Ha bárki azt mondta volna Jordannek reggel, hogy a nap végére meg fogja kérdőjelezni az épelméjűségét, egész biztosan nem kel fel.

Ám mivel senki nem szólt neki előre, a lány nem nagy lelkesedéssel ugyan, de kinyitotta szemét a tetőablakon beszűrődő napfény miatt. Pár percig csak feküdt a puha ágytakarón, majd az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. Ahogy meglátta a nyolc óra tizenkét percet mutató szerkezetet, a fáradtság azonnal eltűnt a szeméből, és lendületesen pattant fel. Levert egy üvegpoharat, ami hangos csattanással, összetörve zuhant a padlóra, majd szitkozódva botorkált ki a fürdőszobába.

Szörnyen kábának érezte magát, az pedig csak még idegesebbé tette, hogy hiába csapkodta többször egymás után a villanykapcsolót, csak nem akart világosság gyúlni az ablaktalan helyiségben.

- A lámpa is rossz. Klassz – morogta minden lelkesedés nélkül, majd úgy döntött, hogy a nappaliban lévő tükör előtt fog elkészülni. Amint belenézett azonban, észrevette, hogy egy csúnya, friss seb éktelenkedik a homlokán.

- Hosszú éjszaka? – kérdezte saját magától. Semmire sem emlékezett. Egy ragtapaszt vett elő, majd a sebre ragasztotta, ezzel megakadályozva a vér szivárgását. Copfba fogta kócos, vörös tincseit, majd a reggelit kihagyva (hiszen eleve késésben volt) munkába indult.

******

Natasha a sírlátogatást követő éjszakát a városban bóklászva töltötte, míg a hajnali nap fényében arra nem lett figyelmes, hogy a Glandrea család csengőjére támaszkodik. Egyszerűen nem tudott máshoz fordulni.

Rhea nyitott ajtón, és meglátva a lány könnyes arcát és feldúlt tekintetét, szó nélkül beengedte a lakásba, figyelmen kívül hagyva, hogy tulajdonképpen nem valami nagy barátnők.

Natasha ahhoz is fáradt volt, hogy egy „köszönömöt" kipréseljen magából, így csak leült a kanapéra, majd azonnal elnyomta az álom.

- Jó reggelt – biccentett Rhea, amikor órákkal később ébredezni kezdett.

- Mennyi az idő? – ült fel a szemét dörzsölve.

- Fél kettő.

- Ó. – Körbejártatta a szemét a vintázs stílusú szobán. – Bocsánat, hogy így rátok törtem... Nem tudtam, kihez fordulhatnék...

- Mi történt?

Natasha elfordította a tekintetét a vesébe hatoló kék pillantástól, és inkább egy kerámia macskát kezdett vizslatni, ami az egyik szekrényen trónolt.

- Mindegy, csak... Összevesztünk dr. Francesszel, és nem tudtam hova menni.

- Értem. – A lány egy bögre teát tölt Natasha elé. – Maradhatsz, mi nem megyünk tovább egy darabig.

- Hogyhogy? – Ivott bele az italba a lány, és a meleg hatására kellemes borzongás futott át rajta.

- Anyám nem igazán képes mozogni, úgyhogy várunk... Várunk arra, hogy meghaljon – köszörülte meg a torkát Rhea.

- És nem kéne kórházba vinni? – ráncolta a szemöldökét Natasha.

- Az anyámat? Biztosan nem – csóválta a fejét a lány.

- Értem.

Kellemetlen csend telepedett a szobára, ezt Rhea is érzékelte, így elmotyogta, hogy később még benéz, elhagyta a helyiséget.

Natasha pedig hanyatt dőlt, és elkezdte megszámolni a repedéseket a plafonon. Más dolga úgysem lesz egy darabig.

*****

- Boldog szabadulásnapot, bátyus!

Albert unottan tekintett az öccsére.

- Ne mondd, hogy komolyan virágot hoztál. Nem haltam meg, Matt, az isten szerelmére.

