Dr. Stanley Brannan körbenézett a parkban. Unalmában az arra járó embereket fürkészte, de valahogy sehogy sem akart felbukkanni az a személy, aki miatt eredetileg elhagyta a lakását.

- Keresel valakit?

A férfi megperdült a sarkán, és igyekezett rendezni arcvonásait, hogy egy kicsit se tűnjön meglepettnek.

- Safia – üdvözölte halkan, ügyelve, hogy ne remegjen meg a hangja.

Kamuflázs arcán ijesztő mosoly suhant át.

- Itt vagyok, Stanley. Gyorsan mondd, amit akarsz, mert nem érek rá egész nap...

Brannan a padok irányába bökött, ahol végül egymásnak háttal foglaltak helyet.

- Tudom, hogy te voltál – szólalt végül meg a férfi. – Tudom, hogy a te utasításodra robbantották fel a Waterloo hidat...

- Én voltam – vágott közbe a nő; eszébe sem jutott letagadni. Sőt, hangjából mintha büszkeség sugárzott volna. – A saját kezemmel programoztam a bombát, és én indítottam be a visszaszámlálót...

- Oké, nem érdekelnek a részletek – szakította most félbe dr. Brannan. – Csak az, hogy miért tetted.

- Ó, drága Stanley, hiszen én már hónapokkal ezelőtt megmondtam neked – felelt nyájasan Safia. – Hát nem emlékszel arra, amikor legutóbb találkoztunk ebben a parkban...?

- Hadüzenet – ismételte a férfi, visszaidézve a legutóbbi találkájukat. Ajkait annyira összeszorította, hogy szinte nem is látszott, hogy beszélt.

- Látod, tudod te – dőlt hátra elégedetten Kamuflázs.

- Nekem, vagy az alanyoknak szól az üzenet? – kérdezte dr. Brannan olyan hangsúllyal, mintha csak a jövőheti időjárásról érdeklődne.

- Annak, aki elfogadja – válaszolt a nő. – Feltételezve, hogy te és az alanyok még külön fogalomnak számítotok...

- Célzol valamire, Safia?

- Csak arra gondolok, hogy mennyit változtál... - sóhajtott nosztalgikus hangulatban. – Annyi éven át visszakoztál attól, hogy átlépjük a határt, majd miután nekem elegem lett ebből és ott hagytalak Oslóban, pár évre rá meg arról hallok, hogy egy Nightmare nevű kísérletbe kezdtél emberi alanyokkal... Vicces, hogy mi minden változhat rövid időn belül...

- Én nem ezt a jelzőt használnám – jegyezte meg halkan dr. Brannan, de a nő mintha meg sem hallotta volna – vagy legalábbis figyelmen kívül hagyta -, folytatta a monológját.

- Ha okosabb lettem volna, megkerestelek volna akkor és megkértelek volna, hogy vegyél be a programba. Azonban mint mindig, a hiúságom győzött. Azt gondoltam, hogy én ugyan nem kérek a te diadalodból, én magamtól is meg tudom csinálni, nincs nekem rád szükségem, és egyébként is eleve az én ötletem volt, hogy lépjük át a határt. Azután kis híján meghaltam a hiúságom miatt, de meg kell, hogy mondjam, Stanley, megérte. Ha együtt csináltuk volna, én csak az árnyékodban állva osztozhattam volna a sikerben, ami pedig nem lett volna nekem elég és meggyűlöltelek volna. Ezt el akartam kerülni.

- Miért, most annyira odáig vagy értem? – horkant fel gúnyosan a férfi.

- Nem gyűlöllek, Stanley – mosolyodott el hidegen Safia, bár tekintetéből állításával ellentétes érzelem sütött. – Bármit is gondolsz, nem gyűlöllek. Nem, Stanley, én megvetlek. Végre képes voltál túllépni a gátlásaidon és erre visszahátrálsz. Majd úgy döntesz, hogy segítesz az alanyoknak és elfordulsz tőlem.

