- Jin, beszédem van veled! -mormogtam rá dühösen-

- Mi kéne? Ha megint azzal zaklatsz, hogy mit kérek anyák napjára, akkor inkább menj aludni. -reszelgette körmeit érdektelenül-

- Azt már meguntam. Te miért nem dobod le néha a textilt? Lassan elmegy a kedvem attól, hogy eldugjam a cuccaid, miközben fürdesz. -biggyesztettem le szám szélét-

- Miattad kell már egy hete törülköző ruhát fonnom magam köré. Ha valakit szexuálisan akarsz zaklatni, akkor ott van Woobin. -gyilkolt le szemeivel-

- De az nem vicces... Ő úgy is engedné... -sóhajtottam egy hatalmasat, miközben elterültem a kanapén és a plafont bámultam.

- Menj már innen! Kész kínzás veled tölteni a hétvégéket! -rakott ki a szobából, majd hallottam a zár kattanását-

Hiszti Princess hangneméből úgy ítéltem, hogy egyelőre nem kíván velem társalogni, így végigszánkáztam a folyosókon felfele. Egyszerűen kontybafogott, kócos hajjal, lenge sportnadrágban, egy túlméretezett pólóban, amin egy hatalmas " I don't care" felirat díszelgett és egy tornacsukában kutattam Woobin után. Ő az egyetlen élőlény, aki hajlandó elviselni a jelenlétem hétvégenként. A kertpusztító incident utáni héten is nála múlattam az időt. Nem csodálom, hogy ilyenkor mindig egyedül találom, ő is hozzám hasonló szellemiség. 

Bedörömböltem az ajtón, majd vártam a szezám táruljra, ami elég sokáig elhúzódott. Két perc várakozás után, végül egy borzalmas állapotban lévő Woobin fogadott. Rátámaszkodott a fémkeretre, s résznyire nyílt szemeivel próbálta kitalálni, milyen lény jelent meg a látóterében. Enyéhez hasonlóan szétágazó haját igazgatta, majd berántott a színfalak mögé, ahol vak sötét volt. Kitisztult a kép s elémtárul a mackó mintás pizsamában lebzselő Woobin, aki fáradtan dörzsölte a szemét. Majdnem kigúvadtak az enyémei, hogy ilyen létezik.' A suli "rosszfiúját" hirtelen megszállta a szentlélek, vagy csupán valami nagyon erős anyag hatása alatt vagyok', rengeteg minden kavargott a fejemben. 

- Pfff... Na jó ez megér egy fényképet. -kaptam elő a telefonom, miközben hatalmas röhögésben törtem ki-  

Vakuval, a legjobb haverommal örökítettem meg a jövendőbeli képernyővédőmet. 

Woobin tovább szorongatta a karomat, majd vonszolni kezdett az ágya felé. Cseppet sem visszafogottan fuldoklottam a röhögéstől, mikor hirtelen az ágyra taszított. Mellém telepedett, s nemes egyszerűséggel a plüss mackójának használt. Rémületemben észveszejtve igyekeztem menekülőre fogni. Azonban a haditerv csődöt mondott, és csak egy lehetőségem magadt hátra. Eomma majd lerendezi nekem. 

*kicseng*

- Jinie~, ha megbékéltél nem jönnél mentőexpedícióra? -kacarásztam kínomban- 

- Ahh... Nem értem miért hiányoztál nekem annyira... -dünnyögött morcosan-

- ...H-hiányoztam? -döbbentem le, vámpír létemre egyre forrósodó fejjel-

- Mennem kell. -vágta rá, nyilvánvalóan kamu kifogását- 

- Eomma, most nincs itt az idő erre. Veszélyben az életem! Eomma! -siránkoztam hiábavalóan, hiszen, a mondatom felénél már ki is nyomott-

Az a mocsok, először kínos helyzetbe hoz, aztán meg cserbenhagy. Milyen lelketlen szúnyog az ilyen? Ha egyszer elenged ez a marha, akkor visszatipegek a szobába és szivatásaim egész hadával bombázom majd reggeltől estig. 

Ahogy nyűszölődtem Woobin karjai között, szimatolás hangjaira lettem figylemes. Még a libabőr is megjelent rajtam a közelségre reagálva. 

- Woobin-ah~, ha nem engedsz el, rajtad élem ki az összes beteges fantáziám. -súgtam fülébe lágy, mégis fenyegető hangon- 

- Miből gondolod, hogy nem élvezném? -jelent meg arcán a szokásos önelégült mosolya- 

- Egész végig fent voltál, te gyengeelméjű? -csaptam tenyeremmel halántékon-

A fogságom végeztével, ezerrel spuriztam ki az ajtón, a revansom felé haladva. Először gyengéden kopogtam be bemelegítésként, amire természetesen néma csend fogadott. Másodszor viszont szinte szálkásra zúztam az ajtót. 

- Utolsó esély! -szólaltam meg fenyegetően-

Hiába minden próbálkozás, Jin nem adta könnyen magát. Fél óráig tartott ki a türelmem, majd a halálbiztos tervemre esett a választás. A hat barátja majd meggyőzi, hogy ne packázzon velem. Tűzben égve trappoltam fel a hetedik emeletre, pontosan a korábbi mutatványom helyszínéig. 

*kopogtatás* 

- Ki az? -szólalt meg egy álmos hang- 

Mivel ezidáig, még csak három alkalommal társalogtam velük, és abból kettőben nem voltam csúcsformában, ezért ötletem se volt ki lehet az ajtó túloldalán. 