- Azért örülök, hogy kint vagy – veregette hátba testvérét Matthew.

- Azt látom – méregette. – Lemaradtam valamiről?

- Igen, pár dologról, de majd útközben elmesélem...

- Hé, ne csigázz, tudod, hogy utána nem tudok várni – figyelmeztette Albert. – Egyébként hogyhogy csak te jöttél? Natashát is szívesen láttam volna.

- Khm... Ő nem ért rá.

- Matt, akarsz valamit mondani? – Kereste az öccse pillantását Albert.

- Összevesztünk kissé – ismerte el. – Tudomást szerzett a próba-alanyokról...

- Ó – vonta fel a szemöldökét az idősebb Frances. – Akkor nem csodálom, hogy bajban vagy. Mennyit mondtál neki?

- Megtalálta Brannan asztalán az aktákat, de csak Ragyogásig olvasta el... Majd miután nekem támadt, mindenféle régi sérelemmel, elmondtam neki Lindsay-t.

- És most azon gondolkozik, hogy miért tettetted a hülyét, és miért sodortad őt veszélybe, amikor a legtöbb dolgot magadtól is tudtad Lindsay-ről...

- Hé, azért nem mindent... Plusz, ha elmondom, hogy tudom, akkor el kellett volna mondanom minden mást is, azt meg nem akartam. Most meg nem akar beszélni velem.

- És Hayden? Felteszem, ő is megtudta mindazt, amit Natasha.

- Igen, de ő az ilyen dolgokat mindig is könnyebben kezelte – sóhajtott Matthew. – Natasha érzelmileg inkább kötődik hozzám, na jó, Natasha mindenkihez kötődik érzelmileg, ennek az oka, hogy négy év kimaradt az életéből. Haydennek ezzel szemben tizenhét év maradt ki, ő sosem tanulta meg kezeli az érzelmeket, így mindent logikusan kezel, ami nem hátrány általában, viszont képtelen normális emberi kapcsolatokra.

- Szóval van egy túl érzékeny, és egy érzelemmentes problémád. Mit ne mondjak, nem irigyellek... És mi újság a Szőkével?

- Khm... Két napja egy hosszú éjszaka keretében kibékültünk.

- Remélem, te is tudod, hogy hibát követsz el – vonta fel a szemöldökét Albert.

- Most valahogy nem érzem úgy.

- Te sosem érzed úgy, ha róla van szó.

- Berekeszthetnénk ezt a beszélgetést? – köszörülte meg a torkát Matthew. – Mit csinálnál szívesen?

- Nem is tudom, elmehetnénk golfozni... - ropogtatta meg az ujjait Albert, mire az öccse furcsálva nézett rá. – Jó, tudom, sosem golfoztunk még. De ez egy szép nap az új dolgok kipróbálására, nem gondolod?

*****

- Üljön le – utasította dr. Brannan Neil Norman-t, aki igencsak meglepődött, amikor főnöke az irodájába hívta. Amikor a férfi engedelmeskedett, folytatta. – Szeretném, ha a jövőben tartózkodna attól, hogy a hátam mögött intézkedjen. Meg tudja ezt tenni?

- Én nem tudom, mire gondol.

- Ne nézzen hülyének, Neil – támaszkodott az asztalra Brannan, mélyen a férfi szemébe nézve. Dr. Norman elfordította a tekintetét. – Thomas Pierce-t kis híján megölte, ha magának múlik, nem éli túl.

- Szóval maga mentette meg.

- Dr. Pierce remek munkaerő, nem hagyhattam kárba veszni a munkáját, amit évek alatt ért el. Magát viszont csak azért érdekelte, mert ő foglalkozott Hullócsillaggal is.

Neilnek megvillant a szeme.

- Még mindig foglalkozik, dr. Brannan. Miért foglalkozik még mindig, amikor Hullócsillag már évek óta nem tagja a kísérletnek?