- Én már régóta nem álltam melletted – felelt dr. Brannan. – Az alanyok semmit nem vétettek ellened. Én vétettem ellened, amiért kihagytalak a kísérletből. Ők csak ártatlan áldozatok.

- Milyen nemes – húzta össze a szemöldökét Kamuflázs, gúnyos hangsúllyal. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyen önfeláldozó lennél, pedig azt hittem, igazán jól ismerlek. A válaszom pedig nem. Nem fogok csak ellened háborúzni, abban ugyanis nincs semmi érdekes, hiszen te még mindig ember vagy, benned nem lakozik a Rémálom. A hadüzenet az alanyoknak szól, neked pedig arról kell határoznod, hogy melyik oldalra állsz. Ajánlom, hogy okos döntést hozz.

- Safia...

A nő felállt és tekintetét körbejáratta a parkban, csakúgy ahogy Stanley tette, amikor megérkezett.

- Most azt tanácsolom, hogy ne a szívedre hallgass.

Kamuflázs végszava sokáig lógott még a levegőben, ő maga azonban már messze járt.

******

- Most azonnal mondd meg, mi folyik itt!

Láng kitért a széllökés elől, a raktárépület egyik konténere mögé ugorva. Az érkezésnél fájdalom nyilallt a térdébe, de nem foglalkozva semmivel, tovább bukfencezett a betonon egy másik konténer rejtekébe. Hátát a falnak vetette, és egy sebtében generált tűzgolyót dobott a fiú felé.

- Maya, elég – hallotta Hayden zihálását. – Nem menekülhetsz örökké.

- Dehogynem – pattant fel a lány, felismerve az elterelési taktikát. Lehajolva jutott el az ablakig, ahol megkísérelt kimászni, egy erős széllökés azonban visszarántotta.

- Hová, hová? – hajolt fölé vigyorogva a fiú, Láng vállát az ablakkeretnek szorítva, hogy ne menekülhessen el. Hurrikán azonban elkövette azt a hibát, hogy elhitte, hogy a lány feladta a harcot.

Gonosz mosoly suhant át Maya arcán, és mire Haydennek lehetősége volt átgondolni, hogy ez mit jelenthet, már lángba borult a fiú mögött lévő konténer. Hurrikán szitkozódva lengette meg a kezét, eloltva a tüzet, de addigra Láng már néhány sorral odébb járt.

- Talán már elfelejtetted, hogy bármit tehetek az öcséddel? – kiáltott a csendbe Hayden, taktikát váltva. Hangja visszhangzott a raktárépületben. – Őt választod vagy a próba-alanyokat...? A családunkat nem válogathatjuk meg, Maya, de a barátainkat igen...

A lány nem válaszolt, de valószínűleg megbotlott valamiben, ugyanis csörömpölés hallatszott az épület túlsó végéből. Hayden elégedetten nyugtázta magában, hogy kizökkentette a lányt, és igyekezett osonva közelíteni a hang felé.

- Így hálálod meg a szüleid emlékét, hogy cserben hagyod a testvéredet? – harsogta, bár érezte, hogy ezzel már túl messzire ment.

- Te ne említsd nekem a szüleimet!

Láng hátulról támadt rá, az egyik konténer tetejéről ugorva. Hayden előrebukott, aminek következtében egymásba kapaszkodva elgurultak a padlón. Maya tápászkodott fel elsőnek, a fiú azonban kigáncsolta, így ismét mindketten a földre kerültek. Hurrikán egy enyhébb széllökéssel tartotta a földön a lányt, miközben felállt.

- Itt az esély, hogy valami jót tegyél – szólt, miután megszüntette a szélenergiamezőt. Kezet nyújtott a lánynak. – Mondd el, hogy hol van a próba-alanyok főhadiszállása.

Maya egy hosszú pillanatig bámult a fiúra, majd hagyta felhúzni magát.

*****

Hayden kettesével szedve a lépcsőfokokat futott fel az emeletre. Egészen a raktárépület óta rohant, így a lépcsőfordulóban kénytelen volt megállni pihenni. Kétrét görnyedve, szaggatottan vette a levegőt, és észre sem vette, hogy valaki áll mellette.

