A nap már lassan lenyugodott éjjeli rejtekébe, mikor nagy sietség közepette az udvaron meglátom Shizuot. Pont néhány rosszfiúkból álló bandát intézett el, és annyira megbabonázott, hogy el is felejtettem, hogy épp siettem haza felé. Pár perc múlva már a csapat ott feküdt eszméletlenül. Lehet hogy félelmetesnek kellett volna lennie, de valahogy nem féltem tőle. Még a szemem sarkából láttam Orihara Izayat, elsuhanni. De nem is nagyon izgatott. Közelebb mentem és minden bátorságomat össze szedve szólaltam meg. 

-Szia.

Ekkor hirtelen idegbeteg módjára fordul felém és mint aki nem hall, se lát rohanni kezd felém. De ahogy észre vesz, hogy nem valami felé ádáz ellenség vagyok, ráadásul lány. Nagyon is próbálja vissza tartani cselekedetét. Még pont időben tud megállni, és hirtelen nagyon is megkönnyebbült fejet vág. Lehuppan a földre a nagy lendület hatására. - T-te...- nyögi ki végül 

- Jól vagy? - kérdezem kíváncsian 

- Nekem semmi bajod, de te jól vagy? N-ne-m sérültél meg?

- Nyugi, nem ütöttél le, megálltál előttem. - nevetek

- Ez nem vicces, súlyosan is megsérülhetél volna.

- Nyugi, ne félts te engem.

Erre látom, hogy csak a szemét forgatja. 

- A sebeid?

- Nincs velük semmi baj.

De meg se hallottam, a táskámból elő vettem, a seb fertőtlenítőt és lekezeltem, és ahogy gondoltam nem volt vészesek.

- Miért vagy velem ilyen kedves?

Erre csak furán nézek rá. - Megsérültél és csak segítek.

- Nem félsz tőlem?

Rá mosolygok. - Nem. - Ezzel befejeztem, felálltam és felé nyújtom a kezem. - Gyere segítek.

Csak furán méregetett, aztán megfogta a kezem és feláll. Biztos hülyének nézet, de most ez kicsit se izgatott. - Haza kísérsz?

Erre teljesen lefagyott. - Ho-hogy mi? Én? - mutat hülye fejjel magára.

- Hát csak te vagy itt. - kuncogok. - Csak nem akarod, hogy egyedül menjek haza ebbe a sötétbe. Tudod sok a fura alak ilyenkor.

- Persze, hogy nem mehetsz haza egyedül. - vágja rá gondolkodás nélkül, én meg csak mosolygok.

Ezzel elindultunk mindketten ki a suliból, anyám már biztos tiszta ideg.

- Bocsi, de hogy is hívnak?- kérdezi kis idő múlva.

- Jaj, bocsi. El is felejtettem bemutatkozni. A nevem Miyuki, amúgy az osztálytársad vagyok.

- Oh, oké. - Úgy láttam csak ennyit tudott kinyögni. - Az én nevem Shizuo.

- Igen, tudom. Örvendek.

Lassan az otthonomhoz értünk, már anyám ott várt az ajtóba, dühében dobolt a lábával, és már üvöltötte volna le a fejem, de akor vette észre, hogy nem egyedül vagyok.

- Édes istenem, drágám. Még is hol voltál, tudod mennyi az idő.

Hozzá szaladok. - Sajnálom anya, elbambultam. - mondom neki ártatlanul

- Oh, és még is mi miatt. - néz rá Shizuora, ami miatt hirtelen még el is pirultam. Megböktem anyát és morogtam egyet.

Erre csak sunyin mosolygott, jaj ezek az anyák. - A barátod netalántán?

Erre mindketten teljesen vörösök lettünk. - NEE...Már Anya, nem. Csak haza kísért, hogy ne kelljen egyedül haza jönnöm a sötétbe.

- Oh, köszönöm...

- A nevem Heiwajima Shizuo.

- Akor köszönöm Shizuo-kun. A nevem Usami Tamara.

- Üdvözlettem, Sz-szívesen. - ezzel gyorsan el is tűnt. Én csak nézem eltűnő alakját és közben mosolygok. Bementünk, anyám kioktatott, aztán letusoltam és lefekvés. Ahogy az ágyba feküdtem, elővettem a közeli polcról a könyvemet és kicsit olvastam. Mikor anya lép be.

- Apának ezt most nem kell tudnia, hogy ilyen későn jöttél haza. 

- Oké.- felelem egyből.

Miután kiment folytatam az olvasást, közben Sorát a vörös cicusomat simogattam. Elterült mellettem és dorombolva nyugtatta zaklatott idegeim. - A mai nap tele volt izgalmakkal. - mondtam neki, fülig érő vigyorral. Hangomra megmoccant füle, de nem nézett rám. Amire újra csak vigyorogni tudtam.
Aztán lefeküdtem aludni.