A "szerencse" sorozatom nem ért véget ezzel az értelmetlenül kiadott pozícióval sem, így persze pár órával később még egy halom problémát is kaptam mellé a nyakamba. A suli a minap vízvezeték szerelőt hívott, aki úgy gondolta heccből előkapja a képességét és az összes kis csövecskét szépen megolvasztja. Nos, a ludast elkapták és kártérítés fejében útjára is engedték. Ezzel viszont csak nekem tett keresztbe. Mivel egyelőre nem üzemel rendesen a suli, a legtöbb diákot hazaküldték, akiknek viszont nem volt erre lehetőségük kirándulni jöhettek velünk, amíg nem rendeződik minden. A diákelnökre és a helyettesre, azaz szerény személyemre pedig nemes egyszerűséggel rábízták az egész megszervezését. Persze kitörő lelkesedéssel fogadtam, akár csak Jin, de végül az én ötletemre Kyoto mellett döntöttünk. Mindig is éltem haltam Japánért, így bár tulajdonképpen reggelente csak a hotelben fogunk gubbasztani, de alig vártam az indulás idejét.

~másnap~ 

- Ahhoz képest, hogy tegnap még rám akartad sózni az összes feladatot, eléggé be vagy zsongva a szervezéssel. -pislogott kómásan Jin-

- Akkor még nem tudtam, hogy teljesíthetem a gyerekkori álmom... Ezt nem értheted... Son Goku, Naruto, Ichigo, Kira, Gon és a többi gyerekkori hősöm szülőhazájába megyünk. -csillogtak szemeim vágyakozóan-

- Le merem fogadni, hogy te gyerekkorodban sem hercegnőnek öltöztél, hanem ninjának... -küldött felém egy halvány, álmos mosolyt-

- ... Tulajdonképpen egyik éven egy gomba voltam, bár szerintem te helyettem is felvetted a fodros ruhát...khmmm homár. -nevettem el magam, saját poénomon-

Felbaktattunk az utasszállítóra, ahol életemben először találkoztam a helyettes igazgató nővel. A társához már volt szerencsém, de utólag visszagondolva hálát adok az égnek, hogy ő legalább nem egy elmebeteg szadista. 

Amint felértünk, dühös tekintettel méregetett végig mind a harminc tanulón, s a lányoknak és a fiúknak nem szabadott egymás mellett ülniük, sőt az egész kirándulás alatt megtiltotta, hogy kontaktus keletkezzen a nemek között. Így Jinre a hím egyedek lettek rábízva, rám pedig a nőneműek. Ez volt az a pillanat, amikor leesett, hogy teljesen egyedül leszek hét napon keresztül összezárva olyan vérszívókkal, akik a törött körmükért jobban aggódnak, mint a világegyetem megsemmisüléséért. 

Szimplán megkértem őket hogy üljenek kettesével barátok, nem mintha egyébként nem így tettek volna, s mivel egy lány kimaradt, ő mellettem foglalt helyet. Egy talpig bemázolt, lángvörös hajú nőszemély volt, aki műszempillából nem szenvedett hiányt. A kölnije kimarta a tüdőm, így egész repülő út alatt búvárgyakorlatot tartottam.

- Dahee vagyok. -mutatkozott be flegmán, a lábujjplasztikáját bámulva- Chang Min igaz?

- You right! -válaszoltam magabiztosan-

- Szállj le a diákelnökről, ha jót akarsz magadnak! -mélyesztette gyilkos tekintetét szemeimbe-

- Ugh, félelmetes egy kicsi lány vagy te. -színleltem riadtságot-

- Nevess csak ki, de most egy hétig nem leszel a herceged védelme alatt. -vigyorodott el önelégülten-

Képtelen voltam magamban tartani az érzelmeimet, így az egész repülő a vihogásomtól zengett. Vicces hallani mások szemszögéből a kapcsolatunkat, de méginkább boldogság öntött el a lány szavaitól. Azt bizonyította, hogy senki nem ismeri annyira Hiszti Princess-t, mint én. 

Mire leszálltunk. a haragos Jin rajongói klubb minden tagja, minimum tízszer meggyilkolt képzeletben, viszont én figyelmen kívül hagyva ezt vezettem el őket a lefoglalt hotelhez, amihez nem mellesleg, alig egy kilométerre. egy álomszép onsen található. Mindig is áztatni akartam magam egyben. De nem csak ezt, körül akartam vizslatni az egész helyet és a lehető legtöbb dolgot belevésni a emlékezetembe. 

Miután öt évesen kiábrándultam a vámpírokból, az animékbe menekültem, ahol a hihetetlenük kitartó hősök lettek a példaképeim. Bármilyen kockázatos is, mindegyikük képes lett volna feláldozni az életét a családjáért, barátjaiért, vagy az egész világért. Talán a valótlanságuk miatt szerettem beléjük annyira. Hiszen az igazság az, hogy soha nem számíthatsz senkire. A legnehezebb pillanatokban is magad maradsz, mivel a világ erősebbé akar téged tenni. Lehetnek akármilyen jó barátaid, vagy szerető szüleid, mindig neked kell lenni a hősnek aki megmenti az életed. Ebből a szempontból mégsem annyira valótlan,  csupán más szempontból kell megközelíteni. Az animék soha nem mondják ki, hogy te vagy a főszereplő, pedig hiába nézed külső szemlélőként, a való életben, ha te nem válsz Son Goku-vá, akkor senki nem fogja megmenteni a földet.