- Jól vagy? – érdeklődött óvatosan Jordan.

- Fogjuk rá – egyenesedett fel a fiú, friss levegőt szívva a tüdőjébe. – Hol van Natasha?

- Nos, ez egy jó kérdés – sóhajtott a lány, mire Hayden pislogás nélkül meredt rá. – Nem tudom, oké? Néhány órával ezelőtt hallottam beszélgetni Matthew-val, de azóta mindketten eltűntek. Felteszem, dr. Frances a bátyjához ment...

- Remek – túrt a fiú idegesen a hajába. – És Lily?

- Nem tudom – tárta szét a karját a lány. – Megnézzem az emeleten?

- Azt megköszönném – biccentett a fiú, még mindig kifáradva. A korlátnak támaszkodva igyekezte normalizálni a légzését.

Néhány perc múlva előkerült Jordan.

- Sajnálom, de ő sincs itthon – rázta a fejét a lány. – Esetleg én nem segíthetek...?

Hayden végigmérte Hullócsillagot, majd döntött.

- Tudod mit? Éppen rád van most szükségem – mondta. – Sajnálom, hogy igazságtalan voltam veled, te is éppen annyira a csapat tagja vagy, mint bárki más, csak ezt eleinte nem akartam belátni.

- Bocsánatkérés elfogadva – billentette oldalra a fejét a lány, és halványan elmosolyodott. – És most miről lenne szó?

- Találkoztam Mayával – kezdett bele a fiú, a lány arcáról pedig lehervadt a mosoly. – Az eredeti terv szerint ki kellett volna szednem belőle, hogy ők robbantották-e fel a Waterloo hidat, de ő nem hagyta magát... Aztán némi kínlódás után én kerekedtem felül, és azt ugyan nem ismerte el, hogy ők tették, de megadta a próba-alanyok főhadiszállásának címét.

Jordan egy pillanatig csak meredt Hayden izgatott arcára.

- És ketten kellene odamennünk? – kérdezte végül.

- Nem, de jelen helyzetben nincs más választásunk – felelt hadarva a fiú. – Maya valószínűleg máris figyelmeztette a próba-alanyokat, és nagy valószínűséggel már el is pucoltak onnan...

- Minden cuccukat csak nem tudják eltüntetni ennyi idő alatt – vélekedett Jordan a homlokát ráncolva.

- Igen, én is ebben reménykedek – bólintott a fiú. – Viszont nem vesztegethetünk több időt, minden perc számít...

- Akkor induljunk is – indítványozta a lány. – Mit vigyek?

- Csak magadat – vágta rá Hayden, majd elgondolkozott. – Nyugodtan hozhatsz egy kést is, ha attól jobban érzed magad...

- Egy gondolattal előtted – kacsintott Jordan, egy éles pengéjű, rövid nyelű kést húzott elő a bokacsizmájából.

- Rád ragadhatott a paranoiánk – mérte végig elismerően a fiú. – Akkor leszel a társam az akció során, Hullócsillag?

- Örömmel, Hurrikán – szalutált a lány, majd mindketten elnevették magukat.

*****

A próba-alanyok főhadiszállása nem volt éppen szokványos, legalábbis Hayden egy cseppet sem találta annak. Nem tudta pontosan megmondani, hogy mire számított, de egy elhagyatott raktárépület képe inkább lebegett a szeme előtt, mint a próba-alanyok tényleges főhadiszállása.

- Mi ez a hely? – suttogta Jordan. Senki nem volt körülöttük, mégsem tudtak normál hangerőn beszélgetni.

- A régi bristoli vidámpark – felelt Hayden. – A nyolcvanas években zárták be.

Talán csak a szürkület tette kísértetiessé, de legalább volt olyan horrorisztikus, mint egy elhagyatott raktárépület. Az egykori vidámpark kissé sem hatott vidámnak, a játékokon a festék kifakult, az egész park úgy nézett ki, mintha kiszívták volna belőle a színeket.