- Nos, dr. Norman, őszinte leszek. – A szándékos hatásszünet után dr. Brannan leült, és úgy nézett farkasszemet a férfivel. – Nem bízom magában. Csak azért akart ide bekerülni, hogy információkat szerezzen Hullócsillagról, mert bármennyire is állítja az ellenkezőjét, én tudom, hogy miatta van itt.

- Akkor most kirúg? – dőlt hátra dr. Norman, ujjait összekulcsolva a tarkóján.

- Nem – rázta a fejét dr. Brannan, és elmosolyodott. – Tényleg azt hiszi, hogy elengedném, ennyi infóval, ami a birtokában van? Ugyan. Itt marad, de nem kerülhet érintkezésbe a Nightmare-rel, távol tartja magát tőle, világos? Mert ha még egyszer megtudom, hogy szaglászik Hullócsillag után, nem leszek ilyen udvarias.

- Tudom én, dr. Brannan, hogy valami áll a háttérben – állt fel Neil is, állva a férfi metsző pillantását. – Úgyhogy fenyegessen csak... Úgyis meg fogom tudni.

- Mindig legyen ilyen magabiztos, Neil. Már ameddig tud.

******

A talaj beleremegett abba, ahogy a dobverők szinte csattantak a dobon, a magasra felállított karikákba az egyik lány, aki az emelvény közelében állt, meglendítette a kezét, mire a lángok az ég felé csaptak a fémben.

A fiú – aki alig lehetett több tizenhétnél – az emelvényre állt, és megköszörülte a torkát. Fekete haja égnek állt, bár messziről nem lehetett eldönteni, hogy természetes okok, vagy a hajzselé okozta a frizurát. A fiú szeme vastagon ki volt húzva koromfekete szemceruzával, ami miatt egy emós tinédzser benyomását keltette.

- Szép esténk van, nem igaz?

A tömeg éljenzett.

- Szép este, hogy terveket szőjünk?

Ismét hangos kiabálás volt a válasz.

- Mit keresünk itt? – suttogta Szurok Ragyogásnak, jóval a tömeg mögött.

- Ezek itt mind a Nightmare egykori alanyai voltak – felelt Conrad. Annyira gyenge volt, hogy csak egy halvány, állandó fényt tudott kibocsátani, ami már feltűnő sem volt.

- Mind? – kerekedett el Bennett szeme. Újra a tömegre nézett. – De hát ezek legalább kétszázan vannak. Nem lehetett ennyi alany...

- De, volt... Persze nem mindegyikükkel Brannan foglalkozott személyesen, ő csak azokra szánt időt, akik legalább a harmadik fázisig eljutottak. A többiekkel más tudósok foglalkoztak, mint például Frances. Brannan-nek nem kellett ennyi alany, de mivel a legtöbbünkön nem működött teljesen a kísérlet, tovább keresgélt. Csak arra nem számított, hogy a Nightmare-t már a DNS-ünkbe kódolta, és a tehetségesebb próba-alanyok tökélyre fejlesztették képességeiket.

- És mi ez a tini banda? – mutatott körbe Szurok. – Az Emósok Gyülekezete?

- Nem – nevette el magát Conrad. – Az ott Dylan Hayes, telekinézis a képessége, nem valami előkelő alany, Brannan a létezéséről sem tud. Inkább ő az arca a gyülekezetnek, de nem ő a lényeg, és soha nem is lehet.

- Akkor ki a lényeg? – vonta fel a szemöldökét Bennett.

Ragyogás – akit most maximum Pislákolásnak lehetett volna nevezni – elmosolyodott, és a színpad széle felé mutatott.

- Az ott Maya Hadley, ismertebb nevén Láng. Brannan elérte a tökéletes tűz-víz ellentétet, kíváncsi vagyok, ki győzedelmeskedne, ha összeeresztenénk őt és Esőcseppet... Azonban Maya még mindig semmi hozzá képest – bökött a sötét bőrű, idősebb nő felé, aki sötét haját fonatba fogta, és méltóságot sugározva nézte a tömeget.