Minél jobban belemerültem az animékbe, annál inkább magával ragadott Japán. Szinte bekebelezett az itteni emberek egyedisége és a rengeteg mesébe illő hely, ami körül öleli eme, apró, de annál káprázatosabb szigetet. 

...

Megérkeztünk a hotelbe, s szomorúan vettem tudomásul, hogy ezúttal igazi hisztiző hercegnőkkel leszek egybezárva, akik egytől egyig Jin-re pályáznak. Alig pakoltam le az ágyamra, az egyikük azonnal a földhöz vágta a cuccaimat. 

- Azt hiszed hagyjuk, hogy itt élősködj? -böködtek vállon-

- Hehe, aranyos. Látod azt a kis asztalt, milyen alacsonyan van? Annyira érdekel mit szeretnél. -mosolyogtam, hergelve ezzel a bandát-

- Miért vagy ennyire bátor? Mondtam már, hogy nem jön a herceged. -vihogott a lángvörös hajú lány-

- Csak nehogy letörjön a körmöd közben. -kuncogtam el magam-

Ahogy kimondtam, mindegyikük vámpír alakra váltott, s mit ne mondjak nem kíméltek. Rendesen helyben hagytak, amire a tanárok is berohantak, s feldagadt, színpompás arcomból és a körülöttem ácsorgó hárpiákból egyből leesett  nekik, miről van szó. Mielőtt bármit mondhattak volna, símogatni kezdtem az arcom és mosolyogva kezdtem bele színjátékomba. 

- Ahh, köszönöm, hogy behoztatok. Jó nagyon estem igaz? -néztem mélyen a pillogó tömeg szemébe-

Sokáig tartott, de kimagyaráztam magam, s becsukva utánuk az ajtót hátra fordultam, már karcolások nélkül. 

- M-Miért nem mondtad el? -dadogta megszeppenten az egyikük-

- Nem akartam, hogy aggódjon a diákelnök. -vigyorogtam, ismét önelégülten-

- Ő Dahee-vel van, ne is álmodozz, hogy érdekled. -mondták kórusban-

Ránéztem a lányra, aki egy fényképet mutogatott a telefonján, Jin-nel az oldalán. Alig hittem a szememnek, de nem mutathattam ki a valódi érzelmeimet. Bár egészen biztos vagyok benne, hogy mikor a csókolózós képet mutatta, a pupilláim feltűnően kitágultak. Nem látszódott az arca, de az előző képből ítélve igaz lehet. Nyeltem egy nagyot, majd pókerarccal feltettem a fejhallgatót, s utamra indulás előtt még egy szó erejéig tartottam magam. 

- Igyekszem... -mormogtam szarkasztikusan-

Akár igaz, akár nem, felszínre tört haragomat nem bírtam palástolni, így a legegyszerűbb út mellett döntve, észrevétlenül átsurrantam a fiúk részére, és felfedező hadjáratomba kezdtem. Mivel az SMS-emre nem érkezett válasz, kénytelen voltam minden egyes szobába bekopogtatni, és elmélyített hangon keresgélni a hercegnőmet. Persze az idióta hármasnak és Jin haverjainak pont ilyenkor kell hazacuccolnia. 

A harmadik próbálkozásomnál is vártam a választ, de helyette egy apró nyikorgást és egy hatalmas púpot kaptam a fejemre. Eomma nekem nyitotta az ajtót, majd értetlenkedő tekintettel várta meg még felcuppanok a földről. 

- Beszélnünk kell! -álltam neki rögtön-

- Mikor előzőleg ezt mondtad, nem sült ki belőle semmi jó... -fonta keresztbe karjait-

- Hmm, legalább a mostanira már gyakorlott leszel. -biggyesztettem le szám-

Elkaptam a csuklójánál, s a takarítói szertárba vonszoltam, ahol belül felejtették a kulcsot, így gondosan be is zártam megunkat. A helyiség elég szűkös volt, de legalább ezúttal nem tud majd elmenekülni. 

- Szóval, a vörös hajat preferálod? -tűrtem fürtjeimet fülem mögé, s halkan motyogtam-

- Mit akarsz Dahee-vel? -bámult rám kérdően-

- Sz-szer-szereted? -akadt össze nyelvem kétszer, mire kimondtam-

- Hát kötelességem, szóval igen... -vágta rá egyszerűen-

Teljesen lefagytam s remegni kezdett testem minden porcikája. Semmit nem értettem. Azt gondoltam azon a bizonyos éjszakán és amikor a  szüleimnél volt, talán azért tette, mert nem semlegesek irányomba az érzelmei, de most egy naiv idiótának éreztem magam. Amolyan barátság extrákkal helyzet állt elő, s flusztrációmba előkaptam telefonom a zsebemből, majd egy nagyon durva metál számot, maxumim hangerőre kapcsoltam, s kiszabadítva magam dobtam le a kulcsot a földre, majd tornádó módjára viharoztam el a távolba. 

<><><>

Ennyi lenne a mai rész, remélem mindenkinek elnyerte a tetszését. Köszönöm, hogy elolvastad! Ha bármi megjegyzésed van, tartsd magadb...úgy értem tudasd velem. O:-) Kihagytam pár napot, de végül, bár törött ujjal, de összehoztam azért valamit. :3 Hiába, nem lehet letagadni a csodálatosságom. :3 Szóval na kösz... :D