- Chang Min, Jin szobatársa vagyok! -mutatkoztam be kínosan- 

- Oh, a pedofil? -kérdezte vígan- 

- Eomma, ezért a törülközőket is elkobozom. -szorultak ökölbe kezeim- Igen...

Egy kis pöttöm nyitott nekem végül ajtót. Aligha láttam nála eddig fehérebb vérszívót. Semmitmondó tekintete visszaemlékezésre késztetett vele kapcsolatban. Ő az a fiú, akit akárhányszor meglátok valahol alszik, kivéve ha szórakozni kell, mert akkor neki van először alkoholos üveg a kezében. Ahogy követtem őt beljebb a természeti katasztrófával sújtott szobában, megláttam a hiányzó öt jómadarat is. Már alig bírtam kivárni, hogy Jin legjobb barátai mind az én cinkostársam legyen. 

- Eddig is ilyen ördögi mosolyod volt? -kérdezte egy magas és felnőttes egyed-

- A perverz vigyoromtól a szívgörcs vinne el titeket, úgyhogy gondoltam azt hanyagolom. -mondtam, miközben játszottam az édes és naiv kislányt-

- Minmin, igaz? -húzódott közelebb hozzám egy ragyogó jelenség- Hoseok! -nyújtózott kézfogásra-

Mindenki egyenként bemutatkozott, én pedig belekezdtem a bájcsevejbe, amit aztán órákig folytattam. Legalább ahhoz értek, hogy megkedveltessem magam az "emberekkel".  Legsokkolóbb parádézásomat bevetve nyertem el a bizalmuk, hogy fel tudjam vezetni a tényleges mondandóm, bár végül nem is volt szükség rá. Az ajtót nyitó fiú cicomázás nélkül szakította meg az eszmecserénket.

- Szóval, miért is jöttél pontosan? -tette fel flegmán-

- Látom vág az eszed, mint a borotva. -mosolyodtam el, mire neki is megenyhült tekintete-

- Igyekszem. -kuncogta el magát rettentő édesen-

- Az a retekhalom, rózsaszín masnival kizárt a saját szobámból, így hát nem maradt más választásom, mint a ti segítségetekért fohászkodni. -húztam szám féloldalra-

- Srácok? -nézett a többiekre, akik kezet dörzsölve álltak az oldalamra-

A társaság legfiatalabbika nyögte ki végül az egyetlen értelmes ötletet, ami nagyjából Jin jószívűségét használta ki. Mivel nagyon óvta a fiút, ezért ha véletlen kapna egy SMS-t tőle, hogy bajban van, fejvesztve rohanna a megmentésére. Ebből állt a kész terv, ami villámgyorsan be is vált. Bezzeg ha én kérlelem vagy beszól, vagy csak simán kinyom, üzenetnél meg egyszerűen nem válaszol. Méghogy hiány... Az egyetlen ami hiányzik neki, az egy jól irányzott nyakleves, szerény személyemtől. 

Hamarosan meg is jelent a sokat emlegetett hamupipőke szobatársan, aki lihegve törte ránk az ajtót, amiben szerencsétlenségére én fogadtam a csatlósaimmal a háttérben. Reakcióideje ezerszeresére gyorsult, s éppen tervezett volna megpattanni, ha nem kaptam volna el ketrecharcos mozdulatokkal. A padlóra csapkodott megadása jeléül, de nem hatott meg különösebben. Megköszöntem a srácok közreműködését, majd hónom alá szorítottam Jin eszes kis koponyáját és úgy vonszoltam el a szállásunkig. 

Szegény pára az ágyon ülve várta a végítéletet. Lehajtotta fejét, és idegesen toporzékolt lábaival. Keresztbetett kezekkel álltam előtte, kíméletlen tekintettel. Látva, a meglepően tetszetős viselkedését, megenyhült szemekkel kuncogtam el magam. Széles mosolyra húzódott a szám, majd technikásan kócoltam össze fürtjeit, zselézésre képtelen állapotra. Nem kellett sok míg elkezdte hárítani a támadásaim. Végül egy hatalmas párnacsatateret alakítottunk ki a helyiségből. Bár Jin mindig óvakodik a verekedés bármely formájától, most ő is önfeledten püfölt, sajnálatot nem tanusítva. 

Pihegve fetrengtünk a földön egymás mellett. Egyszerűen nem bírtam tovább és ismét felhoztam a témát.

- Szó~val, hiányoztam a három hónap alatt? Pedig mikor elmentem elég vidámnak tűntél. Túlzottam is... -vigyorodtam el- 

- Perszehogy úgy tettem... Hiszen el akartál menni, nem akadályozhattalak. -válaszolt szomorkásan- 

- Heh... Két dinnye... Minden nap megnyitottam az SMS-einket, de soha nem bírtam magam rávenni, hogy írjak. Feljön a gyomrom, ha csak rá gondolok, hogy úgy viselkedtem, mint egy szerelmes kislány... -színleltem hányingert-

- Barom, akkor én meg úgy, mint egy homokos. -kuncogta el magát, bájosan-

- Miért, nem vagy az? -vágott képen egy jól megtömött párnával- 

Megnyugtató a tudat, hogy ő is ugyan úgy érzett mint én. Jin a legközelebbi barátom, aki nélkül el se tudnám képzelni a mindennapjaimat. Mosolyt csal az arcomra minden amit tesz, ahogy viselkedik, amikor a távolból figyelek rá... Az egész lénye boldogságot csempész az életembe.