- Az ki?

- Kamuflázs – felelte titokzatoskodva a férfi. A hatásszünet kedvéért várt pár másodpercet, majd folytatta. – Senki sem tudja, ki ő valójában, valószínűleg Láng vagy Dylan sem.

- Mi a képessége?

- Nem egészen az, mint amit a neve mutat – magyarázta Conrad. – Képes mások emlékeit hamisítani, és úgy hírlik, nagyon jó benne.

Bennett elgondolkodva figyelte a barátját, aki szinte gyermeki lelkesedéssel, izgatottan mesélt a gyűlés tagjairól, hirtelen mintha elfelejtve, hogy haldoklik.

- Conrad...

- Igen? – fordult felé Ragyogás, majd ahogy meglátta a férfi tekintetét, arcáról leolvadt a mosoly.

- Miért mondod el mindezt nekem? Eddig is tudtuk, hogy léteznek más próba-alanyok is rajtunk kívül.

- Nézd... - sóhajtott a férfi. – Hamarosan meghalok. Nem áltatom magam, ez tény, Brannan is megmondta. Ez a csoport, akik hétről hétre gyűlést rendeznek itt, és én úgy érzem, nem forralnak éppen jó dolgokat. Arról beszélnek, hogy a Brannan-féléket ki kell irtani a világból...

- Egyetértek velük – vágott a szavába Szurok.

- Nem fejeztem be, Bennett – pillantott rá szelíden Ragyogás. – Ők nem csak Brannan-t akarják lemészárolni, hanem mindenkit, akinek megadatott a normális élet.

- Szóval nagyjából hatmilliárd és párszázmillió embert? Kétszázan vannak.

- Igen, de ne felejtsd el, hogy ők mind a Nightmare alanyai – emlékeztette Conrad. – Nem egyszerű, átlagos emberek, hanem próba-alanyok.

- És tőlem mit vársz?

- Én már nem tudok semmit tenni, de te még igen. – Ragyogás a férfire tekintett, várt pár másodpercet, mire Szurok hitetlenkedve elnevette magát.

- Én? Én tehetnék valamit? Hallod magadat, Conrad? Én nem az a világmegmentő típus vagyok, ismerhetnél már ennyire.

- Nem is arra gondoltam, hogy neked kéne – rázta a fejét Ragyogás. – Viszont lehetnél te az, aki mozgósít valakit, hogy mentse meg helyetted a világot. Na, mit szólsz?

*******

Matthew Frances óvatosan hátrált, egészen az asztaláig, ahol a kezébe vett egy kést, és maga elé tartotta. Tudta, hogy van valaki más is a helyiségben, de amikor az ablakon besütő halvány holdfényben meglátta a padlón csordogáló feketés masszát, elkerekedett a szeme.

- Szurok.

- Jó estét, dr. Frances – lépett előre a férfi. – Remélem, nem zavarom.

- Ó, tudja... Nem tudtam, hogy emlékszik rám – köhintett Matthew, és letette a kést.

- Maga mindig rendes volt velem, nem felejtettem el – vonta fel a szemöldökét Szurok. – Sőt, szerintem magának kellett volna az összes alanyért felelnie.

- Miben lehetek a segítségére, Bennett? – mosolyodott el halványan a férfi, felismerve a felesleges mellébeszélést.

- Maga remek tudós, és én hiszem, hogy maga tud a dolog ellen tenni...

- Kérem, beszéljen egyértelműen – szólt Matthew, és kezdett nem tetszeni neki ez a beszélgetés.

- Magánál van Esőcsepp és Hurrikán. – Szurok közelebb lépett, és egy papírlapot csúsztatott az asztalra. – Nézzék meg, mi van ezen a címen. Segítség kell.

Mielőtt Matthew bármit mondhatott volna, Szurok már eltűnt az éjszaka sötétjében.