- Üdvözlöm Shin Min Jee-shi, remélem kellemesen telt az útja. -invitált hatalmas mosolyt erőltetve magára személyi titkárom-

- Minden héten repülök valamerre legalább háromszor. Szerinted hogy a francba telhetne máshogy, mint az összes többi? -vicsorogtam feketébe bugyolálva, arcmaszkom takarása alatt-

Lehajítva magam a lépcsőkön mértem végig alkalmazottam, amint az küszködve ácsorgott kényelmetlenkedve, az intim szférámat gondosan elkerülve. 

- Woah woah, amennyi káromkodás most az assziszensed agyában elhallatszódott az valami művészet. Úgy látom valaki rossz hangulatában van. -fedetlen önelégült mosoly ült a fiú arcán, aki sármosan szegezte rám magabiztos tekintetét-

Szándékosan célirányos megvető pillantásaimat mértem rá, korom fekete napszemüvegem mögül, ám ebből mit sem látott az embertömeg. Azonban a férfi bizony pontosan tudta mi jár a fejemben. 

- Lee Jong Suk... Mikor utoljára láttalak kivezettek a tárgyalóteremből. -hajtottam le fejemet üdvözlésem jelélül-

- Mikor utoljára olvastam a gondolataidat, a tárgyalás közepén fantáziáltál arról, hogy mi lenne, ha kifognál egy embernagyságú halat. -fonta össze karjait sertődést színlelve-

- Ha felhoztam volna, még mindig érdekesebb társalgásnak néztem volna elébe, mint az a konferencia. -vágtam vissza hasonló mimikával-

Habár eme eszmecsere a közönség számára csak két fekete hóember szerű lény gesztikulációjának vízióját keltette. 

A két év során míg a hírnevem egyengettem, jó pár egyénnel akadt dolgom és ez rengeteg fárasztóan egyhangú dialógust is eredményezett. 

Két év...Két év mely egyetlen percével sem adományozott értékes apró momentum törmelékeket életembe. A magazinok címlapján virítok, a nevem visszhangját tovább fokoztam, növeltem az amúgy is szerteágazó kapcsolataim és mégis abban lelem örömem, hogy lekezelően beszélek az unalmas asszisztensemmel. 

Reménykedve, hogy Seoul ismét hoz némi lelkesedést a házhoz, úgy döntöttem egy ideig az öregem régi kedvenc helyét veszem birtokomba. 

Azt a márvánnyal borított csicsás palotát, amely olyannyira feleslegesen túlzónak festett, hogy már a látványától is émelyegni kezdtem. 

Azonban ez a város volt az egyetlen része életemnek, amely valamelyest jelentéssel bírt. 

Professzionális úton elköszönve hirtelen idetévedő csevegő partneremtől, randalíroztam el várakozó sofőrömig alkalmazottammal, ügyet sem vetve Jong Suk iménti kommentárjára. 

Jól tudtam mi jár a férfi fejében anélkül, hogy mástól hallottam volna. Megvetett és bizony nem ok hiányában. Arra számítva, hogy kiderül szórakoztató, szívattam pár hónapig, viszont reakciót nélkülözve tűrte azokat, így hamar eljött az idő, mikor is belefáradtam. 

A szén színű, hivalkodóan csillogó autó ajtaja becsukódott, s én bárgyúan igyekeztem online telefonos játékokkal szórakoztatni magam. 

- Uhm... Főnök, megtudhatnám a tervét az ideérkezésével kapcsolatban? -motyogott ingerülten munkásom-

- Terv? ... A terv az, hogy nem unom koporsóba magam melletted. -vágtam rá szégyentelenül-

A férfi megköszörülte torkát, minden erejével visszafojtva dühét, majd tovább faggatózott. 

- De biztosan volt valami oka a sietős távozásának. Kérem ossza meg velem, hogy meg tudjam tervezni a programját a következő hónapra. -vigyorgott készségesen-

Hatalmasat sóhajtva lehúztam szemüvegem s mélyen szemeibe eresztettem kegyelmetlen pillantásom. 

- Ha okok után kutakodsz, rögtön a felmondó leveled alatt kéne lennie azoknak is. -mosolyodtam el fagyos hangulatomban-

Régebben azt gondoltam, egy vagyok azok közül, akik képesek életüket maszk mögött leélni, azonban a türelmem úgy tűnik egészen eddig volt szaggatható. 

Szándékosan bántó szavaim elérték címzettjüket, s az azonnal megszeppenten ült vissza az ülésbe. Tudta, hogy hiába esedezne a bocsánatomért, azzal csak mégjobban felhúzna. 

Ám nem véletlenül ő az asszisztensem. Kivételesen eszes férfi és jobban ért a munkámhoz, mint én magam. Tulajdonképpen olyan, mint egy házi robot. 

- Megvetsz engem igaz? -kérdeztem kissé félvállról véve az ügyet- Nem gond, elmondhatod, ha így van. Hiszen szinte olyanok vagyunk, mint egy család. -folytattam személyeskedve, amolyan kritizálásnak szánva-

Nem is kellett több a férfinek, azonnal megállította sorőröm, kiszállt az autóból és éreztem soha többet nem látom viszont. Csak úgy, mint a többit. 