Hayden a körhinta mellett állt meg. A fémlovakat rozsda borította, és ahogy ujját végigfuttatta a ló nyergén, érezte, hogy érdes a felülete. Tovább sétált, és ezúttal az óriáskereket vette szemügyre. Némi gondolkodás után átmászott a kordonon, felkapaszkodott a legmagasabban lévő fülkébe és óvatosan kinyitotta az ajtaját. Az fülsértő nyikorgással nyílt ki, ő pedig beleülve fölülről szemlélt körbe a vidámparkban.

A hullámvasút a körhintához hasonlóan rozsdás volt, és a bejárat feletti egykor színesen világító feliratból több betű leesett vagy fejjel lefelé lógott és alig tartotta valami. Olyan volt, mintha a vidámpark meghalt volna.

Jordan hangja rántotta vissza a valóságba. A lány az ő nevét kiabálta, és amikor lenézett, vette észre, hogy társaságuk akadt.

A fiú leugrott az óriáskerékről, majd miután bukfencezve tompította az esést, felállt, hogy felmérje a támadójukat, őt azonban sehol sem látta.

Összeráncolta a homlokát, és már fordult volna meg, amikor erős ütés érkezett a tarkójára. Pár pillanatra egészen biztosan elvesztette az eszméletét, és amikor magához tért, arra eszmélt fel, hogy Jordan küzd az ismeretlennel, viszont nem áll túl fényesen.

Hayden kinyújtotta a kezét, és egy enyhébb széllökéssel a földre kényszerítette a kapucnis ismeretlent, aki feltehetőleg a próba-alanyok kapuőre lehetett. Amint megszűnt a szél, az idegen megpróbált felállni, Hayden azonban lábával határozottan a vállára támaszkodott, ezzel a földön tartva.

- Jól vagy? – pillantott Jordanre, akinek az arcán friss seb éktelenkedett.

- Aha – felelt a lány, ujját végighúzva a sérülésén, és álmatag csodálkozással pillantott a kezén lefolyó vörös csíkra.

- Mindjárt megnézzük – bólintott Hayden, majd visszafordult a támadójuk felé, cipőjével pedig lerúgta a kapucnit az arcáról. A próba-alany körülbelül húsz éves lehetett, sötét haja zsírosan keretezte sápadt bőrét, barnásvöröses szempárjából sütött a harag. – Ki vagy?

- Árnyék – sziszegte a fiú.

- Üzennek valamit a próba-alanyok, Árnyék? – érdeklődött Hayden.

A fiú az oldalára fordult, és vért köpött a homokba.

- Csak annyit, - tért vissza az eredeti testhelyzetbe – hogy rohadjatok meg.

Miután az utolsó szótag is elhalt, Árnyék egyszerűen köddé vált.

- Hová tűnt? – értetlenkedett Jordan.

- Árnyék – füstölgött Hayden, dühében a körhinta szélébe rúgva. – Felteszem, képes eggyé válni az árnyékával...

- És most mihez kezdünk? – tárta szét a karját a lány.

- Kutassuk át a helyet – javasolta Hayden. – Hátha itt felejtettek valamit...

Jordan bólintott, majd az óriáskerék felé vette az irányt.

- Hayden, gyere ide! – kiáltott fel pár perc elteltével.

A fiú engedelmeskedett.

- Mit találtál?

A lány széthajtogatta az összegyűrt papírt, amit az egyik fülkében hagytak.

- A próba-alanyok listája – dünnyögte a fiú. – Tényleg ennyire hülyék, hogy felírják a szervezetük tagjait?

- Ezek szerint – tárta szét a karját Jordan, a másik azonban már nem figyelt rá. – De nézd, Szuroknak igaza volt, tényleg Kamuflázs a vezető, és utána jön Láng a ranglétrán... Hé, minden oké?

- Ezt nem hiszem el – suttogta Hayden egyetlen nevet bámulva a papírlapon.