elmerült a gondolataiban, észre sem vette, hogy Natasha bevárta, csak akkor, amikor már egymás mellett lépdeltek. A lány nem erőltette a társalgást, Jordan viszont kötelességének érezte, hogy megtörje valamivel a percek óta tartó kínos csendet.

- És... Mit lehet tudni erről a Doe-ról?

Talán nem a legjobb kérdéssel indított, a lány ugyanis azonnal félrenézett.

- Bocs, ha nem szeretnél beszélni róla...

- Ugyan, semmi baj – erőltetett mosolyt az arcára, Jordan azonban látta a fényben, hogy könny csillant a szemében. – Doe egy bűnöző. Valamiért kiszemelt minket, és időről időre megbízásokat adott... Egyszer nem tudtuk teljesíteni, és... Egy barátom meghalt miatta.

- Ó... sajnálom. – Jordan most már végképp kellemetlenül érezte magát.

- Ugyan, neked nem kell – rázta a fejét Natasha. – Doe-nak... Neki kellene.

- És ezért csináltok neki... melókat? – kérdezte óvatosan Jordan.

- Az túlzás, hogy csinálunk, eddig egy volt... De tulajdonképpen igen.

- Ezért bajba kerülhetnétek, ugye?

- Most már te is bajba kerülhetsz miatta – veregette hátba a lányt Natasha, aki erre azonnal elsápadt. – Sajnálom, de nem kockáztatom meg, hogy még valaki, aki fontos nekem meghaljon amiatt, hogy nem fogadok szót Doe-nak.

- És ha egyszerűen lelépnék? – kérdezte halkan Jordan. – Túl sok nekem ez az egész, és... Én nem tartozom közétek.

- Majd fogsz, nincs sok választásod – vont vállat a lány. – Magadra és másokra is veszélyt jelentesz, úgyhogy hidd el, sokkal jobban jársz velünk.

Jordan még válaszra nyitotta a száját, a következő pillanatban azonban az elöl haladó dr. Frances és Hayden megtorpant. Ebből arra következtetett, hogy megérkeztek, ezért előrébb lépett, és megszemlélte a bizonyos Mr. Doe-t. A férfi mint mindig, nagyon magabiztosnak tűnt, fekete öltönyében jóval elegánsabb volt a szokásosnál. Mivel a legutóbb is kiöltözve kellett rabolniuk menni, Natashát rossz érzés fogta el.

- Barátaim – csapta össze a tenyerét a férfi, majd tekintete Jordanra siklott. – Örvendek a ismeretségnek, kisasszony.

- Én is – rázta meg zavartan a lány a felé nyújtott kezet.

- Nem szükséges udvariaskodni – dünnyögte Hayden. – Csak térjünk a tárgyra.

- De türelmetlen vagy, Hurrikán – vigyorodott el Doe. – Arról is lesz szó, nyugodj meg, csak gondoltam először bemutatkozom az új tagnak... Mire is vagy képes, Hullócsillag?

- Igazából... - kezdett bele Jordan, Hayden azonban a szavába vágott.

- Igazából, egyenlőre nem szeretnénk ezt magával megosztani, nem vagyunk kebelbarátok... A lényeg, hogy Jordan tudja használni, és magának pedig az számít, hogy végrehajtsuk, amit kér...

Doe felvonta a szemöldökét, de pár másodperc elteltével bólintott.

- Ahogy jónak látjátok. Szóval, akkor Hurrikán kedvéért rá is térek a feladatra... Jóval komplikáltabb lesz, mint a legutóbbi. – Natasha gúnyosan horkantott, a férfi azonban figyelmen kívül hagyta a reakciót, és folytatta. – Több helyszínen, egész pontosan öt helyszínen fog zajlani, mind az öt helyszínről egy tárgyat kellene ellopnotok.

- Esetleg szuvenírt ne hozzunk? – tekintett az égre Natasha.

- Mik a helyszínek? – kérdezte Matthew sietősen Doe-t, mielőtt a férfi válaszolhatott volna a lánynak.

- Az első London, a British Museum. Onnan a Codex Alexandrinust kellen elhoznotok, ami a múzeum egyik legféltettebb kincse. Sok szerencsét! – közölte a férfi.

- És a többi helyszín? – ráncolta a homlokát Jordan.

- Azt majd megtudjátok, ha megszereztétek az első zsákmányt – vigyorodott el gonoszul Doe. – Feltéve, hogy nem köttök ki utána a börtönben...

Végszóval biccentett, majd mély csendet hagyva maga mögött, elsétált.

- Egyáltalán mi a franc az a Codex Alexandrinus? – motyogta Natasha.

- 1627-ben I. Károly angol király kapta – felelt a távolba meredve Matthew. – Mégis hogy tudnánk ellopni?

- Szóval ez egy könyv?

- Kódex, igen – bólintott a férfi. – Figyeljetek, szerintem kevesek vagyunk ehhez a feladathoz... Kellene egy szakértő.

- Ja, hirdessük meg az aluljáróban – dörmögte Natasha.

- Talán a segítségemre is lehetnél, ahelyett, hogy cinikusan kommentálod minden kijelentésemet – vonta fel a szemöldökét dr. Frances, mire a lány biccentett. – Szóval, valaki ismer egy profi tolvajt?

- Danny Ocean? – tekintett az égre Jordan, mire a másik háromból kettő értetlenül nézett vissza rá. – Most mi van? Clooney? Las Vegas? Komolyan semmi nem rémlik?

- Mi a fenéről beszélsz, Jordan? – dörzsölte meg a szemét Hayden.

- Egy filmről – válaszolt a lány helyett Matthew. – Ne hibáztasd őket, pár év kimaradt az életükből... A tiedből csak néhány hónap, de nekik hosszú évek, és mindent elfelejtettek a korábbi életükről. Az ötletedre reagálva pedig nem hiszem, hogy Ocean elérhető lenne...

- Talán meg kéne kérnünk Lindsay egy haverját... - tűnődött Hayden.

- Ugyan – legyintett Natasha. – Valaki olyan kellene, aki sehogy sem köthető hozzánk...

- Natasha – tette a lány vállára a kezét dr. Frances. – Te egy zseni vagy.

- Tudom, de most éppen miért? – érdeklődött kedélyesen a lány, választ azonban már nem kapott, a férfi ugyanis a messzeségbe meredt. A többiek pedig csak remélhették, hogy az ötlet valóban elég jó.