- Remélem tisztában van vele, hogy egyedül fog meghalni, ha így halad. -tett pontot az i-re sofőröm-

- Születésemtől kezdve szingli vagyok, maga szerint számítok az ellenkezőjére? -kérdeztem fáradt tónusban- Ha bármi történne velem, az öné mindenem. -tettem hozzá hátradőlve-

Az öreg felnevetett tudván, hogy mire én meghalok ő már réges rég feledésbe merül. Ez a vénség volt az egyetlen, akit az elejétől kezdve kedveltem. Soha nem kegyelmezett a kritikáival és semmiféle lágy szó nem hagyta el a száját mióta ismerem. 

- Tudja, szerintem csak azért vagyok még egyedül, mert mindenki azt hiszi nincs nálam esélyük. -gondolkodtam el határozottan, államat dörzsölgetve-

- Szerintem meg csak a borzalmas személyisége tehet róla. -válaszolta gyengédséget nélkülözve- Vagy esetleg jelentkezett magánál a férfi, aki azt állította "ha hazaér, ír"? -tetézte kegyelmetlenül-

- Még mindig van rá esély, hogy hajléktalan! -világosítottam fel keserű arckifejezéssel-

- Talán másképp alakult volna, ha nem nyomja le az egész üveg bort pár perc alatt, majd csüng rajtam, miközben flörtöl. -nyomott rá a gázpedálra-

- Hmm, igaza van, ez a maga hibája. -tudatosítottam szégyentelen mosollyal arcomon-

Az öreg sóhajtva tért be a brutálisan nagy garázsba, majd szállt ki, s ballagott be egyedül. 

Mikorra én is utolértem, ő már feltett lábokkal pihegett a kanapé kényelmében. 

Nem csoda, hiszen eme férfi bizony emberként tűre életmódom s várt rám órákig ma, a késő gépemnek hála. Valamilyen oknál fogva mély tisztelet övezett körül, amikor a vénségre gondoltam. Alig tudtunk egymásról valamit, azonban soha nem próbáltam utána nézni. Az egyetlen információ amit hallottam, hogy pontosan akkor szabadult a börtönből, amikor heccből felvettem. És ennyit éppen elég is volt tudnom. 

Az apámmal folytatott utolsó beszélgetés során rájöttem, hogy talán jobban értékelnék néhány kapcsolatot, ha nem tudnék minden sötét titkot az illetőről látatlanban. 

Bárgyúan elmosolyodva tekintettem a pihegő öregre, mielőtt ráterítettem egy puha, rózsaszínű pokrócot. 

- Ahh... Most kereshetek egy új asszisztenst... Ha így folytatom egyszer kifogyok a munkaerőből... -sóhajtottam minden mondatom után gondterhesen, majd leheveredtem az ebédlő egyik aranyozott székén- 

Végigsimítva a hófehér s jéghideg, gigantikus asztalon, elterültem azon s fantáziálni kezdtem vajon mi lehet a fiúval. Felépülhetett már a sokkból? Megtudta a titkot Hye Mi-ről? Hol járhat most?

Pár perces iránytalan elmélkedést követően, felhívtam az egyik Seoul-i cégem vezető managerét, hogy hirdessen meg egy asszisztensi állást mellém... ismét. Kissé gúnyosan hatott belegondolni, mégis miféle szörnyetegnek gondolhatnak. 

***

Másnap meg is érkeztek a jelöltek, melyeket sofőröm egyenként engedett be pillanatnyilag kinevezett irodámba. 

Bár öregnek nevezem, a férfi elég jó fizikai állapotnak örvendett ahhoz, hogy senki ne próbálkozzon semmiféle ostobasággal. 

Az első jelölt egy megszeppent kislány lényében ékeskedett. Az illata már messziről eredményezte éhségem növekedését, annak ellenére, hogy az előző ittlétem óra csupán vámpír vért fogyasztok. 

- Neve? -kérdeztem egyhangúan-

- Lee Mi Na. Örvendek a találkozásnak! -motyogta alig érthetően-

- Valószínűleg később másképp vélekedik majd. -vágtam rá kegyetlenül- Az első kérdésem: Mit szólna, ha kényszeríteném, hogy paintball-ozzon velem? -kérdeztem mimikátlan arcizomzattal-

A lány ijedten fészkelődött s válasz hiányában hamarosan ki is küldtem a teremből. 

A következő egy elegáns és határozott nő személyében tündöklött, kinek arcáról virított, hogy megszállottja a rendszernek. Nem is volt meglepő, hogy elbukott az abszurd kérdéssorozataimon. 

A hatodik számú alany ígéretesnek tűnt. Egy elég sármos fiatal férfi volt, aki kacér tekintettel méregetett az első pillanattól kezdve. 

- Mielőtt leülne. Elefántfóka vagy plüss maci? -szóltam rezzenéstelen tekintettel-

- Természetesen plüss macit hoznék magának, ha lehangolt lenne. -vigyorgott önelégülten, magabiztosan válaszában-

-Fikszíroztam egy ideig az alanyt, majd lesütöttem szemeim csalódottan- ... Az érzelmi szintem egy darab megrágott rágógumiéval egyenlő. És a válasza helytelen, az első ötlet jobban tetszett az elejétől kezdve. -mosolyodtam el kissé nosztalgikus hangulatban-

Pár áldozattal később unottan nyújtózkodtam székemen, amikor az ajtó kérés nélkül megnyikordult, amire azonnal odakaptam tekintetem. 

- Oh, egy ambíciózus je--- -állt el a szavam az ismerős arc láttán- Min Yoongi-shi? -kérdeztem ám a választ magamtól is tisztál hallottam zengeni elmémben-

<><><><><><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!